Kell-e nekünk az Ószövetség?

A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített. (2Tim 3,16-17)

Gyakran kérdés, hogy a Biblia az egy kultúrtöténeti írás vagy valóban Isten szava. A hitetlenek körében ez csak egy nép vallásos irata, amely nem különbözik más népek hasonló irataitól. De nekünk, akik hiszünk Istenben és hisszük, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, a mi megváltónk, nekünk valóban Isten szava. De akkor mint keresztények, akik elfogadjuk Jézus Istenségét, kell-e foglalkoznunk az Ószövetséggel, amely a zsidó népnek adatott. Sok művelődéstörténész, akik kereszténynek is vallják magukat, arra bíztatnak, hogy ne olvassuk az Ószövetséget, mert az teljesen más istenképet ad elénk, mint az Új Szövetség kegyelmes Istene. Hogyan lehet, hogy ez a két szövetség ilyen különböző istenképet fest elénk? Lehet, hogy mégis ugyanaz az Isten szerepel mindkét szövetségben?

Ha valaki azt állítja, hogy megismerte Istent Jézusban, mint megváltó és szerető Istent, akkor el kell hinnie, hogy Ő az, akinek mondja magát. Mindenek előtt azt kell elhinnie, hogy Ő valóban bűntelen életet élt, és emiatt adhatta magát váltságul sokak bűnéért, mert különben a saját bűneiért kellett volna meghalnia. Ha pedig bűntelen életet élt, akkor nem is hazudhatott. De honnan tudhatjuk, hogy amit leírtak róla, az úgy is volt?

Ezeket beszéltem nektek, amíg veletek voltam. Ama vigasztaló pedig, a Szent Szellem, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondtam nektek. (Jn 14,25-26)

Jézus maga mondja, hogy a beszédeket, amiket Ő mondott, azokat a Szent Szellem eszünkbe fogja juttatni. Ezért amit az apostolok írtak, az a Szent Szellem vezetése alatt íródott, és Ő mondta el Jézus szavait. Még azokat is, amelyeket egyedül, a tanítványok jelenléte nélkül szólt. Ennek megfelelően hitelesnek kell elfogadnunk, amit az Új Szövetségben olvasunk. Ráadásul nem csak Jézus tesz bizonyságot erről, hanem Pál is, ahogyan látjuk a bevezető igében. Két vagy három tanú vallomására pedig minden megáll (2Kor 13,1). Mit is mond Jézus az írásokról?

Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam; (Jn 5,39)

Mert ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek; mert én rólam írt ő. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mi módon hisztek az én beszédeimnek? (Jn 5,46-47)

A farizeusok szemére veti, hogy olvassák ugyan az ószövetségi írásokat, de nem ismerik fel, hogy azok róla tesznek bizonyságot. Ezzel Jézus elismeri, hogy a Messiásra vonatkozó részek mind róla szólnak, és már Mózestől kezdődően szerepel a kijelentés az írásokban. Ezzel nem csak azt árulja el számunkra, hogy megtalálható az Ószövetségben, hanem azt is igazolja, hogy azok az írások Istentől ihletettek, mert Ő valóban betölti a róla szóló próféciákat. De Jézus még konkrétabban állást foglal az Ószövetség írásai mellett.

Naponta nálatok voltam, a templomban tanítva, és nem fogtatok meg engem; de szükség, hogy az írások beteljesedjenek. (Mrk 14,49)

Mert azok a bosszúállásnak napjai, hogy beteljesedjenek mind azok, amik megírattak. 

(Lk 21,22)

Jézus ismerte az írásokat, és tudta, hogy az élete be fogja teljesíteni az írásokat. Máté evangéliuma, amely a zsidóknak tett bizonyságot Jézusról, sokszor a történetekhez odateszi a próféciát is, amely azzal az eseménnyel beteljesedett. Csak néhány példa:

És ott volt egész a Heródes haláláig, hogy beteljesedjen, amit az Úr mondott a próféta által, aki így szólt: Egyiptomból hívtam ki az én fiamat. (Mt 2,15)

Hogy beteljesedjen, amit Ésaiás próféta mondott, így szólva: Ő vette el a mi erőtlenségünket, és ő hordozta a mi betegségünket. (Mt 8,17)

Hogy beteljesedjen amit a próféta szólt, mondva: Megnyitom az én számat példázatokra; és kitárom, amik e világ alapítása óta rejtve voltak. (Mt 13,35)

Ezek az igehelyek nem csak azt bizonyítják, hogy az Ószövetség ígéretei Jézussal beteljesedtek, hanem az isteni ihletettségről is, hiszen ha valaki azt állítja magáról, hogy Ő az Isten fia, és az élete bizonyság erről, akkor akik korábban róla prófétáltak, azoknak is Istenből kellett szólniuk. Jézus halála után már „könnyű” meglátni az istenségét, de ezek az írások még mind a feltámadása előtti cselekedeteiről szólnak, amikor még mindez kérdéses lehetett volna. Ma már ismerjük a nevének és szavainak erejét, de a születése előtt írt próféciák csak kijelentés útján tudhatták meg mindezeket a Szent Szellemtől.

Nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Szelleme által: mert a Szellem mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is. (1Kor 2,10)

Hogy tudniillik kijelentés útján ismertette meg velem a titkot, aszerint, amint az előbb megírtam röviden, Melynek olvasásából megérthetitek, hogy micsoda az én értelmem a Krisztus titka felől; Amely egyéb időkben meg nem ismertettetett az emberek fiaival úgy, ahogy most kijelentetett az Ő szent apostolainak és prófétáinak a Szellem által: (Ef 3,3-5)

És hogy megvilágosítsam mindeneknek, hogy miképpen rendelkezett Isten ama titok felől, amely elrejtetett örök időktől fogva az Istenben, aki mindeneket teremtett a Jézus Krisztus által; Azért, hogy megismertettessen most a mennybeli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal az egyház által az Istennek sokféle bölcsessége, (Ef 3,9-10)

Még a mennyei fejedelemségek sem tudhatták meg közvetlenül Istentől, hogy kicsoda Jézus, és mi az Atya közös terve Jézussal, hanem csak embereknek jelentetett ki a Szent Szellem által. Ebből is láthatjuk, hogy az ember mennyire különleges helyen van Istennél. Egyedül az ember képes az Istennel eggyé válni, és a szellemen keresztül bensőséges kapcsolatban lenni az Atyával. Ez egészen csodálatos!

De Jézus még messzebbre megy az Ószövetség hitelességét tekintve. Nem csak a róla szóló próféciákat akarta teljesíteni azáltal, hogy megélte azokat, hanem konkrétan állást foglal az írásokról.

Felelt nekik Jézus: Nincs-e megírva a ti törvényetekben: Én mondtam: Istenek vagytok? Ha azokat isteneknek mondta, akikhez az Isten beszéde lett (és az írás fel nem bontható), 

(Jn 10,34-35)

Idézi a 82. zsoltárt, és meg sem kérdőjelezi azt, ami ott van megírva. Ma már ugye próbálják lágyítani ezt a részt, azzal, hogy ott nem kifejezetten istenek szerepelnek, hanem bírák és vének. De Jézus maga mondja el nekünk, hogy ott bizony istenek szerepelnek. Ezzel megerősít egy másik igen fontos tényt is, mégpedig azt, hogy a népek felett igenis szellemi fejedelemségek és hatalmasságok állnak, akik Isten fiai, vagyis angyalok. És még egy fontos kijelentést tesz: „az írás fel nem bontható”. Ezzel elmondja, hogy ami meg van írva, az úgy ahogy van Istentől van, és meg sem kérdőjelezi az írások hitelességét. Még azt sem kérdőjelezi meg, hogy amikor Isten szavát idézi a zsoltár, akkor azt hitelesen teszi. Egyébként is úgy tanított, hogy az írások mély ismeretéről tett bizonyságot, de mivel Ő Szent Szellemtől teljesen átitatva értelmezte, ezért magyarázhatta azokat hatalommal (Mk 1,22; Mt 7,29). Máshol pedig az egész ma Ószövetségnek ismert gyűjteményről tesz bizonyságot:

Hogy rátok szálljon minden igaz vér, amely kiömlött a földön, az igaz Ábelnek vérétől Zakariásnak, a Barakiás fiának véréig, akit a templom és az oltár között megöltetek. 

(Mt 23,35)

Zakariás a 2Krónika 24. fejezetében szerepel. A zsidó Ószövetség ugyanazokból az írásokból áll, mint a keresztény, csak a sorrend más. Ott a Krónikák könyvei állnak a végén, nem úgy mint a mi keresztény Bibliánkban Malakiás. Ezzel a kijelentésével Jézus az összes, ma Ószövetségként ismert írásról bizonyságot tesz, kivétel nélkül.

De ha ennyi bizonyság valakinek nem lenne elég, akkor nézzünk meg egy másik személyt, aki bizonyságot tesz az Ószövetség írásainak isteni eredetéről. Jézus párbeszédbe elegyedik valakivel, aki először neki idézi az írást, majd erre Jézus is idézettel válaszol:

Mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol te felőled, hogy megőrizzenek téged; (Lk 4,10)

Mondta neki Jézus: Viszont meg van írva: Ne kisértsd az Urat, a te Istenedet. (Mt 4,7)

Felelve pedig Jézus, mondta neki: Távozz tőlem, Sátán; mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj. (Lk 4,8)

A Sátán maga idézi az írásokat, és Jézus is az írásokkal válaszol neki. Amit ebből meg kell látnunk az az, hogy még a Sátán sem vonja kétségbe az írások hitelességét, forrását és erejét! Amikor Jézus az írásokból válaszol neki, akkor arra nem tud mit mondani. Isten igéje elnémítja az Sátánt! Ezzel bizonyságot tesz róla a Sátán, hogy az 5Mózes isteni ihletettségű. Nem csak Jézus neve készteti visszavonulásra, hanem a teljes írás. Mivel Istentől származik, ezért hiteles és erő árad ki belőle amikor a szánkra vesszük. Ezért kell mindannyiunknak forgatni Isten igéjét, mert ez az egyetlen támadófegyverünk a Sátán minden erőivel szemben, amikor idézzük az írásokat.

a Szellemnek kardját, amely az Isten beszéde: (Ef 6,17)

Isten beszéde megáll minden körülmények között. hisszük, hogy ezért is kellett a Váradi-Károli Bibliának elkészülnie, hogy az egyetlen „mérőzsinórunk” hiteles maradhasson, minden modern lágyítás nélküli, a korszellemtől mentes legyen.

Mindezek fényében van még egy dolog, amelyet az írások tisztáznak. Ez pedig Jézus származása. Magyarországon kedvelt eljátszani a gondolattal, hogy Jézus magyar, jobban mondva párthus lehetett. De a Biblia mást mond. Itt most nem is Jézus családfájára hivatkoznék, bár mivel azok is részei az írásoknak, ezért mindenképpen igazak, hanem Jézus szavaira, Akit ez a mozgalom is igaznak és Isten Fiának mond.

Ti azt imádjátok, amit nem ismertek; mi azt imádjuk, amit ismerünk: mert az üdvösség a zsidók közül támadt. (Jn 4,22) [saját kiemelés]

Jézus ezzel kimondja, hogy Ő, mint a mi megváltónk, zsidó. Ezt nem tudom, hogy hogyan lehet másképp magyarázni. Ahogyan láttuk, az igazmondó Isten Fia, maga tesz bizonyságot az Ószövetség hitelességéről is. Ezért nagy kárt okoz az, aki az Ószövetség olvasásától távol tartja az embereket. Ha már Lukács (Filem.24; Kol 4,4; 2Tim 4,11) kivételével, aki egy zsidó ember közelében ismerkedett meg az evangéliummal, más népen keresztül Isten nem tudósít Jézusról, és Jézus bizonyságot tesz az Ószövetségről — hangsúlyoznám, hogy más, idegen írásról nem tesz bizonyságot — akkor jobban tesszük, ha mi is elfogadjuk, mint Isten szavának hiteles gyűjteményét.

Az Úr adjon mindnyájunknak kijelentéseket belőle gazdagon!

Tudva először azt, hogy az írásban egy prófétai szó sem támad saját magyarázatból. Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Szellemtől indíttatva szóltak az Istennek szent emberei. (2Pét 1,20-21)

A harc szellemben dől el

És mondta Mózes Józsuénak: Válassz nekünk férfiakat és menj el, ütközz meg Amálekkel. Holnap én a halom tetejére állok és az Isten pálcája kezemben lesz. És úgy cselekedett Józsué amint mondta neki Mózes, megütközött Amálekkel: Mózes, Áron és Húr pedig felmentek a halom tetejére. És lett, mikor Mózes felemelte kezét, Izrael győzött; mikor pedig leeresztette kezét, Amálek győzött. Mikor azért Mózes kezei elnehezedtek, követ hoztak és alátették, hogy arra üljön; Áron pedig és Húr tartották az ő kezeit, egyfelől az egyik, másfelől a másik, és felemelve maradtak kezei a nap lemenetéig. Józsué pedig leverte Amáleket és az ő népét fegyver élével. (2Móz 17,9-13)

Ha egy csata sorsa egy ember felemelt kezén múlik, akkor a győzelemnek nem sok köze van a ténylegesen harcolók tudásához és erejéhez, hanem valami szellemi erőnek kell a háttérben működnie, amely a látható világ eseményeit ilyen mértékben befolyásolja. Környező világunknak két fő része van, a látható anyagi világ és a láthatatlan szellemvilág (Kol 1,16). Mivel a láthatatlan rész a nagyobb és erősebb, hiszen ebből állt elő minden látható (Zsid.11,3), ezért ennek a befolyása alatt van minden fizikai dolog (lásd a bibliai csodákat). Mivel a Bibliát végigkíséri ez a törvényszerűség, ezért állíthatjuk, hogy minden szellemben dől el először, és az eredménye utána lesz látható számunkra. A szellemvilág szabályait az anyagi világ eszközeivel nem tudjuk befolyásolni, csak és kizárólag szellemi (de nem értelmi) eszközökkel.

Lett pedig, amikor Józsué Jerikónál volt, felemelte az ő szemeit, és látta, hogy íme egy férfiú állt előtte meztelen karddal kezében. És hozzá ment Józsué, és mondta neki: Közülünk való vagy-e te, vagy ellenségeink közül? Az pedig mondta: Nem, mert én az Úr seregének fejedelme vagyok, most jöttem. És leborult Józsué a földre arccal, és meghajtotta magát, és mondta neki: Mit szól az én Uram az ő szolgájának? (Józs 5,13-14)

És mondta az Úr Józsuénak: Lásd! kezedbe adtam Jerikót és királyát a sereg vitézeivel együtt. Azért járjátok körül a várost mind ti hadakozó emberek, megkerülve egyszer a várost. Így cselekedj hat napon át. És hét pap hordozzon hét kos-szarvból való kürtöt a láda előtt; a hetedik napon azonban hétszer kerüljétek meg a várost, a papok pedig kürtöljenek a kürtökkel. És ha majd belefújnak a kos-szarvba, mihelyt meghalljátok a kürtnek szavát, kiáltson fel az egész nép nagy kiáltással, és leszakad a város kőfala magától, és felmegy arra a nép, ki-ki az előtte való helyen. (Józs 6,2-5)

Az Úr, előre megmondta Józsuénak, hogy mi lesz a csata kimenetele. Erről a Jerikóban élők mit sem tudtak, ezért berendezkedtek a védelemre és  elszánták magukat a harcra. De a sorsuk már meg volt pecsételve, azáltal hogy a fölöttük lévő szellemi erőket az Úr már legyőzte. Nem tudtak róla, hogy az őket „védelmező” démonok (Zsolt.106,37-38) már nincsenek a helyükön, ezért a zsidó nép elleni harcba szellemi segítség nélkül mentek bele. A sorsuk előre eldőlt, ezért mondhatnánk, hogy esélyt sem kaptak a túlélésre, de ez nem így van, mert hét napjuk volt rá, hogy megadják magukat. Hiszem, hogy attól a pillanattól fogva, amikor az Úr mondta Józsuénak, hogy a kezébe adta a várost, már nem volt erejük a gonosz szellemi erőknek a városban lévő emberek fölött, ezért ők szabad akaratból választhatták volna a megadást és az életet. Ráháb elmondja, hogy tudták, hogy az Úr a zsidóknak adta a földjüket, és tudták, hogy ki ez az Isten (Józs.2,9-11), de mégsem hódoltak be, hanem inkább a halált választották. Ebből a helyzetből is kiválóan látszik, hogy Isten kegyelméből kettéválik az ember és a gonosz szellemek sorsa. A gonosz szellemeknek nincs választási lehetőségük, bizonyosan haladnak a nekik kiszabott ítélet felé. Az embernek azonban Isten mindig megadja a választási lehetőséget az élet és a halál között, mert ennyire szeret bennünket (Jn.3,16).

És mondta neki az Úr azon az éjszakán: Kelj fel, menj alá a táborba, mert kezedbe adtam őket. Ha pedig félsz lemenni, menj le te és Púra, a te szolgád a táborba. És hallgasd meg, mit beszélnek, hogy annak utána megerősödjenek a te kezeid, és menj alá a táborba. És lement ő és Púra, az ő szolgája a fegyveresek szélső részéhez, akik a táborban voltak. És a Midiániták és az Amálekiták és a Napkeletiek minden fiai úgy feküdtek a völgyben, mint a sáskák sokasága, és tevéiknek nem volt száma sokaságuk miatt, mint a fövenynek, mely a tenger partján van. Mikor pedig Gedeon oda ment, íme az egyik férfiú éppen álmát beszélte el a másiknak, és mondta: Íme álmot álmodtam, hogy egy sült árpakenyér hengeredett alá a Midiániták táborára, és mikor a sátorig jutott, megütötte azt, úgy hogy eldőlt, és felfelé fordította azt, és a sátor ledőlt. A másik aztán felelt és mondta: Nem egyéb ez, mint Gedeonnak, a Joás fiának, az Izraelből való férfiúnak fegyvere, az ő kezébe adta az Isten Midiánt és egész táborát. (Bír 7,9-14)

Gedeon példája annyiban különbözik a Józsuénál láttottaktól, hogy a Jerikóban élők szívéhez nem szólt közvetlen az Úr, míg itt a sereg katonáinak álmot adott, és azzal az álommal a félelem szellemét kapták. Ezzel az Úr, Gedeon számára szellemben előkészítette a helyzetet. De Gedeonnak sem engedte meg, hogy a saját erejében bízzon, hanem olyan kicsire apasztotta serege létszámát, hogy az önerőből már biztosan nem győzhetett volna. Ráadásul fegyvert nem is vittek magukkal a kezükben, hanem csak fáklyát és kürtöt. A kulcs tehát nem a két szemben álló sereg képességén múlt, hanem a szellemvilág befolyásán az anyagi világon, mert az Úr az egyik oldalon félelmet gerjesztett, a másik oldalon pedig a Benne való bizalmat (hitet) erősítette meg, amely azután önmagában is eldöntötte a csatát.

A kapu előtt pedig volt négy bélpoklos férfi, akik mondták egymásnak: Miért maradunk itt, hogy meghaljunk éhen? Ha azt határozzuk is, hogy bemegyünk a városba, ott is ínség van, és akkor ott halunk meg; ha pedig itt maradunk, akkor itt halunk meg; gyertek el azért, szökjünk el a Szíriabeliek táborába, ha meghagyják életünket, élünk, ha megölnek, meghalunk. És felkeltek alkonyatkor, hogy a Szíriabeliek táborába menjenek; és mikor odaértek a Szíriabeliek táborának széléhez, íme már nem volt ott senki. Mert az Úr azt cselekedte, hogy a Szíriabeliek tábora szekerek zörgését és lovak dobogását, és nagy sereg robogását hallotta, és mondták egymásnak: Íme az Izrael királya bérbe fogadta meg ellenünk a Hitteusok királyait és az Egyiptombeliek királyait, hogy ellenünk jöjjenek. És felkelve elfutottak alkonyatkor, és elhagyták mind sátraikat, mind lovaikat, mind szamaraikat, amint a tábor volt, és elfutottak, csakhogy életüket megmenthessék. (2Kir 7,3-7)

Aki az Úrral jár, az bátran menjen előre, és cselekedje meg amit az Úr mond neki, mert nem tudhatja, hogy a szavai és a tettei a környezetében hogyan csapódnak le. A négy leprás járása a valóságban biztosan nem úgy hangzott, mint egy hadseregé, de a szíriaiak mégis úgy hallották, mintha egy egész hadsereg közeledne feléjük. Sokszor a szavaink is más és más értelmet nyernek a hallgatóban, mint amilyen szándékkal kimondjuk őket. Nem ismerjük a másik ember szívét, nem tudjuk, hogy milyen szellem lakik benne (Lk.9,55), ezért a reakcióit sem tudjuk kiszámítani. Emiatt csak a Szent Szellem tud minket pontosan vezetni, mert előtte nincs titok, hiszen az Isten mélységeit is kutatja (1Kor.2,10). Ne felejtsük el, hogy nem a bűnös embert kell gyűlölnünk, hanem a bűnt. Nem a gonosz embert kell gyűlölnünk, hanem a gonoszságot. Meg kell tanulnunk a láthatók mögé nézni, és mindennek a szellemi hátterét kutatni,

Mert noha hústestben élünk, de nem hústest szerint vitézkedünk. Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem hústestiek, hanem erősek az Istennek, erősségek lerontására; (2Kor 10,3-4)

Mert nem vér és hústest ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak. (Ef 6,12)

A szellemi háttér a fontos, és nem a látható, ezért az ima, az Ige és a Szent Szellem kijelentése a legerősebb fegyverünk ebben a harcban. Ebben a harcban nincs szünet (Mt.12,43-45), mert a szellemi lények nem fáradnak el. De ha mi Krisztusban vagyunk, akkor nem vagyunk egyedül ebben a harcban. Egyébként Krisztus testében tudunk egymásért is imádkozni, ezért emberként sem állunk egyedül. Jézus ideadta a nevét a Benne hívőknek, hogy az Ő nevében menjenek és kérjenek.

És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessen az Atya a Fiúban. (Jn 14,13)

Bizony mondom nektek: Amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lesz; és amit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lesz. (Mt 18,18)

A szellemi harcot ne csak a démonűzéssel párosítsuk, mert minden egyes ima egy szellemi harc. A könyörgés, a közbenjárás, a gonosz erők megkötözése, Istentől kérni valakinek a megtérését mind-mind egy-egy szellemi harc.

Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért, Királyokért és minden méltóságban lévőkért, hogy csendes és nyugalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel. (1Tim 2,1-2)

Ha hitetlen városi és országos vezetőkért imádkozhatunk, hogy jobb életet éljünk, akkor ez valóságos szellemi harc. Ha imában kérjük, hogy egy testvérünk le tudjon tenni egy szenvedélyt, akkor az harc a lelkéért. Csodálatos dolog az Úrtól, hogy nem vár el ehhez semmilyen külsőséget, hanem csak a szívünk tisztaságát. Mert amikor azt mondja, hogy

Te pedig amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozz a te Atyádhoz, aki titkon van; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet neked nyilván. És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg. (Mt 6,6-7)

Nem a szenzációs imákat hallgatja meg az Úr, hanem az őszinte, szívből jövőt, olyat mint Annáét, akinek a szája mozgott, de hang nem jött ki rajta (1Sám.1,9-16). Jézus is sokszor egyedül, félrevonulva imádkozott, nem is tudjuk, hogy pontosan mit. Az ima mellett egy másik igen fontos eszköz a szellemi harcban a böjt. Ezt sok mai Biblia már nem is írja (Mrk 9,29; 1Kor 7,5; ApCsel 10,30), mert azt állítják, hogy ez csak a vallásosság egyik cselekedete, de nem szerepelt az eredeti szövegekben, hanem később toldották be. Ez az ige alapján nem bizonyítható álláspont sőt, tapasztalati úton állíthatom, hogy igen erős szellemi fegyver.

És mikor negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végre megéhezett. (Mt 4,2)

Te pedig mikor böjtölsz, kend meg a te fejedet, és a te orcádat mosd meg; Hogy ne az emberek lássák böjtölésedet, hanem a te Atyád, aki titkon van; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet neked nyilván. (Mt 6,17-18)

Ez a fajzat pedig ki nem megy, hanem ha könyörgés és böjtölés által. (Mt 17,21)

Mikor azért azok szolgáltak az Úrnak és böjtöltek, mondta a Szent Szellem: Válasszátok el nekem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam. (ApCsel 13,2)

Jézus a szolgálatát egy negyven napos böjttel kezdte. Ez csak egy sima vallásos cselekedet lett volna? Semmiképpen sem, mert amikor elmegy a pusztába, akkor azt írja az ige, hogy „vitetett a Szellemtől a pusztába”, majd pedig a böjt után „megtért a Szellemnek erejével”. A pusztában kapta meg böjtöléssel és imádkozással a szolgálatához szükséges szellemi erőt. De ugyanígy látjuk az apostoloknál is, hogy imádkozás mellett böjtöltek az Úr vezetéséért, és akkor szólt a Szent Szellem hozzájuk. De a gonosz szellemek kiűzésében is fontos eszköz a böjtölés, mert ahogyan Jézus mondja, van olyan, amelyik csak könyörgéssel és böjtöléssel hagyja el az embert.

Mivel az egész világrendszer egy szellemi fejedelem, a Sátán, uralma alatt van (Ef.2,2), ezért nem tehetjük meg, hogy ezt figyelmen kívül hagyva éljünk, Krisztusban hívőként még inkább nem. Hála az Úrnak, hogy Ő harcol velünk és értünk (de nem helyettünk!), mert a támogatása nélkül semmire sem jutnánk. Jézus már legyőzte (Mrk 3,27; Kol 2,15) a fejedelemségeket, ezért nekünk ebben a hitben kell megállnunk és eszerint kell a szellemi harcunkat megvívnunk.