2016. szeptember 7., szerda

A test szenvedései



Károli Biblia 1908:
Minthogy azért Krisztus testileg szenvedett, fegyverkezzetek fel ti is azzal a gondolattal, hogy a ki testileg szenved, megszűnik a bűntől, (1Pét 4,1) [saját kiemelés]

Váradi-Károli Biblia 2016:
Minthogy azért Krisztus hústestileg szenvedett, fegyverkezzetek fel ti is azzal a gondolattal, hogy aki hústestileg szenved, megszűnik a bűntől, (1Pét 4,1) [saját kiemelés]


Ez a vers az egyik igen fontos példája annak, hogy miért kellett a test és hústest közötti különbséget jelezni a Biblia szövegében. Ugyanis nem mindegy, hogy én fizikailag szenvedek a testemben, vagy a hústestem szenved. Elevenítsük fel, hogy mit jelent a hústest. Röviden: A test kívánságait kielégíteni vágyó lélek, amelyet több helyen óembernek nevez a Biblia.
Ezért kellett rendet tenni a test és hústest között, és ezért nagy a felelőssége mindazoknak a Biblia kiadóknak, akik ezt eddig nem tették meg, mert enélkül könnyen félreérthetőek ezek a helyek.

(A mostani írás kapcsolódik Soós Péternek a Szenvedés mennyei értéke c. tanításához, amely a következő linken érhető el. https://plus.google.com/100049993115518529563/posts/gPjbaAL85aw)

Mielőtt továbbmegyünk, nézzük meg, hogyan folytatódik Péter levele:

Minthogy azért Krisztus hústestileg szenvedett, fegyverkezzetek fel ti is azzal a gondolattal, hogy aki hústestileg szenved, megszűnik a bűntől, Hogy többé ne embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a hústestben hátralévő időt. Mert elég nekünk, hogy életünk elfolyt idejében a pogányok akaratát cselekedtük, járva feslettségekben, kívánságokban, részegségekben, tobzódásokban, ivásokban és undok bálványimádásokban. (1Pét 4,1-3)

Egyértelműen látszik, hogy nem a fizikai testről beszél a továbbiakban, hanem a lélek cselekedeteiről. Ne azokat a cselekedeteket cselekedjük tovább, amelyeket megtérésünk előtt tettünk az újjá nem született hústestben, vagyis óember szerint, hanem valósággal új, krisztusi életet éljünk. Ha most már tisztában vagyunk azzal, hogy mi a hústest, akkor meg fogunk sok más igét is érteni, amelyek eddig homályosak lehettek.

Boldogok, akik sírnak: mert ők megvígasztaltatnak. (Mt 5,4)

Miért boldogok azok, akik sírnak? Mert a hústest szenved. Mikor szenved a hústest? Amikor nem tudja kielégíteni a testi kívánságokat. Sok felsorolás van, amelyek az óember cselekedeteit mutatják be (pl. Róm.13,13; 2Kor 12,20; Gal.5,19-21). Amikor ezeket cselekedjük, akkor a hústestünk nyugodt, sőt boldog, hiszen a testi kívánságokat maradéktalanul kielégítjük. Ilyenkor kell megijednünk, mert akkor a hústest kívánságaiban élünk. Ez pedig Isten akarata ellen cselekszik.

Mert a hústest a Szellem ellen törekszik, a Szellem pedig a hústest ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok. (Gal 5,17)

Mert a hústest gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. (Róm 8,7)

Ennek megfelelően az ilyen élet csak elvihet Istentől, és nem élhetek az Úrnak kedves életet. Ezért gyötröm a lelkem a böjttel is, mert a lelkem szeretné kielégíteni a test kívánságát, hogy egyen mert éhes, de nem teheti. A hústest ilyen viselkedése nem csak újszövetségi felismerés, hanem már az ószövetségben is figyelmeztette az Úr azokat, akik így éltek.

Jaj azoknak, akik jó reggelen részegítő ital után futkosnak, és mulatnak estig, és bor hevíti őket: És citera, lant, dob, síp és bor van lakodalmukban, de az Úrnak dolgát nem tekintik meg, és nem látják kezeinek cselekedetét. (Ézs 5,11-12)

Jaj annak, aki már kora reggel azon gondolkodik, hogy hogyan szerezzen örömet a testének, hogyan érezze jól magát ebben a világban. Az ilyenekre mondja az ige, hogy „a hasuk az istenük” (Fil 3,19). Bármi, amit imádok, még ha nem is vallom be ezzel a szóval, hogy imádom, de a cselekedeteim ezt mutatják, az bálványimádás. Bálványt imádni pedig nem lehet önmagában, szellemi következmények nélkül. Minden ilyen cselekedetnek szellemi háttere van. Meg kell figyelnünk, hogy ma már ritkábbak a megszállottságot mutató démoni befolyásos esetek. Ez régebben, mondjuk a 19. század előtt gyakoribb volt, de ma már nem igen látható. Ennek az az oka, hogy a démonok ma már inkább az ember együttműködésére játszanak, és nem az „erőszakos” megszállásra. Olyan irányba terelgetik az emberek kívánságait, hogy a maguk „örömét” kiélhessék. Ezért problémás a mai világ, ahol azt súlykolják bele az emberbe, hogy tedd meg, mert „megérdemled”. Például a 2015-ös karácsonyi áruházi szórólapok között volt már olyan, amelyik úgy hirdette a termékeket, hogy melyikkel tudod MAGADAT meglepni! Ezért lett divat a „szelfi” (mobiltelefon kép magamról) is, mert a világ fejedelmének szelleme (Ef 2,1-3) ezt folyamatos ismétlésekkel bevési az emberek fejébe! Észre kell vennünk, hogy mindennek szellemi háttere van! Egyrészről ezért nehéz ma megszentelődni az Úrban, másrészről, ezért nehéz felismerni a világi dolgokról a maguk igazi lényegét, mert ebben növünk fel.

Az Úr nem szeretné, hogy egy ember is elvesszen (Ezék 33,11). Ezért az, hogy hogyan élem az életem,  mindig az egyén döntése! Vagy jól akarok itt élni, vagy megsanyargatom a testem, hogy valami mást elérjek. Egyszer hallottam valakitől, hogy az Úrral való élet, és a megszentelődés, az már „természetellenes” élet. És ez így is van, hiszen a hústestem csak a világi kívánságokban érzi jól magát. Ezért jár ez az élet oly sok gyötrelemmel és szenvedéssel, mert a saját lelkemet kell naponta megölnöm (Kol 3,5).

Boldogok ti, kik most éheztek: mert megelégíttettek. Boldogok ti, kik most sírtok: mert nevetni fogtok. Boldogok lesztek, mikor titeket az emberek gyűlölnek, és kirekesztenek, és szidalmaznak titeket, és kivetik a ti neveteket, mint gonoszt, az embernek Fiáért. Örüljetek azon a napon és örvendezzetek; mert íme a ti jutalmatok bőséges a mennyben; hiszen hasonlóképpen cselekedtek a prófétákkal az ő atyáik. De jaj nektek, gazdagoknak, mert elvettétek a ti vigasztalásotokat. Jaj nektek, kik beteltetek; mert éhezni fogtok. Jaj nektek, kik most nevettek; mert sírni és jajgatni fogtok. (Lk 6,21-25)

Ezért boldog az, aki most sír, mert a lelke ugyan gyötrődik, de tudja, hogy valami nagyobb ígéret és örökség várja. Ha nem lennének benne a Bibliában az ígéretek és örökségek, akkor nem is lehetne megmagyarázni az olyan életet, amely szakít ezzel a világgal, és nem itt keresi a boldogságát. De mit mond Jézus: a mennyben gyűjtsünk kincseket (Mt 6,19-20). Ezért kellett leírnia Pálnak is, hogy...

Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. (1Kor 15,19)

Esztelen dolognak látszik az ilyen élet, hogy szándékosan szenvedtetem a lelkem. Ha nem lenne ott egy nagy bizonyság, Krisztusról, hogy feltámadt a halálból, és ezért minden más is igaz, amit a Bibliában olvasunk. Ezért forduljunk el a világtól, és vele együtt a világ fejedelmétől is, hogy valami módon el ne veszítsük az ígéretünket.

Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a hústest kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból. (1Ján 2,15-16)

Ahogyan Jakab is megfogalmazza, a világ szeretete ellenségeskedés Istennel (Jak 4,4). Ahogyan már korábban írtam, Krisztus kiszabadított minket a világból (Gal 1,4), ezért hatalmunkban áll a világ uralma alól kijönnünk. A bűnös hústestnek pedig nem vagyunk adósok, mert ha az ő cselekedeteit cselekedjük, akkor bizonyosan meghalunk.

Annak okáért atyámfiai, nem vagyunk adósok a hústestnek, hogy hústest szerint éljünk: Mert, ha hústest szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a szellemmel megöldökölitek, éltek. (Róm 8,12-13)

Ezért jó dolog a hústesti szenvedés, mert egy nagyobb ígéret betöltésének ígérete van benne. Ezért már képes vagyok arra, hogy megsanyargassam a testem, és ne töltsem be a kívánságait.

Hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek. (1Kor 9:27)

Mert, ha hústest szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a szellemmel megöldökölitek, éltek. (Róm 8,13)

Ezt jelenti az 1Pét 4,1-ben lévő hústesti szenvedés. Ezért szűnik meg a bűntől az, aki hústestben szenved, mert nem a test bűnös kívánságai szerint él, hanem a Szent Szellem vezetése alatt, ami a hústestnek szenvedés.

Ha már azonban a testi szevedésekről is szó esett, röviden nézzük át, hogy milyen okokból lehetnek testi szenvedések. De tényleg, csak távirati stílusban. Ha beteg vagyok, vagy fizikai, testi szenvedésen megyek át, akkor annak 3 oka lehet:

1. bűn következménye (2Kró 21,12-19)
2. Isten eszköze, hogy tanítson, megpróbáljon, figyelmeztessen (Jób)
3. Valamilyen fizikai baleset (pl. ha tűzbe teszem a kezem, akkor megég) – bár ezek háttere is sok esetben szellemi

A testi szenvedéseknek két kimenetele is lehet. Az egyik, hogy megalázom magam az Úr előtt, és megszabadulok belőle. Vagy megkeseredek az Úr felé, hogy hogyan történhetett ez meg velem, és elfordulok az Úrtól. Ezért volt ez a próbája Jóbnak, és mondta neki a felesége, hogy átkozza meg Istent és haljon meg(Jób 2,9). De nem ezt tette, és a hite így megpróbálva még drágább lett. Ezért legyen előttünk sok hívő társunk mártírhalála is megerősítő példa, hogy valami jobbra és nagyobbra vágyunk, mint e világi élet. És aki mindvégig megáll, az megtartatik (Mt 10,22).

Akik hit által országokat győztek le, igazságot cselekedtek, az ígéreteket elnyerték, az oroszlánok száját betömték. Megoltották a tűznek erejét, megmenekültek a kard élétől, felerősödtek a betegségből, erősek lettek a háborúban, megszalasztották az idegenek táborait. Asszonyok feltámadás útján visszanyerték halottjaikat; mások kínpadra vonattak, visszautasítva a szabadulást, hogy becsesebb feltámadásban részesüljenek. 
(Zsid 11,33-35)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.