2021. június 8., kedd

Egy új világ hajnalán – ufókkal és hibridekkel

Hogy pedig vasat keveredve láttál agyagcseréppel: azok emberi mag által vegyülnek össze, de egymással nem egyesülnek, minthogy a vas nem egyesül a cseréppel. (Dán 2,43)

 

Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azok várása miatt, amik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek. (Lk 21,26)

A világ már jó ideje készül arra, hogy hivatalosan is elismerik, hogy vannak ufók. Amíg ez kormányszinten nem történik meg, addig ezt a jelenséget mindenki oda teszi, ahová gondolja. Van aki szerint ez igaz, van aki tudomást sem vesz róla, és van aki azt mondja, hogy csak összeesküvés elmélet ez is. Itt a blogon ugyan nem jelent meg, de a youtube csatornámon 2017-ben már megjelentettem egy 4 részes sorozatot a vallásokkal és az ufó hitetéssel kapcsolatban (linkek a cikk végén), mert hiszem, hogy az ufók lesznek az elkövetkező nagy hitetés főszereplői. Nincs még egy másik olyan dolog, ami akkora változást tudna hozni a társadalmakba, mint az, hogy megjelennek a földönkívüliek.

Amikor megtörténik, hogy hivatalos források szerint is beismerik végre, hogy ezek a jelenségek valóban megtörténnek, és valóban vannak olyan lények, akik nem részei az általunk földi életként ismert bioszférának, akkor a világ végérvényesen meg fog változni körülöttünk.

 És ez mindenkinek a hite szerint fog „lecsapódni” az életébe. Aki a New Age-ben van, az valószínűleg örül a megmentőknek, ahogyan a scientológusok is. Az ezoterikusok a nagy mindent átjáró isteni élet képviselőinek látják majd. A világ nagy vallásai is gyökeresen meg fognak változni. Az Antikrisztus színrelépésével mindenkinek át kell értékelnie, hogy a látottak és hallottak alapján minek hisz inkább: A Szentírásnak, vagy a szemének.

fölé emeli magát mindannak amit Istennek, vagy Istenként imádottnak mondanak, annyira hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Istenként mutogatva magát. (2Th 2,4)

Mivel az Antikrisztus minden „isten” fölé helyezi magát, ezért arra kell számítanunk, hogy nem lesz többé Allah, Buddha, Krishna, és a Biblia Istenét is maga alá helyezi. Mindezt olyan hamis jelekkel és csodákkal, amely képes arra, hogy ha lehetne, akkor még a választottakat is elhitesse. Ezek valódi csodák lesznek, valódi szellemi jelenségek, amelyeket csak és kizárólag a Szent Szellem fog tudni leleplezni. Úgyhogy akit nem a Szent Szellem vezet, azok ebbe könnyen belebukhatnak.

A nagy vallások, mint kereszténység, iszlám, júdaizmus, ősi kultúrák vallásai, de még az okkult és a New Age is vár egy égből jövő megváltót. (Ezt foglalom össze A nagy hitetés sorozatban – link lenn).

Ez a természetfeletti képességekkel is rendelkező Antikrisztus – mert ugye tudjuk, hogy ez a név azt is jelenti, hogy „krisztus helyett” – mint megváltó, mint segítő jelenik meg, és lenyűgöző lesz azoknak, akik nem hittek az igazságnak, vagyis a Jézus Krisztus evangéliumának. Mi sem lenne kézenfekvőbb, mintha egy bizonyítottan ufó, vagy más világi képességekkel rendelkező, vagy a velük szoros kapcsolatban lévő személy adna új kinyilatkoztatásokat, hogy ki az Isten. Erre készül a vatikán is, hogy majd az idegenek kiteljesítik az istenképet.

 

Nekünk keresztényeknek kellene a legjobban tudnunk, hogy mik ezek az ufók, honnan jönnek és mi a céljuk. De nagyon sok keresztény körben kerülik a témát, pedig már sok ufókutató is olyan húrokat penget, hogy ez a jelenség nagyon hasonlít a középkorban feljegyzett démonikus jelenségrekre.

 

Ezek a lények nem barátságosak, hanem egy igen aljas szándékkal közelednek az emberek felé. Ha jószándékúak lennének, akkor nem rabolnának el kisgyermekeket a szüleik és a saját akaratuk ellenére. Akkor nem bénítanák meg az embereket, amikor elrabolják, hanem megkérnék őket az együttműködésre. Akkor nem végeznének olyan kísérleteket rajtuk, amibe nem egyeztek bele.

Ha ők jók, akkor miért csak és kizárólag okkult módszerekkel tartják a kapcsolatot az emberekkel? Például csatornázás, automatikus írás. Akkor miért van az, hogy azoknak az embereknek van többnyire ilyen élménye, akik benne vannak a New Age-ben és az okkultizmusban? És miért lehetséges az, hogy akik igaz hívők Jézus Krisztusban, azokat elkerülik? Sőt, azok megállíthatják ezeket az elrablásokat is!

 

Ha pedig Jézus nevére elmennek, akkor az két fontos dolgot jelent:

1. Valóban Jézusé minden hatalom mennyen és földön (Mt.28,18)

2. A Biblia igaz, és akkor Ő, Jézus Krisztus a megváltó, és akikkel találkozunk, azok felett is hatalma van.

 

Ha pedig ez így van, (és ez így van!) akkor pedig nyilvánvaló, hogy mit is kellene minden embernek cselekednie, és nyilvánvaló, hogy ki az igaz Isten!

 

Talán többen ismerik Aleister Crowley nevét, aki magát a fenevadnak kiáltotta ki. Ő is csatornázott egy „segítőt”, aki 1904-ben azt mondta neki, hogy most még úgy hívtok minket, hogy angyalok és démonok, de eljön majd az idő, amikor másképp fogtok minket nevezni.

Akit csatornázott, azt le is rajzolta. Nagyon hasonlít egy mai ufóra, egy szürkére.


De ha ők „csak” itt lennének, már az is sok lenne, hiszen szellemi, természetfeletti lényekkel van dolgunk, és nem egy távoli világból jött hozzánk hasonló fizikájú és biológiájú lényekkel. Emiatt tudnak az ufó „űrhajók” is, és a lények maguk is olyan dolgokat megtenni, amit mi nem. Átmennek a falon, úgy változtatnak irányt, ahogyan az számunkra lehetetlen, alakot váltanak, feltűnnek, eltűnnek, stb.

Szóval ez sem kevés, de az igazi probléma az, hogy hibrideken dolgoznak. Az emberi faj keresztezésén a démonokkal. A Biblia szól erről már a Noé előtti időkből:

2 Látták az Isten fiai az emberek lányait, hogy szépek azok, és vettek maguknak feleségeket mindazok közül, akiket megkedveltek. 3 Ezért azt mondta az ÚR: Soha többé nem küzd az én szellemem az emberrel, merthogy ő hústest; és az ő napjai százhúsz esztendő lesz. 4 Óriások voltak a földön abban az időben, még azután is mikor az Isten fiai egyesültek az emberek lányaival, és azok szültek nekik. Ezek azok a hatalmasok, akik régen híres-neves emberek voltak. (1Móz 6,2-4)

Ebből lettek az óriások, a nefilimek. De ez az ige elmond egy másik fontos dolgot is. Mégpedig azt, hogy az özönvíz után is voltak ilyen lények. Most itt arra nem térek ki, hogy ez hogyan lehetséges, de a Biblia egyértelműen azt mondja, hogy az özönvíz után is visszatértek. Őket kellett Izrael népének Kánaán földjén kiírtani. Hogy az újbóli megjelentésük az özönvíz után mennyire megtörtént, arra álljon itt egy bizonyíték a sok közül 1874-ből. Akkor találtak egy női múmiát, amelyben benne volt még a magzat, és ezt lerajzolták (mivel akkor még nem volt fényképezés)

 


 Ahogyan látjuk, ennek a magzatnak teljes fogsora van, és más a koponyája is. Egy ember sem születik fogakkal! Ez egyértelműen nem emberi magzat! Szóval az özönvíz után is voltak már olyan keresztezések, amelyek meg akarták rontani az emberi fajt. Ezt viszik most tovább az úgynevezett ufók is, de most úgy, hogy egy olyan hibrid fajt hozzanak létre, amely összetéveszthető az emberrel.

 

2019-ben itt a blogon már foglalkoztam a témával:

Az ufó elrablások és a következő nagy hitetés

Most azonban, ahogyan 2016-2017-ben is, újra annak közelébe kerültünk, hogy kormányszinten is elismerhetik az ufók létezését. 2021 június 25.-ére terveznek egy Pentagon jelentést ezekről a tényekről. Ma még nem tudni, hogy ez pontosan mit fog tartalmazni, de egyre több olyan felvételt és hírt tesznek közzé, amely felkészíti a lakosságot a bejelentésre. A magyar sajtóban is jelentek meg hasonló hírek.




Tud erről az egyház? Beszélnek erről a gyülekezetekben? Felkészültünk arra, hogy ez milyen változást fog hozni az életünkben?

Valóban egy olyan világ küszöbén vagyunk, amilyen még nem volt a mai időkben! Felkészültünk erre?

 

Most azokhoz szólnék, akiket már elraboltak ufók, vagy akiket gyötörnek:

Egy módon lehet véget vetni ezeknek a zaklatásoknak. Teljes szívből meg kell térni Jézushoz. A vallásosság nem elég. Nem elég a templomba járás! Valódi élő kapcsolat kell Jézussal!

Ne engedjétek tovább, hogy gyötörjenek titeket! Ezek nem azok, amiknek mondják magukat!

Nem a Plejádokról jöttek, nem az univerzum egy más pontjáról, hanem innen, a földről valók, csak éppen nem hús-vér lények, mint mi. A Biblia őket mondja bukott angyaloknak és démonoknak, vagyis tisztátalan szellemeknek.

Hála az Úrnak, egyre többen kezdenek el beszélni róla, hogy Jézusnak hatalma van ezek felett.

 

Egy ilyen forrást dolgoztam fel, és készítettem egy összeállítást belőle. Ez a film elmond több bizonyságot, és röviden elmondja, hogy mi a helyzet. Mindenki vegye komolyan azt, ami most a világban történik. Isten írgalmazzon az embernek.

Egy új világ hajnalán

 


A filmben bemutatott hüllőszemű orosz nőről készült video:

 


Heavenly View youtube csatonáján van még egy idevágó film:

Negyedik tipusú megtévesztések

 

A nagy hitetés sorozat (2017)

A nagy hitetés 1.rész

A nagy hitetés 2. rész

A nagy hitetés 3.rész

A nagy hitetés 4.rész

És a négy rész egyben:

A nagy hitetés – a film

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.