És minek után a kenyeret vette, hálákat adva megszegte, és
adta nekik, mondva: Ez az én testem, mely ti értetek adatik: ezt cselekedjétek
az én emlékezetemre. (Lk 22,19)
24 És hálákat adva, megtörte és ezt
mondta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti értetek megtöretik; ezt
cselekedjétek az én emlékezetemre. 25 Hasonlóképpen a poharat is vette,
minek után vacsorált volna, ezt mondva: E pohár amaz új testamentum az én vérem
által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. (1Kor
11,25)
Szeretném körbejárni az élet, az örök élet, és az úrvacsora
kapcsolatát, hogy meglássuk, hogy ezek hogyan kapcsolódnak egymáshoz.
Jézus azt mondja, hogy mikor eljön a Szent Szellem, akkor
megítéli a világot bűn tekintetében, és ez a bűn a hitetlenség (Jn.16,8-9).
Szintén János apostolnál mondja az ige, hogy aki hisz, annak bizonysága van
önmagában, és aki nem hisz, az hazuggá tette az Istent mert nem hitt abban a
bizonyságtételben, amellyel az Atya bizonyságot tett a Fiú mellett (1Jn.5,10).
Aki nem hisz, arról egyértelműen azt mondja az ige, hogy
halott (Ef.2,1; Kol.2,13). Az ember, amikor megszületik, akkor csak a halál
lehet osztályrésze, ugyanis Ádámban, a bűn miatt mindnyájan meghalunk
(1Kor.15,22). Ádám bűne miatt hat el a halál mindenkire, aki Ádám
leszármazottja (Róm.5,12), miatta születik bűnösnek minden ember. Mert bár nem volt törvény Ádámtól
Mózesig, a halál akkor is munkálkodott mindenkiben, aki embernek született, még
akkor is, ha nem Ádám hasonlatossága szerint vétkezett (Róm.5,13). Azért, hogy
ez ne így legyen, azért jött el Jézus a földre. Mert Benne, az ő igazsága által
minden emberre elhat az életnek megigazulása (Róm.5,18). Az ő engedelmessége
által sokan igazakká lesznek (Róm.5,19). Ez a megigazulás hit által
vehető át mindannyiunk számára (Róm.5,1; Gal.2,16). Az ő áldozatában való hit által mos
meg minket az ő vére (1Jn.2,2; 1Jn.1,7). Hit által nyerjük el azt, hogy az Atya
minket igaznak tartson (1Móz.15,6; Róm.4,5; Hab.2,4).
Az igében nagyon sokszor le van írva, hogy aki hisz, annak
örök élete van.
– Aki Jézusban hisz: (Jn.3,15; Jn.3,16; Jn.3,36; Jn.6,40;
Jn.6,47; 1Tim.1,16; Tit.1,2; Tit.3,7; 1Jn.5,13;)
– Aki az Ő beszédének hisz: (Jn.4,14; Jn.5,24; Jn.12,49-50;)
Az embernek a hitéből fakadnak a cselekedetei. Ha valaki nem
hisz Istennek, akkor a cselekedetei ezt fogják megmutatni, mert semmi olyan
dologra nem fog törekedni, ami Isten szerint való lenne. Ahogyan a Jakab levél
erről részletesen ír. Ha pedig valaki csak mondja, hogy hisz, de a hitét nem
követik a hit cselekedetei, akkor az ő hite halott (Jak.2,17). De ha valaki
hitre jut az Úrban, akkor azt rögtön cselekedetek követik:
– megtérés
– bemerítkezés
– imádkozás
– úrvacsora
– stb.
Az Atya von mindenkit Jézushoz (Jn.6,44), és Ő ad hitet is a
szívünkbe, amely a Szent Szellem egyik ajándéka (1Ko.r12,9), és a Szent Szellem
egyik gyümölcse is (Gal.5,22). Ebből az Istentől kapott hitből kezdünk el hinni
az Úr Jézusban, és akarunk újjászületni. A megtérés lépésére most külön nem
térek ki.
Amikor bemerítkezünk, akkor az Úr Jézus halálába és
feltámadásába merítkezünk be (Róm.6,3-4). Ez a cselekedet már mindenképpen hit
cselekedet, mert aki ezt megteszi, annak hinnie kell mindazt a bizonyságot,
amit hallott az Úr Jézus földi cselekedeteiről, és mindarról, amit a Biblia
kijelent róla. (Nem szeretnék itt most a színből megkeresztelkedőkre
kitérni, mert a mártíromságon kívül minden cselekedetet meg lehet cselekedni
képmutatásból is.) Akik pedig hisznek, azoknak egy és ugyanaz a reménységük
van (Ef.4,4), mégpedig az örök élet (Tit.1,1-2). Egy ígéretünk van
mindannyiunknak, mégpedig az örök élet a Jézus Krisztusban való hit által.
Erről tesz bizonyságot számos helyen az ige, hogy aki hisz, annak örök élete
van. Nem találunk másik kategóriát.
Nem tesz különbséget a Biblia a megígért reménység
tekintetében, mert mindenkinek az örök élet van megígérve. Az örök élet pedig
mindenkinek meg van ígérve, aki hisz. Nincs hozzáragasztva a hithez semmi más
követelmény, hogy a hit, plusz ez és ez a cselekedet, amely együtt az örök
életnél egy nagyobb ígéret reménységét adná. A Krisztusban való hit által
átmentünk a halálból az életre (Jn.5,24; 1Jn.3,14). Ezért tudott a lator is már
a halál estéjén a paradicsomban lenni az Úrral, mert hitt benne (Lk.23,42-43).
Ő végképp nem tudott semmit sem cselekedni, mert oda volt szögezve egy fához.
És ezért nagyon fontos az ő esete, mert a szívében elhitte, hogy kicsoda Jézus,
és szájjal megvallotta azt, amit hitt (Róm.10,10). Ez a megvallás, ahogyan a
Róma levélben is áll, az üdvösségre, más szóval a haláltól való megmenekülésre
visz.
Természetesen a hit fogalmán belül mindig az élő hitre
gondolunk, amelyet a hit cselekedetei mutatnak meg a nyilvánosság felé!
Ha pedig valaki megmenekül a haláltól, akkor annak örök élete
van. Nincs megnevezve több kategóriájú élet, csak az örök élet. A földi halandó
testi életből, egy halál nélküli szellemi testben lévő életbe megy át az, akit
az Úr erre méltónak talál (1Kor.15.fejezet).
Minden teremtett élet származtatott élet, mert csak Istennek
és a Fiúnak van élete önmagában (Jn.5,26). A teremtésben mindenkinek az Atya
adott életet, ezért mindenkinek származtatott élete van. Egyedül az Isten az,
akinek nincs kezdete és vége (2Móz.3,14; Zsolt.90.1-2; Hab.1,12; Róm.1,23;
1Tim.1,17), és mivel Jézus egy az Atyával (Jn.10,30), ő is elmondhatja, hogy ő
az alfa és az ómega, a kezdet és a vég (Jel.1,8). Még a halhatatlan lények
életének is van kezdete, mert a létezésük a teremtésükkel kezdődött. Bár nincs
vége, de kezdete van, mint azoknak az embereknek, akik örök életet nyernek az
Úrtól (Dán.12,2; Mt.25,46). Ezért a teremtett lények közül mindenkinek
származtatott élete van, ezért a teremtmények élete sohasem egyenlő Isten
életével. Ha azt mondjuk, hogy olyan örök életünk lesz, mint neki, akkor
könnyen beleeshetünk a „kis istenek vagyunk” tanításba, amelyet a Jn.10.34
alapján tanítanak tévtanítók. Mi emberek vagyunk, és azok is maradunk. Nem
leszünk Istennel egyenlőek semmilyen formában, és ez nagyon fontos, mert ezzel
csalta meg az első emberpárt is a Sátán – „Olyanok lesztek mint Isten”.
Hitünk célja az üdvösség, amely megegyezik az örök élettel.
Legalábbis az igéből ezt olvassuk ki:
Elérve hitetek célját, a lélek üdvösségét. (1Pt 1,9 -
Váradi-Károli 2018)
A
lélek őrzi a mi személyiségünket, tehát az örök életben is megmaradunk annak,
akik itt a földön voltunk. Viszont ahogyan Jézus is egy volt az Atyával, és
semmit nem cselekedett az Atya akaratán kívül, ezért az ő saját személyisége
„el volt rejtve” az Atya személyisége mögött. Ezért mondhatta Jézus, hogy ha
engem láttatok, akkor láttátok az Atyát (Jn.14,9). Hasonlóképpen lesz az is,
aki Jézus Krisztusban az örök élet jutalmát elnyeri. Az életnek és az örök
életnek a kérdése visz el minket az úrvacsorához.
Az úrvacsoránál azt mondja Jézus, hogy aki eszi az Ő testét,
él örökké (Jn.6,51; Jn.6,54). Ez egyértelművé válik a hit cselekedetei
megközelítésében. Ha hiszem, hogy kicsoda Jézus, és emiatt veszem az
úrvacsorát, akkor már a hitem miatt örök életem van. (Ismét leszámítva a
színből, vagy szertartásosan, vagyis hitetlenül úrvacsorázókat.) Ha
jóhiszeműen vizsgáljuk az igét, akkor azt mondhatjuk, hogy aki hiszi, hogy
Jézus az Isten fia, a Megváltó, a Szabadító, aki feltámadt a halálból, az fog a
hitéből következő cselekedeteket tenni. Az egyik ilyen cselekedet, az
úrvacsora. Jézus úgy adta oda, hogy az ő emlékezetére cselekedjék (Lk.22,19).
Nem azt mondta, hogy ha örök életet akarsz, akkor cselekedd, hanem azt mondta,
hogy „az én emlékezetemre” cselekedjétek. Ez magában foglalja mindazt, ami őt
Krisztussá teszi. A keresztáldozatát, azt, hogy megváltott minket, azt hogy
belemerítkeztünk a halálába, azt hogy Ő most fenn van az Atya trónjának a
jobbján, azt hogy benne megbocsáttattak a mi bűneink, stb.
Amikor vesszük az úrvacsorát, akkor megemlékezünk arról is, hogy amikor
megkeresztelkedtünk, akkor meg akartunk halni mindannak, ami ebből a világból
volt bennünk (a bűnnek – Róm.6,2; a törvénynek – Róm.7,4; Gal.2,19; a világnak – Gal.6,14,
és önmagunknak – Gal.2,20). Azt mondja az ige, hogy változzunk el a mi
gondolkodásunk megújulása által (Róm.12,2). Ne a világ szerint gondolkodjunk az
életünk további részében, hanem keressük az Isten akaratát (Róm.12,2). Ezek
szerint megemlékezünk mindarról, amit Jézus értünk tett, és arról, hogy kik
vagyunk Őbenne. Ahogyan Jézus mondja, hogy aki eszi az ő testét és issza az ő
vérét, az őbenne van, és Jézus is abban (Jn.6,56). Az úrvacsorával fejezzük ki
itt a földön, hogy Krisztus testének a részei vagyunk. És mivel ezt hitből
tesszük, aki ezt cselekszi, annak – a hite miatt – örök élete van. Amikor Jézus
azt mondja, hogy aki nem eszi az ő testét, és nem issza az ő vérét, abban nincs
élet (Jn.6,53), akkor nem azt mondja, hogy annak nincs örök élete, – más szóval
üdvössége – hanem azt, hogy nincs élete. Fontos különbség.
Az úrvacsora pozitív oldalán kívül, meg kell vizsgálnunk azt is,
hogy önmagában sem az úrvacsora cselekedete, sem az újjászületés nem tart meg
senkit sem az örök életre!
1 Nem akarom pedig,
hogy ne tudjátok, atyámfiai, hogy a mi atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak,
és mindnyájan a tengeren mentek át; 2 És mindnyájan Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a
tengerben; 3 És mindnyájan egy
szellemi eledelt ettek; 4 És mindnyájan egy
szellemi italt ittak, mert ittak a szellemi kősziklából, amely követte őket, e
kőszikla pedig a Krisztus volt. 5 De azoknak
többségét nem kedvelte az Isten, mert elhullottak a pusztában. 6 Ezek pedig
példáink lettek, hogy mi ne kívánjunk gonosz dolgokat, amiképpen azok kívántak. (1Kor 10,1-6 - Váradi-Károli 2018)
Ahogyan már fentebb is írtam, csak az élő hit cselekedetei visznek be
minket az örök életre. Ha a hitem nem párosul az Úr felé való engedelmességgel
(Zsid.5,9), akkor úgy járok, mint a zsidók, akik elvesztek a pusztában.
Engedelmesség nélkül azt fejezem ki igazán, hogy nem hiszem, hogy kicsoda Isten
igazából, és mit mond nekünk, az igéjén, vagy beszédén keresztül. Ha az életem
nem tükrözi, hogy miben hiszek, akkor nem abban hiszek, amit megvallok
hitemként. Erről szól a blogon a Hit, hívőség, vallás fogalmak tartalmának változása című írás. De menjünk
tovább az úrvacsora lényegére.
Jézus egy nagy nyilvánosság előtt elmondta az úrvacsora
lényegét, és jelentőségét. A János evangélium 6. fejezetében leírt, a tömegek
előtt elmondott szakaszból érthettük meg, hogy mi annak a tartalma. Ott egy
nagyon erős kifejezést használ a teste evésére.
51 Én vagyok az az élő kenyér, aki a
mennyből szállt alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér
pedig, amelyet én adok, az én hústestem, amelyet én adok e világ életéért. 52 Tusakodtak azért a zsidók egymás között, mondva: Mi módon adhatja
ez nekünk a hústestét, hogy azt együk? 53 Mondta azért nekik Jézus: Bizony,
bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az ember Fiának hústestét és nem isszátok
az ő vérét, nincs élet bennetek. (Jn 6,51-53 - Váradi-Károli 2018)
Ha konkrétabban megnézzük, akkor azt mondja a nyilvánosság
előtt, hogy „ha nem eszitek az ember Fiának húsát és nem isszátok az ő vérét,
nincs élet bennetek”. Ezért is döbbentek meg a hallgatók, hogy hogyan adhatja
nekünk az ő húsát, hogy azt együk. Jézus szándékosan botránkoztatta meg a
hallgatóságot. Ezt a komoly kijelentést a tanítványoknak oldotta fel először,
hogy a teste helyett igazán a kenyeret kell vennünk, és a vére helyett igazán
bort kell innunk. Tisztázta, hogy valósággal nem a saját húsáról beszélt, hogy
azt egyék, hanem a kenyér jelenti az ő testét. Ezen kívül arra szólította fel
őket, hogy az ő emlékezetére vegyék. Ezt adták tovább azután a tanítványok a
hívők közösségének, ahogyan az Apostolok Cselekedetei elején látjuk, hogy
házanként és naponta vették magukhoz.
Ha azt mondanánk, hogy az úrvacsora azért nem szól
mindenkinek, mert nem a sokaság előtt adta oda először, hogy egyék, akkor
például ki kellene zárnunk a végidőkről szóló beszédét is, a Máté 24.-ből, mert
az egy még szűkebb körben mondta el. De ennek a sornak nem lenne vége, mert
vannak olyan részek, amik csak egy-egy emberrel történtek meg. Az ige pedig azt
mondja, hogy a teljes írás alkalmas az építésre (2Tim.3,16-17).
Az ige nagyon rövid, és csak ez az egy Bibliánk van. Isten
Szent Szelleme gondosan válogatta a történeteket és üzeneteket, hogy minden
benne legyen, amit az emberek tudomására akart hozni. Minden ember tudomására!
Ezt csak így szabad látnunk. János evangéliuma azt mondja, hogy könyvek
telnének meg azzal, amiket Jézus mind cselekedett és mondott, de ezek lettek
kiválasztva arra, hogy olvassuk. Istennek lett volna módja arra, hogy többet
adjon, vagy folyamatosan adjon hozzá az igéhez, de nem tette. Ezért nekünk is
úgy kell látni, ahogyan Pál írja, hogy a teljes írás alkalmas a tanításra,
feddésre, megjobbításra. Ha bizonyos részektől el akarunk távolítani embereket,
akkor az egy nagyon ingoványos talaj. Ezért az úrvacsora minden igaz hitből
való hívőnek szól, érettségre való tekintet nélkül. Ezt később, az úrvacsorának
az élettel való kapcsolatából meg is fogjuk látni.
Az igében azt látjuk, hogy az Úrban való hitben, az Úr előtt
mindannyian egyformák vagyunk, mert nála nincs személyválogatás (Róm.2,11;
Ef.6,9). Krisztusban még a nemek is eltörlődnek, mert Benne nincs férfi vagy
nő, szabad vagy szolga, hanem mindnyájan egyek vagyunk (Gal.3,28). Ezért is
mondja Jézus, hogy ne hívassuk magunkat se mestereknek, se doktoroknak
(Mt.23,8), mert ahogyan Ő mondja, mindnyájan testvérek vagyunk. Ebben nincs
különbség, mert mindannyian Krisztus testének a tagjai vagyunk (Róm.12,5;
1Kor.12,27, Ef.5,30). Sőt, aki kevesebbet kapott Krisztus testében, annak
nagyobb a tisztessége (1Kor.12,22-25). Az egyetlen különbség az, hogy aki
többet kapott, attól az Isten is többet vár el (Lk.12,48). A test együtt
munkálkodik aszerint, amint kinek-kinek adta az Úr (Róm.12,4; Ef.4,16).
Az való igaz, hogy vannak érettségbeli és vannak hűségbeli
különbségek Krisztus Testében. De az Ef.5.29,30 és az Ef.4,4 egyértelműen azt
mondja, hogy egy a test. De emiatt a különválasztás miatt szólal fel Pál a
Korinthusiakkal szemben:
11 Mert megtudtam felőletek atyámfiai a
Kloé embereitől, hogy versengések vannak köztetek. 12 Azt értem pedig, hogy mindegyikőtök
ezt mondja: Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé. 13 Vajon részekre osztatott-e a Krisztus? Vajon Pál feszíttetett-e meg értetek,
vagy a Pál nevére kereszteltettetek-e meg? (1Kor
1,11-13 - Váradi-Károli 2018)
Ahogyan mondja, „Vajon részekre osztatott-e a Krisztus?”
ezzel azt erősíti, hogy egy test vagyunk, és annak sok tagjai:
Azonképpen
sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai vagyunk.
(Róm 12,5 - Váradi-Károli 2018)
De ettől még mindenki testvér, és senki sem több a másiknál.
Vagy ahogyan korábban leírtam, akinek több adatott, attól többet is vár el az
Úr, ezért annak jobban kell félnie, hogy megálljon az Úrban. Az úrvacsorával is
hasonló a helyzet. Ha úgy gondolkodnánk tovább, hogy az úrvacsora nem
mindenkinek szól, hanem csak bizonyos személyek, vagy kategória vehetné az
úrvacsorát, akkor ennek az útnak a végét látjuk a Jehova tanúinál, ahol csak
bizonyos kör méltó az úrvacsorára, és az egyszerű gyülekezeti tagok nem
vehetik.
Ezután csak röviden térnék ki a gyülekezetekben közösen vett
úrvacsora kérdésére. Ez a kérdés több helyen egyházszakadáshoz vezetett. A
gyülekezetnek magának kellene megvizsgálnia, hogy csak az arra méltók vehessék
az úrvacsorát, mert ott valóban közösséget vállal abban mindenki a másikkal.
Mert az úrvacsorával fejezzük ki, hogy mindannyian, akik együtt vesszük az
úrvacsorát, Krisztus testének tagjai vagyunk, és Krisztusnak csak egy teste
van. Ezért ott különös jelentőséggel bír az, hogy ki kivel vállal közösséget.
Sajnos azonban ma már ezt a figyelmet nem szentelik oda a gyülekezetek az
úrvacsorának, és azt bárki veheti, aki ott van. Többek között ezért is romlik a
gyülekezetek állapota, mert tolerálják a bűnt. De ez már más téma.
Mivel az Úr Jézus a páskabárány újszövetségi szimbóluma,
ezért az ő testének és vérének ilyen értelemben is jelentősége van. Ahogyan
Izrael fiai vették a kivonulás előtti éjszakán a páskabárányt (2Móz.12,1-11),
úgy vesszük mi is az ő testét, hogy közösségünk legyen az ő áldozatával. Az
úrvacsorában közösségünk van Krisztus vérével és testével (1Kor.10,16). Ez
egyik kifejezése annak, hogy részei vagyunk. Mintegy megerősítése a
vízkeresztségnek, amellyel azt fejeztük ki, hogy meg akartunk halni mindennek
ami a hústól és e világtól született, és újjá akartunk születni Jézus
Krisztusban. Az úrvacsorával mintegy magunkat is emlékeztetjük a saját
cselekedetünkre, de ezzel a cselekedettel azt is kijelentjük, hogy Krisztus
testének a részei vagyunk. Ahogyan itt az ige szól az áldozatokkal és az
oltárral való közösségről, a mózesi törvényekből értjük meg, hogy az úrvacsora
ezáltal közösségbe hoz minket az Úr Jézus áldozatával. (A vérrel való
közösség jelentőségére most nem térek ki külön, mert akkor nagyon terjedelmes
lenne a magyarázat.) A páskabárány vételénél, és az oltári szolgálatnál is
fontos volt, hogy aki részesedik belőle, az tiszta legyen (2Kr.30,3). Viszont
aki tiszta volt, annak vennie kellett a páskát (4Mz.9,13), mert különben ha
elmulasztotta, akkor halállal kellett lakolnia. Az Új Szövetség idején akik az
Úrban vannak, és bűnbánatot tartottak, és megtértek a bűneikből az Úr előtt,
akkor azok tiszták, és ezért vehetik az úrvacsorát. Erről ír Pál apostol akkor,
amikor azt mondja, hogy meg kell próbálnia magát az embernek, hogy méltó-e
arra, hogy vehesse Krisztus testét és vérét (1Kor.11,28). És ennek az
önvizsgálatnak és saját magunk megítélésének az elmulasztása ítéletet von arra,
aki így veszi az úrvacsorát. Emiatt sokan erőtlenek, betegek és alszanak
(1Kor.11,30). Ezért mindenki, aki bűnbánatot tartott az Úr előtt, és megtért a
számára ismert bűnökből, az veheti az úrvacsorát. Ismerve a Korinthusiakhoz írt
első levél tartalmát, a gyülekezetben volt paráznaság, irigykedés, pártoskodás,
részegeskedés, de ennek ellenére nem azt mondja nekik, hogy ne vegyék az
úrvacsorát, hanem azt, hogy méltóképpen vegyék (1Kor.11,28). Nehéz elképzelni
az úrvacsora vételére méltatlanabb közösséget, mint a korinthusi gyülekezet, de
az apostol még sem tiltja el ettől a gyülekezetet, hanem csak arra szólítja fel
őket, hogy magukat megvizsgálva és megtisztítva vegyék.
Azt, hogy az úrvacsorát már friss megtérők is vették, azt jól példázza az,
hogy pünkösd után nem sokkal, már házanként naponta megtörték a kenyeret
(ApCsel.2,42; ApCsel.2,46). Nem volt elvárás, hogy „előképzettsége” legyen a
hívőnek, és nem kellett hozzá semmilyen külső bizonyíték sem. Ahogyan az előbb
a Korinthusiak kapcsán ezt láthattuk is. Hasonlóképpen, ahogyan ezt a
vízkeresztségnél is látjuk, amikor a pogány börtönőrnek hirdetik az
evangéliumot, és még aznap este bemerítkezik az egész háza népével együtt
(ApCsel.16,30-33). Az úrvacsorának sincs a gyülekezet által felállított
előfeltétele. Aki megtért és megkeresztelkedett, az rögtön vehette, mert
ahogyan korábban írtam, úgy látjuk, hogy az úrvacsora a Szent Szellemmel való
közösséget erősíti és életet ad itt a földön annak, aki él vele. Sőt ajánlott
is azonnal elkezdenie, hogy megerősítse magát az új életben.
Szeretnék még szólni arról, hogy hogyan látjuk azt, hogy az
úrvacsora vajon megelevenít-e az elragadtatásra. Az igében ezt nem találjuk. Az
a vers, amelyik azt mondja, hogy a „Szellem az aki megelevenít” (Jn.6,63), az általában az
életre vonatkozik. A görög szó, amely itt a megelevenít mögött áll – zoopoeio –
általában az életre vonatkozik. Ezzel jelölik azt is, hogy a mag kikel a
földből, tehát valaki vagy valami életre kel. Az, hogy az úrvacsora életet ad,
itt a földi élet vonatkozásában számít, ahogyan láttuk, hogy a Szellem
megelevenítette a mi halandó testünket is (Róm.8,11). Mivel az úrvacsora kenyerében Jézus testének a szellemi jelentését vesszük magunkhoz Jézus testét és vérét – ellentétben a
katolikusokkal, – a Szent Szellem az, aki a cselekedet kapcsán elhozza nekünk
Krisztus életét, és ezáltal megelevenít bennünket. A Szent Szellem kijelenti
bennünk Jézus Krisztus áldozatát és személyét, és bizonyságot tesz róla. Az
úrvacsora életet ad, illetve aki nem veszi, abban Jézus szavai szerint nincs
élet. Az úrvacsora megcselekvésének a körülményei (bűnmegvallás, megtérés,
hálaadás, stb.), mind elősegítik azt, hogy aki veszi az úrvacsorát, az
megítélje magát, megtisztuljon, megtérjen, és úgy vehesse Krisztus testét, ami
utána a Szent Szellem által életet ad neki, mert a Szent Szellem bizonyságot
fog tenni benne Jézusról, és elhozza neki az Úr életét.
Az itt szereplő görög szó – zoe – általában jelent életet. Amikor az örök
életről szól az ige, akkor mellé teszi az „örök” kifejezést – aionos zoe –
vagyis „örök élet”. János evangéliumának 6. fejezetét figyelve, Jézus azt
mondja, hogy aki veszi az úrvacsorát, az él általa (Jn.6,57). Jézus életén
keresztül kap életet, mert a Szellem az, aki megelevenít (Jn.6,63). Bár a
testét eszi, és a vérét issza, mégis a Szellemen keresztül kap életet. Jézus a
feltámadása után vált megelevenítő szellemmé (1Kor.15,45), vagyis Jézus egy a
Szent Szellemmel, ugyanúgy, mint az Atyával (Jn.10,30). Azt mondja maga Jézus,
hogy a Szent Szellem róla tesz bizonyságot (Jn.15,26), és nem csak Jézusból,
hanem az Atyából is ad (Jn.16,14-15). Az egész Új Szövetség arról tesz
bizonyságot, hogy ma Krisztus Testében a Szent Szellem az élet szelleme
(Róm.8,2; Róm.8,10), mert nem csak a halottakat eleveníti meg, hanem minket is
ebben a halandó testben (Róm.8,11; Ef.2,1; Ef.2,5; Kol.2,13). Sőt, a Szent
Szellem elevenítette meg a feltámadás idején magát Jézust is (1Pt.3,18). Ezért
ad életet az úrvacsora itt a földön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.