Házasság, válás, újraházasodás

24 Annak okáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy hústestté. (1Móz 2,24)

5 És ezt mondta: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy hústestté. 6 Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy hústest. Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza. (Mt 19,5-6)

Ahhoz kétség sem fér, hogy Isten eredetileg a házasságot egy férfi és egy nő között „tervezte”. Két embert tervezett „egynek”. De nézzük meg, hogy ezt Isten mégis hogyan kezeli végig az Igén, vagyis az emberi történelmen. Sok vitát kavar, hogy a keresztényeknek el lehet-e válni, sőt, válás után lehet-e újra házasodni, sőt, komoly kérdés, hogy olyan hívők, akik nem az első házasságukban élnek szolgálhatnak-e a gyüllekezetekben. A téma nagyon nagy, ezért a teljesség igénye nélkül, a legfontosabb igékre szorítkozva a vezérfonalat követem.

A törvények előtti időkben, Ábrahámnak nem számította be Isten, hogy Sára mellett még a szolgálójától is lett gyermeke, sőt, még meg is áldotta Ismáelt (1Móz.17,20). Ráadásul Sára halála után Ábrahám még újra megházasodott, ahonnan lettek még gyermekei is. Tehát a hitnek atyja mai értelemben házasságot tört, és többször is házasodott, vagyis nem volt egyfeleségű. Jákobnak is igazából két felesége volt, és a két szolgálóhoz a feleségei küldték be őt. A gyermekei pedig Istennél mind egyenértékűek voltak. Ők maguk is úgy tekintettek egymásra, mint akik egyformán testvérek. Úgy tűnik, hogy az 1Móz.2,24 nem számított Istennél annyira erősen, hogy mindenkit halállal büntessen, aki nem aszerint élt, mert a gyilkos Káint viszont megbüntette. Bár amíg nem volt törvény, addig a bűn sem számíttatik be (Róm.5,13).

Dávid királynak azt mondta az Úr, hogy mindent jól cselekedett egész életében, kivéve az Uriás feleségével való bűnét (1Kir.15,5). Dávidnak több felesége és sok ágyasa is volt. Pedig ő már a törvény idején élt, és mégsem rótta fel neki ezt Isten mint bűnt. Sőt, a Saul lányát, Mikált, már odaadták más embernek feleségül (1Sám.25,44), akit később Dávid visszavitt magához (2Sám.3,13-16). Dávid sohasem vált el Mikáltól, ennek ellenére adta oda Saul másnak. Úgy tűnik, hogy azért, mert nem váltak el, azért kérhette vissza, bár Mikál és a második férje házasságtörést követtek el. Lehet, hogy amiatt nem számított bűnnek, mert sem Dávid, sem Mikál nem önszántából került bele ebbe a helyzetbe? És az is érdekes, - bár erre konkrét hivatkozás nincs -, hogy úgy tűnik Mikállal még Dávid együtt volt, mert a halála napjáig a gonosz szíve miatt nem lett gyermeke (2Sám.6,23).

Ennek az oda-vissza házasodásnak törvényellenesnek kellett volna lennie, de Isten nem rótta fel Dávidnak mint bűnt! Nem küldte egy prófétáját sem Dávidhoz, hogy figyelmeztesse, hogy bűnt követ el, mint Besthsabé esetében (2Sám.11,27-2Sám.12,1). De ez még a nép szemében sem volt bűn. De mit mond a törvény az elvált asszonyról?

1 Ha valaki asszonyt vesz magához, és feleségévé teszi azt, és ha azután nem találja azt kedvére valónak, mivelhogy valami illetlenséget talál benne, és ír neki váló levelet, és kezébe adja azt annak, és elküldi őt házától; 2 És kimegy az ő házából, és elmegy és más férfiúé lesz; (5Móz 24,2) 3 És a második férfiú is meggyűlöli őt, és ír neki váló levelet, és kezébe adja azt, és elküldi őt házától; vagy ha meghal az a második férfi, aki elvette azt magának feleségül; (5Móz 24,3) 4 Az első férje, aki elküldte őt, nem veheti őt másodszor is magához, hogy feleségévé legyen, minekutána megfertőztetett; mert utálatosság ez az Úr előtt; te pedig ne tedd bűnössé a földet, amelyet az Úr, a te Istened ad neked örökségül. (5Móz 24,1-4)

Nem vétkezett sem az asszony, sem a férfi, ha újra házasodott. Az volt a vétek, ha a már másodszor is házasodott asszonyt vissza akarta volna fogadni. Bár amint Dávidnál láttuk, ezt nem rótta fel neki az Isten. Több tanítást is olvastam, ahol azt mondják, hogy az újraházasodás miatt feddte meg Keresztelő János Heródest.

17 Mert maga Heródes fogatta el és vettette börtönbe Jánost, Heródiás miatt, Fülöpnek, az ő testvérének felesége miatt, mivelhogy azt vette feleségül. 18 Mert János azt mondta Heródesnek: Nem szabad neked a testvéred feleségével élned. (Mk 6,17-18)

De itt nem az újraházasodásról van szó, hanem arról, ahogyan a törvény mondja a 3Móz.18,16 mondja, hogy a fiútestvér szemérmét ne fedje fel senki. A közeli rokonok közötti kapcsolat az útálatos Isten előtt, és nem az újraházasodás. Ha az újraházasodás Isten szemében bűn lenne, akkor a törvény ezt egyértelműen kimondaná.

Egyébként Isten szemében nem a törvénytisztelők, és a törvények betartói voltak az igaz emberek, hanem akiknek a szívük olyan volt. Noét, Dánielt és Jóbot is igaznak mondja az Úr (Ez.14,14; Ez.14,20), bár egyikük sem tartotta be a mózesi törvényeket. Mert Noé és Jób idejében még nem volt törvény, Dániel pedig a fogságban nem tudott áldozatot vinni az Úrnak. Még az igaz böjtről is azt mondja az írás, hogy a bűnbánattal és írgalommal teljes cselekedetek az igazi böjt (Ézs.58,3-6). Dávid is több évig élt bujdosásban, és nem tartotta meg a törvény által előírt áldozatokat Silóban, Isten mégsem számította ezt neki be. Már az Ószövetség idején is élesen látszik Istennek a viszonya a bűnbánó emberhez, és azt látjuk, hogy Neki nem a törvény betűjének szigorú betartása a legfontosabb, hanem az ember szíve.

Ha átmegyünk az Újszövetség elejére, akkor azt olvassuk Józsefről, Mária férjéről, hogy igaz ember volt. És mit is tett ez az igaz ember?

18 A Jézus Krisztus születése pedig így volt: Mária, az ő anyja, eljegyeztetve Józsefnek, mielőtt egybekeltek volna, viselősnek találtatott a Szent Szellemtől. 19 József pedig, az ő férje, mivelhogy igaz ember volt és nem akarta őt gyalázatba keverni, el akarta őt titkon bocsátani. (Mt 1,18-19)

20 Mikor pedig ezeket magában elgondolta: íme az Úrnak angyala álomban megjelent neki, mondva: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert ami benne fogantatott, a Szent Szellemtől van az. (Mt 1,20)

Márián egyértelműen látszott már, hogy várandós, és József tudta, hogy nem ő volt Máriával. De mivel igaz ember volt, ezért irgalmas volt Máriával, és titkon akarta elbocsátani. Ha a törvényt nézte volna, akkor meg kellett volna köveztetnie Máriát. Figyeljük meg, hogy az Úr angyala akkor szólt neki, mikor elvégezte magában, hogy elbocsátja Máriát. Előbb hozta meg a döntését, és Isten akkor szólt neki!

Eddig azokat az eseteket néztük, ahol nem volt paráznaság. De most nézzük meg, hogy mit mond az ige azokról a házasságokról, ahol házasságtörés van. Sokan nem számítják bele a házasságtörésbe a szellemi házasságtörést, pedig az is egy formája a szövetségrontásnak. Hiszen a házasság is egyfajta szövetség.

6 Ha testvéred, a te anyádnak fia, vagy a te fiad vagy lányod, vagy a kebleden lévő feleség, vagy lelki-testi barátod titkon csalogat, mondva: Nosza menjünk és tiszteljünk idegen isteneket, akiket nem ismertetek sem te, sem atyáid. 7 Ama népek istenei közül, akik körülöttetek vannak, közel hozzád vagy távol tőled, a földnek egyik végétől a másik végéig: 8 Ne engedj neki, és ne hallgass rá, ne nézz rá szánalommal, ne kíméld és ne rejtegesd őt; 9 Hanem megölve megöljed őt; a te kezed legyen először rajta az ő megölésére, azután pedig az egész népnek keze. 10 Kövekkel kövezd meg őt, hogy meghaljon; mert azon igyekezett, hogy elfordítson téged az Úrtól, a te Istenedtől, aki kihozott téged Egyiptomnak földjéből, a szolgaságnak házából; (5Móz 13,6-10)

2 Hogyha találtatik közötted valamelyikben a te kapuid közül, amelyeket az Úr, a te Istened ad neked, vagy férfiú vagy asszony, aki gonoszt cselekszik az Úrnak, a te Istenednek szemei előtt, megszegve az ő szövetségét; 3 És elmegy és szolgál idegen isteneket, és imádja azokat, akár a napot, akár a holdat, vagy akármelyet az égnek seregei közül, amelyet nem parancsoltam; 4 És megjelentik neked, és meghallod: jól megtudakozd; és hogyha igaz, és bizonyos a dolog, és megtörtént ez az utálatosság Izraelben: 5 Akkor vidd ki azt a férfiút vagy azt az asszonyt, aki azt a gonoszságot művelte, a te kapuidba, (a férfiút vagy az asszonyt) és kövezd agyon őket, hogy meghaljanak. (5Móz 17,2-5)

Ezek az igék az Újszövetségben összhangban vannak a hitetlen házastárs jellemzőivel. Ez különösen igaz olyan esetekben, amikor a már házas felek közül az egyikük megtér, a másikuk pedig nem is érti, hogy most miért kellene másképp élnie. Ilyen esetekben a fent leírt hivogatás a bálványimádásra egyértelműen fenn áll.

12 Egyebeknek pedig én mondom, nem az Úr: Ha valamely atyafinak hitetlen felesége van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. 13 És amely asszonynak hitetlen férje van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. 14 Mert meg van szentelve a hitetlen férj az ő feleségében, és meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében, mert különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek. 15 Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljon el; nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban. De békességre hívott minket az Isten. (1Kor 7,12-15)

14 Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? (2Kor 6,14)

Arra buzdít, hogy ha van rá mód, akkor ne rúgja fel a hívő a hitetlennel a házasságát, de ha ez sérti az Úrral való kapcsolatát, akkor nem kell kínoznia magát, hanem ha úgy vezeti a Szent Szellem (Róm.8.fej.), akkor nyugodtan váljon el. Itt is látnunk kell, hogy az Úr írgalmat akar, és nem ítéletet. Az Ószövetségben meg kellett volna kövezni az olyan házastársat, aki más istent akar imádni, de az Újszövetségben már „elég” elválni a hitetlentől, ha más isten imádására bíztat.

A testi paráznaságot már könnyebb felismerni és kezelni. Erről az Ószövetség is egyértelműen nyilatkozik, bár ahogyan láttuk, a törvény és a gyakorlat „nem feltétlen fedik egymást”.

22 Ha rajtakapnak valamely férfit, hogy férjes asszonnyal hál, ők mindketten is meghaljanak: a férfi, aki az asszonnyal hált, és az asszony is. Így tisztítsd ki a gonoszt Izraelből. 23 Ha szűz lány van jegyben egy férfiúval, és megtalálja azt valaki a városban, és vele hál: 24 Vigyétek ki mindkettőjüket annak a városnak kapuja elé, és kövezzétek meg őket kővel, hogy meghaljanak. A lányt azért, hogy nem kiáltott a városban, a férfit pedig azért, hogy meggyalázta az ő felebarátjának feleségét. Így tisztítsd ki a gonoszt Izraelből. (5Móz 22,22-24)

Ahogyan József példájából is láttuk, már az Ószövetség idején is fontosabb volt az irgalom az Úrnak, mint a törvény betű szerinti betartása. Ezt támasztja alá egyértelműen a parázna nő és Jézus története.

3 Az írástudók és a farizeusok pedig egy asszonyt vittek hozzá, akit házasságtörésen kaptak, és a középre állítva azt, 4 Mondták neki: Mester, ez az asszony tetten kapatott, mint házasságtörő. 5 A törvényben pedig megparancsolta nekünk Mózes, hogy az ilyenek köveztessenek meg: te azért mit mondasz? 6 Ezt pedig azért mondták, hogy megkísértsék őt, hogy legyen őt mivel vádolniuk. Jézus pedig lehajolva, az ujjával írt a földre. 7 De mikor szorgalmazva kérdezték őt, felegyenesedve mondta nekik: Aki közületek bűn nélkül való, az vesse rá először a követ. 8 És újra lehajolva, írt a földre. 9 Azok pedig ezt hallva és a lelkiismeret által vádoltatva, egymásután kimentek a vénektől kezdve mind az utolsóig; és egyedül Jézus maradt és az asszony a középen állva. 10 Mikor pedig Jézus felegyenesedett és senkit sem látott az asszonyon kívül, mondta neki: Asszony, hol vannak azok a te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-e téged? 11 Az pedig mondta: Senki, Uram! Jézus pedig mondta neki: Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezz! (Jn 8,3-11)

A törvény szerint egyértelmű volt a helyzet, mert a paráznaságon rajtakapott nőt meg kellett kövezni. Jézus mégis azt mondta, hogy az vesse az első követ a nőre, akinek nincs bűne. Jézus még csak nem is említette az asszony bűnét! A homokba írás is nagyon fontos részlete ennek a történetnek. Jeremiásnál írja az Ószövetség, hogy azoknak a nevei vannak a porba írva, akik elvesznek (Jer.17,13). Amikor a parázna nő vádlói látták a nevüket felírva a homokba, akkor tudták, hogy Jézus mit csinál. Isten szemében nincs egy igaz sem, mindannyian egyformán vétkeztünk ellene (Róm.3,11-12). Csak a hitünk menthet meg minket, és az Isten felé bűnbánó, alázatos szív.

12 Te pedig, embernek fia, szólj néped fiaihoz: Az igaznak igazsága meg nem menti őt a napon, amelyen vétkezik, és a hitetlen hitetlensége által el nem esik a napon, melyen megtér hitetlenségéből, és az igaz nem élhet az ő igazsága által a napon, melyen vétkezik. (Ezék 33,12)

Ha pedig a törvényből egyetlen törvény ellen is vétünk, akkor az egész törvényt megrontottuk.

10 Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös. (Jak 2,10)

10 Mert akik törvény cselekedeteiből vannak, átok alatt vannak; minthogy meg van írva: Átkozott minden, aki meg nem marad mindazokban, amik megírattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje. (Gal 3,10)

Ez itt most azért érdekes, mert a paráznaság is és a házasságtörés is „csak az egyik bűn” Isten ellen. Ha nem voltam parázna, de loptam, akkor is az egész törvény megrontásában vagyok bűnös. Ha nem öltem, de hamis tanú voltam, akkor is az egész törvényt megsértettem. Emiatt szükség, hogy az Úrhoz könyörögjek a bűneim bocsánatáért.

31 Azt mondom azért nektek: Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek; de a Szellem káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek. (Mt 12,31)

39 És mindenekből, amikből a Mózes törvénye által meg nem igazíttathattatok, ez által mindenki, aki hisz, megigazul. (ApCsel 13,39)

Ezeknek az igéknek alapján azt mondhatjuk, hogy a bűnöket megbocsátja az Isten. Egy kivétel van, a Szent Szellem káromlás, amelyre nincs bocsánat. De még aki a Fiú ellen szól, annak is megbocsáttatik. És itt kanyarodhatunk vissza a házasságokhoz közvetlenül. Az Úr valóban azt szeretné, hogy a házasságok egy életre szóljanak. Ezért ha a vétkes házastárs, aki a paráznaságot elkövette, bocsánatot kér, és tiszta szívéből megtér, akkor a másik félnek meg kell bocsátania, de emellett minden joga megvan, hogy magát a házasságot felbontsa, hiszen a vétkes fél azt már felbontotta, ezért a szövetség is fel lett bontva. De Krisztusban éppen a megbocsátás miatt megteheti, hogy megmaradnak a házasságban. Még az Úr imájában is benne van, hogy bocsássunk meg egymásnak, ahogyan az Úr is megbocsát nekünk (Mt.6,12, vagy Mk.11,25-26). Erre enged következtetni Jézus története a paráznaságot elkövetett nővel kapcsoltaban is (Jn.8,3-11 – fentebb), akinek annyit mondott, hogy ne vétkezzen többé.

A szövetség szempontjából nagyon fontos ez, mert az Úrral is szövetséget kötünk. Az Úr hű a szövetségekhez, amelyeket kötött az emberrel. Ezért várja viszonzásul, hogy az ember is legyen hűséges a szövetségekhez, amelyeket megköt. Viszont ahogyan az Úr szövetségei is feltételhez vannak kötve, úgy az emberek közötti szövetségek is feltételekhez vannak kötve. Ezért ha a szövetség megkötésekor „megállapodott” feltételek már nem igazak, akkor a szövetség alól felmentést nyer a vétlen fél. Ott tévesztik el sokan emiatt az újraházasodást, mert a házasságtörő fél ma már nem lesz megkövezve, hanem elbocsátva. De attól még a házasság szövetsége olyan, mintha a vétkes fél halála miatt felbomlott volna.

10 Azoknak pedig, akik házasságban vannak, hagyom nem én, hanem az Úr, hogy az asszony férjétől el ne váljon. 11 Hogyha pedig elválik is, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön meg férjével; és a férj se bocsássa el a feleségét. (1Kor 7,10-11)

15 Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljon el; nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban. De békességre hívott minket az Isten. (1Kor 7,15)

27 Feleséghez köttettél? Ne keress elválást. Megszabadultál feleségedtől? Ne keress feleséget. 28 De ha veszel is feleséget, nem vétkezel; és ha férjhez megy is a hajadon, nem vétkezik ; de az ilyeneknek háborúságuk lesz a hústestben. Én pedig kedveznék nektek. (1Kor 7,27-28)

Az Újszövetségben már a Szent Szellem erejénél fogva meg kellene lennie bennünk az erőnek, hogy Isten parancsai szerint éljünk. De az 1Kor.7,11-ben mégis azt olvassuk, hogy ha megesik az, hogy elválnak, akkor inkább maradjanak úgy. Nem csinál belőle nagy ügyet. Ha már felszabadult a feleség kötelékéből, akkor ne keressen másikat, mert jobb az Urat egyedül követni, mint a házasságra figyelni. De nem vétkezik az, aki más feleséget vesz. Hogyan lehet ez? Ha ez az Úrnak az Ószövetségben sem jelentett élet-halál kérdést, akkor az Újszövetség, a kegyelem idején még kevésbé kell problémát jelentenie. Hogyan mondhatunk ki ilyet?

9 Avagy nem tudjátok-e, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se fiú megrontók, se férfiakkal tisztátalankodók, 10 Se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát.  11 Ilyenek voltatok pedig némelyek, de megmosattattatok, de megszenteltettetek, de megigazíttattatok az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk Szelleme által. (1Kor 6,9-11)

A bűnbocsánat miatt! Akármi legyen is a bűnünk, ha őszintén megbánjuk, akkor az Úr jó, és megbocsát, vagyis eltörli a bűnünket. Legyen az akár házasságtörés , vagy paráznaság is.

5 És ezt mondta: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy hústestté. 6 Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy hústest. Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza. 7 Mondták neki: Miért rendelte tehát Mózes, hogy válólevelet kell adni, és úgy bocsátani el az asszonyt? 8 Mondta nekik: Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte meg nektek, hogy feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt. 9 Mondom pedig nektek, hogy aki elbocsátja feleségét, hanem ha paráznaság miatt, és mást vesz el, házasságtörő; és aki elbocsátottat vesz el, az is házasságtörő. (Mt 19,5-9)

Jézus a válás okait leszűkíti a paráznaságra, vagyis a szövetségrontásra, a házasságtörésre, mert az akkori gyakorlat már túl szabadon kezelte ezt az elbocsátást. De ahogyan fentebb láttuk, a hitetlenség az már szellemi paráznaság, ha a hitetlen házastárs bálványimádásra buzdít. Akkor pedig – mivel az Újszövetség idején élünk – nem kell megkövezni a hitetlent, hanem „elég” elválni tőle. Aki pedig bűntelen, az szabad, mert felszabadult a házasság kötelékéből. De ez nem feltétlen jelenti azt, hogy aki elvált, az mindjárt megkapja a cölibátust is. Ha pedig a testében még érzi a vonzódást a másik nem felé, akkor igenis házasodjon meg.

1 Amik felől pedig írtatok nekem, jó a férfiúnak asszonyt nem illetni. 2 De a paráznaság miatt minden férfiúnak tulajdon felesége legyen, és minden asszonynak tulajdon férje. (1Kor 7,1-2)

9 De ha magukat meg nem tartóztathatják, házasságban éljenek: mert jobb házasságban élni, mint égni. (1Kor 7,9)

Egy elvált embertől nem várja el az Úr, hogy belül eméssze a vágy, és égjen, és folyamatosan ebben a kínban éljen. Inkább házasodjon meg újra. Még ha vétkeztek is, vagy vétkezett is a válással, azt megbocsátja az Úr, és az élet megy tovább.

És akkor mi van a szolgálatokkal? Szolgálhat elvált és újraházasodott ember?

2 Szükséges annak okáért, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egy feleségű férfiú, józan, mértékletes, illedelmes, vendégszerető, a tanításra alkalmas; (1Tim 3,2)

12 A diakónusok egy feleségű férfiak legyenek, akik gyermekeiket és tulajdon házaikat jól igazgatják. (1Tim 3,12)

Az egyfeleségű itt arra vonatkozik, hogy egyszerre ne legyen több felesége. Bár tudom, hogy ezt az állításom nehéz igazolni, de az igék és az eddigi gondolatmenet egyértelműen ehhez a kijelentéshez vezetnek. A társadalmi környezet is olyan volt, hogy gyakori volt a többnejűség. Az egynejűség a kereszténységgel terjedt el igazán, pont amiatt, mert ez Isten eredeti szándéka. Hogy pedig a diakónusokról azt írja, hogy egy feleségűek legyenek, ez itt egy fordítási kérdést vet fel, mert Fébé a Kenkréabeli gyülekezet szolgálója, vagyis diakónusa volt (Róm.16,1). Róla egyébként is csupa jót mond Pál, és ha itt azt mondaná, hogy egy nő nem lehet diakónus, hanem csak olyan férfi, akinek egész életében egy felesége volt, akkor önmagával kerül ellentmondásba. De ha az is feltétel lenne, hogy csak olyan férfi szolgálhat, aki nős, akkor szintén önmagának mond ellent Pál, mert Timótheus sem és Titusz sem volt házas, de még maga Pál sem.

Ha pedig kimondjuk, hogy nem lehet szolgáló olyan, aki már újraházasodott, akkor az Úr kegyelmét vonjuk meg az ilyen embertől, mert kijelentjük, hogy aki már egyszer elvált, az élete végéig viselje ennek a cselekedetének a következményeit. Egy gyilkos lehet szolgáló, de egy újraházasodott már nem? Egy rablógyilkos lehetne szolgáló, de egy elvált nem? Egy sikkasztó, csaló, hazudozó lehet szolgáló, de egy újraházasodott már nem? Nem érezzük ennek a súlyát?

12 Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni. 13 Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot; és dicsekszik az irgalmasság az ítélet ellen. (Jak 2,12-13)

13 Elszenvedve egymást és megbocsátva kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképpen a Krisztus is megbocsátott nektek, akképpen ti is; (Kol 3,13)

Az igében végig Isten irgalmát találjuk. Ha mi kimondanánk, hogy valaki nem szolgálhat, mert elvált, akkor ítéletet mondunk ki az életére, és nem az irgalmat gyakoroljuk. Nem az Úr dönti el, hogy kit választ szolgálatra (ApCsel.13,2)? Nem a gyümölcsök döntik el, hogy kivel van ott az Úr (Mt.12,33; Lk.6,44)? Ne siessünk az ítélettel.

7 Boldogok az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek. (Mt 5,7)

13 Elmenve pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket a megtérésre. (Mt 9,13)

7 Ha pedig tudnátok, mi ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok volna az ártatlanokat. (Mt 12,7)

Énok könyve – miért foglalkoztam vele?

 24 És mivel Énókh Istennel járt; eltűnt, mert Isten magához vette. (1Móz 5,24)

14 Ezekről is prófétált pedig Énokh, aki Ádámtól fogva a hetedik volt, mondva: íme eljött az Úr az ő sok ezer szentjével, (Júd 1,14)

8 És vessen sorsot Áron a két bakra; egyik sorsot az Úrért, a másik sorsot Azázelért. 9 És áldozza meg Áron azt a bakot, amelyre az Úrért való sors esett, és készítse el azt bűnért való áldozatul. 10 Azt a bakot pedig, amelyre az Azázelért való sors esett, állítsa elevenen az Úr elé, hogy engesztelés legyen általa, és hogy elküldje azt Azázelnek a pusztába. (3Móz 16,8-10)

A Noé napjairól szóló írásom kapcsán egyre többen róják fel nekem, hogy miért használtam Énok könyvét referenciaként, amikor az nem része a Bibliának, sőt mi több, állításuk szerint nem is hiteles. Ahogyan a Váradi-Károli Biblia előszavában is írom:

„Egy olyan írást azonban kiemelnék, amelyet nem tartalmaz egyik kánon sem. Énok első könyve nem szerepel sem a protestáns, sem a katolikus kánonban. De sok olyan dolgot elmagyaráz, amellyel ma tisztában kellene lennünk. (Még a 3Móz.16,8 és 10. is feltételez olyan ismeretet, amely csak Énok könyvében található meg.) Hiszen ha nem tudjuk, hogy hol, milyen világban, milyen világegyetemben élünk, akkor csak rossz következtetéseket vonhatunk le. Erre a könyvre hivatkozik sok Újszövetségi igehely is. De ahogyan a Szent Szellem általi ószövetségi idézetekből tudjuk, hogy mely könyvek mellett tett bizonyságot, - ahogyan az 1660-as Váradi Biblia Jób könyvének 1. fejezetéhez írt bevezetőjében mondja: „Ez a történet igaz, bizonyítja az Isten Szelleme. Ezék.14., Jak. 5.” – így tesz bizonyságot Énok első könyvéről is (Júd.14.). Ezzel nem azt mondom, hogy a kánon részének kellene lennie, csak annyit, hogy az ismerete sok, a keresztények számára ma megválaszolatlan kérdést megválaszolna.”

Tehát nem állítom, hogy egyenértékű a kanonizált könyvekkel, hanem azt állítom, hogy tartalmának ismerete hasznos a mai keresztény hívők számára. Nincs erősebb bizonyíték az ihletettségére, mint Jób könyvének, vagyis idézi a Szent Szellem.

Szeretném kifejteni, hogy ezt a témát én hogyan látom. Itt a blogon már több írás foglalkozott azzal, hogy milyen földet ír le a Biblia. (A föld ahol élünk; Kiterjesztett erősség; Mikor megnyílik az ég) Ezeknek megfelelően, a Biblia elejétől fogva más világképet tár elénk az „univerzumról”, mint amit ma az iskolában tanítanak. De akkor miért is hiszi el a keresztények túlnyomó többsége az iskolai, és az ún. tudományos világképet, ha az nem egyezik meg a bibliai világképpel? Vagy Biblián kívüli forrásokat használnak erre? A világ leírására elfogadható Biblián kívüli könyveket használni, a történetekre nem?

De itt van Dániel könyvében a következő prófécia:

1 Én is a méd Dárius első esztendejében mellette álltam, hogy őt támogassam és segítségére legyek. 2 És most igazságot jelentek neked: Íme, még három király támad Perzsiában, és a negyedik meggazdagszik nagy gazdagsággal mindenki felett, és mikor hatalomhoz jut az ő gazdagsága által, mindent megmozdít Görögország ellen. 3 És támad egy erős király és uralkodik nagy hatalommal és tetszése szerint cselekszik. 4 De alighogy támadt, megrontatik az ő országa és elosztatik az égnek négy tája szerint, de nem száll az ő maradékaira, és nem az ő hatalma szerint, amellyel ő uralkodott, mert szétszaggattatik az ő birodalma, és másoknak adatik ezeken kívül. (Dán 11,1-4)

Honnan tudjuk, hogy ez igaz vagy sem, amikor Dániel idejében ennek még semmi nyoma nem volt, és a Biblia sem ír többet erről a próféciáról? Onnan, hogy a történelemkönyvek elmondják, hogy ez a Görög uralkodó Nagy Sándor volt, és amilyen fiatalon és gyorsan nagy hatalomra tett szert, olyan gyorsan bukott el, és a birodalma négy vezére között lett szétosztva. Ismét egy Biblián kívüli forrásból tudunk meg egy bibliai eseményről többet. Vagy inkább állnunk kellene bután, és azt mondani, hogy nem tudjuk, mert nincs benne a Bibliában?

Ezért most visszakérdezek mindazoktól, akik nem értenek egyet Énok könyvének a használatával. Ők is elutasítják a világi csillagászati könyveket és iskolai tananyagot a világképükkel kapcsolatban? Ők is elvetik a történelemkönyveket, amelyek leírják Nagy Sándor történetét, amely igazolja a Bibliát? Vagy nem vetik el?

Énok könyve pedig ha valaki szemében nem több ennél, akkor tekintheti úgy, mint egy történelmi leírást azokból az időkből. Se többnek, se kevesebbnek nem kell tartani. Egyébként pedig azt lehet vele tenni, amit minden Biblián kívüli könyvvel. Vagy elfogadom, vagy nem. Vagy olvasok egy könyvet, vagy nem. Így lehet kezelni a Biblián kívüli próféciákat is – vagy elfogadom, vagy nem. Azok nem szentírás. Bár lehet, hogy Istentől vannak, ahogyan lehet, hogy az Énok könyve is az, aminek mondja magát. Erről mindenkinek magának kell meggyőződnie, mint a próféciákról.

21 Mindent megpróbáljatok; ami jó, azt megtartsátok! (1Th 5,21)

Hiszem, hogy jobb, ha az Úrnak többször kell szólnia, hogy valami Tőle van, mintha mindenre ráugrunk, és azonnal elfogadjuk. Különösen a mai időben, még a legtisztább tanítók tanításaiban is lehetnek tévedések, ezért különösen fontos, hogy mindent megpróbáljunk.

Visszatérve Énok könyvére. Sok látomást ír le, amiknek az elképzelésével mindenki megküzd, aki nem élte át azokat a látomásokat, vagy legalább hasonló kijelentést nem kapott. Ezek a szellemi leírások mindig is sok kételyt támasztottak a többségben. A Jelenések könyve is sok vihart kavart a korai egyházban, mivel sok szellemi kijelentést tár elénk, melyeket csak szellemben lehet megérteni. Ezért elég későn került bele a kánonba, csak Kr.u. 419-ben. Még maga Luther is kétségbe vonta a Zsidókhoz írt levél, a Jakab levél, Júdás könyve és a Jelenések könyvének isteni eredetét és taglalta, hogy nem kellene benne lennie a Bibliában. A Biblia végig hivatkozik olyan könyvekre, amelyek ma nem részei a kánonnak, de úgy tűnik, hogy a kortárs szerzők utaltak rájuk. Jézus idejében, illetve az apostolok szolgálatának idejében nem volt meg a mai értelemben vett kánon, és sokkal szélesebb körben ismerték és olvasták ezeket az írásokat, amikből idéztek vagy hivatkoztak rájuk, például: 4Móz.21,14 – Úr hadainak könyve; Józs.10,13, 2Sám.1,18 – Jásár könyve; 1Kr.29,29 – Gád próféta könyve; 2Kr.9,29 – Nátán próféta könyve; 2Kr.12,15 – Semája próféta könyve; 2Kr.20,34 – Jéhu könyve; Mt.27,9 – Jeremiás apokrif; ApCsel.7,38 – Jubileumok könyve; 1Kor.2,9 – Origen szerint Illés apokalipszise; Ef.5,14-Illés apokalipszise; 2Tim.3,8 – Jásár könyve; Jn.7,38-; Lk.11,49 – Jásár, Sirák könyve; Júd.1,14-16, Jel.9,14 – Énok könyve (a felsorolt igehelyek hivatkozásai – amelyek nem találhatóak meg közvetlenül a Bibliában – Albert C. Sundberg – „The old Testament and the early church” revisited című írásából valók)

A jamninai zsinatig (Kr.u. 90-100) a mai Ószövetség írásai közül a Prédikátor, Énekek éneke, Eszter könyve nem számított egyértelműen isteni eredetűnek (megj.: ezt sokan még mindig vitatják, hogy egyáltalán zsinatnak lehet-e nevezni, vagy sem. Az általam megtalált források egy része szerint ennek a „zsinatnak” a végén nem adtak ki formális listát a kanonizált kőnyvekről. Más források pedig erre a zsinatra hivatkoznak, hogy innentől „végleges” a zsidó kánon.)

Már Jézus idejében is volt olyan zsidó közösség, a szadduceusok, akik tagadták az angyalokat és a szellemet is (Ap.Csel.23,8). Tehát ha csak a hivatalos körökre hagyatkozunk (1Tessz.5,21), akkor itt maradhatunk minden olyan kijelentés nélkül, amely a szellemvilágra vonatkozik. De az Úr nem akarta, hogy ezekről ne legyen tudomásunk. Két egyház például ma is a kánonja részének tekinti Énok első könyvét, és mindig is annak tekintette. Az Újszövetség írásának idején pedig nem volt olyan szigorúan összeállított ószövetségi kánon, mint ma. Szabadabban olvasták ezeket az írásokat, hiszen még sokszor az írányzatokon belül sem volt egység. (forrás: Michael Barber, Loose Canons: The development of the old testament -2006; Frölich Ida, Dobos Károly Dániel: Henok könyvei -15.old.)

Az Újszövetség is tartalmaz több olyan hivatkozást, amelyek ma apokrifnak számító írásokból származnak. Pl. Mt.27,9; Csel.7,38; 1Kor.2,9; Ef.5,14; 2Tim.3,8. De vannak olyanok is, amelyek ismeretlen forrásra mutatnak. Pl. Jn.7,38; Lk.11,49; Júd.1,9. (a felsorolt igehelyek hivatkozásai részben Albert C. Sundberg – „The old Testament and the early church” revisited című írásából valók)

A Holt-tengeri tekercsek között a Zsoltárok (39 másolat), és az 5.Mózes (33 másolat) után a harmadik

leggyakrabban megtalált tekercs az Énok könyve (25 másolat). Ezek mellet sok olyan írást is találtak, amelyek ma apokrifnak számítanak, mint például Sirák, Tóbiás (Tobit), Jubileumok. Az sem tisztázott, hogy a Zsoltárokban mely zsoltárok szerepeltek. De például Sirák könyve mint isteni ihletésű van idézve a Talmudban. Melito, Szárdisz püspöke, Kr.u.170-ben, a következő könyveket sorolja fel egy levelében, mellyel megadja a legrégebbi ószövetségi kánont: Mózes öt könyve, Józsué, Bírák, Ruth, a Királyság négy könyve, Krónikák két könyve, Zsoltárok, Salamon példabeszédei és bölcsességei, Prédikátor, Énekek éneke, Jób, a próféták – Ézsaiás, Jeremiás, „a tizenkettő egy könyvben”, Dániel, Ezékiel, Ezsdrás (–Nehémiás). Eszter és Jeremiás siralmai hiányoznak. (forrás: Albert C. Sundberg – „The old Testament and the early church” revisited)

Krisztus után a zsidóság hozzáállása megváltozott Énok könyvéhez, mert egyértelműen beszél az ember Fiáról, vagyis Jézusról. A Krisztus utáni második századtól kezdték mellőzni Énok könyvét. Egyébként akkor erősödött fel a júdaizmusban az egy istenhit hangsúlyozása is, de ez egy más téma. Krisztus megjelenése felforgatta az akkori zsidóságot, és akik nem fogadták el Őt, mint Messiást, azok igyekeztek eltüntetni minden közvetett vagy közvetlen utalást arra, hogy Jézus lehetett a Messiás. Ez történt Énok könyvével is. Hasonló a helyzet István bizonysága kapcsán is:

38 Ez az, aki ott volt a gyülekezetben a pusztában a Sinai hegyen vele beszélő angyallal és a mi atyáinkkal: ki élő igéket vett, hogy nekünk adja; (ApCsel 7,38)

Ha elolvassuk Mózes második könyvéből az ide vonatkozó részt, akkor azt látjuk, hogy végig Istennel beszélget Mózes, és nincs ott egy angyal sem. Akkor István miről beszélhetett?

István ismerte a Jubileumok könyvét, és azt a tanúbizonysága alapján igaznak hitte. A Jubileumok könyvét is Mózes írta. Abban azt találjuk, hogy a negyven nap alatt, amíg fenn volt a Sínai hegyen, a Jelenlét angyala elmondta neki dátumra pontosan, hogy mikor mi történt. Ezért a zsidók a Jubileumok könyvét kis Genesis-nek mondják. De gondolkodjunk el István bizonyságán. A hallgatóságból mindenki úgy ismerte ezt a történetet, ahogyan István. Mindenki ismerte a Jubileumok könyvét. Ha pedig – kijelentés nélkül – tovább gondolkodunk, akkor megérthetjük, hogy miért ilyen szűkszavú az 1Mózes. Hiszen mindenki elolvashatta a részletes leírást a Jubileumok könyvéből, ezért elég volt utalni azokra az eseményekre. De akkor még itt a Jásár könyve is, amelyik szintén más szemszögből mondja el ugyanazokat a történeteket. Szóval a történelmet meg lehet ismerni ezekből a Biblián kívüli könyvekből, amelyekre ráadásul még a Biblia is hivatkozik, mint Énok, és Jásár, ha azokat nem is olvasom el, ami a Bibliában nincs megemlítve. Például a Jásár könyvében le van írva, hogy hogyan lett az első fáraó, és hogy Osiris élő személy volt. Innentől az összes olyan bálványimádás lelepleződik, amelyik Osirist istenként imádja – beleértve a szabadkőműves hitvallást is. Nem érdekes? Az egész Orion, Apolló, Osiris, kultusztól hangos ma a világ, elég megnéznünk a naposzlopokat, és az űrporgramokban használt neveket. Ugyanígy lepleződik le Nimród is, akit különösen itthon figyelni kell. Róla is írtam már „az EGY” című írásomban. De az ő történetét igazán a Jásár könyvéből ismerhetjük meg. Onnan kiderül, hogy milyen birodalma is volt igazán. De kell, hogy ezek a könyvek a Bibliával egyenértékűek legyenek? Nem, viszont  az ismeretük sok dolgot leleplez, ami ma fontos lehet.

Már többször foglalkoztam az óriások témával is, mert ma igenis látszik egy tendencia a világban, ami az óriásokat „jó fejeknek” akarja beállítani. De aki ismeri ezeket az írásokat, az tudja, hogy (1) a visszatérésük veszélye fennáll, (2) az emberek semmi jót ne várjanak tőlük. Az óriások szellemei, vagyis a démonok vissza akarnak jönni testben. Erről szól az egész világűrrel, az értelmes civilizációkkal, és a nem humanoid lényekkel kapcsolatos összes világi téma. Azért, hogy az emberek nyitottak legyenek arra, hogy más testben eljövő lények, azok a földön kívülről érkeznek. Viszont ha valaki erősen gyökerezik a bibliai világképben, akkor azt nem lehet elhitetni. A kiterjesztett erősség alatt, egy zárt világban nincs végtelen univerzum, hanem csak az, amit Isten beletett. Ezt könnyebb megérteni az Énok, Jubileumok és Jásár könyvének ismeretében. Jézus korában, ahogyan István történetéből is láttuk, ezeket az írásokat széles körben szabadon olvasták. A kereszténység eljövetelével azonban a Sátán el akarta tüntetni a „nyomokat”, hogy az emberek ne is tudjanak ezekről a dolgokról. Énok könyve leleplezi a nagy UFÓ hitetést is.

Itt a blogon sokat foglalkoztam a Biblia változtatásaival. Ha a gonosz képes belenyúlni az Igébe olyan szinten, hogy az már teljesen más evangéliumot hirdessen, akkor miért gondolnánk, hogy nem tünteti el azokat a nyomokat is, amelyek leleplezik őt. Ahogyan „beletesz az igébe”, ugyanúgy el is tüntet más írásokat.

6 Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való. Mivelhogy te megvetetted a tudományt, én is megvetlek téged, hogy papom ne légy. És mivelhogy elfeledkeztél Istened törvényéről, elfeledkezem én is a te fiaidról. (Hós 4,6)

A tudatlanság mellett az emberiség legnagyobb ellensége a nem Istentől származó tudás.

8 Meglássátok, hogy senki ne legyen, aki bennetek zsákmányt vet a bölcselkedés és üres csalás által, mely emberek rendelése szerint, e világ elemi tanításai szerint, és nem a Krisztus szerint való: (Kol 2,8)

A világi ismeretek nem az Úrtól vannak. A tudományról is egyre több területen derül ki, hogy olyan szinten van, mint egy vallás, vagyis bizonyítékok nélküli állítások halmaza. Ez különösen igaz a fizika, azon belül a csillagászat, és a lélektan területére. Ha elfogadjuk ezeket a Biblián kívüli forrásokat a történelemre, a fizikára, biológiára, stb., akkor miért nem tudjuk elfogadni az Írásokkal kapcsolatos „háttérinformációt”? Ehhez senkinek sem kell elfogadnia a Biblián kívüli írásokat, mint isteni ihletettségű, ahogyan a próféciákat, vagy más tanításokat sem, csak „adalékok” lehetnek az ige jobb megértéséhez.