Az Atyában és a Fiúban lakozás

Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust. 

(Jn 17,3 - Váradi-Károli 2018)

Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, csak ha a szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, csak ha én bennem maradtok.

(Jn 15,4 - Váradi-Károli 2018)

Aki eszi az én hústestemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban.

(Jn 6,56 - Váradi-Károli 2018)

Már az úrvacsora kapcsán felmerült, hogy aki veszi az Úr testét és vérét, az benne lakozik, és ő is abban. De valóban kizárólag az úrvacsorán keresztül lehetne lehetséges az Úrban lakozni? Ahhoz, hogy ezt meglássuk, el kell indulnunk az újjászületéstől.

Bár a hitre jutás, az ige szerint a megtéréstől indul, nem az újjászületéstől, de a megtérés lépéseire most nem térek ki külön. Nagyon röviden, talán annyit mondhatunk róla, hogy amikor az ember felismeri, hogy bűnös, és az eddig élt élete a halálba és az örök kárhozatba viszi, és hallja az evangéliumot, akkor dönt arról, hogy mindenek ítélőbírája előtt leborul, és kegyelemért könyörög. Az igaz evangélium hirdetésének elengedhetetlen része a bűnök bocsánatának, a közelgő ítéletnek, és Jézus személyének, mint megváltónak a hirdetése (Lk.24,47; ApCsel.17,30-31). Nem az áll a központban, akinek hirdetik, hanem Jézus Krisztusnak kell a középpontban állnia. Az igében nem látunk sehol sem olyat, hogy befogadták volna a szívükbe Jézust. Erre még utalást sem találunk. A felhívás mindig a megtérésre vonatkozik, amit más szóval úgy tudnánk kifejezni, hogy „irányváltás”. Nem élem tovább azt az életet, amelyet a megtérés előtt éltem. Irányt vált az életem. De minderre most részletesen nem térek ki, mivel témánk nem erről szól. Tehát az ember, mikor megtér, akkor eldönti, hogy nem akarja tovább élni a korábbi bűnös életét, ezért újjá akar születni. Az újjászületés két lépcsőből áll. A vízkeresztségből, és a Szent Szellem keresztségből. Azt mondja az ige, hogy keresztelkedjünk meg víz által (Mt.28,19; ApCsel.22,16), és meg leszünk keresztelve Szent Szellemmel. Nagyon fontos a különbség, hogy mi magunk döntünk a vízkeresztségről, de Szent Szellemmel az Úr keresztel meg minket. Keresztelő János mondja Jézusról, hogy ő az, aki Szent Szellemmel és tűzzel keresztel (Mt.3,11; Jn.1,33). Tehát mi magunk nem tudjuk elvenni a Szent Szellem keresztséget, hanem Jézus az, aki ezt megadja nekünk.

Ez azt jelenti, hogy az újjászületés két fél közös akaratából jön létre. Amennyiben mi akarjuk az újjászületést, akkor mi ezt azzal fejezzük ki, hogy bemerítkezünk a vízsírba (Róm.6,3-4). Amennyiben az Úr hitelesnek tartja a megtérésünket és a szándékunkat, és elfogadja a vízkeresztséget, akkor ő „elpecsételi” a vízkeresztségünket a Szent Szellemmel (2Kor.1,22; 2Kor.5,5). Ezzel kijelenti számunkra, hogy megtörtént az újjászületés Krisztusban. Amíg Istentől meg nem történik a Szent Szellem keresztség, addig nem lehetünk biztosak a teljes újjászületésünkben. Azokra az egyedi esetekre most nem térek ki, amikor a Szent Szellem keresztség megelőzi a vízkeresztséget, mint Kornélius esetében (ApCsel.10.fej.), de tudjunk róla, hogy ilyen is van.

Ezért mondhatja az ige azt, hogy akiben nincs meg a Krisztus szelleme, az nem az övé (Róm.8,9). Azt, hogy meg lettünk keresztelve Szent Szellemmel, azt a Szent Szellem ajándékainak meglétéből (1Kor.12,8-10), illetve a Szellem gyümölcseiből (Gal.5,22) láthatjuk. Ezzel ért egyet Jézus beszéde Nikodémushoz (Jn.3.fej.), hogy aki nem születik újjá víztől és Szellemtől, az nem láthatja Isten országát. Nyilvánvaló, hogy a mi részünkről, ha hiányzik a vízkeresztség, akkor mi ezzel azt fejezzük ki, hogy nekünk nem volt fontos az újjászületés, és nekünk jó volt a hústesti lét ebben a világban. Ha pedig Isten nem pecsételt el minket a Szent Szellemmel, akkor az válik nyilvánvalóvá, hogy hiába keresztelkedtünk meg víztől, Ő a mi megtérésünket nem fogadta el, és nem nyilvánított minket a sajátjának (Ef.1,14).

Tehát hitbeli életünk első szakaszán újjászületünk, de hangsúlyozom, hogy ezzel még csak a lehetőségét kapjuk meg annak, hogy Isten fiaivá váljunk. Ezzel az újjászületéssel kapjuk meg a lehetőséget, hogy Istennel járjunk. Elkerülhetetlen a Szellemben való járáshoz, hogy halljuk magunkban a Szent Szellem hangját, ismerjük a vezetését, és azt minden mástól jól el tudjuk különíteni. Csia Lajos írja a Bibliai lélektan könyvében, hogy a szellem olyan, mint egy sötét szoba. Ezért ami a szellem felől érkezik hozzánk, azt mind meg kell vizsgálnunk, hogy milyen szellemtől kaptuk. Ezért fordulhat elő olyan, hogy valaki az Urat keresi, de mégis egy hitető szellem tanítására hallgat (1Tim.4,1). Mindent, ami a szellemvilág felől érkezik, meg kell vizsgálni, hogy kiderüljön, hogy milyen forrásból származik (1Th.5,21; 1Jn.4,1). Így tudjuk azt az életet élni, amelyre a Róma levél is hivatkozik, a 8. fejezetben.

13 Mert, ha hústest szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a Szellemmel megöldökölitek, éltek. 14 Mert akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai. (Róm 8,13-14 - Váradi-Károli 2018)

Ezek szerint, ha az újjászületés után továbbra is az óember kívánságai szerint élünk, akkor meghalunk. Ezért elengedhetetlenül fontos, hogy a Szent Szellem hangját felismerjük, és megismerjük, hogy engedelmeskedni tudjunk neki. Akiben nincs meg a Szent Szellem hangja, vagy nem tudja megkülönböztetni a saját, vagy a démonok hangjától a Szent Szellem hangját, nem is tud Szellem szerint járni. De ennek mi köze ahhoz, hogy az Atyában és a Fiúban lakozzunk?

Az, hogy az Úrban lakozás, illetve az Úr bennünk lakozása, a hitből indul ki. Azt mondja az írás, hogy aki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban az Isten lakozik (1Jn.4,15). Máshol ezt úgy mondja az Biblia, hogy csak a Szent Szellem által mondhatja valaki Úrnak Jézust (1Kor.12,3), illetve a Szent Szellem vallja, hogy Jézus a Krisztus. Fentebb azt írtam, hogy a Szent Szellem ajándékairól vagy gyümölcseiről ismerhetjük meg, hogy megkaptuk-e a Szent Szellem keresztséget. Erre főleg pünkösdi körökben a leggyakoribb példa a nyelveken szólás ajándéka, de természetesen lehet más ajándék is. És itt nagyon figyelnünk kell, hogy Isten az ajándékait nem vonja vissza (Róm.11,29). Ezért ha valaki el is megy az Úrtól, attól még az ajándékok működhetnek az életében. Ahogyan erről Jézus maga mond példázatot, amikor az ítélet idején azt mondják neki, hogy nem az ő nevében űztek-e démonokat, és nem az ő nevében cselekedtek-e hatalmas dolgokat (Mt.7,22). Ennek ellenére azt mondja nekik az Úr, hogy nem ismeri őket (Mt.7,23). A példázat a gyümölcsökről szól. Ezért is említettem korábban azt, hogy a Szent Szellem gyümölcseiről lehet megismerni, hogy milyen életet él valaki az Úrban (Mt.7,17-21). És itt kapcsolódunk vissza az Úrban lakozáshoz. János evangéliumában azt mondja Jézus, hogy az az örök élet, hogy megismerjék az Atyát és akit elküldött, a Jézus Krisztust (Jn.17,3). Akkor ismertük meg az Atyát, amikor az ő parancsolatait megtartjuk:

3 És arról tudjuk meg, hogy ismerjük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk. 4 Aki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs abban az igazság.

(1Jn 2,3-4 - Váradi-Károli 2018)

 Amikor Filep megkérdezi Jézust, hogy mutassa meg az Atyát, Jézus azt mondja, hogy aki őt megismerte, az megismerte az Atyát is (Jn.14,7-8). Jézus személye annyira egy az Atyáéval, hogy aki Jézust megismeri, az megismeri az Atyát is. Ezek szerint, aki megismeri Jézust, az megismeri az Atyát is. A fenti versek azt mondják, hogy ha már ismerjük Jézust, akkor megtartjuk a parancsolatait. Isten megismerésében az első és egyik legfontosabb tényező az Ő Igéje. A Bibliából ismerjük meg a cselekedeteit, az ítéleteit, a beszédét, a beszédstílusát, hogy mi a fontos számára, és mindezt úgy, hogy ráadásul Jézus szavai is rögzítve vannak. Isten megismerésében kulcsfontosságú az ige ismerete! Isten megismerésének második alappillére az, hogy ahogyan az évek során együtt járunk vele, megtapasztaljuk, hogy velünk hogyan bánik, és személyes ismeretségbe kerülünk vele.

Ha figyelmesebben megvizsgáljuk az igét, akkor azt találjuk, hogy a szeretet és az engedelmesség sok esetben össze van kapcsolva. Aki szereti az Urat, az engedelmes neki, vagyis megtartja a parancsolatait. Azt mondja Jézus, hogy ahogyan az Atya szereti Jézust, ő is úgy szeret bennünket (Jn.15,9). Jézus azért maradt meg az Atya szeretetében, mert megtartotta az Atya parancsolatait (Jn.15,10). És mi is úgy tudunk megmaradni az ő szeretetében, ha megtartjuk a parancsolatait (Jn.14,20). És aki szereti az Úr Jézust, akkor azt szereti az Atya is (Jn.14,21), és akkor ahhoz elmegy Jézus is és az Atya is, és annál lakoznak (Jn.14,23; 1Jn.3,24)

Ez a mostani üzenet kulcsa: Ha szeretem Istent, ha szeretem Jézust, akkor engedelmes vagyok neki, és akkor én őbenne lakozom, és bennem lakozik mind az Atya, mind a Fiú!

És mindezt abból ismerem meg, hogy a Szent Szellem bennem van, és kijelenti nekem! Emiatt olyan fontos a Szent Szellem keresztség! Viszont már itt a földön benne vagyunk az Atyában, és a Fiúban a Szent Szellem által! Jézus a főpapi imájában, a János evangélium 17. fejezetében kimondja, hogy már itt a földön annyira egyek lehetünk az Atyával és Vele, mint amennyire Jézus egy az Atyával.

Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhiggye e világ, hogy te küldtél engem. (Jn 17,21 - Váradi-Károli 2018)

Ebből a versből láthatjuk meg, hogy már itt a földön egyek lehetünk az Atyával és a Fiúval, mert azt mondja, hogy azért legyünk Vele egyek, hogy a világ higgye el, hogy Jézus az Atyától küldetett. Ha ez nem a földre vonatkozna, hanem a mennyre, vagy bármely más helyre, akkor a világnak ez nem lenne bizonyság. Mi csak itt a földön, ebben a világban lehetünk bizonyságok Jézusról. A mennyben és a pokolban már nem kell bizonyság, hogy Jézus az Isten Fia. Itt bízta Isten emberekre a Jézus Krisztusról szóló bizonyságot (Mt.28,19-20).

Jézus azt mondja, hogy akik cselekszik az Atya akaratát, azok az ő testvérei (Mt.12,50). Ezzel egyértelművé teszi, hogy ha bárki is hivatkozik az Úr nevére, de nem engedelmes neki, akkor akármennyire is szeretheti az Urat, olyan, mintha nem szeretné, mert nem engedelmeskedik Neki. Az engedetlenekről azt mondja az ige, hogy azokra eljön Isten haragja (Kol.3,6). Többször fel van sorolva, hogy kik nem mennek be Isten országába (1Kor.6,9-10; Ef.5,5; Gal.5,21; Jel.21,8; Jel.22,15), azokon kívül, akik nem születtek újjá.

A rómabeliekhez írt levél egyértelművé teszi, hogy úgy tudunk engedelmeskedni Istennek, ha Szellem szerint járunk, és nem visszük végbe a hústest kívánságait.

18 Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a hústestemben jó; mert az akarás megvan bennem a jóra, de a jó véghezvitelét nem találom. 19 Mert nem a jót cselekszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok. 20 Ha pedig én azt cselekszem, amit nem akarok, nem én művelem már azt, hanem a bennem lakó bűn. 21 Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn hozzám van ragadva. 22 Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint;  (Róm 7,18-22 - Váradi-Károli 2018)

Az újjá nem született ember csak engedetlen lehet Isten szemében. Mivel az óemberünkkel együtt beleszületünk a bűnös természetbe, ezért az óember szerint lehetetlen Istennek tetszeni, mert abban benne lakik a bűn. Ezért is mondhatja az ige, hogy mindenki(!!!) elhajolt, és nincs egy igaz sem (Róm.3,10; Róm.3,12). Ezért ha az óember, vagyis az újjá nem született énünk kívánságait cselekedjük, akkor ellenségesek vagyunk Istennel szemben, és ezért nem lehetünk kedvesek neki.

6 Mert a hústestnek gondolata halál; a Szellem gondolata pedig élet és békesség. 7 Mert a hústest gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. 8 Akik pedig hústestben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt. (Róm 8,6-8 - Váradi-Károli 2018)

Az óember jól érzi magát ebben a bűnös világban, és nem akarja Istent, sem a szentséget. Az újjászületéssel kapunk lehetőséget arra, hogy a bűnnek hústeste megerőtlenüljön (Róm.6,6-8), és az újjászületett szellem által „leuraljuk” a hústest, vagyis az óember bűnös kívánságait. Így kapunk lehetőséget arra, hogy a Szellem vezetésében járhassunk.

2 Akik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Szellem megszentelésére, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre: kegyelem és békesség adasson nektek bőségesen. 

(1Pt 1,2 - Váradi-Károli 2018 – kiemelés tőlem)

Engedelmességre vagyunk kiválasztva. De most már látjuk is, hogy ez miért annyira fontos. Azt mondja Jézus, hogy az az örök élet, hogy megismerjük az Atyát (Jn.17,3).

7 Ha megismertetek volna engem, megismertétek volna az én Atyámat is; és mostantól fogva ismeritek őt, és láttátok őt. (Jn 14,7 - Váradi-Károli 2018)

9 Most azonban, hogy megismertétek az Istent, sőt inkább mivelhogy megismert titeket az Isten, miként tértek vissza ismét az erőtlen és gyarló elemekhez, amelyeknek megint újból szolgálni akartok?

(Gal 4,9 - Váradi-Károli 2018)

Azt mondja az írás, hogy akik megismerték Jézust, azok megismerték az Istent, vagyis az Atyát is. És itt kapcsolódik össze az összes szál, amiről eddig szó volt. Ha felismertjük, hogy kicsoda Jézus, és erről vallást teszünk, akkor Isten bennünk lakozik (1Jn.4,15). Ha tovább megyünk a megvallásunk útján, mert ugye ha ez csak egy szájjal történő megvallás, és nincs mögötte cselekedet, akkor halott hit marad (Jak.2,20; Jak.2,26), sőt, hogy ne mondjam hamis megvallássá válik, mert nem úgy cselekszem, ahogyan a számmal megvallom. Ezt teszik a démonok is (Jak.2,19), akik elismerik, hogy Isten az Úr, de nem engedelmesek neki. A pozitív vonalon maradva, tehát hitre jutunk, és akkor a hitünket és szeretetünket azzal fejezzük ki Isten és Jézus felé, hogy engedelmesek vagyunk neki. Ha pedig engedelmesek vagyunk neki, akkor Ő jön, és bennünk lakozik, mi pedig őbenne. Nagyon sok ige erősíti meg ezt a kijelentést számunkra:

17 És e világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.

(1Jn 2,17 - Váradi-Károli 2018)

24 És aki az ő parancsolatait megtartja, az Ő benne lakozik és Ő is abban; és abból ismerjük meg, hogy bennünk lakozik, abból a Szellemből, amelyet nekünk adott. (1Jn 3,24 - Váradi-Károli 2018)

13 Erről ismerjük meg, hogy benne lakozunk és ő mibennünk; mert a maga Szelleméből adott minekünk. 

(1Jn 4,13 - Váradi-Károli 2018)

15 Aki vallja, hogy Jézus az Istennek Fia, az Isten lakozik abban, és ő is az Istenben.

(1Jn 4,15 - Váradi-Károli 2018)

16 És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne. (1Jn 4,16 - Váradi-Károli 2018)

2 Abból ismerjük meg, hogy szeretjük az Isten gyermekeit, hogyha az Istent szeretjük, és az ő parancsolatait megtartjuk. (1Jn 5,2 - Váradi-Károli 2018)

20 De mi tudjuk, hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nekünk arra, hogy megismerjük azt aki igaz, és hogy mi az igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet.

(1Jn 5,20 - Váradi-Károli 2018)

Mindezek bizonyságot tesznek arról, hogy már itt a földi életünkben Istenben lakozunk, és ő bennünk lakozik. Ezért mondja az írás, hogy a mi testünk a Szent Szellem temploma (1Kor.3,16; 1Kor.6,19), mert Isten valósággal bennünk lakozik. De mi lesz, amikor elköltözünk innen? Akkor is Istenben fogunk lakozni?

A Jelenések könyve ad választ erre a kérdésre. A 21. és 22. fejezet részletesen elmondja, hogy az új égen és új földön az Isten együtt fog lakozni az emberrel. Pontosan úgy, ahogyan már az Éden kertjében is alkonyatkor együtt sétált az emberrel (1Móz.3,8), ugyanúgy az új földön is.

3 És hallottam nagy szózatot a mennyből, ezt mondva: íme az Isten sátra az emberekkel van, és velük lakozik, és ők az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük. (Jel 21,3 - Váradi-Károli 2018)

Az Új Jeruzsálem lesz az otthona azoknak, akik itt a földön hűségesen kitartanak a hitükben, és Istent választják mindenek előtt. Ahogyan Filadelfia gyülekezetének mondja az Úr, hogy oszloppá teszi Isten templomában, és onnan többé ki nem jön (Jel.3,12). Ahogyan a látomásokban látták Jézust, hogy mennyire dicsőségesen ragyogó (Jel.1,14-15), úgy fognak fényleni azok, akik Hozzá kerülnek (Mt.13,43). Az Új Jeruzsálem lesz a lakása a győzteseknek, akiket megnevez az Úr az egyes gyülekezeti levelek végén. Ez az Új Jeruzsálem pedig az új földön lesz. Az örökkévalóságban az Atyában lakozás nem máshol, mint az Új Jeruzsálemben lesz. Isten annyira jó hozzánk, hogy ezt már itt a földön megtapasztalhatjuk. Ott pedig nyilvánvalóan ott lesz az Atya is és a Fiú is örökké:

3 És semmi elátkozott nem lesz többé; hanem az Istennek és a Báránynak királyi széke benne lesz; és az ő szolgái szolgálnak neki; 4 És látják az ő orcáját; és az ő neve homlokukon lesz. 5 És ott éjszaka nem lesz; és nem lesz szükségük szövétnekre és napvilágra; mert az Úr Isten világosítja meg őket, és uralkodnak örökkön-örökké. 

(Jel 22,3-5 - Váradi-Károli 2018)

Ahogyan most a mennyben van az Atya trónja, és az Ő trónjának jobbján van Jézus (ApCsel.7,55), úgy az új földön is a trónszéken lesz mind az Atya, mind a Fiú, de ez a trónszék immár a földön lesz, az Új Jeruzsálemben, mert itt fog együtt lakozni az emberrel. De már ma együtt lakozunk vele fenn a mennyben:

5 Minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, kinek kegyelméből tartattatok meg! 6 És együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban: 7 Hogy megmutassa a következő időkben az Ő kegyelmének nagy gazdagságát, az Ő hozzánk való kegyelmességéből a Krisztus Jézusban. (Ef 2,5-7 - Váradi-Károli 2018)

Az élet, az örök élet, és az úrvacsora kapcsolata

És minek után a kenyeret vette, hálákat adva megszegte, és adta nekik, mondva: Ez az én testem, mely ti értetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. (Lk 22,19)

24 És hálákat adva, megtörte és ezt mondta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti értetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. 25 Hasonlóképpen a poharat is vette, minek után vacsorált volna, ezt mondva: E pohár amaz új testamentum az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. (1Kor 11,25)

Szeretném körbejárni az élet, az örök élet, és az úrvacsora kapcsolatát, hogy meglássuk, hogy ezek hogyan kapcsolódnak egymáshoz.

Jézus azt mondja, hogy mikor eljön a Szent Szellem, akkor megítéli a világot bűn tekintetében, és ez a bűn a hitetlenség (Jn.16,8-9). Szintén János apostolnál mondja az ige, hogy aki hisz, annak bizonysága van önmagában, és aki nem hisz, az hazuggá tette az Istent mert nem hitt abban a bizonyságtételben, amellyel az Atya bizonyságot tett a Fiú mellett (1Jn.5,10).

Aki nem hisz, arról egyértelműen azt mondja az ige, hogy halott (Ef.2,1; Kol.2,13). Az ember, amikor megszületik, akkor csak a halál lehet osztályrésze, ugyanis Ádámban, a bűn miatt mindnyájan meghalunk (1Kor.15,22). Ádám bűne miatt hat el a halál mindenkire, aki Ádám leszármazottja (Róm.5,12), miatta születik bűnösnek minden ember. Mert bár nem volt törvény Ádámtól Mózesig, a halál akkor is munkálkodott mindenkiben, aki embernek született, még akkor is, ha nem Ádám hasonlatossága szerint vétkezett (Róm.5,13). Azért, hogy ez ne így legyen, azért jött el Jézus a földre. Mert Benne, az ő igazsága által minden emberre elhat az életnek megigazulása (Róm.5,18). Az ő engedelmessége által sokan igazakká lesznek (Róm.5,19). Ez a megigazulás hit által vehető át mindannyiunk számára (Róm.5,1; Gal.2,16). Az ő áldozatában való hit által mos meg minket az ő vére (1Jn.2,2; 1Jn.1,7). Hit által nyerjük el azt, hogy az Atya minket igaznak tartson (1Móz.15,6; Róm.4,5; Hab.2,4).

Az igében nagyon sokszor le van írva, hogy aki hisz, annak örök élete van.

– Aki Jézusban hisz: (Jn.3,15; Jn.3,16; Jn.3,36; Jn.6,40; Jn.6,47; 1Tim.1,16; Tit.1,2; Tit.3,7; 1Jn.5,13;)

– Aki az Ő beszédének hisz: (Jn.4,14; Jn.5,24; Jn.12,49-50;)

Az embernek a hitéből fakadnak a cselekedetei. Ha valaki nem hisz Istennek, akkor a cselekedetei ezt fogják megmutatni, mert semmi olyan dologra nem fog törekedni, ami Isten szerint való lenne. Ahogyan a Jakab levél erről részletesen ír. Ha pedig valaki csak mondja, hogy hisz, de a hitét nem követik a hit cselekedetei, akkor az ő hite halott (Jak.2,17). De ha valaki hitre jut az Úrban, akkor azt rögtön cselekedetek követik:

– megtérés

– bemerítkezés

– imádkozás

– úrvacsora

– stb.

Az Atya von mindenkit Jézushoz (Jn.6,44), és Ő ad hitet is a szívünkbe, amely a Szent Szellem egyik ajándéka (1Ko.r12,9), és a Szent Szellem egyik gyümölcse is (Gal.5,22). Ebből az Istentől kapott hitből kezdünk el hinni az Úr Jézusban, és akarunk újjászületni. A megtérés lépésére most külön nem térek ki.

Amikor bemerítkezünk, akkor az Úr Jézus halálába és feltámadásába merítkezünk be (Róm.6,3-4). Ez a cselekedet már mindenképpen hit cselekedet, mert aki ezt megteszi, annak hinnie kell mindazt a bizonyságot, amit hallott az Úr Jézus földi cselekedeteiről, és mindarról, amit a Biblia kijelent róla. (Nem szeretnék itt most a színből megkeresztelkedőkre kitérni, mert a mártíromságon kívül minden cselekedetet meg lehet cselekedni képmutatásból is.) Akik pedig hisznek, azoknak egy és ugyanaz a reménységük van (Ef.4,4), mégpedig az örök élet (Tit.1,1-2). Egy ígéretünk van mindannyiunknak, mégpedig az örök élet a Jézus Krisztusban való hit által. Erről tesz bizonyságot számos helyen az ige, hogy aki hisz, annak örök élete van. Nem találunk másik kategóriát.

Nem tesz különbséget a Biblia a megígért reménység tekintetében, mert mindenkinek az örök élet van megígérve. Az örök élet pedig mindenkinek meg van ígérve, aki hisz. Nincs hozzáragasztva a hithez semmi más követelmény, hogy a hit, plusz ez és ez a cselekedet, amely együtt az örök életnél egy nagyobb ígéret reménységét adná. A Krisztusban való hit által átmentünk a halálból az életre (Jn.5,24; 1Jn.3,14). Ezért tudott a lator is már a halál estéjén a paradicsomban lenni az Úrral, mert hitt benne (Lk.23,42-43). Ő végképp nem tudott semmit sem cselekedni, mert oda volt szögezve egy fához. És ezért nagyon fontos az ő esete, mert a szívében elhitte, hogy kicsoda Jézus, és szájjal megvallotta azt, amit hitt (Róm.10,10). Ez a megvallás, ahogyan a Róma levélben is áll, az üdvösségre, más szóval a haláltól való megmenekülésre visz.

Természetesen a hit fogalmán belül mindig az élő hitre gondolunk, amelyet a hit cselekedetei mutatnak meg a nyilvánosság felé!

Ha pedig valaki megmenekül a haláltól, akkor annak örök élete van. Nincs megnevezve több kategóriájú élet, csak az örök élet. A földi halandó testi életből, egy halál nélküli szellemi testben lévő életbe megy át az, akit az Úr erre méltónak talál (1Kor.15.fejezet).

Minden teremtett élet származtatott élet, mert csak Istennek és a Fiúnak van élete önmagában (Jn.5,26). A teremtésben mindenkinek az Atya adott életet, ezért mindenkinek származtatott élete van. Egyedül az Isten az, akinek nincs kezdete és vége (2Móz.3,14; Zsolt.90.1-2; Hab.1,12; Róm.1,23; 1Tim.1,17), és mivel Jézus egy az Atyával (Jn.10,30), ő is elmondhatja, hogy ő az alfa és az ómega, a kezdet és a vég (Jel.1,8). Még a halhatatlan lények életének is van kezdete, mert a létezésük a teremtésükkel kezdődött. Bár nincs vége, de kezdete van, mint azoknak az embereknek, akik örök életet nyernek az Úrtól (Dán.12,2; Mt.25,46). Ezért a teremtett lények közül mindenkinek származtatott élete van, ezért a teremtmények élete sohasem egyenlő Isten életével. Ha azt mondjuk, hogy olyan örök életünk lesz, mint neki, akkor könnyen beleeshetünk a „kis istenek vagyunk” tanításba, amelyet a Jn.10.34 alapján tanítanak tévtanítók. Mi emberek vagyunk, és azok is maradunk. Nem leszünk Istennel egyenlőek semmilyen formában, és ez nagyon fontos, mert ezzel csalta meg az első emberpárt is a Sátán – „Olyanok lesztek mint Isten”.

Hitünk célja az üdvösség, amely megegyezik az örök élettel. Legalábbis az igéből ezt olvassuk ki:

Elérve hitetek célját, a lélek üdvösségét. (1Pt 1,9 - Váradi-Károli 2018)

A lélek őrzi a mi személyiségünket, tehát az örök életben is megmaradunk annak, akik itt a földön voltunk. Viszont ahogyan Jézus is egy volt az Atyával, és semmit nem cselekedett az Atya akaratán kívül, ezért az ő saját személyisége „el volt rejtve” az Atya személyisége mögött. Ezért mondhatta Jézus, hogy ha engem láttatok, akkor láttátok az Atyát (Jn.14,9). Hasonlóképpen lesz az is, aki Jézus Krisztusban az örök élet jutalmát elnyeri. Az életnek és az örök életnek a kérdése visz el minket az úrvacsorához.

Az úrvacsoránál azt mondja Jézus, hogy aki eszi az Ő testét, él örökké (Jn.6,51; Jn.6,54). Ez egyértelművé válik a hit cselekedetei megközelítésében. Ha hiszem, hogy kicsoda Jézus, és emiatt veszem az úrvacsorát, akkor már a hitem miatt örök életem van. (Ismét leszámítva a színből, vagy szertartásosan, vagyis hitetlenül úrvacsorázókat.) Ha jóhiszeműen vizsgáljuk az igét, akkor azt mondhatjuk, hogy aki hiszi, hogy Jézus az Isten fia, a Megváltó, a Szabadító, aki feltámadt a halálból, az fog a hitéből következő cselekedeteket tenni. Az egyik ilyen cselekedet, az úrvacsora. Jézus úgy adta oda, hogy az ő emlékezetére cselekedjék (Lk.22,19). Nem azt mondta, hogy ha örök életet akarsz, akkor cselekedd, hanem azt mondta, hogy „az én emlékezetemre” cselekedjétek. Ez magában foglalja mindazt, ami őt Krisztussá teszi. A keresztáldozatát, azt, hogy megváltott minket, azt hogy belemerítkeztünk a halálába, azt hogy Ő most fenn van az Atya trónjának a jobbján, azt hogy benne megbocsáttattak a mi bűneink, stb.

Amikor vesszük az úrvacsorát, akkor megemlékezünk arról is, hogy amikor megkeresztelkedtünk, akkor meg akartunk halni mindannak, ami ebből a világból volt bennünk (a bűnnek – Róm.6,2; a törvénynek – Róm.7,4; Gal.2,19; a világnak – Gal.6,14, és önmagunknak – Gal.2,20). Azt mondja az ige, hogy változzunk el a mi gondolkodásunk megújulása által (Róm.12,2). Ne a világ szerint gondolkodjunk az életünk további részében, hanem keressük az Isten akaratát (Róm.12,2). Ezek szerint megemlékezünk mindarról, amit Jézus értünk tett, és arról, hogy kik vagyunk Őbenne. Ahogyan Jézus mondja, hogy aki eszi az ő testét és issza az ő vérét, az őbenne van, és Jézus is abban (Jn.6,56). Az úrvacsorával fejezzük ki itt a földön, hogy Krisztus testének a részei vagyunk. És mivel ezt hitből tesszük, aki ezt cselekszi, annak – a hite miatt – örök élete van. Amikor Jézus azt mondja, hogy aki nem eszi az ő testét, és nem issza az ő vérét, abban nincs élet (Jn.6,53), akkor nem azt mondja, hogy annak nincs örök élete, – más szóval üdvössége – hanem azt, hogy nincs élete. Fontos különbség.

Az úrvacsora pozitív oldalán kívül, meg kell vizsgálnunk azt is, hogy önmagában sem az úrvacsora cselekedete, sem az újjászületés nem tart meg senkit sem az örök életre!

1 Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok, atyámfiai, hogy a mi atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek át; 2 És mindnyájan Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengerben; 3 És mindnyájan egy szellemi eledelt ettek; 4 És mindnyájan egy szellemi italt ittak, mert ittak a szellemi kősziklából, amely követte őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt. 5 De azoknak többségét nem kedvelte az Isten, mert elhullottak a pusztában. 6 Ezek pedig példáink lettek, hogy mi ne kívánjunk gonosz dolgokat, amiképpen azok kívántak. (1Kor 10,1-6 - Váradi-Károli 2018)

Ahogyan már fentebb is írtam, csak az élő hit cselekedetei visznek be minket az örök életre. Ha a hitem nem párosul az Úr felé való engedelmességgel (Zsid.5,9), akkor úgy járok, mint a zsidók, akik elvesztek a pusztában. Engedelmesség nélkül azt fejezem ki igazán, hogy nem hiszem, hogy kicsoda Isten igazából, és mit mond nekünk, az igéjén, vagy beszédén keresztül. Ha az életem nem tükrözi, hogy miben hiszek, akkor nem abban hiszek, amit megvallok hitemként. Erről szól a blogon a Hit, hívőség, vallás fogalmak tartalmának változása című írás. De menjünk tovább az úrvacsora lényegére.

Jézus egy nagy nyilvánosság előtt elmondta az úrvacsora lényegét, és jelentőségét. A János evangélium 6. fejezetében leírt, a tömegek előtt elmondott szakaszból érthettük meg, hogy mi annak a tartalma. Ott egy nagyon erős kifejezést használ a teste evésére.

51 Én vagyok az az élő kenyér, aki a mennyből szállt alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én hústestem, amelyet én adok e világ életéért. 52 Tusakodtak azért a zsidók egymás között, mondva: Mi módon adhatja ez nekünk a hústestét, hogy azt együk? 53 Mondta azért nekik Jézus: Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az ember Fiának hústestét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. (Jn 6,51-53 - Váradi-Károli 2018)

Ha konkrétabban megnézzük, akkor azt mondja a nyilvánosság előtt, hogy „ha nem eszitek az ember Fiának húsát és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek”. Ezért is döbbentek meg a hallgatók, hogy hogyan adhatja nekünk az ő húsát, hogy azt együk. Jézus szándékosan botránkoztatta meg a hallgatóságot. Ezt a komoly kijelentést a tanítványoknak oldotta fel először, hogy a teste helyett igazán a kenyeret kell vennünk, és a vére helyett igazán bort kell innunk. Tisztázta, hogy valósággal nem a saját húsáról beszélt, hogy azt egyék, hanem a kenyér jelenti az ő testét. Ezen kívül arra szólította fel őket, hogy az ő emlékezetére vegyék. Ezt adták tovább azután a tanítványok a hívők közösségének, ahogyan az Apostolok Cselekedetei elején látjuk, hogy házanként és naponta vették magukhoz.

Ha azt mondanánk, hogy az úrvacsora azért nem szól mindenkinek, mert nem a sokaság előtt adta oda először, hogy egyék, akkor például ki kellene zárnunk a végidőkről szóló beszédét is, a Máté 24.-ből, mert az egy még szűkebb körben mondta el. De ennek a sornak nem lenne vége, mert vannak olyan részek, amik csak egy-egy emberrel történtek meg. Az ige pedig azt mondja, hogy a teljes írás alkalmas az építésre (2Tim.3,16-17).

Az ige nagyon rövid, és csak ez az egy Bibliánk van. Isten Szent Szelleme gondosan válogatta a történeteket és üzeneteket, hogy minden benne legyen, amit az emberek tudomására akart hozni. Minden ember tudomására! Ezt csak így szabad látnunk. János evangéliuma azt mondja, hogy könyvek telnének meg azzal, amiket Jézus mind cselekedett és mondott, de ezek lettek kiválasztva arra, hogy olvassuk. Istennek lett volna módja arra, hogy többet adjon, vagy folyamatosan adjon hozzá az igéhez, de nem tette. Ezért nekünk is úgy kell látni, ahogyan Pál írja, hogy a teljes írás alkalmas a tanításra, feddésre, megjobbításra. Ha bizonyos részektől el akarunk távolítani embereket, akkor az egy nagyon ingoványos talaj. Ezért az úrvacsora minden igaz hitből való hívőnek szól, érettségre való tekintet nélkül. Ezt később, az úrvacsorának az élettel való kapcsolatából meg is fogjuk látni.

Az igében azt látjuk, hogy az Úrban való hitben, az Úr előtt mindannyian egyformák vagyunk, mert nála nincs személyválogatás (Róm.2,11; Ef.6,9). Krisztusban még a nemek is eltörlődnek, mert Benne nincs férfi vagy nő, szabad vagy szolga, hanem mindnyájan egyek vagyunk (Gal.3,28). Ezért is mondja Jézus, hogy ne hívassuk magunkat se mestereknek, se doktoroknak (Mt.23,8), mert ahogyan Ő mondja, mindnyájan testvérek vagyunk. Ebben nincs különbség, mert mindannyian Krisztus testének a tagjai vagyunk (Róm.12,5; 1Kor.12,27, Ef.5,30). Sőt, aki kevesebbet kapott Krisztus testében, annak nagyobb a tisztessége (1Kor.12,22-25). Az egyetlen különbség az, hogy aki többet kapott, attól az Isten is többet vár el (Lk.12,48). A test együtt munkálkodik aszerint, amint kinek-kinek adta az Úr (Róm.12,4; Ef.4,16).

Az való igaz, hogy vannak érettségbeli és vannak hűségbeli különbségek Krisztus Testében. De az Ef.5.29,30 és az Ef.4,4 egyértelműen azt mondja, hogy egy a test. De emiatt a különválasztás miatt szólal fel Pál a Korinthusiakkal szemben:

11 Mert megtudtam felőletek atyámfiai a Kloé embereitől, hogy versengések vannak köztetek.  12 Azt értem pedig, hogy mindegyikőtök ezt mondja: Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé.  13 Vajon részekre osztatott-e a Krisztus? Vajon Pál feszíttetett-e meg értetek, vagy a Pál nevére kereszteltettetek-e meg? (1Kor 1,11-13 - Váradi-Károli 2018)

Ahogyan mondja, „Vajon részekre osztatott-e a Krisztus?” ezzel azt erősíti, hogy egy test vagyunk, és annak sok tagjai:

Azonképpen sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai vagyunk.

(Róm 12,5 - Váradi-Károli 2018)

De ettől még mindenki testvér, és senki sem több a másiknál. Vagy ahogyan korábban leírtam, akinek több adatott, attól többet is vár el az Úr, ezért annak jobban kell félnie, hogy megálljon az Úrban. Az úrvacsorával is hasonló a helyzet. Ha úgy gondolkodnánk tovább, hogy az úrvacsora nem mindenkinek szól, hanem csak bizonyos személyek, vagy kategória vehetné az úrvacsorát, akkor ennek az útnak a végét látjuk a Jehova tanúinál, ahol csak bizonyos kör méltó az úrvacsorára, és az egyszerű gyülekezeti tagok nem vehetik.

Ezután csak röviden térnék ki a gyülekezetekben közösen vett úrvacsora kérdésére. Ez a kérdés több helyen egyházszakadáshoz vezetett. A gyülekezetnek magának kellene megvizsgálnia, hogy csak az arra méltók vehessék az úrvacsorát, mert ott valóban közösséget vállal abban mindenki a másikkal. Mert az úrvacsorával fejezzük ki, hogy mindannyian, akik együtt vesszük az úrvacsorát, Krisztus testének tagjai vagyunk, és Krisztusnak csak egy teste van. Ezért ott különös jelentőséggel bír az, hogy ki kivel vállal közösséget. Sajnos azonban ma már ezt a figyelmet nem szentelik oda a gyülekezetek az úrvacsorának, és azt bárki veheti, aki ott van. Többek között ezért is romlik a gyülekezetek állapota, mert tolerálják a bűnt. De ez már más téma.

Mivel az Úr Jézus a páskabárány újszövetségi szimbóluma, ezért az ő testének és vérének ilyen értelemben is jelentősége van. Ahogyan Izrael fiai vették a kivonulás előtti éjszakán a páskabárányt (2Móz.12,1-11), úgy vesszük mi is az ő testét, hogy közösségünk legyen az ő áldozatával. Az úrvacsorában közösségünk van Krisztus vérével és testével (1Kor.10,16). Ez egyik kifejezése annak, hogy részei vagyunk. Mintegy megerősítése a vízkeresztségnek, amellyel azt fejeztük ki, hogy meg akartunk halni mindennek ami a hústól és e világtól született, és újjá akartunk születni Jézus Krisztusban. Az úrvacsorával mintegy magunkat is emlékeztetjük a saját cselekedetünkre, de ezzel a cselekedettel azt is kijelentjük, hogy Krisztus testének a részei vagyunk. Ahogyan itt az ige szól az áldozatokkal és az oltárral való közösségről, a mózesi törvényekből értjük meg, hogy az úrvacsora ezáltal közösségbe hoz minket az Úr Jézus áldozatával. (A vérrel való közösség jelentőségére most nem térek ki külön, mert akkor nagyon terjedelmes lenne a magyarázat.) A páskabárány vételénél, és az oltári szolgálatnál is fontos volt, hogy aki részesedik belőle, az tiszta legyen (2Kr.30,3). Viszont aki tiszta volt, annak vennie kellett a páskát (4Mz.9,13), mert különben ha elmulasztotta, akkor halállal kellett lakolnia. Az Új Szövetség idején akik az Úrban vannak, és bűnbánatot tartottak, és megtértek a bűneikből az Úr előtt, akkor azok tiszták, és ezért vehetik az úrvacsorát. Erről ír Pál apostol akkor, amikor azt mondja, hogy meg kell próbálnia magát az embernek, hogy méltó-e arra, hogy vehesse Krisztus testét és vérét (1Kor.11,28). És ennek az önvizsgálatnak és saját magunk megítélésének az elmulasztása ítéletet von arra, aki így veszi az úrvacsorát. Emiatt sokan erőtlenek, betegek és alszanak (1Kor.11,30). Ezért mindenki, aki bűnbánatot tartott az Úr előtt, és megtért a számára ismert bűnökből, az veheti az úrvacsorát. Ismerve a Korinthusiakhoz írt első levél tartalmát, a gyülekezetben volt paráznaság, irigykedés, pártoskodás, részegeskedés, de ennek ellenére nem azt mondja nekik, hogy ne vegyék az úrvacsorát, hanem azt, hogy méltóképpen vegyék (1Kor.11,28). Nehéz elképzelni az úrvacsora vételére méltatlanabb közösséget, mint a korinthusi gyülekezet, de az apostol még sem tiltja el ettől a gyülekezetet, hanem csak arra szólítja fel őket, hogy magukat megvizsgálva és megtisztítva vegyék.

Azt, hogy az úrvacsorát már friss megtérők is vették, azt jól példázza az, hogy pünkösd után nem sokkal, már házanként naponta megtörték a kenyeret (ApCsel.2,42; ApCsel.2,46). Nem volt elvárás, hogy „előképzettsége” legyen a hívőnek, és nem kellett hozzá semmilyen külső bizonyíték sem. Ahogyan az előbb a Korinthusiak kapcsán ezt láthattuk is. Hasonlóképpen, ahogyan ezt a vízkeresztségnél is látjuk, amikor a pogány börtönőrnek hirdetik az evangéliumot, és még aznap este bemerítkezik az egész háza népével együtt (ApCsel.16,30-33). Az úrvacsorának sincs a gyülekezet által felállított előfeltétele. Aki megtért és megkeresztelkedett, az rögtön vehette, mert ahogyan korábban írtam, úgy látjuk, hogy az úrvacsora a Szent Szellemmel való közösséget erősíti és életet ad itt a földön annak, aki él vele. Sőt ajánlott is azonnal elkezdenie, hogy megerősítse magát az új életben.

Szeretnék még szólni arról, hogy hogyan látjuk azt, hogy az úrvacsora vajon megelevenít-e az elragadtatásra. Az igében ezt nem találjuk. Az a vers, amelyik azt mondja, hogy a „Szellem az aki megelevenít” (Jn.6,63), az általában az életre vonatkozik. A görög szó, amely itt a megelevenít mögött áll – zoopoeio – általában az életre vonatkozik. Ezzel jelölik azt is, hogy a mag kikel a földből, tehát valaki vagy valami életre kel. Az, hogy az úrvacsora életet ad, itt a földi élet vonatkozásában számít, ahogyan láttuk, hogy a Szellem megelevenítette a mi halandó testünket is (Róm.8,11). Mivel az úrvacsora kenyerében Jézus testének a szellemi jelentését vesszük magunkhoz Jézus testét és vérét – ellentétben a katolikusokkal, – a Szent Szellem az, aki a cselekedet kapcsán elhozza nekünk Krisztus életét, és ezáltal megelevenít bennünket. A Szent Szellem kijelenti bennünk Jézus Krisztus áldozatát és személyét, és bizonyságot tesz róla. Az úrvacsora életet ad, illetve aki nem veszi, abban Jézus szavai szerint nincs élet. Az úrvacsora megcselekvésének a körülményei (bűnmegvallás, megtérés, hálaadás, stb.), mind elősegítik azt, hogy aki veszi az úrvacsorát, az megítélje magát, megtisztuljon, megtérjen, és úgy vehesse Krisztus testét, ami utána a Szent Szellem által életet ad neki, mert a Szent Szellem bizonyságot fog tenni benne Jézusról, és elhozza neki az Úr életét.

Az itt szereplő görög szó – zoe – általában jelent életet. Amikor az örök életről szól az ige, akkor mellé teszi az „örök” kifejezést – aionos zoe – vagyis „örök élet”. János evangéliumának 6. fejezetét figyelve, Jézus azt mondja, hogy aki veszi az úrvacsorát, az él általa (Jn.6,57). Jézus életén keresztül kap életet, mert a Szellem az, aki megelevenít (Jn.6,63). Bár a testét eszi, és a vérét issza, mégis a Szellemen keresztül kap életet. Jézus a feltámadása után vált megelevenítő szellemmé (1Kor.15,45), vagyis Jézus egy a Szent Szellemmel, ugyanúgy, mint az Atyával (Jn.10,30). Azt mondja maga Jézus, hogy a Szent Szellem róla tesz bizonyságot (Jn.15,26), és nem csak Jézusból, hanem az Atyából is ad (Jn.16,14-15). Az egész Új Szövetség arról tesz bizonyságot, hogy ma Krisztus Testében a Szent Szellem az élet szelleme (Róm.8,2; Róm.8,10), mert nem csak a halottakat eleveníti meg, hanem minket is ebben a halandó testben (Róm.8,11; Ef.2,1; Ef.2,5; Kol.2,13). Sőt, a Szent Szellem elevenítette meg a feltámadás idején magát Jézust is (1Pt.3,18). Ezért ad életet az úrvacsora itt a földön.