2021. február 24., szerda

Ismét a fenevad bélyegéről

9 És harmadik angyal is követte azokat, ezt mondva nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére, 10 Az is iszik az Isten haragjának borából, amely keveretlenül töltetett az Ő haragja poharába: és kínozzák tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt, és a Bárány előtt; 11 És az ő kínlódásuk füstje felmegy örökkön-örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, akik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének bélyegét felveszi. (Jel 14,9-11)

 

 

A jelenlegi járványhelyzet a világban újra alkalmat adott arra, hogy keresztény körökben előkerüljön a fenevad bélyegének kérdése. Sajnos megint azt kell mondanom, hogy a rémhírterjesztéssel azonos kategóriában zajlanak ezek a „bejelentések” és „kijelentések”, amelyek ezzel kapcsolatosak.

Igen, valóban aggályos a járvány és az oltások körül kialakult helyzet, nem is beszélve az egyes anyagok alkotóelemeiről. De itt különösen keresztényként meg kell állnunk, és az ige tükrében kell a kialakult helyzetet értékelnünk. A fenevad bélyegének vonatkozásában is olyan már a helyzet, mint az elragadtatással kapcsolatban is, hogy annyi tévtanítás forog már, hogy lassan elfordulnak tőle az emberek. Lassan egy legyintéssel elintézik, és könnyen úgy járhatunk, mint a farkast kiáltó fiú esetében, aki annyiszor kiáltott hamisan farkast, hogy amikor tényleg jött a farkas, akkor már mindenki csak legyintett, és már nem érdekelte őket.

 

A fenevad bélyegének kérdése valósággal élet-halál kérdés, mert azt mondja az ige, hogy aki felveszi, annak csak egy sorsa lehet, mégpedig az, hogy a tűzzel és kénkővel kínozzák, és kínlódásuk füstje örökkön-örökké fel fog szállni.

 

De kezdjük az elején.

 

Istennek minden ember élete fontos. Nem akarja, hogy egy ember is elvesszen (Mt.18,11-14), mert nem is az embernek teremtette a tűznek tavát, hanem a Sátánnak és az ő angyalainak (Mt.25,41). Mindent megtesz, hogy az emberek életet nyerhessenek, és ne kelljen meghalniuk. Ezért adta váltságul a saját Fiát, az Úr Jézus Krisztust is, hogy megtartsa azt, ami elveszett.

 

Jeremiás szolgálatának idején, már nagyon közel volt az idő, hogy Jeruzsálemet el fogja pusztítani a babiloni sereg, Isten mégis folyamatosan küldte a figyelmeztetést, hogy hátha megtérnek a népből, és nem kell elveszniük. A veszély közeledtével már küldte Isten a prófétáit, hogy ne kelljen a haragját rájuk bocsátania:

 

1 Az a beszéd amely Jeremiáshoz jött az egész Júda népe felől, Joákim negyedik esztendejében; aki fia volt Jósiásnak, Júda királyának, mely az első esztendeje Nabukodonozornak, a babiloni királynak; 2 Amelyet Jeremiás próféta az egész Júda népéhez és Jeruzsálem minden lakosához szólt, ezt mondva: 3 Jósiás tizenharmadik esztendejétől fogva, aki Amonnak, a Júda királyának fia volt, e napig (vagyis huszonhárom esztendő óta) szólt az ÚR nekem, és én szóltam nektek, jó reggel szóltam, de nem hallgattátok. 4 És az ÚR elküldte hozzátok minden szolgáját, a prófétákat, jó reggel elküldte, de nem hallgattátok, és fületeket sem hajtottátok a hallásra. (Jer 25,1-4)

 

Fontos volt számára, hogy a népe ne kapjon a haragjából, és még mielőtt lecsapott volna az ítélet, mindent megtett, hogy időben figyelmeztesse őket a közelgő veszélyre. Jeremiásnak folyamatosan figyelmeztetnie kellett a népet, újra és újra, hátha megtér valaki:

 

2 Ezt mondja az ÚR: Állj az ÚR házának udvarába, és mondd el Júdának minden városából azoknak, akik imádkozni jönnek az ÚR házába, mindazokat az igéket amelyeket parancsoltam neked, hogy mondd el nekik. Egy szót se hagyj el! 3 Hátha szót fogadnak, és mindenki megtér az ő gonosz útjától, akkor én is megtérek a háborúságtól, amelyet okozni gondoltam nekik az ő cselekedeteik gonoszsága miatt. (Jer 26,2-3)

 

Újra és újra elküldte Jeremiást, hogy szóljon a néphez. Minden lehetséges módon és időben, hogy bárcsak megtérnének. De végül amikor Jeremiást bebörtönzik, és már nem tud nyilvánosan szólni a néphez, akkor az Úr parapcsára le kell írnia minden szót, amit addig az Úr parancsolt neki, és azt Báruknak kellett felolvasnia, hogy el ne vesszen csak egy ember is Jeruzsálemben:

 

2 Vegyél elő egy könyvet és mind írd bele a szavakat amiket szóltam neked Izrael és Júda ellen, és minden nemzet ellen, attól a naptól fogva, amelyen szóltam neked a Jósiás ideje óta mind e napig. 3 Hátha meghallja Júda háza mindazt a gonoszt, amelyeket velük cselekedni szándékozom, hogy mindenki megtérjen az ő gonosz útjáról, és megbocsássam az ő álnokságukat és bűnüket. 4 És előhívta Jeremiás Bárukot, a Néria fiát, és megírta Báruk a Jeremiás szájából a könyvbe mindazokat a szavakat, amelyeket az ÚR szólt neki. 5 És parancsolt Jeremiás Báruknak, ezt mondva: Én fogoly vagyok, nem mehetek be az ÚR házába. 6 Azért te menj be, és a könyvből amelyet az én számból írtál, olvasd el az ÚR szavait a nép hallatára az ÚR házában böjti napon, és az egész Júda hallatára, akik felgyűlnek az ő városaikból, olvasd el nekik. 7 Hátha könyörögnek az ÚRnak, és mindenki megtér az ő gonosz útjáról, mert nagy az ÚR haragja és felháborodása, amellyel szólt az ÚR e nép ellen. 8 Báruk pedig, a Néria fia, egészen úgy cselekedett ahogy Jeremiás próféta megparancsolta neki, elolvasva a könyvből az ÚR szavát, az ÚR házában. (Jer 36,2-8)

 

Akkor egy népről volt szó, és nem az egész emberiségről. Az Úr mindent megtett, hogy bárcsak hallgatnának a szavára, és nem kellene elveszniük. Ma több ember él a földön, mint valaha, és csak egyre többen leszünk. Azt is tudjuk, hogy még a pogányok közül, vagyis azok közül, akik nem hisznek Jézusban, azok közül is lesznek az új földön (Jel 21,24). Isten valóban keresi a lehetőséget, hogy mindenkit megmentsen akit csak lehet.

 

Ebből a szemszögből kell a fenevad bélyege felé is közelítenünk. Ma, ha megfigyeljük a fenevad bélyegéről szóló találgatásokat (mert jobb szó nincs erre), akkor azt látjuk, hogy ezek nyilvánossága igen kicsi. Még a népszerűbb tanítók és szerzők könyvei vagy előadásai is csak pár millió, legjobb esetben is csak pár száz millió emberhez jutnak el, és leginkább csak a keresztény körökben forognak. Tapasztalataink szerint, a katolikus körökben pedig szinte ismeretlen mind a téma, mind ezek az írások, amely ugye még mindig a legnagyobb egyháznak minősül. Szóval a föld több milliárdos lakosságához képest, csak az emberek egy igen kis töredékéről beszélhetünk világszerte, akik ismerik ezt a témát.

 

Gondolkodjunk el, hogy a világi szomszédaink közül, hányan gondolkodnak azon, hogy lesz majd egyszer egy olyan jel, amit ha felvesznek, hogy tudjanak adni-venni, akkor örök kínszenvedés lesz a sorsuk, és nem lesz kegyelem a számukra. Én nem ismerek egyet sem.

 

Amikor esedékes lesz a fenevad bélyegének a felvétele, akkor az Úr olyan figyelmeztetést fog kiküldeni a világba, amelyet valóban minden embernek meg kell hallania! Azért, mert valóban nem akarja, hogy egy ember is feleslegesen elvesszen. Ezért fog az égen egy angyal repülni, aki hirdetni fogja minden embernek az erről szóló figyelmeztetést:

 

9 És harmadik angyal is követte azokat, ezt mondva nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére, 10 Az is iszik az Isten haragjának borából, amely keveretlenül töltetett az Ő haragja poharába: és kínozzák tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt, és a Bárány előtt; 11 És az ő kínlódásuk füstje felmegy örökkön-örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, akik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének bélyegét felveszi. (Jel 14,9-11)

 

 

Mert valóban, mindenkinek aki felveszi a fenevad bélyegét, annak egy sorsa lesz: az örök szenvedés. Itt kell megemlítenem azt a sajnálatos tanítást, hogy aki egyszer megtért, az már nem veszítheti el az üdvösségét. Ezt nagyon sok egyházban hírdetik, elég általánosan elterjedt tanítás. Ha ez így lenne, akkor semmit sem kellene a fenevad bélyegét felvevő keresztényeknek aggódniuk, mert akkor az üdvösségük mindenképpen megmaradna. Viszont ha ez így lenne, akkor Isten igéje ellentmondásban lenne önmagával. Mert hogyan mondhatja egyszer azt, hogy ha újjászülettél, akkor nem vesztheted el az üdvösséget, bármi történjen is veled, és máshol pedig azt mondania, hogy mindenki aki felveszi a fenevad bélyegét, az örökké szenvedni fog. Akkor az egyik nem lehetne igaz. Isten pedig egyrészről mindig igazat mond, másrészről pedig tévedhetetlen.

 

(Csak egy rövid megjegyzés az elveszíthetetlen üdvösségről. Ha ez valóban így lenne, akkor nem lenne a Bibliában annyi figyelmeztetés, hogy maradjunk meg a hitben, és igyekezzünk szent életet élni – ApCsel 14,22; Kol 1,23; Mt 24,13; Jak 1,12; Zsid 10,26-29; 1Pét 4,18; stb.)

 

Az elveszíthetetlen üdvösség miatt mondják olyan neves igehírdetők is, mint John F MacArthur is, hogy nem gond, ha valaki keresztényként felveszi a bélyeget. És ezért igen nagy probléma több apokrif írás is, mint a Hermász pásztor és az Illés apokalipszise, mert azok kifejezetten arra bíztatnak, hogy vegyük fel a bélyeget, mert Isten így tart meg minket a nehéz időkben. Ebből is látszik, hogy ellentétesek a Biblia tanításaival, és kerülnünk kell őket.

 

 

A mostani járványhelyzet valóban abba az irányba tereli az emberiséget, hogy megbarátkozzon egy olyan egységes jelöléssel, amely igazolja a viselőjét, hogy biztonságos a közösségre nézve. Ezt most még egy oltáskönyvvel intézik el, de már vannak hírek, hogy a repüléshez olyan hamisíthatatlan rendszer kell, amely vagy elektronikus, vagy más központilag tárolt adatokat tartalmaz, hogy senki se tudja hamisítani. Ez egyrészről már bevezet egy globális központi nyilvántartást a „biztonságos” emberekről, másrészt megszokottá teszi a rendszert a társadalomban. Ez mindenképpen aggályos. Nem beszélve a most felnövő korosztályról, akik belenőnek ebbe az „új normálisba”, és nekik már természetes lehet egy ilyen nyilvántartás és bizalmatlanság azok felé, akik nincsenek beoltva. De ez még nem a fenevad bélyege.

(Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nyugodt vagyok az oltások miatt, mert sok olyan összetevőről hallani, amely valódi nyugtalanságra ad okot, mint például a DNS komponens, amelynek kiszámíthatatlan következményei lehetnek.)

 

Továbbá. Az ige azt mondja, hogy „aki felveszi” a bélyeget. Ez azt mondja számunkra, hogy az mindvégig önkéntes marad. Igen, aki nem veszi fel, azt üldözni fogják, kínozni, a társadalomból ki fogják vetni, nem vehet élelmet magának, de nem fogják lefogni és kényszerrel rátenni a bélyeget! Ezért bármi legyen is az elkövetkező bélyege a fenevadnak, azt csak és kizárólag önkéntesen fogják terjeszteni. Mint felvezetés, az oltások is önkéntesek maradnak, és minden ehhez hasonló dolog önkéntes marad. Ha nem az lenne a bélyeg, akkor megállhana az ember Isten előtt és mondhatná, hogy ő sohasem akarta ezt a bélyeget, de rátették, ezért neki ne kelljen az örök kínszenvedést kapnia. Itt valószínű, hogy a gyerekek közül is csak azokat fogja ez érinteni, akik már vásárlási jogokkal rendelkezhetnek, vagyis vannak annyira felnőttek, hogy maguk döntsék el, hogy inkább a bélyeget választják, vagy inkább az örök életet Istennel.

 

Azok a dolgok, amiket korábban már a fenevad bélyegének mondtak, azok több pontban sem egyeznek az igével, amely leírja a fenved bélyegének jellegét.

 

16 Azt is teszi mindenkivel, kicsikkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezükre vagy az ő homlokukra bélyeget tegyenek; 17 És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak akin a fenevad bélyege van, vagy a fenevad neve, vagy nevének száma. 18 Itt van a bölcsesség. Akinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát, mert emberi szám az: és annak száma hatszázhatvanhat. (Jel 13,16-18)

 

Ennek megfelelően, a bélyegnek háromféle jellege van, és a három közül elég az egyik megvalósulása:

1. a fenevad bélyege – mint egy valóságos embléma, címer, vagy idegen szóval logó

2. a fenevad neve – konkrétan annak a fenevadnak a neve, akit imádni kell, vagy a birodalmának a neve

3. a fenevad nevének a száma – vagyis konkrétan a 666

 

Ahogyan látjuk, ezek között nincs úgynevezett egyéni azonosító, mint amelyet a chip, a vonalkód, a biológiai azonosítók, vagy személyi szám, vagy bármi ehhez hasonló, az egyéneket beazonosító jelzés lenne. A fenevadat konkrétan beazonosító egységes utalásnak kell szerepelnie a bélyegben! Enélkül nem lehet a fenevad bélyege.

 

 

Hiszem és vallom, hogy a fenevad bélyegének felvétele olyan horderejű az egyén életében, hogy arra Isten mindenkit figyelmeztetni fog olyan módon, hogy senki se mondhassa Isten előtt, hogy nem tudtam, hogy ez azzal jár, hogy örökké szenvedni fogok miatta. Ezért fog Isten akár természetfeletti módon is szólni az egész emberiségnek, hogy aki azt felveszi, annak nincs tőbbé kegyelem.

 

Nincs konkrét kijelentésem arról, hogy az igében szereplő angyal az valóban szó szerint repülni fog az égen, és ezt fogja mondani, ami le van írva, vagy ez másképpen fog lezajlani. Az azonban kiderül az igéből, hogy az angyal itt egyesszámban szerepel, ezért nem lehet azt mondani, hogy az Úr szolgái fogják ezt hírdetni, bár ez sem zárható ki. Erről nincs konkrét kijelentésem, de véleményem szerint ők nem is érnének el a világ összes emberéhez olyan rövid idő alatt, amely idő alatt ez be fog következni (ha belegondolunk a fenevad három és fél éves uralkodásába, és figyelembe vessszük Afrika, vagy Ázsia eldugott helyeit is a számításba, hogy oda is el kellene jutni az Úr munkásainak a félreérthetetlen figyelmeztetéssel – az emberi szó pedig mindig elég okot ad a kételkedésre azokban az emberekben, akiknek szólnak).

 

Azt is figyeljük meg, hogy ez az üzenet nincs a megtéréshez kötve. Nem beszél arról, hogy meg kellene térni annak, aki nem akar örökké szenvedni. Ugyanis a Máté 25-ben lévő ítélet leírása arra enged következtetni, hogy a pogányok közül lesznek olyanok, akiknek a cselekedetei között az Úr fog olyat találni, hogy bemehetnek az életre. Róluk ír a Jelenések könyve is, hogy „a pogányok akik megtartatnak”. Vagyis olyanok, akik nem adták oda magukat az Úrnak, de mégis kegyelmet nyertek arra, hogy életben maradjanak. Az ő gyógyításukról szól az élet fájának levele is (Jel 22,2). És ide tartoznak azok is, akik valamilyen meggyőződésből nem fogják felvenni a fenevad bélyegét, és inkább meghalnak, mint hogy felvegyék, de ettől függetlenül nem lesznek megtért és újjászületett keresztények.

 

Összegzésül azt tudom mondani, hogy bármilyen aggályos is a mostani helyzet, és bármennyire hasonló a fenevad bélyegének idejéhez, ez még mindig nem az. Aki ilyen rémhíreket terjeszt, az több kárt okoz, mint hasznot, és bizonyos, hogy nem az Úr üzenetét hordozza.

 

 

- - -

Más:

 

Hála az Úrnak, hogy a kijelentései nem apadtak el, hanem ugyanúgy megnyitja az ige kijelentéseit, ahogyan korábban, de most minden lehetséges időben (szó szerint éjjel és nappal) a Biblián dolgozunk, és ezért a blog kicsit a háttérbe szorult. Egyre közeledünk a szöveg végleges és kijavított formájához, a nyomdai előkészítéssel együtt. Bízunk benne, hogy hamarosan készen leszünk vele, és az ÚR sem fog sokáig várni, hogy kinyomtatva is kézbe vehessük.