Az áldozat vére az, ami megtisztít

...Annak, aki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az ő vére által, 

(Jel 1,5)

Az Úrral kötött szövetségeknek egy igen fontos eleme a vér. Ahogyan a fenti igéből is látjuk, ez a bizonyságtétel az egyik legfontosabb számunkra, hogy Jézus a vére által megmosott minket a mi bűneinkből. Jézus azok számára menedék az ítélet elől, akiket megmosott a vérével a bűneiktől. Hogy pontosabban értsük, hogy mit is jelent a szövetség vére, nézzük meg az ószövetségi példákat.

És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve. Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintve, megszentel a hústest tisztaságára: Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökké való Szellem által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek. És ezért új szövetségnek a közbenjárója ő, hogy meghalva az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét. (Zsid 9,12-15)

Az áldozatok vérének minősége különböző erővel bír. Egy állat vére nem képes megváltani egy embert a bűneiből, mert alacsonyabb rendű élet, mint az emberé. Ahogyan tudjuk, egy ember sem halhat meg egy másikért váltságul (Zsolt.49,8), tehát az egyes emberek élete olyan drága, hogy az én áldozatom nem elég kettőért. A bűneim miatt elsősorban magamért kellene az életem odaadnom, ezért az „értékéből” már nem maradna  a másik ember hasonlóan drága életének a megmentésére.

Minthogy a törvényben a jövendő jóknak árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg, ennélfogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szüntelenül visznek, sohasem képes tökéletességre juttatni az odajárulókat; Különben megszűnt volna az áldozás, mivelhogy az egyszer megtisztult áldozók többé semminemű bűntudattal nem bírtak volna. De azok esztendőnként bűnre emlékeztetnek. Mert lehetetlen, hogy a bikák és bakok vére eltörölje a bűnöket. (Zsid 10,1-4)

Lehetetlen, hogy az állatok vére eltörölje a bűnt. Az áldozatokra tekintve Isten csak elnézte a korábbi bűnöket (Róm.3,25), de azok nem voltak képesek a bűnök bocsánatát is megadni. Ráadásul a lelkiismeretet sem tudták megtisztítani a bűntudattól. A Zsid.9,13 kimondja, hogy a bakok és bikák vére a tisztátalanokra hintve megszentel a hústest tisztaságára. Mondandónk szempontjából a fő hangsúly most a „tisztátalanokra hintve” kifejezésen van. Vizsgáljuk meg ennek az ószövetségi párját.

Mózes pedig vette a vért, és ráhintette a népre, és mondta: Íme a szövetségnek vére, melyet az Úr kötött ti veletek, mind ama beszédek szerint. (2Móz 24,8)

Ha végigolvassuk ezt az ószövetségi történetet, akkor láthatjuk, hogy a nép, akit meghintettek a szövetség vérével, nem ment át egy megtisztulási folyamaton. Ők kijelentették, hogy az Úr törvényei szerint akarnak élni, és készek a szövetség megkötésére. Ezek után hintette meg őket Mózes a szövetség vérével, amely állatok vére volt. Ettől fogva Isten a szövetségeseinek tekintette a népet. Tehát nem a nép cselekedetei voltak azok, amelyek feljogosították őket erre a szövetségre, hanem a vér. Ugyanez vonatkozik ma ránk, Krisztus vére által.

Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint. (Ef 1,7)

Kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata; (Kol 1,14)

Jézus vére által van váltságunk és a bűneink bocsánata. Ennyivel kiválóbb Jézus vére, mint akármely más teremtmény vére. Ha a mi áldozatunk nem elég két embernek, akkor mennyivel drágább Jézus vére és áldozata, ha az egész teremtést megválthatta! Az Atya eleve ismerte azokat, akik fiaivá lesznek (Róm.8,29; Ef.1,5), és előre tudta, hogy mekkora áldozatra lesz szükség, hogy mindeneket megválthasson a halálból. Ahogyan a zsidó népet is Ő választotta magának, úgy ma sincs másképp az Újszövetség idején.

Akik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Szellem megszentelésében, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre: kegyelem és békesség adasson nektek bőségesen. (1Pét 1,2)

Az övéi ki vannak választva a Jézus vérével való meghintésre. De jól figyeljünk, nem csak a meghintésre, hanem az engedelmességre is! Amikor kijelentjük, hogy szövetségre akarunk lépni Istennel, akkor úgy jöhetünk az Úrhoz ahogy vagyunk, és nem kell előtte semmilyen megtisztuláson átmennünk. Ahogyan az ószövetségi példából is láttuk, a vérrel való meghintéssel nyerjük meg a szövetséget és megtisztulást, nem a mi cselekedeteinkkel.

Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus értünk meghalt. Minekutána azért most megigazultunk az ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen ő általa. Mert ha, mikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az ő Fiának halála által, sokkal inkább megtartatunk az ő élete által minekutána megbékéltünk vele. (Róm 5,8-10)

Ismét azt látjuk, hogy Isten megelőlegezte mindezt Krisztusban. Krisztus vére tart meg minket ebben a szövetségben, s nem a magunk erőfeszítései. Ez a vér hoz nekünk megbékélést az Atyával és megigazulást előtte. Ez a vér pedig egy örökké tartó szövetségnek az erejét hordozza. Az áldozat vérének a bemutatásával kell az áldozatot „hitelesíteni”, ezért Jézus közbenjár értünk folyamatosan.

De ez esküvéssel, az által, aki azt mondta neki: Megesküdött az Úr, és nem bánja meg, te pap vagy örökké, Melkisédek rendje szerint: Annyiban jobb szövetségnek lett kezesévé Jézus. És amazok jóllehet többen lettek papokká, mert a halál miatt meg nem maradhattak: De ennek, minthogy örökké megmarad, változhatatlan a papsága. Ennek okáért ő mindenképpen üdvözítheti is azokat, akik ő általa járulnak Istenhez, mert minden ha él, hogy esedezzen értük. (Zsid 7,21-25)

Mindezek bizonyítékai annak, hogy Jézus áldozata mennyivel kiválóbb bármi másnál a teremtett világban, és ezért volt elegendő egyszer bemutatnia a vérét a mennyei szentélyben (Zsid.9,24). Hogy tisztában legyünk azzal, hogy kik vagyunk az Úrban és milyen alapon állunk meg az Ő szövetségében, kulcsfontosságú, hogy lássuk a vérrel való meghintés fontosságát. Újra szeretném hangsúlyozni, hogy Jézus vére által vagyunk szentek:

Annak okáért Jézus is, hogy megszentelje az ő tulajdon vére által a népet, a kapun kívül szenvedett. (Zsid 13,12)

Ezért nagyon fontos, hogy megfelelően tiszteljük Jézus vérét:

Aki megveti a Mózes törvényét, két vagy három tanúbizonyságra irgalom nélkül meghal; Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, aki az Isten Fiát megtapossa, és a szövetségnek vérét, mellyel megszenteltetett, tisztátalannak tartja, és a kegyelemnek Szellemét bántalmazza? Mert ismerjük azt, aki így szólt: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr. És ismét: Az Úr megítéli az ő népét. Rettenetes dolog az élő Istennek kezébe esni. (Zsid 10,28-31)

Ha komolyan megtértem az Úrhoz, és komolyan kértem a bűneim bocsánatát és komolyan akartam, hogy Jézus vére tisztítson meg és legyek az Ővé, akkor nagyon nagy ára van annak, ha utána én mégis meggondolom magam. Ahogyan láttuk Jézus vérével meghintve lenni az egyik legnagyobb megtiszteltetés a teremtésben, és ha én ezt a szövetséget megtaposom azok után hogy megtapasztaltam annak ajándékait, akkor valami rettenetestől kell félnem (Zsid.6,4-6).

A kegyelem és a váltság nem úgy adatik, hogy a szövetség megkötése után folytassuk a korábbi bűnös életünket (Róm.6,19-23), hanem kezdjünk új életet Istennel. Ez a megtérés lényege. Isten azoknak ad kegyelmet, akik nem élnek vissza azzal. Ha a kegyelmet arra használom, hogy a bűnös életem kívánságait elégítsem ki a továbbiakban is, akkor elvesztem ezt a kegyelmet. Ha nincs bennem a törekvés a megszentelődés és az isteni élet után, akkor elvesztem ezt a kegyelmet, és még ítéletet is hozok magamra. Csak akkor maradok meg ebben a szövetségben, ha a szövetség megkötése után az Úr parancsolatainak engedelmességében járok.

És tökéletességre jutva, örök üdvösség szerzője lett mindazokra nézve, akik neki engedelmeskednek, (Zsid 5,9)

Az engedelemsek kapják meg az örök üdvösséget. Mivel ez a vér biztosítja számomra a szövetség elérhetőségét, ezért ahogyan az Ószövetség idején vitték a napi égőáldozatot, amelynek része volt egy bárány, olajjal kevert liszt és bor (2Móz.29,38-42). Naponta meg kellett emlékezni a szövetségről. Ahogyan látjuk, a mai úrvacsorában is mindezek az „elemek” megvannak. A bárány, a feláldozott Jézus; liszt és olaj a Szent Szellemtől kijelentett Isten igéje (5Móz.8,3); valamint a bor, amely a szövetség vérének jelképe, ahogyan Jézus az úrvacsorát szerezte nekünk (Mt.26,26-28). Tudjuk, hogy az Ószövetségben, a szellemi dolgoknak csak az árnyékai vannak meg (Zsid.10,1), de a valóság mindig Krisztusban és szellemben van. Azért, hogy a szövetség vére rajtunk legyen, nekünk is naponta magunkhoz kell vennünk az úrvacsorát!

Mivel Jézus áldozata hozta el nekünk ezt a szövetséget és láttuk, hogy szenvedés nélkül sem áldozatot hozni, sem szeretni nem lehet, ezért készüljünk fel mi is, hogy ezen az úton szenvednünk kell majd.

Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet; És tökéletességre jutva, örök üdvösség szerzője lett mindazokra nézve, akik neki engedelmeskednek, (Zsid 5,8-9)

Jézus is a szenvedésekből tanulta meg az engedelmességet. Tapasztalatból mondhatom, hogy a szenvedés sohasem öröm, viszont az engedelmesség igen nagy öröm, mert kiváltja az Úr és a Szent Szellem örömét is bennünk, mert az Atya akarata kerül végrehajtásra általa. Jézus is, és az apostolok is az engedelmességük révén tudtak olyan sok csodát és a Szent Szellem erejét megtapasztalni. Ez engedetlenséggel lehetetlen.

Az ígéretek hatalmasak azoknak, akik mindvégig kitartanak ebben a szövetségben. Azért szólít fel oly sok helyen az ige, hogy meg kell őriznünk a hitet és a bizalmat mindvégig (Zsid.3,6; 3,14; 10,35).

Emlékezzetek pedig vissza a régebbi napokra, amelyekben, minekutána megvilágosíttattatok, sok szenvedésteljes küzdelmet álltatok ki, Midőn egyfelől gyalázásokkal és nyomorgattatásokkal nyilvánosság elé hurcoltak titeket, másfelől társai lettetek azoknak, akik így jártak. Mert a foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok elrablását örömmel fogadtátok, tudva, hogy nektek jobb és maradandó vagyonotok van a mennyekben. Ne dobjátok el hát bizodalmatokat, melynek nagy jutalma van. Mert békességes tűrésre van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedve, elnyerjétek az ígéretet. Mert még vajmi kevés idő, és aki eljövendő, eljön és nem késik. Az igaz pedig hitből él. És aki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem. De mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi lelkünk üdvösségére. (Zsid 10,32-39)

Tiszteljük Jézus értünk ontott  vérét, amely minket is megszentel. Tartsunk ki ebben a szövetségben, mert ha meghátrálunk, akkor elveszünk. Amint feladjuk az új életünket ebben a szövetségben, abban a pillanatban lemondunk a hitünkről is, és megtapossuk ezt a szent vért. Maradjunk meg ebben a szövetségben, amelynek nagy jutalma van!

Boldog ember az, aki a kísértésben kitart; mert miután megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, amit az Úr ígért az őt szeretőknek. (Jak 1,12)

A szeretet szenvedése

Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem a szeretet által munkálkodó hit. (Gal 5,6)

Sajnos a mai világban, mint oly sok más dologgal is megtörténik, a szeretet szó tartalma is egyre sekélyesebb lesz. A szimpátia kezdeti jeleit már szeretetnek nyilvánítják, és amikor ez a szeretet próbának van kitéve, akkor gyakran az első nehézségre elszakad a kötelék. Szokatlan lehet ehhez a témához a bevezető ige, de meg van ennek is a magyarázata. A mi Istenünk nem a külsőségeket figyeli, hanem a szíveket vizsgálja (Zsolt.7,10), nem számít neki, hogy milyen külsőségekkel dicsekszünk, hogy mi mindent tudunk a külsőségekben felmutatni, hanem a szívünk indulatait vizsgálja, hogy milyen motivációból teszünk valamit. Ő, mint a szeretet Istene (1Jn.4,8), szeretetből cselekszik és tőlünk is azt várja el, hogy a cselekedeteink motivációja a szeretet legyen.

Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket! (1Ján 4,19)

Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus értünk meghalt. (Róm 5,8)

Mint sok minden másban, az Úr a szeretetben is példát mutat nekünk. Szeretetének bizonyítékaként, mielőtt mi bármit is cselekedhettünk volna, Ő már odaáldozta értünk váltságul szerelmes Fiát (Jel.13,8). Nagy kegyelmük van azoknak akik ma élnek, mert Krisztus már nem csak ígéret, hanem valóság. Bizonyosak lehetünk Isten szeretete felől, mert bizonyságot tett szeretetének zálogáról. Ahogyan Jézus mondja, nincs nagyobb szeretet, mintha valaki az életét adja a barátaiért.

Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. (Jn 15,12-13)

A Jn.3,16-ból mindannyian tudjuk, hogy Isten mennyire szerette a világot, amelyért odaadta a legdrágább áldozatát, hogy kimutassa szeretetét. Nagy terveket szőtt az emberrel, és vágyva vágyik utána, hogy egy örökkévaló közösségben legyen vele. Az embert választotta menyasszonyának, és az Éneke Énekéből látjuk, hogy milyen is ez a szerelem az Ő részéről. Ezek után mennyire fájhatott neki, mikor az ember, akivel egyesülni akart, bűnbe esett. Akivel együtt járt naponta az Éden kertjében, aki az Ő kifejeződése volt. Azután tovább fokozta az ember az Úr fájdalmát, amikor az özönvíz előtti időkben már minden ember csak gonoszságot akart cselekedni, és elfordult teremtőjétől teljesen. Mennyire fájhatott neki, hogy mindenkit elpusztítson, mert Ő ezt nem így akarta, hanem úgy, hogy mindannyian örökké együtt járunk Vele szeretetben. Az ember azonban egyre távolabb kerül Tőle, de Ő még mindig kitartóan szeret. Csalódást csalódásra szenved el miattunk. Krisztust is sokszor megtapossuk. Az emberek többsége nem hiszi, hogy Ő odaadta magát értünk, hanem elutasítja, sőt, sokszor a hitetlenek sokasága még gúnyolja is. Mennyire fájhat ez Neki, amikor Ő csak jót akar nekünk, meg akar minket menteni a halálból, és még mindig kitárva tartja szerető karjait, várva hogy megbocsáthasson. De mi, akik a nevéről neveztetünk, mi is sokszor csak az ajándékait keressük és nem Őt magát. Mennyire fájhat Neki, hogy nem vagyunk rá kiváncsiak, hanem a földi életünket akarjuk kényelmesebbé tenni (Jak.4,2-3). Amikor mindenki csak a maga hasznát keresi, és nem az Úrét (Fil.2,21). Folyamatosan szenved az Úr miattunk emberek miatt, de ha elé megyünk, akkor nem kárhoztat, hanem örül, hogy adunk magunkból valamit! Azért a kis szeretetért és figyelemért amivel megajándékozzuk, mennyi fájdalmat és szenvedést tűr el! Amikor káromlásokkal és káromkodásokkal a bennünk lévő Szent Szellemet megszomorítjuk (Ef.4,30). Amikor jól tudjuk, hogy az Ő csodája segített minket át egy nehéz helyzeten, vagy betegségen, de mi hálátlanul mégsem neki adjuk a dicsőséget, hanem elvesszük magunknak vagy egy masik embernek adjuk. Amikor oly sok bizonyság után, mégis hitetlenül cselekszünk, mintha nem is ismernénk Őt. Ilyenkor Ő szelíden visszahúzódik tűrve (Lk.14,10), hogy újra és újra megtapossuk a szeretetét. Vár, hogy hátha megnyer minket a kitartó szelíd hívásával. Lenyeli a bántásainkat és újra csak ad a szeretetéből. Ennyi fájdalommal és szenvedéssel szeret minket nap mint nap.

Bátran kimondhatjuk, hogy az igazi szeretethez szorosan kapcsolódik az áldozat és a szenvedés. Az áldozattal együtt jár valaminek az elvesztése, letétele vagy odaadása. Az a mi áldozatunk, hogy szeretetből odaadjuk magunkat (Róm.12,1). Emiatt a szeretetből meghozott áldozat miatt van a Bibliában a szenvedés ígérete.

Mert én megmutatom neki, mennyit kell neki az én nevemért szenvedni. (ApCsel 9,16)

És gyűlöletesek lesztek, mindenki előtt az én nevemért; de aki mindvégig megáll, az megtartatik. (Mt 10,22)

Mert az kedves dolog, ha valaki Istenről való meggyőződéséért tűr keserűségeket, méltatlanul szenvedve. Mert micsoda dicsőség az, ha vétkezve és arcul veretve tűrtök? de ha jót cselekedve és mégis szenvedve tűrtök, ez kedves dolog Istennél. Mert arra hívattatok el; hiszen Krisztus is szenvedett értetek, nektek példát hagyva, hogy az ő nyomdokait kövessétek: 

(1Pét 2,19-21)

Jézus, Pálnak is elmondja, hogy az Ő nevéért sokat kell majd szenvednie. Elmondja, hogy mindannyiunknak, akik az Ő nevéről neveztetünk, sokat kell szenvednünk. Péternél egyértelműen kimondja a Szent Szellem, hogy szenvedésre hivattunk el. De hogyan is kapcsolódik a szeretet és a szenvedés? Nézzük meg mit mond Jézus, hogy hogyan éljünk:

Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért és fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is. És aki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda neki a felsőt is. És aki téged egy mérföldútra kényszerít, menj el vele kettőre. Aki tőled kér, adj neki; és aki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól. Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, micsoda jutalmát veszitek? Avagy a vámszedők is nem ugyanazt cselekszik-e? És ha csak a ti atyátokfiait köszöntitek, mit cselekszetek másoknál többet? Nemde a vámszedők is nem azonképpen cselekszenek-e? Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes. (Mt 5,38-48)

Egyenesen felszólít minket arra, hogy ne fizessünk gonosszal a gonoszért (Róm.12,17), sőt, szeressük azokat, akik minket gyűlölnek. Ez a fajta szeretet nem arról szól, hogy ketten kölcsönösen kedvelik egymást; hanem arról, hogy az Úr gyermekei úgy szeressenek, hogy nem várnak viszonzásul semmit. Már kezd látszani a szeretetből hozott áldozat körvonala, ezért itt az ideje, hogy megnézzük mi Isten szerint a szeretet fogalma:

A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. (1Kor 13,4-7)

„Nem keresi a maga hasznát” – Mondanom sem kell, hogy Isten így szeret bennünket. Szóról-szóra, ahogyan az ige mondja – „mindent remél, mindent eltűr”. Ha én igazán szeretek, akkor nem keresem a magam hasznát, hanem azt keresem, ami Istennek és a másik embernek van kedvére. Más szóval feláldozom a magam kívánságait, hogy másnak kedvezzek. Ezzel ki is mondtuk, hogy hogyan kötődik a szenvedés a szeretethez, úgy hogy lemondok a magam „hasznáról”, vagyis mindarról, amit én szeretnék. Ha így kezdek el szeretni, akkor elkezd gyötrődni a lelkem. De ugyanezt eredményezi, ha lemondok a magam igazáról, a magam vagyonáról, az elismerésről, a köszönetről, vagy minden olyan dologról, amely nekem kedvezne elsősorban. Az apostolok is erről tesznek bizonyságot:

Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához; (Fil 3,10)

Én János, aki nektek atyátokfia is vagyok, társatok is a Jézus Krisztus szenvedésében és királyságában és tűrésében, a szigeten voltam, amely Páthmósnak neveztetik, az Isten beszédéért és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért. (Jel 1,9)

Pál és János társunk a szenvedésben, mi több, részes Krisztus szenvedésében. De hogyan is vagyunk mi részesei Krisztus szenvedésének? Aki olyan akar lenni mint Jézus, vagy a tanítványa akar lenni, az készüljön fel, hogy ugyanúgy kell szenvednie, mint Istennek. Krisztus folyamatosan szenved, mindaddig, amíg a gonosz végképp el nem töröltetik. Lássuk meg, hogy Ő még mindig naponta leteszi az életét értünk, és minket is ilyen szeretetre hívott el. Ehhez azonban Tőle kell vennünk az erőt, és Jézusnak kell segítenie, hogy valósággal meg tudjunk halni önmagunknak.

Ha szeretetből a másiknak kedvezek, ahelyett, hogy azt csinálnám, amit én szeretnék. Amikor a régen vágyott nyaralásra gyűjtött pénzt, odaadom egy szűkölködő testvéremnek. Amikor éppen pihenhetnék, és a kedvenc időtöltésem űzhetném, de inkább elbeszélgetek a családdal, vagy segítek valakinek, hogy könnyítsek a terhein, akkor mindvégig meg kell tagadnom magam. Amikor valaki rajtam tölti ki a mérgét, de én megpróbálom megvígasztalni, és nem arra nézek, hogy bánt. Ha látom, hogy szomorú, akkor nem hagyom ott, hogy majd lesz vele valami, hanem mellé állok vígasztalni. Nem emlegetem fel a régi sérelmeket, hanem elfedezem azokat, és úgy teszek, mintha meg sem történtek volna. Megbocsátok (Mt.18,21-22), lemondok a magam javáról a másik előnyére, sőt, figyelem, hogy hol lehetnék segítségére. Ezért elválaszthatatlan az igaz szeretettől a szenvedés, mert nem a magam öröméről szól. De a szeretet miatti szenvedés ne legyen rossz hír számunkra.

Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nekünk; 

(2Kor 4,17)

Sőt, amennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vigadozva örvendezhessetek. (1Pét 4,13)

Ez a földi élet igen rövid, de az Úrtól való ígéreteink egy örökkévalóságra szólnak. Ha oda tudjuk áldozni ezt a földi életet az Úrnak, akkor minden ígéretet birtokba vehetünk (Mt.16,25). Ha nem, akkor sajnos az ígéretek is távol maradnak tőlünk. A szeretet miatti szenvedéseinkkel leszünk a Krisztus szenvedéseinek részesei.  Azt a szeretetet hagyta hátra parancsolatként, amelyben Ő is folyamatosan szenved, csak azért mert szeret:

Új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok. (Jn 13,35)

Önfeláldozó szeretettel szeressük egymást. Ennek a szeretetnek a hiánya miatt nem ismeri fel a világ, hogy mi Krisztus tanítványai vagyunk. De a nagy gyülekezetekben nem is lehet szó ilyen mértékű szeretetről, hiszen sokszor nem is ismerjük azokat, akik egy héten egyszer mellénk ülnek az összejövetelen. De ha kisebb közösségekben átéljük a szenvedéseket a szeretet miatt, akkor azzal Krisztus teste is nyer, hiszen másokat tudunk vígasztalni, amikor ők mennek át hasonló helyzeten:

De akár nyomorgattatunk, a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van az, mely hathatós ugyanazon szenvedések elviselésére, amelyeket mi is szenvedünk; akár megvígasztaltatunk a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van az. És a mi reménységünk erős felőletek. Tudva, hogy amiképpen társaink vagytok a szenvedésben, azonképpen a vigasztalásban is. 

(2Kor 1,6-7)

Ha vállaljuk a szenvedéseket, és megéljük a valódi szeretetet szenvedésekkel együtt, akkor a szívünk is elfog változni Krisztuséhoz hasonlóvá. Akkor fogjuk tudni megtagadni az ó ember kívánságait, és tudunk új emberré lenni. Akkor tud megváltozni a látásmódunk, hogy ne magunk körül forogjanak a gondolataink, ahogyan ezt Jézus is megtapasztalta:

Mert lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket ő viseli. (Ézs 53,11)

Jézus is „lelke szenvedése folytán” látott másképpen, és ez igaz minden olyan emberre, aki átmegy a szenvedéseken. Ha az Úrral megyünk át ezeken a szenvedéseken, akkor Hozzá fogunk közelebb kerülni, mert átérezzük azt a szenvedést, amit mi okoztunk (okozunk) Neki. A szeretetnek ezeket a terheit segít hordozni (Zsolt.55,23), és megtölt folyamatosan új élettel a Szent Szellemen keresztül.

Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok. (Jn 14,15)

Amiképpen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben. Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében. (Jn 15,9-10)

Sok helyen említi Jézus, hogy úgy tudjuk kifejezni a szeretetünket felé, ha megtartjuk a parancsolatait. Ha pedig engedelmességben járunk, akkor bizonyosan kerülünk olyan helyzetbe, hogy ki kell fejeznünk a szeretetünket egy olyan ember felé, akit nehéz szeretni. De ha az ilyen engedelmességben gyakoroljuk magunkat, akkor leszünk Jézus valódi tanítványai, és amint az ige is mondja, akkor megmaradunk az Ő szeretetében. Ezért az ilyen szeretetben járás még két másik fontos dolgot is betölt az életünkben:

Jézus pedig mondta neki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Mt 22,37-39)

Az egyik fontos dolog, hogy betöltjük a törvényt azáltal, hogy kimutatjuk vele Isten felé a szeretetünket, amely az első és a második parancsolat. Ahogyan Pálnál is egy igében összegezve látjuk a törvényt, hogy a szeretet az egész törvényt betölti (Gal.5,14; Róm.13,9). A másik fontos dolog, hogy ezzel a szeretettel Jézus tanítványaivá válunk:

Mondta pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem. (Lk 9,23)

Lehetetlen valóságos szeretettel úgy szeretni, hogy közben nem tagadom meg magam és vele együtt minden kívánságom (1Kor.13,4-7). Csak úgy lehet ezt megtenni, ha magamat a halálba adom, és vállalom mindazt a szenvedést, amelyet az okoz, hogy megtagadom a saját érdekeim és jóval fizetek még a rosszért is. Ez pedig egy mindennapos élmény, mert lehetetlen, hogy  egy héten csak három napon szeressek, a többin nem. Ezért teljesíti be a szenvedéseket is vállaló szeretet Jézus követelményét a tanítványságra. A szeretet miatti szenvedés ráadásul megtisztít minket a bűntől.

Minthogy azért Krisztus hústestileg szenvedett értünk, fegyverkezzetek fel ti is azzal a gondolattal, hogy aki hústestileg szenved, megszűnik a bűntől, Hogy többé ne embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a hústestben hátralévő időt. (1Pét 4,1-2)

Az által tisztít meg minket a szeretet miatti szenvedés, hogy halálba adom magam, vagyis a hústesti életet, minden bűnös indulatával együtt. Ha valaki Istent szereti, akkor nem akarja a parancsolatait áthágni, hanem igyekszik azokon belül maradni, tehát kerülni fogja a bűnt. Valamint leteszi az önzését, a kívánságait, és szabályosan megöldökli a saját lelkét, hogy szeretni tudjon. Amikor nem viszonozzák a szeretetünket, amikor nem értékelik az áldozatunkat, amikor igaztalanul bántanak, akkor mindig egy kicsit meghalunk, mert ez igenis fáj a mi önző lelkünknek, de nem figyelhetünk erre, hanem mindezek ellenére tovább kell szeretnünk. Ha pedig szeretjük az Urat, akkor miatta tesszük meg azt, hogy mások felé szolgálunk szeretettel és hordozunk másokat az ő gyengeségeikben, vagy akár még gonoszságaikban is.

Ahogyan láttuk, Isten is folyamatosan szenved, és az igazi szeretetbe bele van kódolva a szenvedés. Vértezzük fel magunkat a szenvedésre, mert ez a szenvedés valóban új emberré, krisztusivá tesz bennünket, ha az Ő hasonlatossága szerint éljük meg a szeretetünket. Váljunk Krisztus valódi követőivé, úgy, hogy valósággal szeretjük egymást, minden képmutatás nélkül, mert annak van igazi jutalma már itt a földön is.

Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal. (1Ján 3,18)

A szeretet képmutatás nélkül való legyen. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz. 

(Róm 12,9)