A hús, a lélek és a szellem harca

7 És formálta az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehelte az ő orrába életnek leheletét. Így lett az ember élő lélekké. (1Móz 2,7)

Isten eredetileg az ember élő lélekké teremtette. Ez azt jelenti, hogy a lelkünk volt a lényünk „vezére”, a lelkünk volt a legerősebb. Ezért mondja az ige élő léleknek az embert, mert a lelke határozta meg. Az ige is, amikor megszámlálták az embereket, akkor azt mondja, hogy hány lélek lett megszámlálva (pl. 1Móz.46,27), a lélek tulajdonságai különböztetnek meg minket egymástól, az tesz minket egyénekké, egyéniségekké. Ez volt a bűnbeesés előtti állapot, amikor az ember lelke volt az életének meghatározója. Sajnos a bűnbeesés miatt a lélek elvesztette vezető szerepét, és az embernek része lett a bűn.

3 És mondta az Úr: Ne maradjon az én szellemem örökké az emberben, mivelhogy ő hústest; legyen életének ideje száz húsz esztendő. (1Móz 6,3)

Azután, hogy az angyalok lejöttek, és ember feleséget vettek maguknak, és az ember nem tudott megállni a bűnnel szemben, és hússá, vagyis a szöveg szerint hústestté lett. Ha megnézzük az özönvízzel kapcsolatos igéket (1Móz.6,17, 1Móz.7,15; 1Móz.9,17; stb.), ott sokszor elhangzik, hogy Noé vigyen be a bárkába minden olyan hústetet (vagy húst),  akiben élő szellem van. Ebből láthatjuk, hogy az ember „lecsúszott” ugyanabba a kategóriába, mint az állatok, vagyis ő is hústest lett. Ez azt jelenti, hogy az ember élete, ahogyan az állatoké is, a test szükségleteinek a kielégítésére irányul, és a lélek a testet, pontosabban a húst szolgálja ki. Ezért lett a hús a vezető szereplő a lényünkben, és nem a lélek. Ez az állatoknál nem probléma, mert nekik ez adatott, hogy a létfenntartásukért éljenek. Viszont az embernek Isten nem ezt szánta. A léleknek kellett volna, vagyis még mindig a léleknek kellene tudnia választani az isteni, szellemi dolgok és a testi lét dolgai között. Ahogyan Jézus is azt mondja, hogy az az Ő eledele, hogy annak az akaratát cselekedje, aki őt elküldte (Jn.4,34), és nem elsősorban a testi éhség kielégítése. A testi szükségletek vágyainak legyőzésére a lélek azonban önmagában már képtelen, mert a hús a bűn miatt erősebb lett a léleknél.

18 Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a hústestemben jó; mert az akarás megvan bennem a jóra, de a jó véghezvitelét nem találom. 19 Mert nem a jót cselekszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok. 20 Ha pedig én azt cselekszem, amit nem akarok, nem én művelem már azt, hanem a bennem lakó bűn. 21 Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn hozzám van ragadva. 22 Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint; 23 De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ad a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban. (Róm 7,18-23)

A hústest hatalma az ember lelkén olyan erős lett, hogy Isten azt mondja, hogy ez már törvény. Pál ezt az „élményt” írja le. A lelke gyönyörködik az Isten törvényében, de a hústeste nem engedelmeskedik, és végül legyőzi a lelket, és az ember azt teszi, amit nem szeretne. Az elmém törvénye erkölcsös lenne, de a bűn törvénye a tagjaimban legyőzi az elmém törvényét. Ezért a nem újjászületett embernek reménytelen a helyzete, mert a lelke sohasem fog tudni győzni a hústestben lakó bűn felett. Ideig-óráig elfojthatja, de legyőzni nem tudja.

Ezért kell szétválasztani az igében is a test és a hús, vagyis a hústest fogalmakat, hogy érthető legyen az ember helyzete, mert a test önmagában nem tartalmazza a bűnt.

18 Kerüljétek a paráznaságot. Minden bűn, melyet az ember cselekszik, a testen kívül van, de aki paráználkodik, a maga teste ellen vétkezik. (1Kor 6,18)

26 Mert amiképpen holt a test szellem nélkül, akképpen holt a hit is cselekedetek nélkül. (Jak 2,26)

Ha nem különböztetjük meg a test szót a hústest szótól, és összevetjük Pál Rómabeliekhez írt levelét a Korinthusbeliekhez írt levelével, akkor azt látjuk, hogy ellentmond önmagának, mert sok fordításban mind a hústestet, mind a testet egyszerűen testnek fordítják. És akkor egyszer Pál azt írja, hogy a bűn a testében lakozik (Róm.7.), majd azt mondja, hogy minden bűn a testen kívül van (1Kor.6,18). Jakab viszont megerősíti, hogy a test önmagában csak egy „edény”, ezért a bűn nem lakhat a sejtjeinkben, hanem az valósággal a bukott lelkünkben van, amelyet a Biblia húsnak, itt hústestnek mond. Ezért elengedhetetlen az újjászületés, mert önmagában a lelkünk nem képes legyőzni a hústestet. Pontosabban, a hústest kívánságainak kiszolgálására figyelő lélek, nem képes ezt a törekvését legyőzni, és a harcban mindig alul marad. Erről szól a Róma levél 7. fejezete.

7 Mert a hústest gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. (Róm 8,7)

Én hiába olvasom Isten törvényét, és gyönyörködöm benne, a végrehajtás nem megy saját erőből. A hústest, ahogyan az állatoknál, mindig önző, parázna, irigykedő, stb (Gal.5,19-21), más szóval az önző érdekeket képviseli, mert szépen mondva túl akar élni másokat. Ezért bukik bele a lélekelemzésbe az Isten nélküli pszichológia, és ezért keverhetik bele az ember jellemébe a „fajfenntartás” és az „életbenmaradás versenyének” látszata alapján azt, hogy az ember az állati sorból emelkedett ki. De ez nincs így! Ez a bűn következménye, és ez része lett a születésünkkel „kapott” jellemünknek.

24 Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből? (Róm 7,24)

2 Mert a Jézus Krisztusban való élet szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. (Róm 8,2)

A bűn a törvény erejével van bennünk. Ha itt megállunk egy kicsit, és elgondolkodunk a keleti vallások ma oly felmagasztalt meditációs technikáin, és türelmességet tanító tanain, akkor meg kell látnunk, hogy azok csak az elfojtás módszerét tudják érvényesíteni. Ez pedig két dolgot jelent. Az egyik, hogy ez addig tud érvényben lenni, amíg én kontrollálom a helyzetet, és nem veszítem el az önuralmam. Ha pedig egyszer „kihoznak a sodromból”, akkor reménytelenül visszaesek. A másik, hogy ezek az elfojtott érzelmek, kívánságok és indulatok máshol, más formában törnek elő. Ha pedig nem elégíttetnek ki, akkor depresszióba sodorják az egyént. Ezért kell még ma is oly sok ilyen technikát követőnek „én időt” félretenni, hogy tudjon magával foglalkozni, és a hústestének kedvezni, hogy a hústest elfojtott indulatai és kívánságai, vagyis az ego kapjon „valamit” és újra elcsendesedjen. Ahogyan látjuk, a hústestben lévő törvényt csak egy erősebb törvény tudja legyőzni. A bűn törvényét csak Isten életének törvénye tudja legyőzni. Ez az egyetlen olyan törvény, amely erősebb a bennünk lakozó bűn törvényétől. Isten életének törvénye nélkül minden harcunk hiábavaló. Isten életének törvényszerűsége, hogy nem cselekedhet bűnt, és mivel Isten maga az élet, ezért a Tőle származó élet törvénye a legerősebb törvénnyel rendelkező élet. Ez az egyetlen élet, amely legyőzheti a mi bűnös hústetünkben lévő törvényt. Ezért kell újjászületnünk víztől és Szellemtől.

6 Tudva azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtlenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek: (Róm 6,6)

11 Ezenképpen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által. (Róm 6,11)

A víztől való újjászületés során megerőtlenül a bűnnek hústeste, és a szellem újjászületésével pedig részünkké válik az az isteni erő, amellyel a továbbiakban a hústest kívánságait meg tudjuk öldökölni.

13 Mert, ha hústest szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a Szellemmel megöldökölitek, éltek. 

(Róm 8,13)

A hústest cselekedeteinek egy útja lehet, ha az ember valósággal Isten felé törekszik. Ez az út pedig a halál. Nem az elfojtás, hanem a halál. A kettő között az a különbség, hogy ha valami meghalt bennem, akkor az már nem követel semmit sem magának. Vagyis egyszerűen nincs jelen, nem nyomja a lelkem, mint az elfojtásnál. Az elfojtással a felgyülemlett indulatokat valahová el kell vezetnem, de a halál esetében nem kell ilyet tennem, mert „meg sem érint” az a bizonyos dolog. De ahogyan láttuk, mi önmagunkban képtelenek vagyunk megölni a hústestet. A hústest mindig legyőzné a lelkünket. Ezt csak és kizárólag Isten Szellemének ereje tudja bennünk megtenni.

2 És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata. (Róm 12,2)

10 Ezért ez az a szövetség, melyet kötök az Izrael házával, ama napok múltán, mondja az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjükbe, és az ő szívükbe írom azokat, és leszek nekik Istenük és ők lesznek nekem népem. (Zsid 8,10)

11 Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a hústesti kívánságoktól, amelyek a lélek ellen vitézkednek; (1Pt 2,11)

Az Úr segít azzal, hogy beírja az ő törvényét a mi elménkbe és szívünkbe. Ezzel képesek leszünk arra, hogy a jót felismerjük, amikor odafordulunk az Úr felé. És ezért kell a Szent Szellem az életünkbe, hogy legyen erőnk a hústesttel szemben megcselekedni azt, amiről látjuk, hogy jó. Csak a Szent Szellemtől átitatott szellemünkkel összefogásban képes a lelkünk a hústesttel szemben eredményes harcra.

Most sokan kérdezhetik, hogy jó-jó, ez így szép, de hogyan néz ki ez a gyakorlatban. A valóság az, hogy mi nem látjuk magunkat tisztán. Mindenki sokkal engedékenyebb önmagával szemben, mint másokkal.

3 Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre? 4 Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott íme, a te szemedben gerenda van? 5 Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből! (Mt 7,3-5)

Másoknál rögtön látjuk, hogy mi a probléma. A saját életünkben azonban igencsak elnézőek, és sokszor vakok vagyunk. Ezért mondhatja Jézus, hogy a szemünkben lévő gerendát nem látjuk, de a másik életében a szálkát is észrevesszük. Az Úr sok dolgot megmutat az életünkben, hogy mik azok, amik nem tetszenek neki. Ilyenkor „kezeli” a hústesti életünk, más szóval az óemberi életünk egy adott részét. Ettől a ponttól van reményünk a változásra is, mert ha az Úr rámutat valamire, akkor megadja hozzá az erőt is, hogy azt elhagyjuk az életünkből. Csak így lehetséges. Arra is figyelnünk kell, hogy az Úr nem fog egyikünk életében sem mindent egyszerre „lerombolni” és egyik napról a másikra új életet kezdeni velünk. Ő nem akarja, hogy lelkileg összeomoljunk. A lelkünkön végzett igen precíz munkájából is látszik, hogy Ő az Isten, mert ezt más nem tudná így megcsinálni. Miközben éljük az életünket, Ő úgy hozza elénk azokat a dolgokat, amiket el kell hagynunk, és közben dolgozunk, tanulunk, családunk van. Akkor mutat rá egy-egy dologra, mikor azt képesek vagyunk elhordozni.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a kisebb dolgokkal kezdi az Úr, és a legsúlyosabbak maradnak a legvégére. Ennek az az oka, hogy azokat a dolgokat a legnehezebb letenni, amelyek a lényünk meghatározó elemei. Ezekhez kell a legerősebben az Úrban lennünk, és ehhez kell számunkra a legtöbb erő, mert ezekhez kötődünk a legerősebben. Ha ezekkel kezdené az Úr, akkor hirtelen nem tudnánk, hogy kik vagyunk.

7 Mindenkinek azonban haszonra adatik a Szellemnek kijelentése. (1Kor 12,7)

10 Némelyiknek csodatevő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig szellemeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása; (1Kor 12,10)

A Szellem kijelenti, hogy az Úr szerint merre kell tovább haladnunk az életünkkel. Ez mindenkinek haszonra adatik, nem „csak úgy”. Ha valamit kijelent az Úr, akkor azzal célja van. A Szent Szellem ajándékai között ott van a „csodatévő erők”, amely a görög „dunamis” szó. Ennek egyik jelentése valóban a csodatévő erő, de az egyik legfontosabb jelentését keveset forgatják.  Ez pedig az erkölcsi erő, és a lélek kiválósága. Tehát a Szent Szellem adja meg azt az erkölcsi és szellemi erőt, amellyel a hústest cselekedeteivel, indulataival és kívánságaival szemben megállhatunk, és legyőzhetjük.

Ahogyan az 1Pt.2,11-ben látjuk, a hústest a lélek ellen harcol. Vagyis az elménkben meg vagyunk győződve az isteni törvények helyességéről, és azokat akarjuk követni, de az óemberünk, a hústest ezeknek nem engedelmeskedik.

11 Akiben körül is metéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkőzve a hústesti bűnök testét a Krisztus körülmetélésében; (Kol 2,11)

Amikor a szívünk körül van metélve, akkor jön el a lelkünkben az a fajta szabadság, hogy ne legyen kényszer bennünk a hústest cselekedeteinek megcselekvésére. A szív a döntéshozó „szervünk”, és ez a Bibliában nem esik egybe a fizikai szívvel, de funkcióját tekintve ugyanaz. A szívben mérlegeljük adott helyzetben a körülményeket, és vetjük egybe a korábbi véleményekkel, tapasztalatokkal, hittel, meggyőződéssel. Akkor van a szívünk körülmetélve, ha már tud a hústest „kényszerítésétől” függetlenül, a hústest ellenére is döntést hozni. Ehhez adja meg utána a Szent Szellem az erőt, hogy legyőzzünk a cselekedet szintjén is a hústestet, más szóval megöldököljük a hústest cselekedeteit.

Ez a hústest, a lélek és a szellem harca az emberben. A hústestben lakó bűn törvényét csak és kizárólag Isten Szellemének törvénye képes maga alá gyűrni. Ezért lehetnek azok az Isten Fiai, akik a hústest cselekedeteit képesek megöldökölni Szellem által, mert csak így van esélyük Isten parancsolatait betölteniük, és Szellem szerint élni. Erre az ember önmagában képtelen.

Házasság, válás, újraházasodás

24 Annak okáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy hústestté. (1Móz 2,24)

5 És ezt mondta: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy hústestté. 6 Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy hústest. Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza. (Mt 19,5-6)

Ahhoz kétség sem fér, hogy Isten eredetileg a házasságot egy férfi és egy nő között „tervezte”. Két embert tervezett „egynek”. De nézzük meg, hogy ezt Isten mégis hogyan kezeli végig az Igén, vagyis az emberi történelmen. Sok vitát kavar, hogy a keresztényeknek el lehet-e válni, sőt, válás után lehet-e újra házasodni, sőt, komoly kérdés, hogy olyan hívők, akik nem az első házasságukban élnek szolgálhatnak-e a gyüllekezetekben. A téma nagyon nagy, ezért a teljesség igénye nélkül, a legfontosabb igékre szorítkozva a vezérfonalat követem.

A törvények előtti időkben, Ábrahámnak nem számította be Isten, hogy Sára mellett még a szolgálójától is lett gyermeke, sőt, még meg is áldotta Ismáelt (1Móz.17,20). Ráadásul Sára halála után Ábrahám még újra megházasodott, ahonnan lettek még gyermekei is. Tehát a hitnek atyja mai értelemben házasságot tört, és többször is házasodott, vagyis nem volt egyfeleségű. Jákobnak is igazából két felesége volt, és a két szolgálóhoz a feleségei küldték be őt. A gyermekei pedig Istennél mind egyenértékűek voltak. Ők maguk is úgy tekintettek egymásra, mint akik egyformán testvérek. Úgy tűnik, hogy az 1Móz.2,24 nem számított Istennél annyira erősen, hogy mindenkit halállal büntessen, aki nem aszerint élt, mert a gyilkos Káint viszont megbüntette. Bár amíg nem volt törvény, addig a bűn sem számíttatik be (Róm.5,13).

Dávid királynak azt mondta az Úr, hogy mindent jól cselekedett egész életében, kivéve az Uriás feleségével való bűnét (1Kir.15,5). Dávidnak több felesége és sok ágyasa is volt. Pedig ő már a törvény idején élt, és mégsem rótta fel neki ezt Isten mint bűnt. Sőt, a Saul lányát, Mikált, már odaadták más embernek feleségül (1Sám.25,44), akit később Dávid visszavitt magához (2Sám.3,13-16). Dávid sohasem vált el Mikáltól, ennek ellenére adta oda Saul másnak. Úgy tűnik, hogy azért, mert nem váltak el, azért kérhette vissza, bár Mikál és a második férje házasságtörést követtek el. Lehet, hogy amiatt nem számított bűnnek, mert sem Dávid, sem Mikál nem önszántából került bele ebbe a helyzetbe? És az is érdekes, - bár erre konkrét hivatkozás nincs -, hogy úgy tűnik Mikállal még Dávid együtt volt, mert a halála napjáig a gonosz szíve miatt nem lett gyermeke (2Sám.6,23).

Ennek az oda-vissza házasodásnak törvényellenesnek kellett volna lennie, de Isten nem rótta fel Dávidnak mint bűnt! Nem küldte egy prófétáját sem Dávidhoz, hogy figyelmeztesse, hogy bűnt követ el, mint Besthsabé esetében (2Sám.11,27-2Sám.12,1). De ez még a nép szemében sem volt bűn. De mit mond a törvény az elvált asszonyról?

1 Ha valaki asszonyt vesz magához, és feleségévé teszi azt, és ha azután nem találja azt kedvére valónak, mivelhogy valami illetlenséget talál benne, és ír neki váló levelet, és kezébe adja azt annak, és elküldi őt házától; 2 És kimegy az ő házából, és elmegy és más férfiúé lesz; (5Móz 24,2) 3 És a második férfiú is meggyűlöli őt, és ír neki váló levelet, és kezébe adja azt, és elküldi őt házától; vagy ha meghal az a második férfi, aki elvette azt magának feleségül; (5Móz 24,3) 4 Az első férje, aki elküldte őt, nem veheti őt másodszor is magához, hogy feleségévé legyen, minekutána megfertőztetett; mert utálatosság ez az Úr előtt; te pedig ne tedd bűnössé a földet, amelyet az Úr, a te Istened ad neked örökségül. (5Móz 24,1-4)

Nem vétkezett sem az asszony, sem a férfi, ha újra házasodott. Az volt a vétek, ha a már másodszor is házasodott asszonyt vissza akarta volna fogadni. Bár amint Dávidnál láttuk, ezt nem rótta fel neki az Isten. Több tanítást is olvastam, ahol azt mondják, hogy az újraházasodás miatt feddte meg Keresztelő János Heródest.

17 Mert maga Heródes fogatta el és vettette börtönbe Jánost, Heródiás miatt, Fülöpnek, az ő testvérének felesége miatt, mivelhogy azt vette feleségül. 18 Mert János azt mondta Heródesnek: Nem szabad neked a testvéred feleségével élned. (Mk 6,17-18)

De itt nem az újraházasodásról van szó, hanem arról, ahogyan a törvény mondja a 3Móz.18,16 mondja, hogy a fiútestvér szemérmét ne fedje fel senki. A közeli rokonok közötti kapcsolat az útálatos Isten előtt, és nem az újraházasodás. Ha az újraházasodás Isten szemében bűn lenne, akkor a törvény ezt egyértelműen kimondaná.

Egyébként Isten szemében nem a törvénytisztelők, és a törvények betartói voltak az igaz emberek, hanem akiknek a szívük olyan volt. Noét, Dánielt és Jóbot is igaznak mondja az Úr (Ez.14,14; Ez.14,20), bár egyikük sem tartotta be a mózesi törvényeket. Mert Noé és Jób idejében még nem volt törvény, Dániel pedig a fogságban nem tudott áldozatot vinni az Úrnak. Még az igaz böjtről is azt mondja az írás, hogy a bűnbánattal és írgalommal teljes cselekedetek az igazi böjt (Ézs.58,3-6). Dávid is több évig élt bujdosásban, és nem tartotta meg a törvény által előírt áldozatokat Silóban, Isten mégsem számította ezt neki be. Már az Ószövetség idején is élesen látszik Istennek a viszonya a bűnbánó emberhez, és azt látjuk, hogy Neki nem a törvény betűjének szigorú betartása a legfontosabb, hanem az ember szíve.

Ha átmegyünk az Újszövetség elejére, akkor azt olvassuk Józsefről, Mária férjéről, hogy igaz ember volt. És mit is tett ez az igaz ember?

18 A Jézus Krisztus születése pedig így volt: Mária, az ő anyja, eljegyeztetve Józsefnek, mielőtt egybekeltek volna, viselősnek találtatott a Szent Szellemtől. 19 József pedig, az ő férje, mivelhogy igaz ember volt és nem akarta őt gyalázatba keverni, el akarta őt titkon bocsátani. (Mt 1,18-19)

20 Mikor pedig ezeket magában elgondolta: íme az Úrnak angyala álomban megjelent neki, mondva: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert ami benne fogantatott, a Szent Szellemtől van az. (Mt 1,20)

Márián egyértelműen látszott már, hogy várandós, és József tudta, hogy nem ő volt Máriával. De mivel igaz ember volt, ezért irgalmas volt Máriával, és titkon akarta elbocsátani. Ha a törvényt nézte volna, akkor meg kellett volna köveztetnie Máriát. Figyeljük meg, hogy az Úr angyala akkor szólt neki, mikor elvégezte magában, hogy elbocsátja Máriát. Előbb hozta meg a döntését, és Isten akkor szólt neki!

Eddig azokat az eseteket néztük, ahol nem volt paráznaság. De most nézzük meg, hogy mit mond az ige azokról a házasságokról, ahol házasságtörés van. Sokan nem számítják bele a házasságtörésbe a szellemi házasságtörést, pedig az is egy formája a szövetségrontásnak. Hiszen a házasság is egyfajta szövetség.

6 Ha testvéred, a te anyádnak fia, vagy a te fiad vagy lányod, vagy a kebleden lévő feleség, vagy lelki-testi barátod titkon csalogat, mondva: Nosza menjünk és tiszteljünk idegen isteneket, akiket nem ismertetek sem te, sem atyáid. 7 Ama népek istenei közül, akik körülöttetek vannak, közel hozzád vagy távol tőled, a földnek egyik végétől a másik végéig: 8 Ne engedj neki, és ne hallgass rá, ne nézz rá szánalommal, ne kíméld és ne rejtegesd őt; 9 Hanem megölve megöljed őt; a te kezed legyen először rajta az ő megölésére, azután pedig az egész népnek keze. 10 Kövekkel kövezd meg őt, hogy meghaljon; mert azon igyekezett, hogy elfordítson téged az Úrtól, a te Istenedtől, aki kihozott téged Egyiptomnak földjéből, a szolgaságnak házából; (5Móz 13,6-10)

2 Hogyha találtatik közötted valamelyikben a te kapuid közül, amelyeket az Úr, a te Istened ad neked, vagy férfiú vagy asszony, aki gonoszt cselekszik az Úrnak, a te Istenednek szemei előtt, megszegve az ő szövetségét; 3 És elmegy és szolgál idegen isteneket, és imádja azokat, akár a napot, akár a holdat, vagy akármelyet az égnek seregei közül, amelyet nem parancsoltam; 4 És megjelentik neked, és meghallod: jól megtudakozd; és hogyha igaz, és bizonyos a dolog, és megtörtént ez az utálatosság Izraelben: 5 Akkor vidd ki azt a férfiút vagy azt az asszonyt, aki azt a gonoszságot művelte, a te kapuidba, (a férfiút vagy az asszonyt) és kövezd agyon őket, hogy meghaljanak. (5Móz 17,2-5)

Ezek az igék az Újszövetségben összhangban vannak a hitetlen házastárs jellemzőivel. Ez különösen igaz olyan esetekben, amikor a már házas felek közül az egyikük megtér, a másikuk pedig nem is érti, hogy most miért kellene másképp élnie. Ilyen esetekben a fent leírt hivogatás a bálványimádásra egyértelműen fenn áll.

12 Egyebeknek pedig én mondom, nem az Úr: Ha valamely atyafinak hitetlen felesége van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. 13 És amely asszonynak hitetlen férje van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. 14 Mert meg van szentelve a hitetlen férj az ő feleségében, és meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében, mert különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek. 15 Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljon el; nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban. De békességre hívott minket az Isten. (1Kor 7,12-15)

14 Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? (2Kor 6,14)

Arra buzdít, hogy ha van rá mód, akkor ne rúgja fel a hívő a hitetlennel a házasságát, de ha ez sérti az Úrral való kapcsolatát, akkor nem kell kínoznia magát, hanem ha úgy vezeti a Szent Szellem (Róm.8.fej.), akkor nyugodtan váljon el. Itt is látnunk kell, hogy az Úr írgalmat akar, és nem ítéletet. Az Ószövetségben meg kellett volna kövezni az olyan házastársat, aki más istent akar imádni, de az Újszövetségben már „elég” elválni a hitetlentől, ha más isten imádására bíztat.

A testi paráznaságot már könnyebb felismerni és kezelni. Erről az Ószövetség is egyértelműen nyilatkozik, bár ahogyan láttuk, a törvény és a gyakorlat „nem feltétlen fedik egymást”.

22 Ha rajtakapnak valamely férfit, hogy férjes asszonnyal hál, ők mindketten is meghaljanak: a férfi, aki az asszonnyal hált, és az asszony is. Így tisztítsd ki a gonoszt Izraelből. 23 Ha szűz lány van jegyben egy férfiúval, és megtalálja azt valaki a városban, és vele hál: 24 Vigyétek ki mindkettőjüket annak a városnak kapuja elé, és kövezzétek meg őket kővel, hogy meghaljanak. A lányt azért, hogy nem kiáltott a városban, a férfit pedig azért, hogy meggyalázta az ő felebarátjának feleségét. Így tisztítsd ki a gonoszt Izraelből. (5Móz 22,22-24)

Ahogyan József példájából is láttuk, már az Ószövetség idején is fontosabb volt az irgalom az Úrnak, mint a törvény betű szerinti betartása. Ezt támasztja alá egyértelműen a parázna nő és Jézus története.

3 Az írástudók és a farizeusok pedig egy asszonyt vittek hozzá, akit házasságtörésen kaptak, és a középre állítva azt, 4 Mondták neki: Mester, ez az asszony tetten kapatott, mint házasságtörő. 5 A törvényben pedig megparancsolta nekünk Mózes, hogy az ilyenek köveztessenek meg: te azért mit mondasz? 6 Ezt pedig azért mondták, hogy megkísértsék őt, hogy legyen őt mivel vádolniuk. Jézus pedig lehajolva, az ujjával írt a földre. 7 De mikor szorgalmazva kérdezték őt, felegyenesedve mondta nekik: Aki közületek bűn nélkül való, az vesse rá először a követ. 8 És újra lehajolva, írt a földre. 9 Azok pedig ezt hallva és a lelkiismeret által vádoltatva, egymásután kimentek a vénektől kezdve mind az utolsóig; és egyedül Jézus maradt és az asszony a középen állva. 10 Mikor pedig Jézus felegyenesedett és senkit sem látott az asszonyon kívül, mondta neki: Asszony, hol vannak azok a te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-e téged? 11 Az pedig mondta: Senki, Uram! Jézus pedig mondta neki: Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezz! (Jn 8,3-11)

A törvény szerint egyértelmű volt a helyzet, mert a paráznaságon rajtakapott nőt meg kellett kövezni. Jézus mégis azt mondta, hogy az vesse az első követ a nőre, akinek nincs bűne. Jézus még csak nem is említette az asszony bűnét! A homokba írás is nagyon fontos részlete ennek a történetnek. Jeremiásnál írja az Ószövetség, hogy azoknak a nevei vannak a porba írva, akik elvesznek (Jer.17,13). Amikor a parázna nő vádlói látták a nevüket felírva a homokba, akkor tudták, hogy Jézus mit csinál. Isten szemében nincs egy igaz sem, mindannyian egyformán vétkeztünk ellene (Róm.3,11-12). Csak a hitünk menthet meg minket, és az Isten felé bűnbánó, alázatos szív.

12 Te pedig, embernek fia, szólj néped fiaihoz: Az igaznak igazsága meg nem menti őt a napon, amelyen vétkezik, és a hitetlen hitetlensége által el nem esik a napon, melyen megtér hitetlenségéből, és az igaz nem élhet az ő igazsága által a napon, melyen vétkezik. (Ezék 33,12)

Ha pedig a törvényből egyetlen törvény ellen is vétünk, akkor az egész törvényt megrontottuk.

10 Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös. (Jak 2,10)

10 Mert akik törvény cselekedeteiből vannak, átok alatt vannak; minthogy meg van írva: Átkozott minden, aki meg nem marad mindazokban, amik megírattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje. (Gal 3,10)

Ez itt most azért érdekes, mert a paráznaság is és a házasságtörés is „csak az egyik bűn” Isten ellen. Ha nem voltam parázna, de loptam, akkor is az egész törvény megrontásában vagyok bűnös. Ha nem öltem, de hamis tanú voltam, akkor is az egész törvényt megsértettem. Emiatt szükség, hogy az Úrhoz könyörögjek a bűneim bocsánatáért.

31 Azt mondom azért nektek: Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek; de a Szellem káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek. (Mt 12,31)

39 És mindenekből, amikből a Mózes törvénye által meg nem igazíttathattatok, ez által mindenki, aki hisz, megigazul. (ApCsel 13,39)

Ezeknek az igéknek alapján azt mondhatjuk, hogy a bűnöket megbocsátja az Isten. Egy kivétel van, a Szent Szellem káromlás, amelyre nincs bocsánat. De még aki a Fiú ellen szól, annak is megbocsáttatik. És itt kanyarodhatunk vissza a házasságokhoz közvetlenül. Az Úr valóban azt szeretné, hogy a házasságok egy életre szóljanak. Ezért ha a vétkes házastárs, aki a paráznaságot elkövette, bocsánatot kér, és tiszta szívéből megtér, akkor a másik félnek meg kell bocsátania, de emellett minden joga megvan, hogy magát a házasságot felbontsa, hiszen a vétkes fél azt már felbontotta, ezért a szövetség is fel lett bontva. De Krisztusban éppen a megbocsátás miatt megteheti, hogy megmaradnak a házasságban. Még az Úr imájában is benne van, hogy bocsássunk meg egymásnak, ahogyan az Úr is megbocsát nekünk (Mt.6,12, vagy Mk.11,25-26). Erre enged következtetni Jézus története a paráznaságot elkövetett nővel kapcsoltaban is (Jn.8,3-11 – fentebb), akinek annyit mondott, hogy ne vétkezzen többé.

A szövetség szempontjából nagyon fontos ez, mert az Úrral is szövetséget kötünk. Az Úr hű a szövetségekhez, amelyeket kötött az emberrel. Ezért várja viszonzásul, hogy az ember is legyen hűséges a szövetségekhez, amelyeket megköt. Viszont ahogyan az Úr szövetségei is feltételhez vannak kötve, úgy az emberek közötti szövetségek is feltételekhez vannak kötve. Ezért ha a szövetség megkötésekor „megállapodott” feltételek már nem igazak, akkor a szövetség alól felmentést nyer a vétlen fél. Ott tévesztik el sokan emiatt az újraházasodást, mert a házasságtörő fél ma már nem lesz megkövezve, hanem elbocsátva. De attól még a házasság szövetsége olyan, mintha a vétkes fél halála miatt felbomlott volna.

10 Azoknak pedig, akik házasságban vannak, hagyom nem én, hanem az Úr, hogy az asszony férjétől el ne váljon. 11 Hogyha pedig elválik is, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön meg férjével; és a férj se bocsássa el a feleségét. (1Kor 7,10-11)

15 Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljon el; nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban. De békességre hívott minket az Isten. (1Kor 7,15)

27 Feleséghez köttettél? Ne keress elválást. Megszabadultál feleségedtől? Ne keress feleséget. 28 De ha veszel is feleséget, nem vétkezel; és ha férjhez megy is a hajadon, nem vétkezik ; de az ilyeneknek háborúságuk lesz a hústestben. Én pedig kedveznék nektek. (1Kor 7,27-28)

Az Újszövetségben már a Szent Szellem erejénél fogva meg kellene lennie bennünk az erőnek, hogy Isten parancsai szerint éljünk. De az 1Kor.7,11-ben mégis azt olvassuk, hogy ha megesik az, hogy elválnak, akkor inkább maradjanak úgy. Nem csinál belőle nagy ügyet. Ha már felszabadult a feleség kötelékéből, akkor ne keressen másikat, mert jobb az Urat egyedül követni, mint a házasságra figyelni. De nem vétkezik az, aki más feleséget vesz. Hogyan lehet ez? Ha ez az Úrnak az Ószövetségben sem jelentett élet-halál kérdést, akkor az Újszövetség, a kegyelem idején még kevésbé kell problémát jelentenie. Hogyan mondhatunk ki ilyet?

9 Avagy nem tudjátok-e, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se fiú megrontók, se férfiakkal tisztátalankodók, 10 Se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát.  11 Ilyenek voltatok pedig némelyek, de megmosattattatok, de megszenteltettetek, de megigazíttattatok az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk Szelleme által. (1Kor 6,9-11)

A bűnbocsánat miatt! Akármi legyen is a bűnünk, ha őszintén megbánjuk, akkor az Úr jó, és megbocsát, vagyis eltörli a bűnünket. Legyen az akár házasságtörés , vagy paráznaság is.

5 És ezt mondta: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy hústestté. 6 Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy hústest. Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza. 7 Mondták neki: Miért rendelte tehát Mózes, hogy válólevelet kell adni, és úgy bocsátani el az asszonyt? 8 Mondta nekik: Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte meg nektek, hogy feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt. 9 Mondom pedig nektek, hogy aki elbocsátja feleségét, hanem ha paráznaság miatt, és mást vesz el, házasságtörő; és aki elbocsátottat vesz el, az is házasságtörő. (Mt 19,5-9)

Jézus a válás okait leszűkíti a paráznaságra, vagyis a szövetségrontásra, a házasságtörésre, mert az akkori gyakorlat már túl szabadon kezelte ezt az elbocsátást. De ahogyan fentebb láttuk, a hitetlenség az már szellemi paráznaság, ha a hitetlen házastárs bálványimádásra buzdít. Akkor pedig – mivel az Újszövetség idején élünk – nem kell megkövezni a hitetlent, hanem „elég” elválni tőle. Aki pedig bűntelen, az szabad, mert felszabadult a házasság kötelékéből. De ez nem feltétlen jelenti azt, hogy aki elvált, az mindjárt megkapja a cölibátust is. Ha pedig a testében még érzi a vonzódást a másik nem felé, akkor igenis házasodjon meg.

1 Amik felől pedig írtatok nekem, jó a férfiúnak asszonyt nem illetni. 2 De a paráznaság miatt minden férfiúnak tulajdon felesége legyen, és minden asszonynak tulajdon férje. (1Kor 7,1-2)

9 De ha magukat meg nem tartóztathatják, házasságban éljenek: mert jobb házasságban élni, mint égni. (1Kor 7,9)

Egy elvált embertől nem várja el az Úr, hogy belül eméssze a vágy, és égjen, és folyamatosan ebben a kínban éljen. Inkább házasodjon meg újra. Még ha vétkeztek is, vagy vétkezett is a válással, azt megbocsátja az Úr, és az élet megy tovább.

És akkor mi van a szolgálatokkal? Szolgálhat elvált és újraházasodott ember?

2 Szükséges annak okáért, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egy feleségű férfiú, józan, mértékletes, illedelmes, vendégszerető, a tanításra alkalmas; (1Tim 3,2)

12 A diakónusok egy feleségű férfiak legyenek, akik gyermekeiket és tulajdon házaikat jól igazgatják. (1Tim 3,12)

Az egyfeleségű itt arra vonatkozik, hogy egyszerre ne legyen több felesége. Bár tudom, hogy ezt az állításom nehéz igazolni, de az igék és az eddigi gondolatmenet egyértelműen ehhez a kijelentéshez vezetnek. A társadalmi környezet is olyan volt, hogy gyakori volt a többnejűség. Az egynejűség a kereszténységgel terjedt el igazán, pont amiatt, mert ez Isten eredeti szándéka. Hogy pedig a diakónusokról azt írja, hogy egy feleségűek legyenek, ez itt egy fordítási kérdést vet fel, mert Fébé a Kenkréabeli gyülekezet szolgálója, vagyis diakónusa volt (Róm.16,1). Róla egyébként is csupa jót mond Pál, és ha itt azt mondaná, hogy egy nő nem lehet diakónus, hanem csak olyan férfi, akinek egész életében egy felesége volt, akkor önmagával kerül ellentmondásba. De ha az is feltétel lenne, hogy csak olyan férfi szolgálhat, aki nős, akkor szintén önmagának mond ellent Pál, mert Timótheus sem és Titusz sem volt házas, de még maga Pál sem.

Ha pedig kimondjuk, hogy nem lehet szolgáló olyan, aki már újraházasodott, akkor az Úr kegyelmét vonjuk meg az ilyen embertől, mert kijelentjük, hogy aki már egyszer elvált, az élete végéig viselje ennek a cselekedetének a következményeit. Egy gyilkos lehet szolgáló, de egy újraházasodott már nem? Egy rablógyilkos lehetne szolgáló, de egy elvált nem? Egy sikkasztó, csaló, hazudozó lehet szolgáló, de egy újraházasodott már nem? Nem érezzük ennek a súlyát?

12 Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni. 13 Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot; és dicsekszik az irgalmasság az ítélet ellen. (Jak 2,12-13)

13 Elszenvedve egymást és megbocsátva kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképpen a Krisztus is megbocsátott nektek, akképpen ti is; (Kol 3,13)

Az igében végig Isten irgalmát találjuk. Ha mi kimondanánk, hogy valaki nem szolgálhat, mert elvált, akkor ítéletet mondunk ki az életére, és nem az irgalmat gyakoroljuk. Nem az Úr dönti el, hogy kit választ szolgálatra (ApCsel.13,2)? Nem a gyümölcsök döntik el, hogy kivel van ott az Úr (Mt.12,33; Lk.6,44)? Ne siessünk az ítélettel.

7 Boldogok az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek. (Mt 5,7)

13 Elmenve pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket a megtérésre. (Mt 9,13)

7 Ha pedig tudnátok, mi ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok volna az ártatlanokat. (Mt 12,7)