A szeretet szenvedése

Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem a szeretet által munkálkodó hit. (Gal 5,6)

Sajnos a mai világban, mint oly sok más dologgal is megtörténik, a szeretet szó tartalma is egyre sekélyesebb lesz. A szimpátia kezdeti jeleit már szeretetnek nyilvánítják, és amikor ez a szeretet próbának van kitéve, akkor gyakran az első nehézségre elszakad a kötelék. Szokatlan lehet ehhez a témához a bevezető ige, de meg van ennek is a magyarázata. A mi Istenünk nem a külsőségeket figyeli, hanem a szíveket vizsgálja (Zsolt.7,10), nem számít neki, hogy milyen külsőségekkel dicsekszünk, hogy mi mindent tudunk a külsőségekben felmutatni, hanem a szívünk indulatait vizsgálja, hogy milyen motivációból teszünk valamit. Ő, mint a szeretet Istene (1Jn.4,8), szeretetből cselekszik és tőlünk is azt várja el, hogy a cselekedeteink motivációja a szeretet legyen.

Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket! (1Ján 4,19)

Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus értünk meghalt. (Róm 5,8)

Mint sok minden másban, az Úr a szeretetben is példát mutat nekünk. Szeretetének bizonyítékaként, mielőtt mi bármit is cselekedhettünk volna, Ő már odaáldozta értünk váltságul szerelmes Fiát (Jel.13,8). Nagy kegyelmük van azoknak akik ma élnek, mert Krisztus már nem csak ígéret, hanem valóság. Bizonyosak lehetünk Isten szeretete felől, mert bizonyságot tett szeretetének zálogáról. Ahogyan Jézus mondja, nincs nagyobb szeretet, mintha valaki az életét adja a barátaiért.

Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. (Jn 15,12-13)

A Jn.3,16-ból mindannyian tudjuk, hogy Isten mennyire szerette a világot, amelyért odaadta a legdrágább áldozatát, hogy kimutassa szeretetét. Nagy terveket szőtt az emberrel, és vágyva vágyik utána, hogy egy örökkévaló közösségben legyen vele. Az embert választotta menyasszonyának, és az Éneke Énekéből látjuk, hogy milyen is ez a szerelem az Ő részéről. Ezek után mennyire fájhatott neki, mikor az ember, akivel egyesülni akart, bűnbe esett. Akivel együtt járt naponta az Éden kertjében, aki az Ő kifejeződése volt. Azután tovább fokozta az ember az Úr fájdalmát, amikor az özönvíz előtti időkben már minden ember csak gonoszságot akart cselekedni, és elfordult teremtőjétől teljesen. Mennyire fájhatott neki, hogy mindenkit elpusztítson, mert Ő ezt nem így akarta, hanem úgy, hogy mindannyian örökké együtt járunk Vele szeretetben. Az ember azonban egyre távolabb kerül Tőle, de Ő még mindig kitartóan szeret. Csalódást csalódásra szenved el miattunk. Krisztust is sokszor megtapossuk. Az emberek többsége nem hiszi, hogy Ő odaadta magát értünk, hanem elutasítja, sőt, sokszor a hitetlenek sokasága még gúnyolja is. Mennyire fájhat ez Neki, amikor Ő csak jót akar nekünk, meg akar minket menteni a halálból, és még mindig kitárva tartja szerető karjait, várva hogy megbocsáthasson. De mi, akik a nevéről neveztetünk, mi is sokszor csak az ajándékait keressük és nem Őt magát. Mennyire fájhat Neki, hogy nem vagyunk rá kiváncsiak, hanem a földi életünket akarjuk kényelmesebbé tenni (Jak.4,2-3). Amikor mindenki csak a maga hasznát keresi, és nem az Úrét (Fil.2,21). Folyamatosan szenved az Úr miattunk emberek miatt, de ha elé megyünk, akkor nem kárhoztat, hanem örül, hogy adunk magunkból valamit! Azért a kis szeretetért és figyelemért amivel megajándékozzuk, mennyi fájdalmat és szenvedést tűr el! Amikor káromlásokkal és káromkodásokkal a bennünk lévő Szent Szellemet megszomorítjuk (Ef.4,30). Amikor jól tudjuk, hogy az Ő csodája segített minket át egy nehéz helyzeten, vagy betegségen, de mi hálátlanul mégsem neki adjuk a dicsőséget, hanem elvesszük magunknak vagy egy masik embernek adjuk. Amikor oly sok bizonyság után, mégis hitetlenül cselekszünk, mintha nem is ismernénk Őt. Ilyenkor Ő szelíden visszahúzódik tűrve (Lk.14,10), hogy újra és újra megtapossuk a szeretetét. Vár, hogy hátha megnyer minket a kitartó szelíd hívásával. Lenyeli a bántásainkat és újra csak ad a szeretetéből. Ennyi fájdalommal és szenvedéssel szeret minket nap mint nap.

Bátran kimondhatjuk, hogy az igazi szeretethez szorosan kapcsolódik az áldozat és a szenvedés. Az áldozattal együtt jár valaminek az elvesztése, letétele vagy odaadása. Az a mi áldozatunk, hogy szeretetből odaadjuk magunkat (Róm.12,1). Emiatt a szeretetből meghozott áldozat miatt van a Bibliában a szenvedés ígérete.

Mert én megmutatom neki, mennyit kell neki az én nevemért szenvedni. (ApCsel 9,16)

És gyűlöletesek lesztek, mindenki előtt az én nevemért; de aki mindvégig megáll, az megtartatik. (Mt 10,22)

Mert az kedves dolog, ha valaki Istenről való meggyőződéséért tűr keserűségeket, méltatlanul szenvedve. Mert micsoda dicsőség az, ha vétkezve és arcul veretve tűrtök? de ha jót cselekedve és mégis szenvedve tűrtök, ez kedves dolog Istennél. Mert arra hívattatok el; hiszen Krisztus is szenvedett értetek, nektek példát hagyva, hogy az ő nyomdokait kövessétek: 

(1Pét 2,19-21)

Jézus, Pálnak is elmondja, hogy az Ő nevéért sokat kell majd szenvednie. Elmondja, hogy mindannyiunknak, akik az Ő nevéről neveztetünk, sokat kell szenvednünk. Péternél egyértelműen kimondja a Szent Szellem, hogy szenvedésre hivattunk el. De hogyan is kapcsolódik a szeretet és a szenvedés? Nézzük meg mit mond Jézus, hogy hogyan éljünk:

Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért és fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is. És aki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda neki a felsőt is. És aki téged egy mérföldútra kényszerít, menj el vele kettőre. Aki tőled kér, adj neki; és aki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól. Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, micsoda jutalmát veszitek? Avagy a vámszedők is nem ugyanazt cselekszik-e? És ha csak a ti atyátokfiait köszöntitek, mit cselekszetek másoknál többet? Nemde a vámszedők is nem azonképpen cselekszenek-e? Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes. (Mt 5,38-48)

Egyenesen felszólít minket arra, hogy ne fizessünk gonosszal a gonoszért (Róm.12,17), sőt, szeressük azokat, akik minket gyűlölnek. Ez a fajta szeretet nem arról szól, hogy ketten kölcsönösen kedvelik egymást; hanem arról, hogy az Úr gyermekei úgy szeressenek, hogy nem várnak viszonzásul semmit. Már kezd látszani a szeretetből hozott áldozat körvonala, ezért itt az ideje, hogy megnézzük mi Isten szerint a szeretet fogalma:

A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. (1Kor 13,4-7)

„Nem keresi a maga hasznát” – Mondanom sem kell, hogy Isten így szeret bennünket. Szóról-szóra, ahogyan az ige mondja – „mindent remél, mindent eltűr”. Ha én igazán szeretek, akkor nem keresem a magam hasznát, hanem azt keresem, ami Istennek és a másik embernek van kedvére. Más szóval feláldozom a magam kívánságait, hogy másnak kedvezzek. Ezzel ki is mondtuk, hogy hogyan kötődik a szenvedés a szeretethez, úgy hogy lemondok a magam „hasznáról”, vagyis mindarról, amit én szeretnék. Ha így kezdek el szeretni, akkor elkezd gyötrődni a lelkem. De ugyanezt eredményezi, ha lemondok a magam igazáról, a magam vagyonáról, az elismerésről, a köszönetről, vagy minden olyan dologról, amely nekem kedvezne elsősorban. Az apostolok is erről tesznek bizonyságot:

Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához; (Fil 3,10)

Én János, aki nektek atyátokfia is vagyok, társatok is a Jézus Krisztus szenvedésében és királyságában és tűrésében, a szigeten voltam, amely Páthmósnak neveztetik, az Isten beszédéért és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért. (Jel 1,9)

Pál és János társunk a szenvedésben, mi több, részes Krisztus szenvedésében. De hogyan is vagyunk mi részesei Krisztus szenvedésének? Aki olyan akar lenni mint Jézus, vagy a tanítványa akar lenni, az készüljön fel, hogy ugyanúgy kell szenvednie, mint Istennek. Krisztus folyamatosan szenved, mindaddig, amíg a gonosz végképp el nem töröltetik. Lássuk meg, hogy Ő még mindig naponta leteszi az életét értünk, és minket is ilyen szeretetre hívott el. Ehhez azonban Tőle kell vennünk az erőt, és Jézusnak kell segítenie, hogy valósággal meg tudjunk halni önmagunknak.

Ha szeretetből a másiknak kedvezek, ahelyett, hogy azt csinálnám, amit én szeretnék. Amikor a régen vágyott nyaralásra gyűjtött pénzt, odaadom egy szűkölködő testvéremnek. Amikor éppen pihenhetnék, és a kedvenc időtöltésem űzhetném, de inkább elbeszélgetek a családdal, vagy segítek valakinek, hogy könnyítsek a terhein, akkor mindvégig meg kell tagadnom magam. Amikor valaki rajtam tölti ki a mérgét, de én megpróbálom megvígasztalni, és nem arra nézek, hogy bánt. Ha látom, hogy szomorú, akkor nem hagyom ott, hogy majd lesz vele valami, hanem mellé állok vígasztalni. Nem emlegetem fel a régi sérelmeket, hanem elfedezem azokat, és úgy teszek, mintha meg sem történtek volna. Megbocsátok (Mt.18,21-22), lemondok a magam javáról a másik előnyére, sőt, figyelem, hogy hol lehetnék segítségére. Ezért elválaszthatatlan az igaz szeretettől a szenvedés, mert nem a magam öröméről szól. De a szeretet miatti szenvedés ne legyen rossz hír számunkra.

Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nekünk; 

(2Kor 4,17)

Sőt, amennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vigadozva örvendezhessetek. (1Pét 4,13)

Ez a földi élet igen rövid, de az Úrtól való ígéreteink egy örökkévalóságra szólnak. Ha oda tudjuk áldozni ezt a földi életet az Úrnak, akkor minden ígéretet birtokba vehetünk (Mt.16,25). Ha nem, akkor sajnos az ígéretek is távol maradnak tőlünk. A szeretet miatti szenvedéseinkkel leszünk a Krisztus szenvedéseinek részesei.  Azt a szeretetet hagyta hátra parancsolatként, amelyben Ő is folyamatosan szenved, csak azért mert szeret:

Új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok. (Jn 13,35)

Önfeláldozó szeretettel szeressük egymást. Ennek a szeretetnek a hiánya miatt nem ismeri fel a világ, hogy mi Krisztus tanítványai vagyunk. De a nagy gyülekezetekben nem is lehet szó ilyen mértékű szeretetről, hiszen sokszor nem is ismerjük azokat, akik egy héten egyszer mellénk ülnek az összejövetelen. De ha kisebb közösségekben átéljük a szenvedéseket a szeretet miatt, akkor azzal Krisztus teste is nyer, hiszen másokat tudunk vígasztalni, amikor ők mennek át hasonló helyzeten:

De akár nyomorgattatunk, a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van az, mely hathatós ugyanazon szenvedések elviselésére, amelyeket mi is szenvedünk; akár megvígasztaltatunk a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van az. És a mi reménységünk erős felőletek. Tudva, hogy amiképpen társaink vagytok a szenvedésben, azonképpen a vigasztalásban is. 

(2Kor 1,6-7)

Ha vállaljuk a szenvedéseket, és megéljük a valódi szeretetet szenvedésekkel együtt, akkor a szívünk is elfog változni Krisztuséhoz hasonlóvá. Akkor fogjuk tudni megtagadni az ó ember kívánságait, és tudunk új emberré lenni. Akkor tud megváltozni a látásmódunk, hogy ne magunk körül forogjanak a gondolataink, ahogyan ezt Jézus is megtapasztalta:

Mert lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket ő viseli. (Ézs 53,11)

Jézus is „lelke szenvedése folytán” látott másképpen, és ez igaz minden olyan emberre, aki átmegy a szenvedéseken. Ha az Úrral megyünk át ezeken a szenvedéseken, akkor Hozzá fogunk közelebb kerülni, mert átérezzük azt a szenvedést, amit mi okoztunk (okozunk) Neki. A szeretetnek ezeket a terheit segít hordozni (Zsolt.55,23), és megtölt folyamatosan új élettel a Szent Szellemen keresztül.

Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok. (Jn 14,15)

Amiképpen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben. Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében. (Jn 15,9-10)

Sok helyen említi Jézus, hogy úgy tudjuk kifejezni a szeretetünket felé, ha megtartjuk a parancsolatait. Ha pedig engedelmességben járunk, akkor bizonyosan kerülünk olyan helyzetbe, hogy ki kell fejeznünk a szeretetünket egy olyan ember felé, akit nehéz szeretni. De ha az ilyen engedelmességben gyakoroljuk magunkat, akkor leszünk Jézus valódi tanítványai, és amint az ige is mondja, akkor megmaradunk az Ő szeretetében. Ezért az ilyen szeretetben járás még két másik fontos dolgot is betölt az életünkben:

Jézus pedig mondta neki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Mt 22,37-39)

Az egyik fontos dolog, hogy betöltjük a törvényt azáltal, hogy kimutatjuk vele Isten felé a szeretetünket, amely az első és a második parancsolat. Ahogyan Pálnál is egy igében összegezve látjuk a törvényt, hogy a szeretet az egész törvényt betölti (Gal.5,14; Róm.13,9). A másik fontos dolog, hogy ezzel a szeretettel Jézus tanítványaivá válunk:

Mondta pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem. (Lk 9,23)

Lehetetlen valóságos szeretettel úgy szeretni, hogy közben nem tagadom meg magam és vele együtt minden kívánságom (1Kor.13,4-7). Csak úgy lehet ezt megtenni, ha magamat a halálba adom, és vállalom mindazt a szenvedést, amelyet az okoz, hogy megtagadom a saját érdekeim és jóval fizetek még a rosszért is. Ez pedig egy mindennapos élmény, mert lehetetlen, hogy  egy héten csak három napon szeressek, a többin nem. Ezért teljesíti be a szenvedéseket is vállaló szeretet Jézus követelményét a tanítványságra. A szeretet miatti szenvedés ráadásul megtisztít minket a bűntől.

Minthogy azért Krisztus hústestileg szenvedett értünk, fegyverkezzetek fel ti is azzal a gondolattal, hogy aki hústestileg szenved, megszűnik a bűntől, Hogy többé ne embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a hústestben hátralévő időt. (1Pét 4,1-2)

Az által tisztít meg minket a szeretet miatti szenvedés, hogy halálba adom magam, vagyis a hústesti életet, minden bűnös indulatával együtt. Ha valaki Istent szereti, akkor nem akarja a parancsolatait áthágni, hanem igyekszik azokon belül maradni, tehát kerülni fogja a bűnt. Valamint leteszi az önzését, a kívánságait, és szabályosan megöldökli a saját lelkét, hogy szeretni tudjon. Amikor nem viszonozzák a szeretetünket, amikor nem értékelik az áldozatunkat, amikor igaztalanul bántanak, akkor mindig egy kicsit meghalunk, mert ez igenis fáj a mi önző lelkünknek, de nem figyelhetünk erre, hanem mindezek ellenére tovább kell szeretnünk. Ha pedig szeretjük az Urat, akkor miatta tesszük meg azt, hogy mások felé szolgálunk szeretettel és hordozunk másokat az ő gyengeségeikben, vagy akár még gonoszságaikban is.

Ahogyan láttuk, Isten is folyamatosan szenved, és az igazi szeretetbe bele van kódolva a szenvedés. Vértezzük fel magunkat a szenvedésre, mert ez a szenvedés valóban új emberré, krisztusivá tesz bennünket, ha az Ő hasonlatossága szerint éljük meg a szeretetünket. Váljunk Krisztus valódi követőivé, úgy, hogy valósággal szeretjük egymást, minden képmutatás nélkül, mert annak van igazi jutalma már itt a földön is.

Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal. (1Ján 3,18)

A szeretet képmutatás nélkül való legyen. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz. 

(Róm 12,9)

Pogányok az új égen és új földön

És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne; mert az Isten dicsősége megvilágosította azt, és annak szövétneke a Bárány. És a pogányok, akik megtartatnak, annak világosságában járnak; és a föld királyai az ő dicsőségüket és tisztességüket abba viszik. És annak kapui be nem záratnak nappal (éjszaka ugyanis ott nem lesz); És a pogányok dicsőségét és tisztességét abba viszik. És nem megy abba be semmi tisztátalan, sem aki utálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak akik beírattak az élet könyvébe, amely a Bárányé. (Jel 21,23-27)

És megmutatta nekem az élet vizének tiszta folyóját, amely ragyogó volt, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyi székéből jött ki az ő utcájának közepén. És a folyóvízen innen és túl életnek fája volt, mely tizenkét gyümölcsöt termett, minden hónapban meghozva gyümölcsét; és levelei a pogányok gyógyítására valók. (Jel 22,1-2)

Biztosan többen elgondolkodtunk már, hogy kik is lehetnek azok a pogányok, akik az új ég és föld alatt itt lesznek. Bizonyos, hogy nem az Új Jeruzsálem lakói lesznek, hanem kívül élnek majd a földön, de ott fognak élni. Az idézett versekből látszik, hogy az életük más lesz, mint azoknak, akik az Új Jeruzsálemben fognak élni Isten dicsőségében. De kik is lehetnek ők valójában, és hogyan lehet, hogy pogányok túlélik az ítéletet.

A kereszténységben több olyan felekezet létezik, ahol azt állítják, hogy nincs pokol. Ehhez még társul sok olyan vallás, ahol a szeretet istenéről nem tudják elképzelni, hogy bárkinek is szenvedést okozon, ezért nem egyeztethető össze a hitükkel egy olyan hely, ahol az emberek szenvednek a halál után. Sőt, az örök szenvedést is lehetetlennek tartják. Nézzük meg, hogy a Biblia mit mond erről. Kezdjük azzal, hogy mi történik a halál után a Biblia szerint, mert utána abból érthetjük meg az isteni ítéletet és az ítélet utáni helyzetet.

Az alvilág meztelen előtte, és eltakaratlan a holtak országa. (Jób 26,6)

Jóllétben töltik el napjaikat, és egy pillanat alatt szállnak alá a sírba; (Jób 21,13)

Uram, felhoztad a Seolból az én lelkemet, fölélesztettél a sírba szállók közül. (Zsolt 30,4)

Az életnek útja felfelé van az értelmes ember számára, hogy eltávozzon a pokoltól, mely alá felé van. (Péld 15,24)

Az Ószövetségben a héber Seol, és az Újszövetségben a görög Hádész szó a halottak birodalmát jelenti, amelyet a Seol, sír, alvilág, pokol szavakkal ad vissza a Károli Biblia. A holtak birodalma kapcsán azért beszélünk alvilágról, mert a föld mélyén van.

Mert tűz lobban fel haragomban és leég a Seol fenekéig; megemészti a földet és gyümölcsét, és felgyújtja a hegyek alapjait. (5Móz 32,22)

Ha pedig az Úr valami új dolgot cselekszik, és a föld megnyitja az ő száját, és elnyeli őket, és mindazt, ami az övék, és elevenen szállnak alá pokolba: akkor megismeritek, hogy gyalázták ezek az emberek az Urat. És lett, amint elvégezte mind e beszédeket, meghasadt a föld alattuk. És megnyitotta a föld az ő száját, és elnyelte őket és az ő háznépeiket: és minden embert, akik Kórééi voltak, és minden jószágukat. És alászálltak azok és mindaz, ami az övék, elevenen a pokolra: és befedezte őket a föld, és elvesztek a közösség közül. (4Móz 16,30-33)

Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. 

(Fil 2,10)

A fordítási különbségekből (Seol, sír, alvilág, pokol) is láthatjuk, hogy egy összetettebb helyről van szó, ahol egy részen szenvednek a halottak, ez a pokol, de más részen nyugalomban vannak. A mai kanonizált ószövetségi könyvekből nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy pontosan honnan lehet levezetni ezeket az elkülönült részeket, de ahogyan beszélnek róla, abból kikövetkeztethető a felosztás, illetve később Jézus példázatai egyértelművé teszik ezeket a határokat.

Miért is nem haltam meg fogantatásomkor; miért is ki nem múltam, mihelyt megszülettem? Miért vettek fel engem térdre, és miért az emlőkre, hogy szopjam?! Mert most feküdnék és nyugodnék, aludnék és akkor nyugton pihenhetnék (Jób 3,11-13)

Te pedig menj el a vég felé; és majd nyugszol, és felkelsz a te sorsodra a napoknak végén. 

(Dán 12,13)

Sámuel pedig mondta Saulnak: Miért háborgattál, hogy felidéztettél engem? És felelt Saul: Igen nagy szorultságban vagyok; a Filiszteusok hadakoznak ellenem, az Isten pedig eltávozott tőlem, és nem felel már nekem sem próféták által, sem álomlátás által; azért hívtalak téged, hogy megmondd nekem, mit kelljen cselekednem? (1Sám 28,15)

Mindhárom esetben egy igaz emberről szól az ige. Jób mindvégig küzdött az ő igazáért, és remélte, hogy a Seolban véget érnek a szenvedései, ott nyugalomban kivárhatja, amíg újra feljöhet onnan. Dánielről és Sámuelről is tudjuk, hogy igaz emberek voltak, ezért nekik a Seolban nem a szenvedés volt előkészítve, hanem a nyugalom. Mindannyian megmaradtak öntudatuknál, és nem tudattalanul élték meg az ott töltött időt, de ennek magyarázatával várjunk még.

Szárazság és hőség nyeli el a hó vizét, a pokol azokat, akik vétkeznek. (Jób 24,19)

Seolba jutnak a gonoszok, oda minden nép, amely elfeledkezik Istenről. (Zsolt 9,18)

Kóré fentebb idézett története (4Móz 16,30-33) is, és ezek az igehelyek is azt mutatják, hogy a gonoszok jutnak a pokolba, ahol nem nyugalom van, hanem szenvedés. De mire is alapozzuk ezt a kijelentést, hiszen az idézett versekből ez nem látszik egyértelműen. Ennél a pontnál el kell hagynunk az Ószövetséget, és az Újszövetség segítségével kell tovább nyomoznunk.  Jézus egyik történetével, amely nem példázat, hanem egy történet!

Volt pedig egy gazdag ember, és öltözött bíborba és patyolatba, mindennap dúsan vigadozva: És volt egy Lázár nevű koldus, ki az ő kapuja elé volt vetve, fekélyekkel tele. És kívánt megelégedni a morzsalékokkal, melyek hullottak a gazdagnak asztaláról; de az ebek is eljőve, nyalták az ő sebeit. Lett pedig, hogy meghalt a koldus, és vitetett az angyaloktól az Ábrahám kebelébe; meghalt pedig a gazdag is, és eltemettetett. És a pokolban felemelte az ő szemeit, kínokban lévén, és látta Ábrahámot távol, és Lázárt annak kebelében. És ő kiáltva, mondta: Atyám, Ábrahám! könyörülj rajtam, és bocsásd el Lázárt, hogy mártsa az ő ujjának hegyét vízbe, és hűsítse meg az én nyelvemet; mert gyötrettetem e lángban. Mondta pedig Ábrahám: Fiam, emlékezz meg róla, hogy te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképpen Lázár is az ő bajait: most pedig ez vígasztaltatik, te pedig gyötörtetsz. És mindenekfelett, mi köztünk és ti közöttetek nagy közbevetés van, úgy, hogy akik akarnának innen ti hozzátok átmenni, nem mehetnek, sem azok onnan hozzánk át nem jöhetnek. Mondta pedig amaz: Kérlek azért téged Atyám, hogy bocsásd el őt az én atyámnak házához; Mert van öt testvérem; hogy bizonyságot tegyen nekik, hogy ők is ide, e gyötrelemnek helyére ne jussanak. Mondta neki Ábrahám: Van Mózesük és prófétáik; hallgassák azokat. Amaz pedig mondta: Nem úgy, atyám Ábrahám; hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, megtérnek! Ő pedig mondta neki: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad. (Lk 16,19-31)

A történet nem úgy kezdődik, hogy az alvilág „hasonlatos” vagy „olyan mint”, hanem azzal a kijelentéssel, hogy „volt egy gazdag ember”. Jézus nem hazudott, ezért ennek megfelelően ez egy olyan történet, amely a valóságban is megtörtént. Ebből a történetből tudjuk meg, hogy az alvilágnak legalább két része van, a pokol és Ábrahám keble. Ez a két rész egymástól el van választva, nincs átjárás, mégis látják egymást. A pokolban láthatatlan lángokkal gyötrődnek, a másik részen pedig vígasztaltatnak. Mindannyian tudatuknál vannak, és emlékeznek a földi életükre, semmiképpen sem tudattalanok. Onnan egyedül senki nem jöhetett ki, de Isten kihozhat onnan bárkit.

Felmentél a magasságba, foglyokat vezettél, adományokat fogadtál emberekben: még a pártütők is ide jönnek lakni, oh Uram Isten! (Zsolt 68,19)

Ezért mondja az Írás: Fölmenve a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek. (Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállt a föld alsóbb részeire? Aki leszállt, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket betöltsön.) (Ef 4,8-10)

Jézus áldozata előtt nem volt lehetséges a mennybe kerülni, hanem csak az alvilágba lehetett jutni. Mert még nem volt valóságos váltsága az elkövetett bűnöknek, hanem csak elnézte az Úr azokat (Róm 3,25), mert lehetetlen, hogy az áldozati állatok eltöröljék a bűnt (Zsid 10,4), ezért az ószövetségi korban meghalt igazaknak is meg kellett várniuk Jézus áldozatát, hogy valóságos megbocsátást nyerjenek (Zsid.9,15). Az alatt a három nap alatt, amíg Jézus a sírban volt, lement a Seolba, de nem a pokolba, és kihozta onnan az igazakat, akik ott várakoztak. Jézus mennybemenetelét követően pedig már tudjuk, hogy akik Őbenne halnak meg, azok hozzá kerülnek a mennybe, (Fil 1,23). Szintén Jézustól tudjuk bizonyosan, hogy nem tudattalanul voltak a Seolban az igazak, hanem öntudattal, mert...

Ábrahám a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat; látta is, és örült. (Jn 8,56)

Jézus pedig felelve, mondta nekik: Tévelyegtek, mivelhogy nem ismeritek sem az írásokat, sem az Istennek hatalmát. Mert a feltámadáskor sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az Isten angyalai a mennyben. A halottak feltámadása felől pedig nem olvastátok-e, amit az Isten mondott nektek, így szólva: Én vagyok az Ábrahám Istene, és az Izsák Istene, és a Jákob Istene; az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene. 

(Mt 22,29-32)

Ábrahám örült, hogy Jézus megszületik erre a földre, de Jézus Izsákot és Jákobot is élőnek mondja, mivel Istennek mindenek élnek. De a Seol, vagy Hádész, még mindig befogadja azokat, akik Krisztuson kívül halnak meg, vagyis újjászületés nélkül. Ők az utolsó ítéletre fognak onnan „felkelni”.

Megelevenednek halottaid és holttesteim fölkelnek: serkenjetek föl és énekeljetek, akik a porban laktok, mert harmatod az élet harmata, és visszaadja a föld az árnyakat! (Ézs 26,19)

És sokan azok közül, akik alszanak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló utálatosságra. (Dán 12,2)

És láttam a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állni az Isten előtt; és könyvek nyittatnak meg, majd egy más könyv nyittatik meg, amely az életnek könyve; és megítéltetnek a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint. És a tenger kiadta a halottakat, akik ő benne voltak; és a halál és a pokol is kiadta a halottakat, akik ő náluk voltak; és megítéltetnek mindnyájan az ő cselekedeteik szerint. A pokol pedig és a halál vettetnek a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava. És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vettetik. (Jel 20,12-15)

Egyszer a halottak előjönnek majd az ítéletre, hogy számot adjanak a földi életük során véghezvitt cselekedeteikről. Ha megfigyeljük, akkor három helyről jönnek elő a halottak. Valószínű, hogy más helyen vannak azok, akik a halál fogságában vannak, mint akik a pokol markában vannak. A tengerben lévő halottak pedig a démonok, akikről Énok könyvéből értesülhetünk, hiszen ha az csupán helymeghatározás lenne, akkor a földnek, a tűznek, és minden másnak is ki kellene adnia a halottakat, ahol az emberek meghalhatnak. A halottak ítélete az, amely végül eldönti, hogy kinek mi lesz az örök sorsa.

És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja. Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Gyertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és felruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor felelnek majd neki az igazak, mondva: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna? És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy meztelen voltál, és felruháztunk volna? Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna? És felelve a király, azt mondja majd nekik: Bizony mondom nektek, amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg. 

(Mt 25,32-40)

Mert akik törvény nélkül vétkeztek, törvény nélkül vesznek is el: és akik a törvény alatt vétkeztek, törvény által ítéltetnek meg, (Mert nem azok igazak Isten előtt, akik a törvényt hallgatják, hanem azok fognak megigazulni, akik a törvényt betöltik. Mert mikor a pogányok, akiknek törvényük nincs, természettől a törvény dolgait cselekszik, akkor ők, törvényük nem lévén, önmaguknak törvényük: Mint akik megmutatják, hogy a törvény cselekedete be van írva az ő szívükbe, együtt bizonyságot téve arról az ő lelkiismeretük és gondolataik, amelyek egymást kölcsönösen vádolják vagy mentegetik.) Azon a napon, melyen az Isten megítéli az emberek titkait az én evangéliumom szerint a Jézus Krisztus által. (Róm 2,12-16)

Jézus elmondja, hogy milyen cselekedetek engedik meg, hogy valaki benn maradjon az élet könyvében, és Pálon keresztül pedig elmondja a Szent Szellem, hogy miért számítanak be azok a jó cselekedetek az ítéletnél. Ismét megmutatkozik Isten hatalmas szerelme az ember iránt, mert szinte keresi az okot, hogy minél többen megmenekülhessenek a haláltól. Még ha Isten törvénye nélkül is élnek, de legalább az Úr gyermekei közül jót tesznek valakivel, akkor már beszámíttatik nekik. Bár nincs meg bennük az isteni élet, de mégis életet nyernek. Akik ebben az ítéletben meg tudnak állni, azok lesznek a pogányok az új földön. Nem lesz meg bennük az isteni élet, de lesz helyük a földön. Ezért nagyon fontos, hogy hogyan éljük az életünket itt a földön, hiszen Jézusnak itt van joga megbocsátani a bűnöket (Mk 2,10), és nem a hitünk szerint fog megítélni, hanem a cselekedeteink szerint. Erre nagyon kell vigyáznunk, mert a hit cselekedetek nélkül halott (Jak 2,20; Jak 2,26), és a halott hit nem fog senkit sem bevinni az Úr birodalmába, mert a halál után már nem munkálkodhatuk az üdvösségünkön.

Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedd; mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcsesség nincs a Seolban, ahová menendő vagy. (Préd 9,12)