Márk 16,9-20 kérdése

Isten igéjének megváltoztatása, a gonosz erők által, nem újkeletű dolog. Egyidős az egyházzal (Isten népével), azóta, mióta nem egy-egy ember kezeli az írásokat, mint Noé, Mózes, stb., hanem többen. Pál idejében sem volt ez másként, ahogyan írja is:

Hogy ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se szellem által, se beszéd által, se nekünk tulajdonított levél által, mintha közel volna már a Krisztusnak ama napja.(2Thessz 2,2)

Ezért nem más a mai helyzet sem. Ahogyan korábban, úgy ma is Isten Szent Szellemének a vezetése kell ahhoz, hogy az ember le tudja választani az igazat, a hamistól. Hiszen a Szellem ajándékai között szerepel három igazán fontos, amit nem becsülünk meg eléggé, mert sokan a csodatévő erőket és a gyógyítást szeretnénk. De van egy pár olyan ajándék, amely nélkül egy lépést sem tudnánk tenni a világban:

Némelyiknek ugyanis bölcsességnek beszéde adatik a Szellem által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Szellem szerint;(1Kor 12,8)

Némelyiknek csodatevő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig szellemeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása;(1Kor 12,10)

A szellemek megítélésével kezdődik minden, mert minden tárgy, hordozza az alkotójának szellemiségét, hiszen bármit alkot valaki, azt valamilyen indulattal teszi, és szeretné, ha azt az indulatot az alkotása is kifejezné. Erről az alapról kiindulva olvassuk az alábbi írást, és kérjük Isten Szellemét, hogy mutassa meg, hogy mi is az igazság ebből.

Mind a Protestáns új fordítású (Magyar Bibliatársulat 2015), mind az Egyszerű Fordítású Biblia megjegyzést tesz a Márk 16,8. vers után, hogy „9-20 Ezek a versek egyes kéziratokban nem találhatók”, valamint „Egyes görög kéziratokban ez a könyv [Mk] itt fejeződik be. Másokban ez a befejezés található: ’De hamarosan átadták Péternek és a vele lévőknek az üzenetet. Ezután maga Jézus küldte ki őket kelettől nyugatig mindenhová a szent üzenettel, amely sohasem változik — hogy az emberek örök üdvösséget kaphatnak.’”

A blog első bejegyzésében a "Miért éreztük szükségét egy új Biblia kiadásának" című bejegyzésben taglalom, hogy a kritikus szövegen alapuló új Újszövetségek miért is problémásak. Ez a lábjegyzet ezekben a Bibliákban egy újabb bizonyítéka annak, hogy a revíziók során valami „elcsúszik”. Már korábban hivatkoztam John William Burgon – The revision revised című könyvére, amely foglalkozik a Westcott-Hort féle revízióval konkrétan, azon belül többek között ezzel az igeszakasszal, valamint a hozzá fűzött megjegyzésekkel.

Pillantsunk bele az Újszövetség 19.századi revíziójának folyamatába, egy, a bizottság tagja által írott beszámoló alapján. A beszámolót Dr Newth, Bristol és Gloucester püspöke, mint a tanácskozás levezető elnöke, írta. Itt most nem idézem szó szerint, de a megjelölt forrásban megtalálható. (John William Burgon – The revision revised, 37.old.) A folyamat leírását még megerősíti Ellicot püspök is, mint korrekt leírást, valamint Sir Edmund Beckett is állást foglal mellette, hogy az itt leírt folyamat  teljesen elegendő az Új Szövetség revíziójához. (megj. bár az említett nevek ma nem sokat mondanak nekünk, de a revízió résztvevőiként mondandójuknak súlya van.)

A bizottság ülésén kérdés volt, hogy egyáltalán szükséges-e itt változtatás a szövegen. Röviden kihírdették a bizonyítékokat a változtatás ellen és mellett. Majd a téma két „gazdája” következett, akik ezt a szövegrészt előzetesen vizsgálták. Dr Scrivener bemutatja tanulmányaik eredményét, és elmondja saját álláspontját. Majd Dr Hort hozzáfűzi a saját véleményét, és megjegyzi a különbségeket, az ő és Dr Scrivener véleménye között, hogy a bizonyítékoknak milyen más hangsúlyt ad. Majd megbeszélés után a társaság szavaz, hogy a javasolt olvasatot elfogadja, vagy elutasítja. Ezzel a szöveg itt le van zárva, az elnök javaslatokat kér a szöveg megfogalmazására.

A folyamat leírása mellett, még két tagja a bizottságnak megjegyzi, hogy ezek a versek nem is Márktól származnak. Ezzel az eljárással került bele a Bibliákba a fenti megjegyzés, és vonták meg az isteni ihletettséget, sőt még a szerzőséget is Márktól. Egyébként a megjegyzések a laikusoknak nem sokat mondanak, mert aki nem kutatja a bibliai kéziratok történetét, az nincs tisztában ennek a kijelentésnek a hátterével. Aki pedig bibliakutató, vagy teológus, annak kevés ez a megjegyzés. De nézzünk mögé, hogy mit is takar ez a megjegyzés, hogy „ezek a versek egyes kéziratokban nem találhatók”.

A B és az ’alef’ kódexek nem tartalmazzák ezeket a verseket, vagyis a Vatikáni és a Sínai kódexek (Codex Vaticanus és Codex Sinaiticus). A bizottság tagjainak állítása szerint el kellene fogadnunk, hogy a korai egyházatyák nem említenek egy sort sem a fent megjegyzett versekről, sem azok valódiságáról.

Ezzel szemben, Jeromos, aki latinra fordította az Újszövetséget, még le is fordította. Eusebius, aki megírta az egyháztörténelmet is, még idézi is ezeket a verseket. Ezeken felül, tartalmazzák a latin és a szír, a gót és a két egyiptomi verziók — mindösszesen négy, a 2.századból; — ugyanennyi a 3.századból; — öt az 5.századból; — négy a 6.sz.-ból; —ugyanennyi a 7.sz.-ból; —együtt legalább tíz a 4.sz.-ból [amelyek kortársai a B és ’alef’ kódexeknek]. Mindezek a források elismerik ezeket a verseket, amelyek itt meg vannak kérdőjelezve. És ha minden (a forráskönyv írásáig) ismert kézirat, kettő kivételével - amelyekben ott hibás a betű, a korai egyházatyák legalább harmada, összesen 18 egyéb forrás elismeri ezeket a verseket, akkor elég külső bizonyítéknak kell lennie ahhoz, hogy elismerjük, hogy ezek a versek Márktól származnak, és részei az örök evangéliumnak, és bizonyítja a Textus Receptus minőségét.

Ezzel fény is derült volna a Westcott-Hort féle új görög Újszövetség állapotára. Mivel ez 1881-ben történt, lett volna idő, hogy ennek a csorbáját kiküszöböljék, de mégsem történt ilyesmi, és úgy tűnik, hogy törekvés sincs. Ez a szellemiség kísér végig minden olyan bibliakiadást, ahol odateszik ezt a megjegyzést. A külső bizonyítékok még mindig ott állnak, és tanusítják, hogy Márk evangéliuma velük, és csak velük teljes, mert így adta Isten Szent Szelleme.

Álljon itt végül a vitatott igeszakasz:

Mikor pedig reggel, a hétnek első napján föltámadt, megjelent először Mária Magdalénának, akiből hét ördögöt űzött ki. Ez elmenve, megjelentette azoknak, akik vele voltak és keseregtek és sírtak. Azok pedig mikor hallották, hogy él és ő látta, nem hitték. Ezután pedig közülük kettőnek jelent meg más alakban, útközben, mikor a mezőre mentek. Ezek is elmenve, megjelentették a többieknek; ezeknek sem hittek. Azután, mikor asztalnál ültek megjelent magának a tizenegynek, és szemükre hányta az ő hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy azoknak, akik őt feltámadva látták, nem hittek, És mondta nekik: Elmenve e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik. Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálosat isznak, meg nem árt nekik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak. Az Úr azért, minekutána szólt nekik, felvitetett a mennybe, és ült az Istennek jobbjára. Azok pedig kimenve, prédikáltak mindenütt, az Úr együtt munkált velük, és megerősítette az igét a jelek által, amelyek követték. Ámen!

(Mrk 16,9-20)