A hús, a lélek és a szellem harca

7 És formálta az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehelte az ő orrába életnek leheletét. Így lett az ember élő lélekké. (1Móz 2,7)

Isten eredetileg az ember élő lélekké teremtette. Ez azt jelenti, hogy a lelkünk volt a lényünk „vezére”, a lelkünk volt a legerősebb. Ezért mondja az ige élő léleknek az embert, mert a lelke határozta meg. Az ige is, amikor megszámlálták az embereket, akkor azt mondja, hogy hány lélek lett megszámlálva (pl. 1Móz.46,27), a lélek tulajdonságai különböztetnek meg minket egymástól, az tesz minket egyénekké, egyéniségekké. Ez volt a bűnbeesés előtti állapot, amikor az ember lelke volt az életének meghatározója. Sajnos a bűnbeesés miatt a lélek elvesztette vezető szerepét, és az embernek része lett a bűn.

3 És mondta az Úr: Ne maradjon az én szellemem örökké az emberben, mivelhogy ő hústest; legyen életének ideje száz húsz esztendő. (1Móz 6,3)

Azután, hogy az angyalok lejöttek, és ember feleséget vettek maguknak, és az ember nem tudott megállni a bűnnel szemben, és hússá, vagyis a szöveg szerint hústestté lett. Ha megnézzük az özönvízzel kapcsolatos igéket (1Móz.6,17, 1Móz.7,15; 1Móz.9,17; stb.), ott sokszor elhangzik, hogy Noé vigyen be a bárkába minden olyan hústetet (vagy húst),  akiben élő szellem van. Ebből láthatjuk, hogy az ember „lecsúszott” ugyanabba a kategóriába, mint az állatok, vagyis ő is hústest lett. Ez azt jelenti, hogy az ember élete, ahogyan az állatoké is, a test szükségleteinek a kielégítésére irányul, és a lélek a testet, pontosabban a húst szolgálja ki. Ezért lett a hús a vezető szereplő a lényünkben, és nem a lélek. Ez az állatoknál nem probléma, mert nekik ez adatott, hogy a létfenntartásukért éljenek. Viszont az embernek Isten nem ezt szánta. A léleknek kellett volna, vagyis még mindig a léleknek kellene tudnia választani az isteni, szellemi dolgok és a testi lét dolgai között. Ahogyan Jézus is azt mondja, hogy az az Ő eledele, hogy annak az akaratát cselekedje, aki őt elküldte (Jn.4,34), és nem elsősorban a testi éhség kielégítése. A testi szükségletek vágyainak legyőzésére a lélek azonban önmagában már képtelen, mert a hús a bűn miatt erősebb lett a léleknél.

18 Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a hústestemben jó; mert az akarás megvan bennem a jóra, de a jó véghezvitelét nem találom. 19 Mert nem a jót cselekszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok. 20 Ha pedig én azt cselekszem, amit nem akarok, nem én művelem már azt, hanem a bennem lakó bűn. 21 Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn hozzám van ragadva. 22 Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint; 23 De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ad a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban. (Róm 7,18-23)

A hústest hatalma az ember lelkén olyan erős lett, hogy Isten azt mondja, hogy ez már törvény. Pál ezt az „élményt” írja le. A lelke gyönyörködik az Isten törvényében, de a hústeste nem engedelmeskedik, és végül legyőzi a lelket, és az ember azt teszi, amit nem szeretne. Az elmém törvénye erkölcsös lenne, de a bűn törvénye a tagjaimban legyőzi az elmém törvényét. Ezért a nem újjászületett embernek reménytelen a helyzete, mert a lelke sohasem fog tudni győzni a hústestben lakó bűn felett. Ideig-óráig elfojthatja, de legyőzni nem tudja.

Ezért kell szétválasztani az igében is a test és a hús, vagyis a hústest fogalmakat, hogy érthető legyen az ember helyzete, mert a test önmagában nem tartalmazza a bűnt.

18 Kerüljétek a paráznaságot. Minden bűn, melyet az ember cselekszik, a testen kívül van, de aki paráználkodik, a maga teste ellen vétkezik. (1Kor 6,18)

26 Mert amiképpen holt a test szellem nélkül, akképpen holt a hit is cselekedetek nélkül. (Jak 2,26)

Ha nem különböztetjük meg a test szót a hústest szótól, és összevetjük Pál Rómabeliekhez írt levelét a Korinthusbeliekhez írt levelével, akkor azt látjuk, hogy ellentmond önmagának, mert sok fordításban mind a hústestet, mind a testet egyszerűen testnek fordítják. És akkor egyszer Pál azt írja, hogy a bűn a testében lakozik (Róm.7.), majd azt mondja, hogy minden bűn a testen kívül van (1Kor.6,18). Jakab viszont megerősíti, hogy a test önmagában csak egy „edény”, ezért a bűn nem lakhat a sejtjeinkben, hanem az valósággal a bukott lelkünkben van, amelyet a Biblia húsnak, itt hústestnek mond. Ezért elengedhetetlen az újjászületés, mert önmagában a lelkünk nem képes legyőzni a hústestet. Pontosabban, a hústest kívánságainak kiszolgálására figyelő lélek, nem képes ezt a törekvését legyőzni, és a harcban mindig alul marad. Erről szól a Róma levél 7. fejezete.

7 Mert a hústest gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. (Róm 8,7)

Én hiába olvasom Isten törvényét, és gyönyörködöm benne, a végrehajtás nem megy saját erőből. A hústest, ahogyan az állatoknál, mindig önző, parázna, irigykedő, stb (Gal.5,19-21), más szóval az önző érdekeket képviseli, mert szépen mondva túl akar élni másokat. Ezért bukik bele a lélekelemzésbe az Isten nélküli pszichológia, és ezért keverhetik bele az ember jellemébe a „fajfenntartás” és az „életbenmaradás versenyének” látszata alapján azt, hogy az ember az állati sorból emelkedett ki. De ez nincs így! Ez a bűn következménye, és ez része lett a születésünkkel „kapott” jellemünknek.

24 Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből? (Róm 7,24)

2 Mert a Jézus Krisztusban való élet szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. (Róm 8,2)

A bűn a törvény erejével van bennünk. Ha itt megállunk egy kicsit, és elgondolkodunk a keleti vallások ma oly felmagasztalt meditációs technikáin, és türelmességet tanító tanain, akkor meg kell látnunk, hogy azok csak az elfojtás módszerét tudják érvényesíteni. Ez pedig két dolgot jelent. Az egyik, hogy ez addig tud érvényben lenni, amíg én kontrollálom a helyzetet, és nem veszítem el az önuralmam. Ha pedig egyszer „kihoznak a sodromból”, akkor reménytelenül visszaesek. A másik, hogy ezek az elfojtott érzelmek, kívánságok és indulatok máshol, más formában törnek elő. Ha pedig nem elégíttetnek ki, akkor depresszióba sodorják az egyént. Ezért kell még ma is oly sok ilyen technikát követőnek „én időt” félretenni, hogy tudjon magával foglalkozni, és a hústestének kedvezni, hogy a hústest elfojtott indulatai és kívánságai, vagyis az ego kapjon „valamit” és újra elcsendesedjen. Ahogyan látjuk, a hústestben lévő törvényt csak egy erősebb törvény tudja legyőzni. A bűn törvényét csak Isten életének törvénye tudja legyőzni. Ez az egyetlen olyan törvény, amely erősebb a bennünk lakozó bűn törvényétől. Isten életének törvénye nélkül minden harcunk hiábavaló. Isten életének törvényszerűsége, hogy nem cselekedhet bűnt, és mivel Isten maga az élet, ezért a Tőle származó élet törvénye a legerősebb törvénnyel rendelkező élet. Ez az egyetlen élet, amely legyőzheti a mi bűnös hústetünkben lévő törvényt. Ezért kell újjászületnünk víztől és Szellemtől.

6 Tudva azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtlenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek: (Róm 6,6)

11 Ezenképpen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által. (Róm 6,11)

A víztől való újjászületés során megerőtlenül a bűnnek hústeste, és a szellem újjászületésével pedig részünkké válik az az isteni erő, amellyel a továbbiakban a hústest kívánságait meg tudjuk öldökölni.

13 Mert, ha hústest szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a Szellemmel megöldökölitek, éltek. 

(Róm 8,13)

A hústest cselekedeteinek egy útja lehet, ha az ember valósággal Isten felé törekszik. Ez az út pedig a halál. Nem az elfojtás, hanem a halál. A kettő között az a különbség, hogy ha valami meghalt bennem, akkor az már nem követel semmit sem magának. Vagyis egyszerűen nincs jelen, nem nyomja a lelkem, mint az elfojtásnál. Az elfojtással a felgyülemlett indulatokat valahová el kell vezetnem, de a halál esetében nem kell ilyet tennem, mert „meg sem érint” az a bizonyos dolog. De ahogyan láttuk, mi önmagunkban képtelenek vagyunk megölni a hústestet. A hústest mindig legyőzné a lelkünket. Ezt csak és kizárólag Isten Szellemének ereje tudja bennünk megtenni.

2 És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata. (Róm 12,2)

10 Ezért ez az a szövetség, melyet kötök az Izrael házával, ama napok múltán, mondja az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjükbe, és az ő szívükbe írom azokat, és leszek nekik Istenük és ők lesznek nekem népem. (Zsid 8,10)

11 Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a hústesti kívánságoktól, amelyek a lélek ellen vitézkednek; (1Pt 2,11)

Az Úr segít azzal, hogy beírja az ő törvényét a mi elménkbe és szívünkbe. Ezzel képesek leszünk arra, hogy a jót felismerjük, amikor odafordulunk az Úr felé. És ezért kell a Szent Szellem az életünkbe, hogy legyen erőnk a hústesttel szemben megcselekedni azt, amiről látjuk, hogy jó. Csak a Szent Szellemtől átitatott szellemünkkel összefogásban képes a lelkünk a hústesttel szemben eredményes harcra.

Most sokan kérdezhetik, hogy jó-jó, ez így szép, de hogyan néz ki ez a gyakorlatban. A valóság az, hogy mi nem látjuk magunkat tisztán. Mindenki sokkal engedékenyebb önmagával szemben, mint másokkal.

3 Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre? 4 Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott íme, a te szemedben gerenda van? 5 Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből! (Mt 7,3-5)

Másoknál rögtön látjuk, hogy mi a probléma. A saját életünkben azonban igencsak elnézőek, és sokszor vakok vagyunk. Ezért mondhatja Jézus, hogy a szemünkben lévő gerendát nem látjuk, de a másik életében a szálkát is észrevesszük. Az Úr sok dolgot megmutat az életünkben, hogy mik azok, amik nem tetszenek neki. Ilyenkor „kezeli” a hústesti életünk, más szóval az óemberi életünk egy adott részét. Ettől a ponttól van reményünk a változásra is, mert ha az Úr rámutat valamire, akkor megadja hozzá az erőt is, hogy azt elhagyjuk az életünkből. Csak így lehetséges. Arra is figyelnünk kell, hogy az Úr nem fog egyikünk életében sem mindent egyszerre „lerombolni” és egyik napról a másikra új életet kezdeni velünk. Ő nem akarja, hogy lelkileg összeomoljunk. A lelkünkön végzett igen precíz munkájából is látszik, hogy Ő az Isten, mert ezt más nem tudná így megcsinálni. Miközben éljük az életünket, Ő úgy hozza elénk azokat a dolgokat, amiket el kell hagynunk, és közben dolgozunk, tanulunk, családunk van. Akkor mutat rá egy-egy dologra, mikor azt képesek vagyunk elhordozni.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a kisebb dolgokkal kezdi az Úr, és a legsúlyosabbak maradnak a legvégére. Ennek az az oka, hogy azokat a dolgokat a legnehezebb letenni, amelyek a lényünk meghatározó elemei. Ezekhez kell a legerősebben az Úrban lennünk, és ehhez kell számunkra a legtöbb erő, mert ezekhez kötődünk a legerősebben. Ha ezekkel kezdené az Úr, akkor hirtelen nem tudnánk, hogy kik vagyunk.

7 Mindenkinek azonban haszonra adatik a Szellemnek kijelentése. (1Kor 12,7)

10 Némelyiknek csodatevő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig szellemeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása; (1Kor 12,10)

A Szellem kijelenti, hogy az Úr szerint merre kell tovább haladnunk az életünkkel. Ez mindenkinek haszonra adatik, nem „csak úgy”. Ha valamit kijelent az Úr, akkor azzal célja van. A Szent Szellem ajándékai között ott van a „csodatévő erők”, amely a görög „dunamis” szó. Ennek egyik jelentése valóban a csodatévő erő, de az egyik legfontosabb jelentését keveset forgatják.  Ez pedig az erkölcsi erő, és a lélek kiválósága. Tehát a Szent Szellem adja meg azt az erkölcsi és szellemi erőt, amellyel a hústest cselekedeteivel, indulataival és kívánságaival szemben megállhatunk, és legyőzhetjük.

Ahogyan az 1Pt.2,11-ben látjuk, a hústest a lélek ellen harcol. Vagyis az elménkben meg vagyunk győződve az isteni törvények helyességéről, és azokat akarjuk követni, de az óemberünk, a hústest ezeknek nem engedelmeskedik.

11 Akiben körül is metéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkőzve a hústesti bűnök testét a Krisztus körülmetélésében; (Kol 2,11)

Amikor a szívünk körül van metélve, akkor jön el a lelkünkben az a fajta szabadság, hogy ne legyen kényszer bennünk a hústest cselekedeteinek megcselekvésére. A szív a döntéshozó „szervünk”, és ez a Bibliában nem esik egybe a fizikai szívvel, de funkcióját tekintve ugyanaz. A szívben mérlegeljük adott helyzetben a körülményeket, és vetjük egybe a korábbi véleményekkel, tapasztalatokkal, hittel, meggyőződéssel. Akkor van a szívünk körülmetélve, ha már tud a hústest „kényszerítésétől” függetlenül, a hústest ellenére is döntést hozni. Ehhez adja meg utána a Szent Szellem az erőt, hogy legyőzzünk a cselekedet szintjén is a hústestet, más szóval megöldököljük a hústest cselekedeteit.

Ez a hústest, a lélek és a szellem harca az emberben. A hústestben lakó bűn törvényét csak és kizárólag Isten Szellemének törvénye képes maga alá gyűrni. Ezért lehetnek azok az Isten Fiai, akik a hústest cselekedeteit képesek megöldökölni Szellem által, mert csak így van esélyük Isten parancsolatait betölteniük, és Szellem szerint élni. Erre az ember önmagában képtelen.