Az egész törvény szellemi

Mert tudjuk, hogy a törvény szellemi; de én hústesti vagyok, a bűn alá rekesztve. (Róm 7,14)

Amikor olvassuk az ószövetségi törvényeket, akkor sokszor elgondolkodunk, hogy miért is vannak ennyire precízen leírva az eljárások. Miért vannak egyes állatok a tiszták, és mások a tisztátalanok közé sorolva. A kulcsot a Róma levélben találjuk, ahol a Szent Szellem elárulja, hogy a törvény szellemi, vagyis amit a törvény testi betegségekkel és állatokkal ír le, az nekünk az Új Szövetségben már szellemi jelentéssel bír.

Minthogy a törvényben a jövendő jóknak árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg, ennélfogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szüntelenül visznek, sohasem képes tökéletességre juttatni az odajárulókat; (Zsid 10,1)

Melyek csak árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé. (Kol 2,17)

A törvényben leírt szertartások és áldozatok szimbolikus jelentéssel bírnak, és nem önmagukban a tényleges cselekmények számítanak. Ezért kell mögé néznünk az ott leírtaknak, mert Krisztusban is ugyanolyan jelentőséggel bírnak. A törvényben nem maga a szövetség, vagy annak szimbóluma van meg, hanem a szövetség megtartásának feltételei. Egy szövetségbe mindkét fél beviszi mindenét fenntartás nélkül, ezért az Úr úgy tekint erre, mint egy halálig tartó házassági szövetségre. Ezt Ő nyiltan ki is mondja, hogy „férjük maradtam”(Jer.31,32). Ahogyan olvasunk az igében a házastársak viszonyáról, úgy képzeljük el az Úrral való életünk szövetségét is. Ő a legdrágábbat adta azokért, akik szövetségre lépnek Vele, ezért semmit nem tart vissza tőlük (Róm.8,32), és ezt várja el a szövetségesétől is.

Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak. Mert a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanő megtartója a testnek. De miképpen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképpen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjüknek mindenben. Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért; (Ef 5,22-25)

Az Úr szempontjából a szövetség mindig ugyanazt jelentette, mindegy hogy Krisztus előtt vagy után keletkezik a szövetségi viszony. Mi, pogányok, ugyanúgy az Úr népének részei vagyunk, mint a zsidó nép az Ószövetség idején. Úgy várja el az Úr az engedelmességet, hogy Ő közben az életét adja értünk. Egyszer megáldozta magát a Golgota keresztjén, és azóta naponta közbenjár és harcol értünk, hogy valamiképpen el ne vesszünk. Mit jelentene ez mást, mint hogy folyamatosan odaáldozza magát, más szóval szolgál értünk. A törvények az ószövetség idején nem magyarázták el a szellemi világ jellemzőit és működését, mert Krisztus előtt a Szent Szellem még nem tudta az embereket belülről átváltoztatni és tanítani (Jn.14,26; 1Jn.2,27). Ezért csak annyit tehetett, hogy aki betartotta, az élt általa (3Móz.18,5).

Mivel mi emberek nem ismerjük teljeskörűen a szellemvilág működését, ezért hogy minket védjen, a törvényekben az Úr lefektette a biztonságos és tiszta élethez vezető út szabályait. Emiatt ne csak a testi szabályokat lássuk benne, hanem a szellemi részét is próbáljuk meg megérteni.

Például az emberölés sem csak egy cselekedetben elkövetett bűn, hanem igen jelentős szellemi háttere van az elkövetőre nézve, amelyet Jézus mutatott meg. Nem magasabb szintre emelte a törvényt, hanem felfedte annak teljes szellemi mélységét és hátterét (Mt.5,21-22), megmutatva, hogy a lélek károsodása nélkül nem lehet bűnt elkövetni. Mielőtt eljutunk a cselekedetig, a szívünkben már meg van a döntés (Mt.12,34-35; 15,18-19), amelyből tisztán látszik, hogy milyen indulattal rendelkezünk. Mindennek szellemi következményei vannak, ezért nem lehet „csak úgy” megtenni semmit. El kell felejteni azokat a mondatokat, hogy „csináljuk, mert nincs abban semmi” vagy „mi bajunk lehet belőle”. Ezután a kis bevezető után nézzük meg a törvényeket közelebbről.

A vétekért való áldozatoknál egyértelműen látszik a vér bemutatásának helyéből, és az áldozati állatból, hogy kinek mekkora súlyú a vétke.

Ha a felkent pap vétkezik, a népnek romlására: hozzon az ő bűnéért, amelyet elkövetett, egy tulkot, fiatal ép marhát az Úrnak bűnáldozatul. (3Móz 4,3) [saját kiemelés]

Hogyha pedig az Izrael fiainak egész közönsége megtéved, és a gyülekezet előtt rejtve marad e dolog; és valami olyat cselekszenek az Úrnak valamelyik parancsolata ellen, amit nem kellett volna cselekedni, és bűnösökké lesznek: Mikor kitudódik a bűn, amelyet elkövettek: akkor áldozzon a gyülekezet egy tulkot, fiatal marhát a bűnért, és vigye azt a gyülekezetnek sátra elé. (3Móz 4,13-14) [saját kiemelés]

Ha fejedelem vétkezik, és cselekszik valamit az Úrnak, az ő Istenének parancsolata ellen, amit nem kellett volna cselekedni, és bűnössé lesz tévedésből: Ha tudtára esik neki a bűne, amelyet elkövetett, akkor vigyen áldozatul egy ép kecskebakot, (3Móz 4,22-23) [saját kiemelés]

Ha pedig a föld népe közül vétkezik valaki tévedésből, mivelhogy az Úrnak valamelyik parancsolata ellen olyat cselekszik, amit nem kellett volna cselekedni, és bűnössé lesz; Ha tudtára esik neki az ő bűne, amelyet elkövetett: vigyen áldozatul az ő bűnéért, amelyet elkövetett, egy ép nőstény kecskét. (3Móz 4,27-28) [saját kiemelés]

A pap vétke a legsúlyosabb, mert akkor ő már nem tud közbenjárni Istennél. Nélküle megszűnik a közbenjárás a bűnösökért, és az Úr nem tud kegyelmet gyakorolni. Ezért volt Mózes vétke a versengés vizénél súlyosabb Áron vétkénél, mert bár ő nem volt pap, de ő vezette a népet, és még a papságot is rajta keresztül „helyezte hivatalába” az Úr. Sokszor ő járt közben a népért, és ért el kegyelmet az Úrnál. A pap vétke után az egész népé következik, majd a fejedelmeké és végül az „egyszerű” halandóké. Az áldozati állatok értékéből is látjuk, hogy mekkora „jóvátétel” kell egy-egy vétek elsimítására. Szellemileg ez azt mondja nekünk, hogy ha az Úr embere vétkezik, akkor elválasztja  az egész népet az Úrral való közösségtől, mivel nem tud az Úr elé járulni és közbenjárni.  Ma mindnyájan Krisztusban vagyunk, és Ő mindenkit papnak hívott el (1Pét.2,9). Ezért ha ma valaki a vétkei miatt el van választva az Úrtól és úgy tanít, akkor olyan lesz, mint a farizeusok vagy egy bűnös pap, aki nem élte meg azt, amit tanított. Ezért annak súlyosabb ítélete lesz, mint annak, akit rosszra tanítantak és emiatt nem képes úgy élni, ahogyan kellene (Mt.23,3). Ezért feddte meg Jézus is, és Keresztelő János is kíméletlenül a farizeusokat és az írástudókat, mivel ők maguk nem tudtak az Úr elé járulni, a népnek sem tudtak az Úrtól jövő tiszta tanítást adni.

De jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok, mert a mennyeknek országát bezárjátok az emberek előtt; mivelhogy ti nem mentek be, akik be akarnának menni, azokat sem bocsátjátok be. (Mt 23,13)

Mondta nekik Jézus: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök; ámde azt mondjátok, hogy látunk: azért a ti bűnötök megmarad. (Jn 9,41)

Atyámfiai, ne legyetek sokan tanítók, tudván azt, hogy súlyosabb ítéletünk lesz. (Jak 3,1)

Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lesz; valaki pedig cselekszi és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lesz. (Mt 5,19)

A vér bemutatásának helye is a vétek súlyát mutatja. Míg a pap, vagy az egész nép vétkéért való áldozat véréből be kellett vinni a szentélybe, és ott a szentek szentje előtti függönyre kellett hinteni, addig a többiek áldozatának vérét az oltárra kellett kenni. Minden vétkünk nagy súllyal nehezedik ránk, és csak az Úr áldozatán keresztül, közvetlenül  elé járulva tudjuk annak bocsánatát kérni. Az ilyen bűnbánati imákkal és könyörgéssel el kell jutnunk a „szentek szentjébe”, az Atya elé, amelyet Jézus véréből beszélve tudunk megtenni tiszta szívvel.

A két vesét is, és a rajtuk lévő kövérséget, amely a véknyaknál van, és a májon lévő hártyát a vesékkel együtt vegye el, (3Móz 4,9) [saját kiemelés]

Le kellett szedni a májon lévő hártyát. Ez azt jelképezi, hogy semmivel ne takarjuk el az indulatainkat, hanem őszinte szívvel járuljunk az Úr elé. Ne szépítsük a viselt dolgainkat, és ne akarjuk takargatni előtte azt, ami igazán a szívünkben van! Ha nem vagyunk őszinték, akkor hazudunk Neki.

Hasonlóan szellemiek a fekéllyel, poklossággal kapcsolatos szabályok (3Móz.13.-14.fejezetek). Az egyes testrészek az élet egy-egy területét szimbolizálják, bemutatva, hogy az életünk minden területére érvényesek ezek a szabályok. Szellemi értelemben, amikor bűn (fekély) van az életemben, és az már nem terjed tovább, vagyis megszűntem azt tovább cselekedni, akkor mehetek és kérhetem a bűnömért a megbocsátást. Amíg azonban jelen van az életemben, addig az Úr nem fog tudni megtisztítani, hiszen folyamatosan visszaesek, és újra „megfertőzöm” magam. Ennek megfelelően, a ház példázatán át ugyanez igaz az egész családomra is. Ahogyan a törvény mondja, hogy a poklos téglákat vegyék ki és vigyék el a városon kívülre, úgy nekünk is, a bűnben élő családtagot, ha nem hajlandó változtatni az életvitelén, akkor legvégső esetben el kell távolítani a családból, mielőtt az egész családot megfertőzi és romlásba dönti.

A tiszta és tisztátalan állatok körét is sokan fizikailag magyarázzák, de itt is szellemi jelentést kell keresnünk, és nem az állatok testének részleteivel kell foglalkoznunk.

Mert Istennek minden teremtett állata jó, és semmi sem megvetendő, ha hálaadással élnek azzal; Mert megszenteltetik Istennek igéje és könyörgés által. (1Tim 4,4-5)

Ha meghalva a Krisztussal, megszabadultatok e világ elemi tanításaitól, miért terheltetitek magatokat, mintha e világban élők volnátok, efféle rendelésekkel: Ne fogd meg, meg se kóstold, még csak ne is illesd. (Amik mind a velük való élés által elfogyasztásra vannak rendelve), az emberek parancsolatai és tanításai szerint? Amelyek bölcsességnek látszanak ugyan a maga választotta istentiszteletben és alázatoskodásban és a test gyötrésében; de nincs bennük semmi becsülni való, mivelhogy a hústest hizlalására valók. (Kol 2,20-23)

Mindazt, aminek hasadt a körme, és egészen ketté hasadt körme van, és kérődző a barmok közt, megehetitek. (3Móz 11,3)

Ahogyan a Szent Szellem mondja, minden állat jó, és megszentelődik könyörgés és hálaadás által. Ezért nem kell a testük minőségével foglalkoznunk, hanem ismét a szellemi jelentés után kell kutatnunk. Mit jelent a hasadt köröm, a kérődzés, a puha talpak és a pata szellemben? A kemény köröm azt jelenti, hogy az ember minden elé kerülő dolgot keményen megítél. Legyen szó az élet bármely területéről, a „patájával keményen rálép”, hogy annak lényegét meglássa és megítélje. Azért kell teljesen kettéhasadt körmének lennie, hogy különbséget tudjon tenni az isteni és az istentelen között. Akinek csak egy körme van (mint például a ló patája), az lecsap mindenre, de nincs meg benne az isteni ítélőképesség, hogy helyesen szétválassza az elékerülő dolgokat. Ha pedig egyszer már megítéltem azt, ami elém került, akkor meg kell rágnom, vagyis „kérődznöm” kell rajta és nem egyből lenyelnem. Vigyem az Úr elé, szellemben forgassam meg az Úr előtt, és csak ami jó, azt nyeljem le (1Thessz 5,21). Aki nem kérődzik, az rögtön „benyel” mindent, és nem tudja, hogy mi arról az Úr véleménye. Lehet, hogy elsőre jónak látszik, de könnyen a halálba vihet, ha tévesen ítéltem meg (Péld.16,25).

Csak azt ehetitek meg a négylábú szárnyas férgek közül, amelynek lábain felül szökő-szárai vannak, hogy szökdécselhessen azokkal a földön. Ezeket egyétek meg azok közül: az arbé-sáskát az ő nemével, a szolám-sáskát az ő nemével, a khargol-sáskát az ő nemével és a khagab-sáskát az ő nemével. Minden egyéb négylábú szárnyas féreg pedig utálatos legyen nektek. (3Móz 11,21-23)

Hasonló a jelentése az ugrólábakkal bíró rovaroknak is. Azért tiszta az ilyen állat, mert minden helyzetből „egy ugrással” kiszabadul. Ilyeneknek kell lennünk nekünk is. Azokat a helyeket és helyzeteket „egy ugrással” ott kell hagynunk, ahol bűnre csábítanak, vagy szellemileg veszélyeztetve érezzük magunkat. Legyen ez akár egy vendégtanító hamis tanítása, vagy egy rendezvény, amit meglátogatunk, vagy egy másik „testvéri” közösség, ahol nem az Úrral találkozunk. Ott kell hagynunk. Mindezek a hamissággal való keveredés elkerülésére utalnak.

És ezekkel tisztátalanokká teszitek magatokat; mindaz, aki illeti holttestüket, tisztátalan legyen estig. Mindaz pedig, aki hordozza azoknak holttestét, mossa meg az ő ruháit, és tisztátalan legyen estig. (3Móz 11,24-25)

És minden, amire ezek közül holtuk után esik valamelyik, tisztátalan legyen; akármely faedény, akár ruha, vagy bőr, vagy zsák; akármely eszköz, amivel dolgozni szoktak, vízbe tetessen, és tisztátalan legyen estig, ezután tiszta legyen. Akármely cserépedény pedig, amelybe beleesik valami azokból, mindazzal együtt, ami benne van, tisztátalan legyen, és az edényt törjétek el. Minden megehető eledel, amelyhez az ilyen edényből víz jut, tisztátalan, és minden megiható ital is minden ilyen edényben tisztátalan legyen. És minden, amire azoknak holttestéből esik valami, tisztátalan; kemence és tűzhely lerontasson; tisztátalanok azok és tisztátalanok legyenek nektek. (3Móz 11,32-35)

Ha tisztátalant érintek, akkor magam is tiszátalan leszek, és a tisztátalan dolgok még a haláluk után is tisztátalanná tesznek. Miután már nem „működnek”, akkor is ami hozzájuk ér, az tisztátalanná válik. Ha olyan szokásokat, tanításokat, közösségeket veszünk elő, amelyeket már egyszer tisztátalannak ítélt az Úr és elhagytunk, akkor azok ismét meg fognak minket fertőzni. Ha csak elgondolkodunk arról, hogy milyen jó is lenne újra elővenni valamit azok közül, akkor már „megfertőzzük” vele magunkat. Ilyen alapanyagból nem lehet tisztát „főzni”. Felejtsük el, hogy megváltoztatjuk vagy átértékeljük ezeket. Ha már egyszer elhagytuk, akkor maradjon is „halott” számunkra.

Ez a törvény a baromfélékről, a szárnyas állatokról, minden élő állatról, amely nyüzsög a vizekben, és minden állatról, amely csúszik-mászik a földön. Hogy különbséget tehessetek a tisztátalan és tiszta között, az olyan állat között, amely megehető, és az olyan állat között, amely meg nem ehető. (3Móz 11,46-47) [saját kiemelés]

Mindezek ma is arra tanítanak bennünket, hogy ne keveredjen újra bűn az életünkbe, hanem egyre megszenteltebb életet tudjunk élni. Valósággal az visz az életre, ha Isten igéjén gondolkodunk mindenkor (Józs.1,8).

Az igaz is alig tartatik meg

És ha az igaz is alig tartatik meg, hová lesz az istentelen és bűnös? (1Pét 4,18)

Az előző két írásban sokszor szerepelt a puszta, mint kifejezés. Ennek a kifejezésnek egy keresztény életében sem szabad ismeretlennek lennie. Láttuk, hogy milyen nehéz a pusztán végigmenni olyanokkal, akik visszavágynak a korábbi élet után. Ők könnyen belebuknak a pusztába, és nem tudják elvenni az ígéretet. Majd láttuk azt, hogy egy nagy sokaságból, egy egész népből, csak ketten tudtak bemenni az ígéret földjére. De ők sem egyformán élték meg az út végét. Józsuénak sokszor mondta az Úr, hogy ne féljen, hanem legyen bátor és erős (Józs.1,6-9). Kálebnek azonban nem kellett már semmi más megerősítés. Szilárdan állt az Úr ígéretében, és nem lankadt el egy kicsit sem. Sőt, azt mondta, hogy adják oda neki azt a területet, ahol félelmetes Anák fiak vannak, azok közül is a legnagyobb óriás, és megerősített városok.

Most pedig, íme megtartott engem az Úr életben, amint szólt; most negyvenöt esztendeje, amióta szólt az Úr e dologról Mózesnek, ami alatt Izrael a pusztában bolyongott; és most íme, nyolcvanöt esztendős vagyok! Még ma is olyan erős vagyok, amilyen azon a napon voltam, amikor elküldött engem Mózes; amilyen akkor volt az én erőm, most is olyan az én erőm a harcoláshoz és járásra-kelésre. Most azért add nekem ezt a hegyet, amelyről szólt az Úr azon a napon; mert magad is hallottad azon a napon, hogy Anákok vannak ott, és nagy, erősített városok; hátha velem lesz az Úr, és kiűzöm őket, amint megmondta az Úr. És megáldotta őt Józsué, és odaadta Hebront Kálebnek, a Jefunné fiának örökségül. Azért lett Hebron a Kenizeus Kálebé, a Jefunné fiáé, örökségül mind e mai napig, amiért hogy tökéletesen követte az Urat, Izraelnek Istenét. A Hebron neve pedig annak előtte Kirjáth-Arba volt; aki a legnagyobb ember volt az Anákok között. A föld pedig megnyugodott a harctól. (Józs 14,10-15)

Kettőjük sorsa azt példázza, hogy többféleképpen is át lehet menni az Úr pusztáján sikerrel. Mindkettőjüket megtartotta az Úr. Bár Józsuét bíztatnia kellett , de Józsué nagyobb felelősséget is kapott, mint Káleb. Józsuénak az egész nép örökségének terhét kellett továbbvinnie Mózes halála után. És ebben látszik körvonalazódni a bevezető igénk lényege. Mindenkinek külön-külön adja az Úr a feladatokat az életben, és Ő tudja, hogy kitől mit várhat el (Zsid.4,13), hiszen mindannyiunkat Ő alkotott. Akinek tíz talentumot ad, attól többet vár el, mint akinek egyet (Mt.25,14-30).

Mózes különleges kapcsolatban állt az Úrral. Sok könyörgését csak azért hallgatta meg, mert ő kérte. Személyesen beszélt vele. Meg is védte, ha kellett.

Szemtől szembe szólok ő vele, és nyilvánvaló látásban; nem homályos beszédek által, hanem az Úrnak hasonlóságát látja. Miért nem féltetek hát szólni az én szolgám ellen, Mózes ellen? (4Móz 12,8)

Azt mondta róla az Úr, hogy minden embernél szelídebb (4Móz.12,3). Most már ugye tudjuk, hogy milyen a szelíd ember. Olyan, aki nem keményíti meg magát az Úr előtt, hanem lágyan befogad mindent amit az Úr mond neki. Ez a szelídség vezet az igaz szív felé is. Lágy az Úr felé a tiszta szív.

Vigyázzatok atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikőtöknek hitetlen gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon; Hanem intsétek egymást minden napon, míg tart a ma, hogy egyikőtök se keményíttessen meg a bűnnek csalárdsága által: (Zsid 3,12-13)

Ha az Úr rámutat valami bűnre az életemben, és én nem fogadom el, hogy az bűn volt, hanem védem az igazam az Úrral szemben, akkor rögtön megkeményedik a szívem. Ez pedig azonnal engedetlenségbe visz engem, vagyis tovább szaporítom a bűneim. Ami még rosszabb, hogy egyiket sem tudja az Úr megbocsátani, mert még magamnak sem vallom be, hogy az bűn. Ezért annak terhe nyomni fogja az életem. Hasonló hatása van a keserűségnek is. Ha engedek a hústestem kívánságainak, és azokat nem tudom kielégíteni, mert az Úr éppen nem engedi, akkor könnyen megkeseredhetek.

Vigyázva arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon; nehogy a keserűségnek bármely gyökere, felnövekedve, megzavarjon, és ez által sokan megfertőztettessenek. 

(Zsid 12,15)

A keserűség pedig megzavarhat, mert könnyen elégedetlenségbe visz, majd annak a vége engedetlenség, szeretetlenség lehet, mert önző módon már csak a ki nem elégített vágyamra gondolok, és azt akarom minden más előtt betölteni. Ahogyan a fenti vers is mondja, ez már elszakít a kegyelemtől, mert az ilyen szív már nem igaz.

De hogy jön mindez ide, az igaz ember megtartásához? Úgy, hogy ezekben az esetekben már nagyon könnyen el lehet menni az Úrtól. Ő biztosan szólni fog, ha nem jó úton járunk, de ha mi megkeményítjük magunkat, akkor már a kegyelemből is kieshetünk. Ennyire könnyű az igaz státuszból kiesni. Megint nem lehet erre szabályt felállítani, mert mint egyének, mindenkinek a Krisztus testében végzett szolgálatához mérten kell megállnia. Ahogyan a tálentumok példájából látjuk.

Aki pedig nem tudta, és büntetésre méltó dolgokat cselekedett, kevesebbel büntettetik. És valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle; és akire sokat bíztak, többet kívánnak tőle. 

(Lk 12,48)

Ha valaki tudatlanul vétkezik, de megtér, annak kevesebb a büntetése. De akinek többet ad, attól többet is vár az Úr. Ezért is istentelen a „Szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszó. Egy állami vezetőnek sokkal nagyobb a felelőssége, mint egy egyszerű nyugdíjasnak. Ugyanígy, egy frissen megtért testvérnek kisebb a felelőssége, mint egy olyan testvérnek, akinek a szolgálatának a minőségén sok ember élete múlik. Neki kisebb szabadsága van arra, hogy mit tehet meg, mert példát kell mutatnia a többieknek (1Pét.5,3). És minél közelebb van valaki az Úrhoz, annál kisebb a mozgástere, hogy a saját akarata szerint éljen. Ezt tapasztalta meg az Úrnak sok prófétája, akik szenvedtek a népért, hogy az Úr üzenete csorbát ne szenvedjen.

És lett az Úr beszéde hozzám, mondva: Embernek fia! íme, én elveszem tőled szemeidnek gyönyörűségét hirtelen halállal, és ne sírj és ne jajgass, se könnyed ne hulljon. Fohászkodj csöndesen, halottakért való sírást ne tégy, fejékességed kösd fel, és saruid vedd lábaidra, s ne fedezd be felső ajkad, és az emberek kenyerét ne egyed. És szóltam reggel a néphez, és estére meghalt feleségem, és úgy cselekedtem reggel, amint meg volt hagyva nekem. (Ezék 24,15-18)

Ezékieltől elvette az Úr a feleségét egyik napról a másikra, és még nem is gyászolhatta. Mert ebben volt az Úr üzenete a népéhez. Ma biztosan nem olvasnánk Ezékiel nevét, ha nem engedelmeskedett volna az Úrnak. Ahogyan egy nagy próféta engedetlenség miatt meghalt, és a nevét sem tudjuk. Pedig előtte hatalmasan prófétált Baál prófétái ellen, és megprófétálta Jósiás király cselekedeteit (1Kir.13,1-24). A prófétálás alatt meg is védte az Úr, mert még a király keze is elszáradt, amellyel ellene mutatott. De az engedetlenségében már nem tudta megvédeni az Úr. Ma a nevét sem tudjuk. Vele szemben van egy olyan próféta, akinek csak egy rövid epizód a története, de a neve meg van őrizve. Ahija prófétáról van szó (1Kir.11,29). Ő megprófétálta Jeroboámnak az uralkodását, és többet nem hallottunk felőle. De mivel ennyit bízott rá az Úr, és azt hűséggel teljesítette, ezért megmaradt az emlékezete.

Ugyanennek a felelősségnek a súlyát látjuk Mózes életén is. Ő sem mehetett be Kánaán földjére, a versengések vizénél történtek miatt (4Móz.20,12; 4Móz.27,14). Ez az egy hibája volt a százhúsz éves élete alatt. Neki ennyit sem engedett az Úr. De ezért kellett Jézusnak mindent pontosan úgy csinálnia, ahogyan az Atya mondta neki, vagy ahogyan meg volt írva. Ő nem hibázhatott, mert Ő maga volt az Isten.

Ezek a példák mind azt mutatják nekünk, hogy az igaz ember is hamar el tud bukni, és ha a bukásából nem tud megtérni, akkor könnyen elvész. Itt jelenik meg az Úr hatalmas kegyelme, hogy hív a megtérésre újra és újra. De ehhez magunkat is meg kell ítélni. Az igazakat pedig még a gonosz szellemi lények is erősebben támadják. Mert rajtuk vannak a szellemi hatalmi jelek. (Erről írtam bővebben a Krisztus ábrázatára elváltozunk írásban https://varadikarolibiblia.blogspot.hu/2016/09/krisztus-abrazatara-elvaltozunk.html)

Van egy nagyon érdekes szakasz Jeremiás könyvében, ahol a nép bűneit sorolja fel az Úr (Jer.5,20-31). végül ezt mondja:

Borzadalmas és rettenetes dolgok történnek e földön: A próféták hamisan prófétálnak, és a papok tetszésük szerint hatalmaskodnak, és az én népem így szereti! De mit cselekszenek majd utoljára?! (Jer 5,30-31)

De mit cselekszenek utoljára? Ezért hoztam fel a próféta történetét, akinek ma nem is tudjuk a nevét. Ezért hoztam fel Káleb, Mózes, Jézus történetét. De mit cselekszenek utoljára. Tudjuk, hogy az Úr nem gyönyörködik a gonosz elveszésében (Ezék.33,11). Ezért fontos a szív állapota, ezért veszélyes a keserűség a szívben, mert kiejt a kegyelemből. Mert az számít, hogy mit cselekszem utoljára. De miért is ez számít? Azért, mert a szívnek az állapota abban a pillanatban számít, amikor az Úr magához vesz. Ennek idejét pedig senki sem tudja előre.

Mondta pedig neki az Isten: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tőled; amiket pedig készítettél, kiéi lesznek? (Lk 12,20)

Ezért bolond az, aki a földi dolgokra készül, és nem a mennyei életre. Ezért kell mindenkor készen állnunk, mert egyikünk sem tudja, hogy mikor veszi magához az életét az Úr.

Te pedig, embernek fia, szólj néped fiaihoz: Az igaznak igazsága meg nem menti őt a napon, amelyen vétkezik, és a hitetlen hitetlensége által el nem esik a napon, melyen megtér hitetlenségéből, és az igaz nem élhet az ő igazsága által a napon, melyen vétkezik. 

(Ezék 33,12)

Ezt szeretném egy másik szempontból megvilágítani. Ha tisztában vagyok azzal, hogy mit tett értem Jézus. Ha tudom, hogy a kegyelme tart meg. Ha tudom, hogy mindent az Úrtól kaptam, ami ehhez az élethez kell. Ha tudom, hogy milyen drága árat fizetett értem. Ha tudom, hogy Ő elevenít meg a belém oltott Szent Szellemével. Elmondta, hogy milyen ígéretek várnak, és ezt meg tudom taposni azzal, hogy elfordulok Tőle, és mégis ennek a világnak a dolgai, vagy a hústest kívánságai felé fordulok, akkor minden addigi tettemet semmissé teszem. Azért, mert azzal azt mondom ki, hogy ami eddig történt, az mégsem elég jó ahhoz, hogy az egész életem oda tudjam érte áldozni. Nem érdekel, hogy merre akar tovább vinni, én itt megállok. Hatalmas súlya van az ilyen cselekedetnek. Ha bármikor visszafordulok a világi kívánságok felé, akkor abban a pillanatban azt mondom, hogy az többet ér, mint amit az Úr ígért nekem.

Ezért számít az, amit utoljára tettem. Mert ez igaz a bűnösre is. Amint megtér, akkor a szívében azt mondja ki, hogy nem kell a korábbi élete, hanem az Urat választotta. Ha ilyenkor veszi magához az Úr, ahogyan a latort is, akkor „jól jön ki” a helyzetből, és megmenekül. Ezért figyelmeztet minket lépten-nyomon az Új Szövetség, hogy ragaszkodjunk a hitünkhöz, és tartsunk ki mindvégig. Ez egy folyamatos harc egy háború kellős közepén.

Háború idején nem engednek szabadságra senkit, és a bűn nem menti meg azt, aki elkövette. (Zsid 3,14 - RÚF)

Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartjuk. (Zsid 3,14)

Az igaznak az ösvénye pedig igen keskeny, és ahogyan megy előre, úgy szűkül az út. Jézust kell követni. Az ösvény pedig egy lábnyom széles, az ő lábnyomának a szélessége.

Mondta pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én értem, az megtartja azt. Mert mit használ az embernek, ha mind e világot megnyeri is, ő magát pedig elveszti vagy magában kárt vall? 

(Lk 9,23-25)