24 Annak okáért elhagyja a férfiú az ő
atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy hústestté. (1Móz 2,24)
5 És ezt mondta: Annak okáért elhagyja a férfiú
atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy hústestté. 6 Úgy
hogy többé nem kettő, hanem egy hústest. Amit azért az Isten egybeszerkesztett,
ember el ne válassza. (Mt 19,5-6)
Ahhoz kétség sem fér, hogy Isten eredetileg a házasságot egy
férfi és egy nő között „tervezte”. Két embert tervezett „egynek”. De nézzük
meg, hogy ezt Isten mégis hogyan kezeli végig az Igén, vagyis az emberi
történelmen. Sok vitát kavar, hogy a keresztényeknek el lehet-e válni, sőt,
válás után lehet-e újra házasodni, sőt, komoly kérdés, hogy olyan hívők, akik
nem az első házasságukban élnek szolgálhatnak-e a gyüllekezetekben. A téma
nagyon nagy, ezért a teljesség igénye nélkül, a legfontosabb igékre szorítkozva
a vezérfonalat követem.
A törvények előtti időkben, Ábrahámnak nem számította be
Isten, hogy Sára mellett még a szolgálójától is lett gyermeke, sőt, még meg is
áldotta Ismáelt (1Móz.17,20). Ráadásul Sára halála után Ábrahám még újra
megházasodott, ahonnan lettek még gyermekei is. Tehát a hitnek atyja mai
értelemben házasságot tört, és többször is házasodott, vagyis nem volt
egyfeleségű. Jákobnak is igazából két felesége volt, és a két szolgálóhoz a
feleségei küldték be őt. A gyermekei pedig Istennél mind egyenértékűek voltak.
Ők maguk is úgy tekintettek egymásra, mint akik egyformán testvérek. Úgy tűnik,
hogy az 1Móz.2,24 nem számított Istennél annyira erősen, hogy mindenkit
halállal büntessen, aki nem aszerint élt, mert a gyilkos Káint viszont
megbüntette. Bár amíg nem volt törvény, addig a bűn sem számíttatik be
(Róm.5,13).
Dávid királynak azt mondta az Úr, hogy mindent jól
cselekedett egész életében, kivéve az Uriás feleségével való bűnét (1Kir.15,5).
Dávidnak több felesége és sok ágyasa is volt. Pedig ő már a törvény idején élt,
és mégsem rótta fel neki ezt Isten mint bűnt. Sőt, a Saul lányát, Mikált, már
odaadták más embernek feleségül (1Sám.25,44), akit később Dávid visszavitt
magához (2Sám.3,13-16). Dávid sohasem vált el Mikáltól, ennek ellenére adta oda
Saul másnak. Úgy tűnik, hogy azért, mert nem váltak el, azért kérhette vissza,
bár Mikál és a második férje házasságtörést követtek el. Lehet, hogy amiatt nem
számított bűnnek, mert sem Dávid, sem Mikál nem önszántából került bele ebbe a
helyzetbe? És az is érdekes, - bár erre konkrét hivatkozás nincs -, hogy úgy
tűnik Mikállal még Dávid együtt volt, mert a halála napjáig a gonosz szíve
miatt nem lett gyermeke (2Sám.6,23).
Ennek az oda-vissza házasodásnak törvényellenesnek kellett
volna lennie, de Isten nem rótta fel Dávidnak mint bűnt! Nem küldte egy
prófétáját sem Dávidhoz, hogy figyelmeztesse, hogy bűnt követ el, mint
Besthsabé esetében (2Sám.11,27-2Sám.12,1). De ez még a nép szemében sem volt
bűn. De mit mond a törvény az elvált asszonyról?
1 Ha valaki asszonyt vesz magához,
és feleségévé teszi azt, és ha azután nem találja azt kedvére valónak,
mivelhogy valami illetlenséget talál benne, és ír neki váló levelet, és
kezébe adja azt annak, és elküldi őt házától; 2 És kimegy az ő házából, és elmegy és más
férfiúé lesz; (5Móz 24,2) 3 És a
második férfiú is
meggyűlöli őt, és ír neki váló levelet, és kezébe adja azt, és elküldi őt
házától; vagy ha meghal az a második férfi, aki elvette azt magának
feleségül; (5Móz 24,3) 4 Az
első férje, aki elküldte őt, nem veheti őt másodszor is magához,
hogy feleségévé legyen, minekutána megfertőztetett; mert utálatosság ez az Úr
előtt; te pedig ne tedd bűnössé a földet, amelyet az Úr, a te Istened ad neked
örökségül. (5Móz 24,1-4)
Nem vétkezett sem az asszony, sem a férfi, ha újra
házasodott. Az volt a vétek, ha a már másodszor is házasodott asszonyt vissza
akarta volna fogadni. Bár amint Dávidnál láttuk, ezt nem rótta fel neki az
Isten. Több tanítást is olvastam, ahol azt mondják, hogy az újraházasodás miatt
feddte meg Keresztelő János Heródest.
17 Mert maga Heródes fogatta el és vettette
börtönbe Jánost, Heródiás miatt, Fülöpnek, az ő testvérének felesége miatt,
mivelhogy azt vette feleségül. 18 Mert János azt mondta Heródesnek: Nem
szabad neked a testvéred feleségével élned.
(Mk 6,17-18)
De itt nem az újraházasodásról van szó, hanem arról, ahogyan
a törvény mondja a 3Móz.18,16 mondja, hogy a fiútestvér szemérmét ne fedje fel
senki. A közeli rokonok közötti kapcsolat az útálatos Isten előtt, és nem az
újraházasodás. Ha az újraházasodás Isten szemében bűn lenne, akkor a törvény ezt
egyértelműen kimondaná.
Egyébként Isten szemében nem a törvénytisztelők, és a
törvények betartói voltak az igaz emberek, hanem akiknek a szívük olyan volt.
Noét, Dánielt és Jóbot is igaznak mondja az Úr (Ez.14,14; Ez.14,20), bár
egyikük sem tartotta be a mózesi törvényeket. Mert Noé és Jób idejében még nem
volt törvény, Dániel pedig a fogságban nem tudott áldozatot vinni az Úrnak. Még
az igaz böjtről is azt mondja az írás, hogy a bűnbánattal és írgalommal teljes
cselekedetek az igazi böjt (Ézs.58,3-6). Dávid is több évig élt bujdosásban, és
nem tartotta meg a törvény által előírt áldozatokat Silóban, Isten mégsem
számította ezt neki be. Már az Ószövetség idején is élesen látszik Istennek a
viszonya a bűnbánó emberhez, és azt látjuk, hogy Neki nem a törvény betűjének
szigorú betartása a legfontosabb, hanem az ember szíve.
Ha átmegyünk az Újszövetség elejére, akkor azt olvassuk
Józsefről, Mária férjéről, hogy igaz ember volt. És mit is tett ez az igaz
ember?
18 A Jézus Krisztus születése pedig így
volt: Mária, az ő anyja, eljegyeztetve Józsefnek, mielőtt egybekeltek volna,
viselősnek találtatott a Szent Szellemtől. 19 József pedig, az ő férje, mivelhogy igaz
ember volt és nem akarta őt gyalázatba keverni, el akarta őt titkon bocsátani. (Mt 1,18-19)
20 Mikor pedig ezeket magában elgondolta:
íme az Úrnak angyala álomban megjelent neki, mondva: József, Dávidnak fia, ne
félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert ami benne fogantatott, a
Szent Szellemtől van az. (Mt 1,20)
Márián egyértelműen látszott már, hogy várandós, és József
tudta, hogy nem ő volt Máriával. De mivel igaz ember volt, ezért irgalmas volt
Máriával, és titkon akarta elbocsátani. Ha a törvényt nézte volna, akkor meg
kellett volna köveztetnie Máriát. Figyeljük meg, hogy az Úr angyala akkor szólt
neki, mikor elvégezte magában, hogy elbocsátja Máriát. Előbb hozta meg a
döntését, és Isten akkor szólt neki!
Eddig azokat az eseteket néztük, ahol nem volt paráznaság.
De most nézzük meg, hogy mit mond az ige azokról a házasságokról, ahol
házasságtörés van. Sokan nem számítják bele a házasságtörésbe a szellemi
házasságtörést, pedig az is egy formája a szövetségrontásnak. Hiszen a házasság
is egyfajta szövetség.
6 Ha testvéred, a te anyádnak fia, vagy a
te fiad vagy lányod, vagy a kebleden lévő feleség, vagy lelki-testi barátod
titkon csalogat, mondva: Nosza menjünk és tiszteljünk idegen isteneket,
akiket nem ismertetek sem te, sem atyáid. 7 Ama népek istenei közül, akik
körülöttetek vannak, közel hozzád vagy távol tőled, a földnek egyik végétől a másik végéig: 8 Ne
engedj neki, és ne hallgass rá, ne nézz rá szánalommal, ne kíméld és ne
rejtegesd őt; 9 Hanem megölve megöljed őt; a te
kezed legyen először rajta az ő megölésére, azután pedig az egész népnek keze. 10
Kövekkel kövezd meg őt, hogy meghaljon; mert azon
igyekezett, hogy elfordítson téged az Úrtól, a te Istenedtől, aki kihozott
téged Egyiptomnak földjéből, a szolgaságnak házából; (5Móz 13,6-10)
2 Hogyha találtatik közötted
valamelyikben a te kapuid közül, amelyeket az Úr, a te Istened ad neked, vagy férfiú
vagy asszony, aki gonoszt cselekszik az Úrnak, a te Istenednek szemei
előtt, megszegve az ő szövetségét; 3 És elmegy és szolgál idegen isteneket, és
imádja azokat, akár a napot, akár a holdat, vagy akármelyet az égnek seregei
közül, amelyet nem parancsoltam; 4 És megjelentik neked, és meghallod: jól
megtudakozd; és hogyha igaz, és bizonyos a dolog, és megtörtént ez az utálatosság Izraelben: 5 Akkor
vidd ki azt a férfiút vagy azt az asszonyt, aki azt a gonoszságot művelte, a te
kapuidba, (a férfiút vagy az asszonyt) és kövezd agyon őket, hogy
meghaljanak. (5Móz 17,2-5)
Ezek az igék az Újszövetségben összhangban vannak a hitetlen
házastárs jellemzőivel. Ez különösen igaz olyan esetekben, amikor a már házas
felek közül az egyikük megtér, a másikuk pedig nem is érti, hogy most miért
kellene másképp élnie. Ilyen esetekben a fent leírt hivogatás a bálványimádásra
egyértelműen fenn áll.
12 Egyebeknek pedig én mondom, nem az Úr: Ha
valamely atyafinak hitetlen felesége van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa
azt. 13 És amely asszonynak hitetlen férje van,
és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. 14 Mert meg van szentelve a hitetlen férj az
ő feleségében, és meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében, mert
különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek. 15
Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljon el; nem
vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban.
De békességre hívott minket az Isten.
(1Kor 7,12-15)
14 Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában;
mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a
világosságnak a sötétséggel?
(2Kor 6,14)
Arra buzdít, hogy ha van rá mód, akkor ne rúgja fel a hívő a
hitetlennel a házasságát, de ha ez sérti az Úrral való kapcsolatát, akkor nem
kell kínoznia magát, hanem ha úgy vezeti a Szent Szellem (Róm.8.fej.), akkor
nyugodtan váljon el. Itt is látnunk kell, hogy az Úr írgalmat akar, és nem
ítéletet. Az Ószövetségben meg kellett volna kövezni az olyan házastársat, aki
más istent akar imádni, de az Újszövetségben már „elég” elválni a hitetlentől,
ha más isten imádására bíztat.
A testi paráznaságot már könnyebb felismerni és kezelni.
Erről az Ószövetség is egyértelműen nyilatkozik, bár ahogyan láttuk, a törvény
és a gyakorlat „nem feltétlen fedik egymást”.
22 Ha rajtakapnak valamely férfit, hogy
férjes asszonnyal hál, ők mindketten is meghaljanak: a férfi, aki az asszonnyal
hált, és az asszony is. Így tisztítsd ki a gonoszt Izraelből. 23
Ha szűz lány van jegyben egy férfiúval, és megtalálja
azt valaki a városban, és vele hál: 24 Vigyétek ki mindkettőjüket annak a
városnak kapuja elé, és kövezzétek meg őket kővel, hogy meghaljanak. A lányt
azért, hogy nem kiáltott a városban, a férfit pedig azért, hogy meggyalázta az
ő felebarátjának feleségét. Így tisztítsd ki a gonoszt Izraelből. (5Móz 22,22-24)
Ahogyan József példájából is láttuk, már az Ószövetség
idején is fontosabb volt az irgalom az Úrnak, mint a törvény betű szerinti betartása.
Ezt támasztja alá egyértelműen a parázna nő és Jézus története.
3 Az írástudók és a farizeusok pedig egy
asszonyt vittek hozzá, akit házasságtörésen kaptak, és a középre állítva azt, 4 Mondták
neki: Mester, ez az asszony tetten kapatott, mint házasságtörő. 5 A
törvényben pedig megparancsolta nekünk Mózes, hogy az ilyenek köveztessenek
meg: te azért mit mondasz? 6 Ezt pedig azért mondták, hogy
megkísértsék őt, hogy legyen őt mivel vádolniuk. Jézus pedig lehajolva, az
ujjával írt a földre. 7 De mikor szorgalmazva kérdezték őt,
felegyenesedve mondta nekik: Aki közületek bűn nélkül való, az vesse rá először
a követ. 8 És újra lehajolva, írt a földre. 9 Azok
pedig ezt hallva és a lelkiismeret által
vádoltatva, egymásután kimentek a vénektől kezdve mind az utolsóig; és egyedül
Jézus maradt és az asszony a középen állva. 10 Mikor pedig Jézus felegyenesedett és
senkit sem látott az asszonyon kívül, mondta neki: Asszony, hol vannak azok a
te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-e téged? 11 Az pedig mondta: Senki, Uram! Jézus pedig
mondta neki: Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezz! (Jn 8,3-11)
A törvény szerint egyértelmű volt a helyzet, mert a
paráznaságon rajtakapott nőt meg kellett kövezni. Jézus mégis azt mondta, hogy
az vesse az első követ a nőre, akinek nincs bűne. Jézus még csak nem is
említette az asszony bűnét! A homokba írás is nagyon fontos részlete ennek a
történetnek. Jeremiásnál írja az Ószövetség, hogy azoknak a nevei vannak a
porba írva, akik elvesznek (Jer.17,13). Amikor a parázna nő vádlói látták a
nevüket felírva a homokba, akkor tudták, hogy Jézus mit csinál. Isten szemében
nincs egy igaz sem, mindannyian egyformán vétkeztünk ellene (Róm.3,11-12). Csak
a hitünk menthet meg minket, és az Isten felé bűnbánó, alázatos szív.
12 Te pedig, embernek fia, szólj néped
fiaihoz: Az igaznak igazsága meg nem menti őt a napon, amelyen vétkezik, és a
hitetlen hitetlensége által el nem esik a napon, melyen megtér hitetlenségéből,
és az igaz nem élhet az ő
igazsága által a napon, melyen vétkezik. (Ezék 33,12)
Ha pedig a törvényből egyetlen törvény ellen is vétünk,
akkor az egész törvényt megrontottuk.
10 Mert ha valaki az egész törvényt
megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös. (Jak 2,10)
10 Mert akik törvény cselekedeteiből vannak,
átok alatt vannak; minthogy meg van írva: Átkozott minden, aki meg nem marad
mindazokban, amik megírattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje. (Gal 3,10)
Ez itt most azért érdekes, mert a paráznaság is és a
házasságtörés is „csak az egyik bűn” Isten ellen. Ha nem voltam parázna, de
loptam, akkor is az egész törvény megrontásában vagyok bűnös. Ha nem öltem, de
hamis tanú voltam, akkor is az egész törvényt megsértettem. Emiatt szükség,
hogy az Úrhoz könyörögjek a bűneim bocsánatáért.
31 Azt mondom azért nektek: Minden bűn és
káromlás megbocsáttatik az embereknek; de a Szellem káromlása nem bocsáttatik
meg az embereknek. (Mt 12,31)
39 És mindenekből, amikből a Mózes törvénye
által meg nem igazíttathattatok, ez által mindenki, aki hisz, megigazul. (ApCsel 13,39)
Ezeknek az igéknek alapján azt mondhatjuk, hogy a bűnöket
megbocsátja az Isten. Egy kivétel van, a Szent Szellem káromlás, amelyre nincs
bocsánat. De még aki a Fiú ellen szól, annak is megbocsáttatik. És itt kanyarodhatunk
vissza a házasságokhoz közvetlenül. Az Úr valóban azt szeretné, hogy a
házasságok egy életre szóljanak. Ezért ha a vétkes házastárs, aki a
paráznaságot elkövette, bocsánatot kér, és tiszta szívéből megtér, akkor a
másik félnek meg kell bocsátania, de emellett minden joga megvan, hogy magát a
házasságot felbontsa, hiszen a vétkes fél azt már felbontotta, ezért a
szövetség is fel lett bontva. De Krisztusban éppen a megbocsátás miatt
megteheti, hogy megmaradnak a házasságban. Még az Úr imájában is benne van,
hogy bocsássunk meg egymásnak, ahogyan az Úr is megbocsát nekünk (Mt.6,12, vagy
Mk.11,25-26). Erre enged következtetni Jézus története a paráznaságot
elkövetett nővel kapcsoltaban is (Jn.8,3-11 – fentebb), akinek annyit mondott,
hogy ne vétkezzen többé.
A szövetség szempontjából nagyon fontos ez, mert az Úrral is
szövetséget kötünk. Az Úr hű a szövetségekhez, amelyeket kötött az emberrel.
Ezért várja viszonzásul, hogy az ember is legyen hűséges a szövetségekhez,
amelyeket megköt. Viszont ahogyan az Úr szövetségei is feltételhez vannak
kötve, úgy az emberek közötti szövetségek is feltételekhez vannak kötve. Ezért
ha a szövetség megkötésekor „megállapodott” feltételek már nem igazak, akkor a
szövetség alól felmentést nyer a vétlen fél. Ott tévesztik el sokan emiatt az
újraházasodást, mert a házasságtörő fél ma már nem lesz megkövezve, hanem
elbocsátva. De attól még a házasság szövetsége olyan, mintha a vétkes fél
halála miatt felbomlott volna.
10 Azoknak pedig, akik házasságban vannak,
hagyom nem én, hanem az Úr, hogy az asszony férjétől el ne váljon. 11
Hogyha pedig elválik is, maradjon házasság nélkül,
vagy béküljön meg férjével; és a férj se bocsássa el a feleségét. (1Kor 7,10-11)
15 Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljon
el; nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen
dolgokban. De békességre hívott minket az Isten.
(1Kor 7,15)
27 Feleséghez köttettél? Ne keress elválást.
Megszabadultál feleségedtől? Ne keress feleséget. 28
De ha veszel is feleséget, nem vétkezel; és ha
férjhez megy is a hajadon, nem vétkezik ; de az ilyeneknek háborúságuk lesz a
hústestben. Én pedig kedveznék nektek.
(1Kor 7,27-28)
Az Újszövetségben már a Szent Szellem erejénél fogva meg
kellene lennie bennünk az erőnek, hogy Isten parancsai szerint éljünk. De az
1Kor.7,11-ben mégis azt olvassuk, hogy ha megesik az, hogy elválnak, akkor
inkább maradjanak úgy. Nem csinál belőle nagy ügyet. Ha már felszabadult a
feleség kötelékéből, akkor ne keressen másikat, mert jobb az Urat egyedül
követni, mint a házasságra figyelni. De nem vétkezik az, aki más feleséget
vesz. Hogyan lehet ez? Ha ez az Úrnak az Ószövetségben sem jelentett élet-halál
kérdést, akkor az Újszövetség, a kegyelem idején még kevésbé kell problémát
jelentenie. Hogyan mondhatunk ki ilyet?
9 Avagy nem tudjátok-e, hogy igazságtalanok
nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se
bálványimádók, se házasságtörők, se fiú megrontók, se férfiakkal
tisztátalankodók, 10 Se lopók, se telhetetlenek, se
részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát. 11 Ilyenek voltatok pedig némelyek, de
megmosattattatok, de megszenteltettetek, de megigazíttattatok az Úr Jézusnak
nevében és a mi Istenünk Szelleme által.
(1Kor 6,9-11)
A bűnbocsánat miatt! Akármi legyen is a bűnünk, ha őszintén
megbánjuk, akkor az Úr jó, és megbocsát, vagyis eltörli a bűnünket. Legyen az
akár házasságtörés , vagy paráznaság is.
5 És ezt mondta: Annak okáért elhagyja a férfiú
atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy hústestté. 6 Úgy
hogy többé nem kettő, hanem egy hústest. Amit azért az Isten egybeszerkesztett,
ember el ne válassza. 7 Mondták neki: Miért rendelte tehát Mózes,
hogy válólevelet kell adni, és úgy bocsátani el az asszonyt? 8 Mondta
nekik: Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte meg nektek, hogy
feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt. 9 Mondom
pedig nektek, hogy aki elbocsátja feleségét, hanem ha paráznaság miatt, és mást
vesz el, házasságtörő; és aki elbocsátottat vesz el, az is házasságtörő. (Mt 19,5-9)
Jézus a válás okait leszűkíti a paráznaságra, vagyis a
szövetségrontásra, a házasságtörésre, mert az akkori gyakorlat már túl szabadon
kezelte ezt az elbocsátást. De ahogyan fentebb láttuk, a hitetlenség az már
szellemi paráznaság, ha a hitetlen házastárs bálványimádásra buzdít. Akkor
pedig – mivel az Újszövetség idején élünk – nem kell megkövezni a hitetlent,
hanem „elég” elválni tőle. Aki pedig bűntelen, az szabad, mert felszabadult a
házasság kötelékéből. De ez nem feltétlen jelenti azt, hogy aki elvált, az
mindjárt megkapja a cölibátust is. Ha pedig a testében még érzi a vonzódást a
másik nem felé, akkor igenis házasodjon meg.
1 Amik felől pedig írtatok nekem, jó a
férfiúnak asszonyt nem illetni. 2 De a paráznaság miatt minden férfiúnak
tulajdon felesége legyen, és minden asszonynak tulajdon férje. (1Kor 7,1-2)
9 De ha magukat meg nem tartóztathatják,
házasságban éljenek: mert jobb házasságban élni, mint égni. (1Kor 7,9)
Egy elvált embertől nem várja el az Úr, hogy belül eméssze a
vágy, és égjen, és folyamatosan ebben a kínban éljen. Inkább házasodjon meg
újra. Még ha vétkeztek is, vagy vétkezett is a válással, azt megbocsátja az Úr,
és az élet megy tovább.
És akkor mi van a szolgálatokkal? Szolgálhat elvált és
újraházasodott ember?
2 Szükséges annak okáért, hogy a püspök
feddhetetlen legyen, egy feleségű férfiú, józan, mértékletes, illedelmes,
vendégszerető, a tanításra alkalmas; (1Tim 3,2)
12 A diakónusok egy feleségű férfiak
legyenek, akik gyermekeiket és tulajdon házaikat jól igazgatják. (1Tim 3,12)
Az egyfeleségű itt arra vonatkozik, hogy egyszerre ne legyen
több felesége. Bár tudom, hogy ezt az állításom nehéz igazolni, de az igék és
az eddigi gondolatmenet egyértelműen ehhez a kijelentéshez vezetnek. A
társadalmi környezet is olyan volt, hogy gyakori volt a többnejűség. Az
egynejűség a kereszténységgel terjedt el igazán, pont amiatt, mert ez Isten
eredeti szándéka. Hogy pedig a diakónusokról azt írja, hogy egy feleségűek
legyenek, ez itt egy fordítási kérdést vet fel, mert Fébé a Kenkréabeli
gyülekezet szolgálója, vagyis diakónusa volt (Róm.16,1). Róla egyébként is
csupa jót mond Pál, és ha itt azt mondaná, hogy egy nő nem lehet diakónus,
hanem csak olyan férfi, akinek egész életében egy felesége volt, akkor
önmagával kerül ellentmondásba. De ha az is feltétel lenne, hogy csak olyan
férfi szolgálhat, aki nős, akkor szintén önmagának mond ellent Pál, mert Timótheus
sem és Titusz sem volt házas, de még maga Pál sem.
Ha pedig kimondjuk, hogy nem lehet szolgáló olyan, aki már
újraházasodott, akkor az Úr kegyelmét vonjuk meg az ilyen embertől, mert
kijelentjük, hogy aki már egyszer elvált, az élete végéig viselje ennek a
cselekedetének a következményeit. Egy gyilkos lehet szolgáló, de egy
újraházasodott már nem? Egy rablógyilkos lehetne szolgáló, de egy elvált nem? Egy
sikkasztó, csaló, hazudozó lehet szolgáló, de egy újraházasodott már nem? Nem
érezzük ennek a súlyát?
12 Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek, mint
akiket a szabadság törvénye fog megítélni. 13 Mert az ítélet irgalmatlan az iránt,
aki nem cselekszik irgalmasságot; és dicsekszik az irgalmasság az ítélet
ellen. (Jak 2,12-13)
13 Elszenvedve egymást és megbocsátva
kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképpen a
Krisztus is megbocsátott nektek, akképpen ti is; (Kol 3,13)
Az igében végig Isten irgalmát találjuk. Ha mi kimondanánk,
hogy valaki nem szolgálhat, mert elvált, akkor ítéletet mondunk ki az életére,
és nem az irgalmat gyakoroljuk. Nem az Úr dönti el, hogy kit választ
szolgálatra (ApCsel.13,2)? Nem a gyümölcsök döntik el, hogy kivel van ott az Úr
(Mt.12,33; Lk.6,44)? Ne siessünk az ítélettel.
7 Boldogok az irgalmasok: mert ők
irgalmasságot nyernek. (Mt 5,7)
13 Elmenve pedig tanuljátok meg, mi az:
Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat hívogatni jöttem,
hanem a bűnösöket a megtérésre. (Mt 9,13)
7 Ha pedig tudnátok, mi ez: Irgalmasságot
akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok volna az ártatlanokat. (Mt 12,7)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.