Legyenek a ti derekaitok felövezve, és
szövétnekeitek meggyújtva;
(Lk 12,35)
Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok,
mely órában jön el a ti Uratok. Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná
a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jön el a tolvaj: vigyázna, és nem
engedné, hogy házába törjön. Azért legyetek készen ti is; mert amely
órában nem gondoljátok, abban jön el az embernek Fia. (Mt 24,42-44)
Jézus többször figyelmeztet bennünket,
hogy folyamatosan legyünk készen az Ő visszajövetelére, mert nem fogjuk tudni a
pontos idejét. Ezek a példázatok azoknak szólnak, akik szeretnének készen állni
az Ő eljövetelekor. Hogy az övéi közül ki hová tartozik (okos vagy bolond szűz,
hű vagy hűtlen szolga), azt mindenkinek magának kell megkérdeznie az Úrtól. Ezt
csak és kizárólag Ő tudja megmondani, és el is fogom mondani, hogy miért.
Ha valóban az Úrhoz készülünk, akkor
Lk.12,35 két nagyon fontos dolgot árul el arról, hogy hogyan kellene nekünk itt
a földön élnünk. „Legyenek derekaitok felövezve,” – vagyis ne rendezkedjünk be
ebben a világban. Számos ige foglalkozik azzal, hogy ne szeressük ezt a világot
(pl. 1Jn.2,15; Jak.4,4). Ha valóban várjuk Isten országát, hogy elköltözhessünk
Hozzá, akkor legyünk állandóan útra készek. Ahogyan Ábrahám is sátorokban
lakott, mert valami jobbra várt (Zsid.11,9-10). De ettől fontosabb, hogy mit jelent
az, hogy „szövétnekeitek meggyújtva”. Ehhez meg kell néznünk, hogy mit jelent a
szövétnek.
Az Úrtól való szövétnek az embernek
szelleme, aki megvizsgálja a szívnek minden rejtekét. (Péld 20,27)
Mert szövétnek a parancsolat, és a
tudomány világosság, és életnek útja a tanító-feddések. (Péld 6,23)
Ezzel be is lépünk az újszövetség
lényegébe. Az Úrtól való szövétnek, vagyis lámpás, az ember szelleme. Amikor
újjászületünk, akkor Isten megeleveníti az ember szellemét, és onnan kezdve a
szellemén keresztül újra közösségben lehet Vele. Az értelmünket a szellemünk világosítja meg,
amikor Istentől kap kijelentést, és bölcsességet (fentebb: Péld.20,27). Az
újjászületett szellemünkben Isten Szent Szelleme lakozást vesz (2Kor.1,22;
Ef.4,30), kicseréli a szívünket (hogy ez mit jelent, arról kicsit később), és
megtölt minket a Tőle jövő világossággal. A tíz szűz példájában (Mt.25.) a szűzeknek
mindvégig megmarad a lámpásuk, mert az újjászületett szellemet az Úr többé már
nem veszi el. Viszont a lámpás fénye ki tud aludni, és erre figyelmeztet a
bevezető igében Jézus, hogy legyenek a lámpásaink meggyújtva. A lámpásba,
vagyis a szellemünkbe bekerülő isteni világosság két fő részből áll.
Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és
ösvényemnek világossága. (Zsolt 119,105)
Ismét szólt azért hozzájuk Jézus, mondva:
Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár a sötétségben, hanem övé
lesz az életnek világossága. (Jn 8,12)
Jézus maga Isten világossága
(Jn.1,1-5; Jn.1,9-10), aki teljes az Atyával, és akivel teljes a Szent Szellem
is (Jn.16,14-15). Egyrészről Isten írott igéje ad az értelmünknek világosságot,
amikor a Szent Szellem megértést ad egy-egy szakaszról. Másrészről az Úr
követése ad világosságot, azaz a Szent Szellem egy-egy élethelyzetre adott
kijelentése. A szellemünkön keresztül a Szent Szellem világosságot hoz az
értelmünkbe (Zsolt.18,29), és csak ez a közösség hozhat fényt az életünkbe.
Csak akkor tudjuk a lámpásunkat meggyújtva tartani, ha az Úrral való közösségen
keresztül folyamatosan vesszük a Szent Szellem kijelentéseit, és
engedelmeskedünk neki. Ezt úgy tudjuk megtenni, ahogyan az apostolok is
megtették a kezdeti időkben:
És foglalatosak voltak az apostolok
tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben. (ApCsel 2,42)
Tehát az ige tanulmányozásával,
az úrvacsorával, az imádkozással, és a szentekkel való közösséggel tudjuk a
szellemünket, vagyis a lámpásunkat meggyújtva tartani. Ha az ember hármas
felépítését, összevetjük a szent sátor felépítésével (test-udvar; szentély-lélek;
szentek szentje-szellem), akkor látjuk, hogy a szentek szentje sötétben volt.
Vagyis a mi szellemünk sem tudja elsőre eldönteni, hogy amit kapott, az az
Isten Szent Szellemétől jött, vagy más szellemi befolyásra érkezett hozzánk.
Ezt meg kell vizsgálnunk a lelkünkben, vagyis a tudatos gondolkodásunkkal. Ezt
példázza a szentélyben álló, világosságot adó gyertyatartó. Az értelmünk ad
világosságot a szellemi dolgokra. A szellemi kijelentéseket össze kell vetnünk
az írott igével, és el kell bírálnunk, hogy az Úrtól kaptunk-e kijelentést,
vagy más szellemtől (2kor.11,4; 1Kor.14,30; 1Th.5,21). Az ige mellett még
figyelnünk kell egy belső „érzetre”, amely két részből tevődik össze. Az egyik
a lelkiismeret, amely mint egy erkölcsi bíró, rögtön szól, ha valami Isten
törvényével ellenkezik (Ef.4,18-19). A másik pedig a szellemi békesség
(Róm.8,6). Ha az, amit a szellemtől kaptunk ezt a két próbát is kiállja, akkor
az szinte bizonyosan az Úrtól kaptuk. Ez az újszövetség egyik alappillére, hogy
„mindnyájan Istentől tanítottak lesznek” (Jn.6,45, Jer.31,34; Ézs.54,13). Ezt nem
tudja senki senkinek átadni, mert a lelkünk legmélyén mindannyian másképpen
érezzük a szellemi kijelentéseket. Másképp gondolkodunk, másképp működik a
lelkünk. Mindenkihez egyénileg szól az Úr, és ezt mindenki másképp „hallja” a
saját szellemében. Ezért hibás minden módszer, ami ezt általánosan át akarja
adni! Ezt mindenkinek magának kell befelé figyeléssel megtanulnia. De ahogyan
az ember elkezd járni az Úrral, és Isten Szelleme folyamatosan szól benne,
akkor a tapasztalatok útján egyre határozottabban fel fogja ismerni az Úr
hangját a szellemében, és egyre könnyebben megérti az Úr akaratát. Így
folyamatosan tanít minket az Úr az Ő útjaira, és ezzel együtt a mi saját
bölcsességünk is gyarapodni fog. Egyre inkább meg tud telni a lényünk Isten
világosságával és ismeretével (Kol.1,9). A tíz szűz példájában ezért nem tudnak
az okos szűzek olajat adni a bolond szűzeknek, mert az egyéni vezetést nem
lehet átadni. Hogy kinek mikor mit mond az Úr, milyen cselekedeteket készített
elő, azt mindenkinek magának kell az Úrtól elkérnie. De ez még csak az első
lépés, mert még csak ott tartunk, hogy megértettük, hogy mit mondott az Úr. Amiről
eddig írtam, az a belső folyamata annak, ahogyan a lámpásunkat megvilágítja az
Úr. És ha már világít a lámpásunk, akkor annak kifelé is látszania kell.
Ti vagytok a világ világossága. Nem
rejthető el a hegyen építtetett város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka
alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a házban
vannak. Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek
előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei
Atyátokat.
(Mt 5,14-16)
Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtettünk
a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten,
hogy azokban járjunk. (Ef 2,10)
Kifelé az Úr által előkészített
cselekedetekben kell ennek a belső világosságnak megnyilvánulnia. Ezzel hozzuk
el a világosságot a világba. A Lk.12,35 után Jézus rögtön azoknak a szolgáknak
a példáját meséli el, akiket megbíz az uruk a tennivalókkal, és azok hűségesen megmaradnak
abban még akkor is, amikor késik az ő uruk (Lk.12,36-44). Ezzel azt üzeni
Jézus, hogy azoknak fog égni a lámpásuk, akik folyamatosan az Úr elé járulnak,
kérik a Szelleme vezetését, és megmaradnak azokban a cselekedetekben, amiket
nekik parancsol. Azok lesznek a boldog szolgák (Mt.24,45-47), akik bemennek az
ő uruk örömébe (Mt.25,21). A hűtlen szolgák pedig azok, akik megfáradnak az Úr
keresésében, és más cselekedeteket keresnek. Ezzel kialszik a lámpásuk, és ők
lesznek a bolond szűzek, akik végül nem tudnak bemenni a menyegzőre.
Maradjatok én bennem és én is ti
bennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanem ha a
szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, hanem ha én bennem maradtok. Én
vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki én bennem marad, én pedig ő benne, az
terem sok gyümölcsöt: mert nélkülem semmit sem cselekedhettek. Ha
valaki nem marad én bennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; és
egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek.
(Jn 15,4-6)
Az Úrban kell maradnunk, hogy Ő
is bennünk maradjon. Ha nem tudunk benne megmaradni, akkor nem lesznek olyan
„világító” cselekedeteink, amelyek a lámpásunkat meggyújtva tartják, és
használhatatlanok leszünk az Úr számára. Ahogyan fentebb említettem, itt
beszélnünk kell az új szív jelentéséről.
És hintek rátok tiszta vizet, hogy
megtisztuljatok, minden tisztátalanságotoktól és minden bálványaitoktól
megtisztítalak titeket. És adok nektek új szívet, és új szellemet
adok belétek, és elveszem a kőszívet hústestetekből, és adok nektek hússzívet. És az
én Szellememet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolataimban
járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek. (Ezék 36,25-27)
Hanem ez lesz a szövetség, amelyet e
napok után az Izrael házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő
belsejükbe helyezem, és az ő szívükbe írom be, és Istenükké leszek, ők pedig
népemmé lesznek. És nem tanítja többé senki az ő
felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondva: Ismerjétek meg az Urat, mert ők
mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert
megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem. (Jer 31,33-34)
Ez a két igeszakasz leírja az új
szövetségben végbemenő eseményeket. A megtérés megtisztít minket, és az
újjászületéssel új szívet és új szellemet kapunk. Majd az új szívbe beírja az
Úr az Ő törvényeit, és mindenkit személyesen tanít (ahogyan ezt fentebb
leírtam). A szívünkkel két fontos dolog történik. Kapunk egy új, hússzívet, és
abba beleíródik Isten törvénye. De mi ez a szív bennünk? A megtérés adja meg
ehhez az egyik kulcsot. A megtérés előtt egy Isten nélküli világképpel
rendelkezünk, emberi mérték szerint éljük az életünk (Ef.2,1-2), ez határozza
meg a gondolkodásunkat is. Amikor az Atya elkezd vonni minket, és hitre juttatt,
akkor felismerjük, hogy Ő létezik, és szükségünk van a bűneink bocsánatára. Ez
a világnézeti változás a szívünkben megy végbe (Róm.10,10). A szív, a lelkünk,
vagy helyesebben mondva a lényünk legmélye, ahol a meggyőződésünk van. Az
összes korábbi tapasztalatunkat a szívünkben raktározzuk, és helyzetről-helyzetre
hozzuk elő a meggyőződésünk szerinti döntéseket. A szívben bíráljuk el a
hozzánk érkező ingereket, és a szívben döntjük el, hogy hogyan „kezeljük”
azokat. Ahogyan gondolkodunk az életünkben elénk kerülő dolgokról, úgy fog a
szívünkben ez elraktározódni. Ezért nagyon fontos, hogy miről, és hogyan
gondolkodunk (Fil.4,8). Emiatt olyan nagy horderejű a megtérés és a hitre jutás
– (már ha nem csak elméleti hitről beszélünk, amikor csak elhiszi valaki, hogy
Jézus az Isten fia), mert a világ megítélése onnantól kezdve más alapokon
nyugszik, mégpedig egy Isten által írt új szabály szerint.
Sőt felette közel van hozzád ez ige: a te
szádban és szívedben van, hogy teljesítsd azt. (5Móz 30,14)
Ezért van hozzánk olyan közel
Isten igéje. Mindkettő, az írott és a kijelentett (logosz és rhéma) ige is a
szívünkbe tud íródni, és azt immár benn hordozzuk magunkban. Így ismerhetjük
fel a kemény szív jelentését is:
Kik értelmükben meghomályosodtak,
elidegenültek az isteni élettől a tudatlanság miatt, mely az ő szívük
keménysége miatt van bennük;
(Ef 4,18)
Mert nem okultak a kenyereken, mivelhogy
a szívük meg volt keményedve. (Mrk 6,52)
Jézus pedig észrevéve ezt, mondta nekik:
Mit tanakodtok, hogy nincsen kenyeretek? Még sem látjátok-e be és nem
értitek-e? Mégis kemény-e a szívetek? Szemeitek lévén, nem láttok-e? és
füleitek lévén, nem hallotok-e? és nem emlékeztek-e? (Mrk 8,17-18)
Azok tudnak elidegenülni az
isteni élettől, akiknek kemény a szívük. Jézus is a tanítványok szemére veti,
hogy kemény a szívük. Látták és hallották Isten csodáit Jézuson keresztül, és
mégsem értik. Akkor keményedik meg a szívünk, ha nem az új, Istentől kapott
„normák” és „törvények” szerint élünk, hanem a régi emberi normák szerint
hozzuk meg a döntéseinket, vagy azok szerint cselekszünk. Ahogyan Jézus mondja,
hogy „nem emlékeztek-e?”. A tanítványok szívében már benne volt a sok bizonyság
Jézusról, és a mennyek országáról, de még olykor a régi, Isten nélküli
gondolkodásmóddal ítéltek meg egy-egy helyzetet. Amikor visszatérünk az
újjászületés előtti gondolkodásmódunkhoz, akkor keményítjük meg a szívünket.
Mert akkor hiába ad az új szívünkbe Isten bármilyen cselekedetet, vagy
kijelentést, mert olyankor azt elvetjük, és a régi „mérték” szerint ítéljük
meg. Ugyanez a viselkedés a hitetlenség alapja is, amikor a régi ítélőképességünk
szerint próbálunk meg egy helyzetet kezelni, és nem az új szívünk szerint.
Ezért lehet éles különbséget tenni a régi és az új szívből kijövő dolgok
között:
Amik pedig a szájból jönnek ki, a szívből
származnak, és azok fertőztetik meg az embert. Mert
a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések,
paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások. Ezek
fertőztetik meg az embert; de a mosdatlan kézzel való evés nem fertőzteti meg
az embert. (Mt 15,18-20)
És itt érjük tetten a régi,
kőszív dolgait, amelyek szinte teljesen ugyanazok, mint a hústest cselekedetei
(Gal.5,19-21). Ezek az óember cselekedetei. Az óember, vagyis másik bibliai
kifejezéssel a hústest, az újjászületett és immár szabad lélek ellen törekszik.
Akiben körül is metéltettetek kéz nélkül
való körülmetéléssel, levetkőzve az lelki bűnök testét a Krisztus
körülmetélésében;
(Kol 2,11)
Szeretteim, kérlek titeket, mint
jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a hústesti kívánságoktól,
amelyek a lélek ellen vitézkednek; (1Pét 2,11)
Ahogyan a Péter leveléből vett
idézetből láthatjuk, bennünk van az óemberi (hústesti) bukott lelkünk is,
amelyik az újjászületett lelkünk ellen törekszik. Az újjászületett lelkem az,
amely immár szabad a hústesti bűnök erejétől (Róm.6,6). Rajtam áll – mivel
szabad akaratom van – hogy mit cselekszem. A lelkemben hozom meg a döntést,
hogy engedek-e a régi óembernek, vagyis kemény szívvel élek, vagy a Szent
Szellemtől kapott új világosság által előkészített cselekedeteket cselekszem.
Ez jelenti igazán az új szövetség
megélését. Amikor benn, az újjászületett szellemünkben Isten megadja az Ő
vezetését, és azt megértve megcselekedjük. Ez a Róma 8. szerinti élet, amikor
nem a hústest szerint (vagyis nem az óember normái és gondolkodásmódja
szerint), hanem a szellemtől kapott új meggyőződésből végrehajtott
cselekedeteket tesszük. Ha ebben életünk végéig megállunk, akkor okos szűzek
leszünk, akiknek a lámpása mindvégig meggyújtva marad. Ahogyan fentebb írtam, a lámpásunk, az
újjászületett szellemünk, melyet már nem veszi vissza az Úr. Viszont ezt a
lámpást, nekünk kell olajjal „megtöltenünk”, a Vele való közösségen keresztül.
Minél többet és gyakrabban vagyunk az Úrral, illetve maradunk Őbenne, annál
több olajunk lesz, amely kitarthat arra az időre is, amikor késik a vőlegény.
Így tudunk olajat „raktározni”. Mivel figyelmeztet minket az Úr, hogy nem
tudjuk mikor jön el, ezért nem szabad felhagynunk az Ő keresésével, és az
általa adott cselekedetek megcselekvésével. Csak akkor tudunk elég olajjal
rendelkezni a visszajövetelekor.
Akkkor alszik ki a lámpásunk, ha az Úr keresését és az engedelmességet
elhanyagoljuk, és újra a hústest cselekedeteit kezdjük el megcselekedni. Ha nem
keressük az Urat, akkor automatikusan a hústestből, vagyis az óemberből élünk. Mivel
elfordulunk az istenitől, ezért onnan nem is kapunk új életet. Ilyenkor
felerősödik az óemberünk, és visszaesünk a szellemi fejlődésben.
Ha ebben a szellemi világosságban
járunk, akkor általa változunk el belülről egyre inkább Krisztus hasonlatosságára,
és jön el az Isten országa a mi szívünkbe. Mindvégig keressük az Úr akaratát az
életünkben, és annak engedelmeskedve járjunk. Ehhez a szívünkben szükség van az
Isten iránti szeretetre, és egy élő reménységre, hogy mindaz, amit Ő mondott,
az igaz. Csak ez a hit tud minket végigvinni egy ilyen életen, mert közben még
meg is fog próbálni minket az Úr, hogy valóban tiszta szívből követjük-e Őt.
És emlékezz meg az egész útról, amelyen
hordozott téged az Úr, a te Istened immár negyven esztendeig a pusztában, hogy
megsanyargasson és megpróbáljon téged, hogy nyilvánvaló legyen, mi van a te
szívedben; vajon megtartod-e az ő parancsolatait vagy nem? (5Móz 8,2)
Hogy a ti kipróbált hitetek, ami sokkal
becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dicséretre, tisztességre
és dicsőségre méltónak találtasson a Jézus Krisztus megjelenésekor; (1Pét 1,7)
Hatalmas örökség vár azokra, akik
végül az Úr menyasszonyai lehetnek. Ne gondolja senki, hogy ez olcsó lesz. Aki
inkább választja a földi élet a gyönyöreit és kényelmét, és él a hústest kívánságai
szerint, az ne várja, hogy megkapja a teljes örökséget, amit csak a menyasszony
fog megkapni. Balgaság elcserélni 70-80 év jólétére egy örökkévalóság
csalódását, mert az örökkévaló jót dobja el az, aki nem az Isten Szent Szelleme
szerinti életet választja. Attól nincs semmi csodálatosabb, mint amit az Úr
megígért az Őt félőknek.
Aki győz, örökségül nyer mindent; és
annak Istene leszek, és az fiam lesz nekem.
(Jel 21,7)
Hanem, amint meg van írva: Amiket szem
nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített
az őt szeretőknek. (1Kor 2,9)