A hús, a lélek és a szellem harca

7 És formálta az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehelte az ő orrába életnek leheletét. Így lett az ember élő lélekké. (1Móz 2,7)

Isten eredetileg az ember élő lélekké teremtette. Ez azt jelenti, hogy a lelkünk volt a lényünk „vezére”, a lelkünk volt a legerősebb. Ezért mondja az ige élő léleknek az embert, mert a lelke határozta meg. Az ige is, amikor megszámlálták az embereket, akkor azt mondja, hogy hány lélek lett megszámlálva (pl. 1Móz.46,27), a lélek tulajdonságai különböztetnek meg minket egymástól, az tesz minket egyénekké, egyéniségekké. Ez volt a bűnbeesés előtti állapot, amikor az ember lelke volt az életének meghatározója. Sajnos a bűnbeesés miatt a lélek elvesztette vezető szerepét, és az embernek része lett a bűn.

3 És mondta az Úr: Ne maradjon az én szellemem örökké az emberben, mivelhogy ő hústest; legyen életének ideje száz húsz esztendő. (1Móz 6,3)

Azután, hogy az angyalok lejöttek, és ember feleséget vettek maguknak, és az ember nem tudott megállni a bűnnel szemben, és hússá, vagyis a szöveg szerint hústestté lett. Ha megnézzük az özönvízzel kapcsolatos igéket (1Móz.6,17, 1Móz.7,15; 1Móz.9,17; stb.), ott sokszor elhangzik, hogy Noé vigyen be a bárkába minden olyan hústetet (vagy húst),  akiben élő szellem van. Ebből láthatjuk, hogy az ember „lecsúszott” ugyanabba a kategóriába, mint az állatok, vagyis ő is hústest lett. Ez azt jelenti, hogy az ember élete, ahogyan az állatoké is, a test szükségleteinek a kielégítésére irányul, és a lélek a testet, pontosabban a húst szolgálja ki. Ezért lett a hús a vezető szereplő a lényünkben, és nem a lélek. Ez az állatoknál nem probléma, mert nekik ez adatott, hogy a létfenntartásukért éljenek. Viszont az embernek Isten nem ezt szánta. A léleknek kellett volna, vagyis még mindig a léleknek kellene tudnia választani az isteni, szellemi dolgok és a testi lét dolgai között. Ahogyan Jézus is azt mondja, hogy az az Ő eledele, hogy annak az akaratát cselekedje, aki őt elküldte (Jn.4,34), és nem elsősorban a testi éhség kielégítése. A testi szükségletek vágyainak legyőzésére a lélek azonban önmagában már képtelen, mert a hús a bűn miatt erősebb lett a léleknél.

18 Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a hústestemben jó; mert az akarás megvan bennem a jóra, de a jó véghezvitelét nem találom. 19 Mert nem a jót cselekszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok. 20 Ha pedig én azt cselekszem, amit nem akarok, nem én művelem már azt, hanem a bennem lakó bűn. 21 Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn hozzám van ragadva. 22 Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint; 23 De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ad a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban. (Róm 7,18-23)

A hústest hatalma az ember lelkén olyan erős lett, hogy Isten azt mondja, hogy ez már törvény. Pál ezt az „élményt” írja le. A lelke gyönyörködik az Isten törvényében, de a hústeste nem engedelmeskedik, és végül legyőzi a lelket, és az ember azt teszi, amit nem szeretne. Az elmém törvénye erkölcsös lenne, de a bűn törvénye a tagjaimban legyőzi az elmém törvényét. Ezért a nem újjászületett embernek reménytelen a helyzete, mert a lelke sohasem fog tudni győzni a hústestben lakó bűn felett. Ideig-óráig elfojthatja, de legyőzni nem tudja.

Ezért kell szétválasztani az igében is a test és a hús, vagyis a hústest fogalmakat, hogy érthető legyen az ember helyzete, mert a test önmagában nem tartalmazza a bűnt.

18 Kerüljétek a paráznaságot. Minden bűn, melyet az ember cselekszik, a testen kívül van, de aki paráználkodik, a maga teste ellen vétkezik. (1Kor 6,18)

26 Mert amiképpen holt a test szellem nélkül, akképpen holt a hit is cselekedetek nélkül. (Jak 2,26)

Ha nem különböztetjük meg a test szót a hústest szótól, és összevetjük Pál Rómabeliekhez írt levelét a Korinthusbeliekhez írt levelével, akkor azt látjuk, hogy ellentmond önmagának, mert sok fordításban mind a hústestet, mind a testet egyszerűen testnek fordítják. És akkor egyszer Pál azt írja, hogy a bűn a testében lakozik (Róm.7.), majd azt mondja, hogy minden bűn a testen kívül van (1Kor.6,18). Jakab viszont megerősíti, hogy a test önmagában csak egy „edény”, ezért a bűn nem lakhat a sejtjeinkben, hanem az valósággal a bukott lelkünkben van, amelyet a Biblia húsnak, itt hústestnek mond. Ezért elengedhetetlen az újjászületés, mert önmagában a lelkünk nem képes legyőzni a hústestet. Pontosabban, a hústest kívánságainak kiszolgálására figyelő lélek, nem képes ezt a törekvését legyőzni, és a harcban mindig alul marad. Erről szól a Róma levél 7. fejezete.

7 Mert a hústest gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. (Róm 8,7)

Én hiába olvasom Isten törvényét, és gyönyörködöm benne, a végrehajtás nem megy saját erőből. A hústest, ahogyan az állatoknál, mindig önző, parázna, irigykedő, stb (Gal.5,19-21), más szóval az önző érdekeket képviseli, mert szépen mondva túl akar élni másokat. Ezért bukik bele a lélekelemzésbe az Isten nélküli pszichológia, és ezért keverhetik bele az ember jellemébe a „fajfenntartás” és az „életbenmaradás versenyének” látszata alapján azt, hogy az ember az állati sorból emelkedett ki. De ez nincs így! Ez a bűn következménye, és ez része lett a születésünkkel „kapott” jellemünknek.

24 Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből? (Róm 7,24)

2 Mert a Jézus Krisztusban való élet szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. (Róm 8,2)

A bűn a törvény erejével van bennünk. Ha itt megállunk egy kicsit, és elgondolkodunk a keleti vallások ma oly felmagasztalt meditációs technikáin, és türelmességet tanító tanain, akkor meg kell látnunk, hogy azok csak az elfojtás módszerét tudják érvényesíteni. Ez pedig két dolgot jelent. Az egyik, hogy ez addig tud érvényben lenni, amíg én kontrollálom a helyzetet, és nem veszítem el az önuralmam. Ha pedig egyszer „kihoznak a sodromból”, akkor reménytelenül visszaesek. A másik, hogy ezek az elfojtott érzelmek, kívánságok és indulatok máshol, más formában törnek elő. Ha pedig nem elégíttetnek ki, akkor depresszióba sodorják az egyént. Ezért kell még ma is oly sok ilyen technikát követőnek „én időt” félretenni, hogy tudjon magával foglalkozni, és a hústestének kedvezni, hogy a hústest elfojtott indulatai és kívánságai, vagyis az ego kapjon „valamit” és újra elcsendesedjen. Ahogyan látjuk, a hústestben lévő törvényt csak egy erősebb törvény tudja legyőzni. A bűn törvényét csak Isten életének törvénye tudja legyőzni. Ez az egyetlen olyan törvény, amely erősebb a bennünk lakozó bűn törvényétől. Isten életének törvénye nélkül minden harcunk hiábavaló. Isten életének törvényszerűsége, hogy nem cselekedhet bűnt, és mivel Isten maga az élet, ezért a Tőle származó élet törvénye a legerősebb törvénnyel rendelkező élet. Ez az egyetlen élet, amely legyőzheti a mi bűnös hústetünkben lévő törvényt. Ezért kell újjászületnünk víztől és Szellemtől.

6 Tudva azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtlenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek: (Róm 6,6)

11 Ezenképpen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által. (Róm 6,11)

A víztől való újjászületés során megerőtlenül a bűnnek hústeste, és a szellem újjászületésével pedig részünkké válik az az isteni erő, amellyel a továbbiakban a hústest kívánságait meg tudjuk öldökölni.

13 Mert, ha hústest szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a Szellemmel megöldökölitek, éltek. 

(Róm 8,13)

A hústest cselekedeteinek egy útja lehet, ha az ember valósággal Isten felé törekszik. Ez az út pedig a halál. Nem az elfojtás, hanem a halál. A kettő között az a különbség, hogy ha valami meghalt bennem, akkor az már nem követel semmit sem magának. Vagyis egyszerűen nincs jelen, nem nyomja a lelkem, mint az elfojtásnál. Az elfojtással a felgyülemlett indulatokat valahová el kell vezetnem, de a halál esetében nem kell ilyet tennem, mert „meg sem érint” az a bizonyos dolog. De ahogyan láttuk, mi önmagunkban képtelenek vagyunk megölni a hústestet. A hústest mindig legyőzné a lelkünket. Ezt csak és kizárólag Isten Szellemének ereje tudja bennünk megtenni.

2 És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata. (Róm 12,2)

10 Ezért ez az a szövetség, melyet kötök az Izrael házával, ama napok múltán, mondja az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjükbe, és az ő szívükbe írom azokat, és leszek nekik Istenük és ők lesznek nekem népem. (Zsid 8,10)

11 Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a hústesti kívánságoktól, amelyek a lélek ellen vitézkednek; (1Pt 2,11)

Az Úr segít azzal, hogy beírja az ő törvényét a mi elménkbe és szívünkbe. Ezzel képesek leszünk arra, hogy a jót felismerjük, amikor odafordulunk az Úr felé. És ezért kell a Szent Szellem az életünkbe, hogy legyen erőnk a hústesttel szemben megcselekedni azt, amiről látjuk, hogy jó. Csak a Szent Szellemtől átitatott szellemünkkel összefogásban képes a lelkünk a hústesttel szemben eredményes harcra.

Most sokan kérdezhetik, hogy jó-jó, ez így szép, de hogyan néz ki ez a gyakorlatban. A valóság az, hogy mi nem látjuk magunkat tisztán. Mindenki sokkal engedékenyebb önmagával szemben, mint másokkal.

3 Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre? 4 Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott íme, a te szemedben gerenda van? 5 Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből! (Mt 7,3-5)

Másoknál rögtön látjuk, hogy mi a probléma. A saját életünkben azonban igencsak elnézőek, és sokszor vakok vagyunk. Ezért mondhatja Jézus, hogy a szemünkben lévő gerendát nem látjuk, de a másik életében a szálkát is észrevesszük. Az Úr sok dolgot megmutat az életünkben, hogy mik azok, amik nem tetszenek neki. Ilyenkor „kezeli” a hústesti életünk, más szóval az óemberi életünk egy adott részét. Ettől a ponttól van reményünk a változásra is, mert ha az Úr rámutat valamire, akkor megadja hozzá az erőt is, hogy azt elhagyjuk az életünkből. Csak így lehetséges. Arra is figyelnünk kell, hogy az Úr nem fog egyikünk életében sem mindent egyszerre „lerombolni” és egyik napról a másikra új életet kezdeni velünk. Ő nem akarja, hogy lelkileg összeomoljunk. A lelkünkön végzett igen precíz munkájából is látszik, hogy Ő az Isten, mert ezt más nem tudná így megcsinálni. Miközben éljük az életünket, Ő úgy hozza elénk azokat a dolgokat, amiket el kell hagynunk, és közben dolgozunk, tanulunk, családunk van. Akkor mutat rá egy-egy dologra, mikor azt képesek vagyunk elhordozni.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a kisebb dolgokkal kezdi az Úr, és a legsúlyosabbak maradnak a legvégére. Ennek az az oka, hogy azokat a dolgokat a legnehezebb letenni, amelyek a lényünk meghatározó elemei. Ezekhez kell a legerősebben az Úrban lennünk, és ehhez kell számunkra a legtöbb erő, mert ezekhez kötődünk a legerősebben. Ha ezekkel kezdené az Úr, akkor hirtelen nem tudnánk, hogy kik vagyunk.

7 Mindenkinek azonban haszonra adatik a Szellemnek kijelentése. (1Kor 12,7)

10 Némelyiknek csodatevő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig szellemeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása; (1Kor 12,10)

A Szellem kijelenti, hogy az Úr szerint merre kell tovább haladnunk az életünkkel. Ez mindenkinek haszonra adatik, nem „csak úgy”. Ha valamit kijelent az Úr, akkor azzal célja van. A Szent Szellem ajándékai között ott van a „csodatévő erők”, amely a görög „dunamis” szó. Ennek egyik jelentése valóban a csodatévő erő, de az egyik legfontosabb jelentését keveset forgatják.  Ez pedig az erkölcsi erő, és a lélek kiválósága. Tehát a Szent Szellem adja meg azt az erkölcsi és szellemi erőt, amellyel a hústest cselekedeteivel, indulataival és kívánságaival szemben megállhatunk, és legyőzhetjük.

Ahogyan az 1Pt.2,11-ben látjuk, a hústest a lélek ellen harcol. Vagyis az elménkben meg vagyunk győződve az isteni törvények helyességéről, és azokat akarjuk követni, de az óemberünk, a hústest ezeknek nem engedelmeskedik.

11 Akiben körül is metéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkőzve a hústesti bűnök testét a Krisztus körülmetélésében; (Kol 2,11)

Amikor a szívünk körül van metélve, akkor jön el a lelkünkben az a fajta szabadság, hogy ne legyen kényszer bennünk a hústest cselekedeteinek megcselekvésére. A szív a döntéshozó „szervünk”, és ez a Bibliában nem esik egybe a fizikai szívvel, de funkcióját tekintve ugyanaz. A szívben mérlegeljük adott helyzetben a körülményeket, és vetjük egybe a korábbi véleményekkel, tapasztalatokkal, hittel, meggyőződéssel. Akkor van a szívünk körülmetélve, ha már tud a hústest „kényszerítésétől” függetlenül, a hústest ellenére is döntést hozni. Ehhez adja meg utána a Szent Szellem az erőt, hogy legyőzzünk a cselekedet szintjén is a hústestet, más szóval megöldököljük a hústest cselekedeteit.

Ez a hústest, a lélek és a szellem harca az emberben. A hústestben lakó bűn törvényét csak és kizárólag Isten Szellemének törvénye képes maga alá gyűrni. Ezért lehetnek azok az Isten Fiai, akik a hústest cselekedeteit képesek megöldökölni Szellem által, mert csak így van esélyük Isten parancsolatait betölteniük, és Szellem szerint élni. Erre az ember önmagában képtelen.

„Szövétnekeitek meggyújtva” – a 10 szűz példája, azaz élet a Róma 8. szerint

Legyenek a ti derekaitok felövezve, és szövétnekeitek meggyújtva; (Lk 12,35)

Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jön el a ti Uratok. Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jön el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön. Azért legyetek készen ti is; mert amely órában nem gondoljátok, abban jön el az embernek Fia. (Mt 24,42-44)

Jézus többször figyelmeztet bennünket, hogy folyamatosan legyünk készen az Ő visszajövetelére, mert nem fogjuk tudni a pontos idejét. Ezek a példázatok azoknak szólnak, akik szeretnének készen állni az Ő eljövetelekor. Hogy az övéi közül ki hová tartozik (okos vagy bolond szűz, hű vagy hűtlen szolga), azt mindenkinek magának kell megkérdeznie az Úrtól. Ezt csak és kizárólag Ő tudja megmondani, és el is fogom mondani, hogy miért.

Ha valóban az Úrhoz készülünk, akkor Lk.12,35 két nagyon fontos dolgot árul el arról, hogy hogyan kellene nekünk itt a földön élnünk. „Legyenek derekaitok felövezve,” – vagyis ne rendezkedjünk be ebben a világban. Számos ige foglalkozik azzal, hogy ne szeressük ezt a világot (pl. 1Jn.2,15; Jak.4,4). Ha valóban várjuk Isten országát, hogy elköltözhessünk Hozzá, akkor legyünk állandóan útra készek. Ahogyan Ábrahám is sátorokban lakott, mert valami jobbra várt (Zsid.11,9-10). De ettől fontosabb, hogy mit jelent az, hogy „szövétnekeitek meggyújtva”. Ehhez meg kell néznünk, hogy mit jelent a szövétnek.

Az Úrtól való szövétnek az embernek szelleme, aki megvizsgálja a szívnek minden rejtekét. (Péld 20,27)

Mert szövétnek a parancsolat, és a tudomány világosság, és életnek útja a tanító-feddések. (Péld 6,23)

Ezzel be is lépünk az újszövetség lényegébe. Az Úrtól való szövétnek, vagyis lámpás, az ember szelleme. Amikor újjászületünk, akkor Isten megeleveníti az ember szellemét, és onnan kezdve a szellemén keresztül újra közösségben lehet Vele.  Az értelmünket a szellemünk világosítja meg, amikor Istentől kap kijelentést, és bölcsességet (fentebb: Péld.20,27). Az újjászületett szellemünkben Isten Szent Szelleme lakozást vesz (2Kor.1,22; Ef.4,30), kicseréli a szívünket (hogy ez mit jelent, arról kicsit később), és megtölt minket a Tőle jövő világossággal. A tíz szűz példájában (Mt.25.) a szűzeknek mindvégig megmarad a lámpásuk, mert az újjászületett szellemet az Úr többé már nem veszi el. Viszont a lámpás fénye ki tud aludni, és erre figyelmeztet a bevezető igében Jézus, hogy legyenek a lámpásaink meggyújtva. A lámpásba, vagyis a szellemünkbe bekerülő isteni világosság két fő részből áll.

Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. (Zsolt 119,105)

Ismét szólt azért hozzájuk Jézus, mondva: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága. (Jn 8,12)

Jézus maga Isten világossága (Jn.1,1-5; Jn.1,9-10), aki teljes az Atyával, és akivel teljes a Szent Szellem is (Jn.16,14-15). Egyrészről Isten írott igéje ad az értelmünknek világosságot, amikor a Szent Szellem megértést ad egy-egy szakaszról. Másrészről az Úr követése ad világosságot, azaz a Szent Szellem egy-egy élethelyzetre adott kijelentése. A szellemünkön keresztül a Szent Szellem világosságot hoz az értelmünkbe (Zsolt.18,29), és csak ez a közösség hozhat fényt az életünkbe. Csak akkor tudjuk a lámpásunkat meggyújtva tartani, ha az Úrral való közösségen keresztül folyamatosan vesszük a Szent Szellem kijelentéseit, és engedelmeskedünk neki. Ezt úgy tudjuk megtenni, ahogyan az apostolok is megtették a kezdeti időkben:

És foglalatosak voltak az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben. (ApCsel 2,42)

Tehát az ige tanulmányozásával, az úrvacsorával, az imádkozással, és a szentekkel való közösséggel tudjuk a szellemünket, vagyis a lámpásunkat meggyújtva tartani. Ha az ember hármas felépítését, összevetjük a szent sátor felépítésével (test-udvar; szentély-lélek; szentek szentje-szellem), akkor látjuk, hogy a szentek szentje sötétben volt. Vagyis a mi szellemünk sem tudja elsőre eldönteni, hogy amit kapott, az az Isten Szent Szellemétől jött, vagy más szellemi befolyásra érkezett hozzánk. Ezt meg kell vizsgálnunk a lelkünkben, vagyis a tudatos gondolkodásunkkal. Ezt példázza a szentélyben álló, világosságot adó gyertyatartó. Az értelmünk ad világosságot a szellemi dolgokra. A szellemi kijelentéseket össze kell vetnünk az írott igével, és el kell bírálnunk, hogy az Úrtól kaptunk-e kijelentést, vagy más szellemtől (2kor.11,4; 1Kor.14,30; 1Th.5,21). Az ige mellett még figyelnünk kell egy belső „érzetre”, amely két részből tevődik össze. Az egyik a lelkiismeret, amely mint egy erkölcsi bíró, rögtön szól, ha valami Isten törvényével ellenkezik (Ef.4,18-19). A másik pedig a szellemi békesség (Róm.8,6). Ha az, amit a szellemtől kaptunk ezt a két próbát is kiállja, akkor az szinte bizonyosan az Úrtól kaptuk. Ez az újszövetség egyik alappillére, hogy „mindnyájan Istentől tanítottak lesznek” (Jn.6,45, Jer.31,34; Ézs.54,13). Ezt nem tudja senki senkinek átadni, mert a lelkünk legmélyén mindannyian másképpen érezzük a szellemi kijelentéseket. Másképp gondolkodunk, másképp működik a lelkünk. Mindenkihez egyénileg szól az Úr, és ezt mindenki másképp „hallja” a saját szellemében. Ezért hibás minden módszer, ami ezt általánosan át akarja adni! Ezt mindenkinek magának kell befelé figyeléssel megtanulnia. De ahogyan az ember elkezd járni az Úrral, és Isten Szelleme folyamatosan szól benne, akkor a tapasztalatok útján egyre határozottabban fel fogja ismerni az Úr hangját a szellemében, és egyre könnyebben megérti az Úr akaratát. Így folyamatosan tanít minket az Úr az Ő útjaira, és ezzel együtt a mi saját bölcsességünk is gyarapodni fog. Egyre inkább meg tud telni a lényünk Isten világosságával és ismeretével (Kol.1,9). A tíz szűz példájában ezért nem tudnak az okos szűzek olajat adni a bolond szűzeknek, mert az egyéni vezetést nem lehet átadni. Hogy kinek mikor mit mond az Úr, milyen cselekedeteket készített elő, azt mindenkinek magának kell az Úrtól elkérnie. De ez még csak az első lépés, mert még csak ott tartunk, hogy megértettük, hogy mit mondott az Úr. Amiről eddig írtam, az a belső folyamata annak, ahogyan a lámpásunkat megvilágítja az Úr. És ha már világít a lámpásunk, akkor annak kifelé is látszania kell.

Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen építtetett város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak. Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. 

(Mt 5,14-16)

Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtettünk a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk. (Ef 2,10)

Kifelé az Úr által előkészített cselekedetekben kell ennek a belső világosságnak megnyilvánulnia. Ezzel hozzuk el a világosságot a világba. A Lk.12,35 után Jézus rögtön azoknak a szolgáknak a példáját meséli el, akiket megbíz az uruk a tennivalókkal, és azok hűségesen megmaradnak abban még akkor is, amikor késik az ő uruk (Lk.12,36-44). Ezzel azt üzeni Jézus, hogy azoknak fog égni a lámpásuk, akik folyamatosan az Úr elé járulnak, kérik a Szelleme vezetését, és megmaradnak azokban a cselekedetekben, amiket nekik parancsol. Azok lesznek a boldog szolgák (Mt.24,45-47), akik bemennek az ő uruk örömébe (Mt.25,21). A hűtlen szolgák pedig azok, akik megfáradnak az Úr keresésében, és más cselekedeteket keresnek. Ezzel kialszik a lámpásuk, és ők lesznek a bolond szűzek, akik végül nem tudnak bemenni a menyegzőre.

Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanem ha a szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, hanem ha én bennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nélkülem semmit sem cselekedhettek. Ha valaki nem marad én bennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; és egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek. (Jn 15,4-6)

Az Úrban kell maradnunk, hogy Ő is bennünk maradjon. Ha nem tudunk benne megmaradni, akkor nem lesznek olyan „világító” cselekedeteink, amelyek a lámpásunkat meggyújtva tartják, és használhatatlanok leszünk az Úr számára. Ahogyan fentebb említettem, itt beszélnünk kell az új szív jelentéséről.

És hintek rátok tiszta vizet, hogy megtisztuljatok, minden tisztátalanságotoktól és minden bálványaitoktól megtisztítalak titeket. És adok nektek új szívet, és új szellemet adok belétek, és elveszem a kőszívet hústestetekből, és adok nektek hússzívet. És az én Szellememet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolataimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek. (Ezék 36,25-27)

Hanem ez lesz a szövetség, amelyet e napok után az Izrael házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az ő szívükbe írom be, és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek. És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondva: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem. (Jer 31,33-34)

Ez a két igeszakasz leírja az új szövetségben végbemenő eseményeket. A megtérés megtisztít minket, és az újjászületéssel új szívet és új szellemet kapunk. Majd az új szívbe beírja az Úr az Ő törvényeit, és mindenkit személyesen tanít (ahogyan ezt fentebb leírtam). A szívünkkel két fontos dolog történik. Kapunk egy új, hússzívet, és abba beleíródik Isten törvénye. De mi ez a szív bennünk? A megtérés adja meg ehhez az egyik kulcsot. A megtérés előtt egy Isten nélküli világképpel rendelkezünk, emberi mérték szerint éljük az életünk (Ef.2,1-2), ez határozza meg a gondolkodásunkat is. Amikor az Atya elkezd vonni minket, és hitre juttatt, akkor felismerjük, hogy Ő létezik, és szükségünk van a bűneink bocsánatára. Ez a világnézeti változás a szívünkben megy végbe (Róm.10,10). A szív, a lelkünk, vagy helyesebben mondva a lényünk legmélye, ahol a meggyőződésünk van. Az összes korábbi tapasztalatunkat a szívünkben raktározzuk, és helyzetről-helyzetre hozzuk elő a meggyőződésünk szerinti döntéseket. A szívben bíráljuk el a hozzánk érkező ingereket, és a szívben döntjük el, hogy hogyan „kezeljük” azokat. Ahogyan gondolkodunk az életünkben elénk kerülő dolgokról, úgy fog a szívünkben ez elraktározódni. Ezért nagyon fontos, hogy miről, és hogyan gondolkodunk (Fil.4,8). Emiatt olyan nagy horderejű a megtérés és a hitre jutás – (már ha nem csak elméleti hitről beszélünk, amikor csak elhiszi valaki, hogy Jézus az Isten fia), mert a világ megítélése onnantól kezdve más alapokon nyugszik, mégpedig egy Isten által írt új szabály szerint.

Sőt felette közel van hozzád ez ige: a te szádban és szívedben van, hogy teljesítsd azt. (5Móz 30,14)

Ezért van hozzánk olyan közel Isten igéje. Mindkettő, az írott és a kijelentett (logosz és rhéma) ige is a szívünkbe tud íródni, és azt immár benn hordozzuk magunkban. Így ismerhetjük fel a kemény szív jelentését is:

Kik értelmükben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettől a tudatlanság miatt, mely az ő szívük keménysége miatt van bennük; (Ef 4,18)

Mert nem okultak a kenyereken, mivelhogy a szívük meg volt keményedve. (Mrk 6,52)

Jézus pedig észrevéve ezt, mondta nekik: Mit tanakodtok, hogy nincsen kenyeretek? Még sem látjátok-e be és nem értitek-e? Mégis kemény-e a szívetek? Szemeitek lévén, nem láttok-e? és füleitek lévén, nem hallotok-e? és nem emlékeztek-e? (Mrk 8,17-18)

Azok tudnak elidegenülni az isteni élettől, akiknek kemény a szívük. Jézus is a tanítványok szemére veti, hogy kemény a szívük. Látták és hallották Isten csodáit Jézuson keresztül, és mégsem értik. Akkor keményedik meg a szívünk, ha nem az új, Istentől kapott „normák” és „törvények” szerint élünk, hanem a régi emberi normák szerint hozzuk meg a döntéseinket, vagy azok szerint cselekszünk. Ahogyan Jézus mondja, hogy „nem emlékeztek-e?”. A tanítványok szívében már benne volt a sok bizonyság Jézusról, és a mennyek országáról, de még olykor a régi, Isten nélküli gondolkodásmóddal ítéltek meg egy-egy helyzetet. Amikor visszatérünk az újjászületés előtti gondolkodásmódunkhoz, akkor keményítjük meg a szívünket. Mert akkor hiába ad az új szívünkbe Isten bármilyen cselekedetet, vagy kijelentést, mert olyankor azt elvetjük, és a régi „mérték” szerint ítéljük meg. Ugyanez a viselkedés a hitetlenség alapja is, amikor a régi ítélőképességünk szerint próbálunk meg egy helyzetet kezelni, és nem az új szívünk szerint. Ezért lehet éles különbséget tenni a régi és az új szívből kijövő dolgok között:

Amik pedig a szájból jönnek ki, a szívből származnak, és azok fertőztetik meg az embert. Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások. Ezek fertőztetik meg az embert; de a mosdatlan kézzel való evés nem fertőzteti meg az embert. (Mt 15,18-20)

És itt érjük tetten a régi, kőszív dolgait, amelyek szinte teljesen ugyanazok, mint a hústest cselekedetei (Gal.5,19-21). Ezek az óember cselekedetei. Az óember, vagyis másik bibliai kifejezéssel a hústest, az újjászületett és immár szabad lélek ellen törekszik.

Akiben körül is metéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkőzve az lelki bűnök testét a Krisztus körülmetélésében; (Kol 2,11)

Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a hústesti kívánságoktól, amelyek a lélek ellen vitézkednek; (1Pét 2,11)

Ahogyan a Péter leveléből vett idézetből láthatjuk, bennünk van az óemberi (hústesti) bukott lelkünk is, amelyik az újjászületett lelkünk ellen törekszik. Az újjászületett lelkem az, amely immár szabad a hústesti bűnök erejétől (Róm.6,6). Rajtam áll – mivel szabad akaratom van – hogy mit cselekszem. A lelkemben hozom meg a döntést, hogy engedek-e a régi óembernek, vagyis kemény szívvel élek, vagy a Szent Szellemtől kapott új világosság által előkészített cselekedeteket cselekszem.

Ez jelenti igazán az új szövetség megélését. Amikor benn, az újjászületett szellemünkben Isten megadja az Ő vezetését, és azt megértve megcselekedjük. Ez a Róma 8. szerinti élet, amikor nem a hústest szerint (vagyis nem az óember normái és gondolkodásmódja szerint), hanem a szellemtől kapott új meggyőződésből végrehajtott cselekedeteket tesszük. Ha ebben életünk végéig megállunk, akkor okos szűzek leszünk, akiknek a lámpása mindvégig meggyújtva marad. Ahogyan fentebb írtam, a lámpásunk, az újjászületett szellemünk, melyet már nem veszi vissza az Úr. Viszont ezt a lámpást, nekünk kell olajjal „megtöltenünk”, a Vele való közösségen keresztül. Minél többet és gyakrabban vagyunk az Úrral, illetve maradunk Őbenne, annál több olajunk lesz, amely kitarthat arra az időre is, amikor késik a vőlegény. Így tudunk olajat „raktározni”. Mivel figyelmeztet minket az Úr, hogy nem tudjuk mikor jön el, ezért nem szabad felhagynunk az Ő keresésével, és az általa adott cselekedetek megcselekvésével. Csak akkor tudunk elég olajjal rendelkezni a visszajövetelekor.

Akkkor alszik ki a lámpásunk, ha az Úr keresését és az engedelmességet elhanyagoljuk, és újra a hústest cselekedeteit kezdjük el megcselekedni. Ha nem keressük az Urat, akkor automatikusan a hústestből, vagyis az óemberből élünk. Mivel elfordulunk az istenitől, ezért onnan nem is kapunk új életet. Ilyenkor felerősödik az óemberünk, és visszaesünk a szellemi fejlődésben.

Ha ebben a szellemi világosságban járunk, akkor általa változunk el belülről egyre inkább Krisztus hasonlatosságára, és jön el az Isten országa a mi szívünkbe. Mindvégig keressük az Úr akaratát az életünkben, és annak engedelmeskedve járjunk. Ehhez a szívünkben szükség van az Isten iránti szeretetre, és egy élő reménységre, hogy mindaz, amit Ő mondott, az igaz. Csak ez a hit tud minket végigvinni egy ilyen életen, mert közben még meg is fog próbálni minket az Úr, hogy valóban tiszta szívből követjük-e Őt.

És emlékezz meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr, a te Istened immár negyven esztendeig a pusztában, hogy megsanyargasson és megpróbáljon téged, hogy nyilvánvaló legyen, mi van a te szívedben; vajon megtartod-e az ő parancsolatait vagy nem? (5Móz 8,2)

Hogy a ti kipróbált hitetek, ami sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dicséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtasson a Jézus Krisztus megjelenésekor; (1Pét 1,7)

Hatalmas örökség vár azokra, akik végül az Úr menyasszonyai lehetnek. Ne gondolja senki, hogy ez olcsó lesz. Aki inkább választja a földi élet a gyönyöreit és kényelmét, és él a hústest kívánságai szerint, az ne várja, hogy megkapja a teljes örökséget, amit csak a menyasszony fog megkapni. Balgaság elcserélni 70-80 év jólétére egy örökkévalóság csalódását, mert az örökkévaló jót dobja el az, aki nem az Isten Szent Szelleme szerinti életet választja. Attól nincs semmi csodálatosabb, mint amit az Úr megígért az Őt félőknek.

Aki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nekem. (Jel 21,7)

Hanem, amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek. (1Kor 2,9)