A tegnapi győzelem ma már nem elég

És mondta az ÚR Józsuénak: Lásd! kezedbe adtam Jerikót és királyát a sereg vitézeivel együtt. (Józs 6,2)

20 Kiáltott azért a nép, mihelyt kürtöltek a kürtökkel. Lett ugyanis, amint meghallotta a nép a kürtnek szavát, kiáltott a nép nagy kiáltással, és leszakadt a kőfal magától, és felment a nép a városba, ki-ki az előtte való helyen, és bevették a várost. 21 És teljesen kipusztítottak mindent, ami csak volt a városban, a férfitól az asszonyig, a gyermektől az öregig, sőt az ökörig, juhig és a szamárig, fegyver élével. (Józs 6,20-21)

4 Felment azért oda a népből mintegy háromezer férfi; de elfutottak Ai férfiai elől. 5 És megöltek közülük Ai férfiai mintegy harminchat férfit, és üldözték őket a kaputól kezdve egész Sébarimig, és levágták őket a lejtőn. Azért megolvadt a népnek szíve, és lett olyanná, mint a víz. (Józs 7,4-5)

Az Úr Izrael kezébe adta az örökségük földjét, és az Úr seregének fejedelme is előttük ment, és harcolt értük. Amikor Jerikó alá érkeztek, akkor azt kezükbe adta, és ahogyan olvashattuk a bevezető igében is, mindent kipusztítottak benne az Úr parancsa szerint. A következő városnál, Ainál, azonban verséget szenvedtek. Hiába győztek előtte Jerikónál, az a győzelem nem volt elég arra, hogy Ai városát is legyőzzék. Ez a történet egyenes párhuzamot mutat az Új Szövetség idején élő hívők életével. Sok olyan hívővel beszéltem már, akik egy régi történetre hivatkoznak, hogy akkor az Úr milyen csodásan jelen volt az életükben, és mennyire vezette őket. Ezzel próbálták igazolni magukat. Csodás gyógyulásokról is beszélnek, vagy erőteljes szolgálatokról. Ezekben az a közös, hogy mind régen történt velük. Életük mai szakaszában azonban azt látni, hogy nincs ott az Úr keze nyoma, sőt valójában egy erős visszaesés van a hivő életükben, csak ezt nem veszik észre. A múlt dicsőségéből élnek. Az életünkben az ellenség teljes legyőzéséhez azonban nem elég egyszer győzedelmeskedni, hanem naponta meg kell küzdenünk ellene.

de aki mindvégig megáll, az megtartatik. (Mt 10,22)

Ezért mondja Jézus, hogy mindvégig meg kell állnia annak, aki azt akarja, hogy megtartsa az Úr. Ez egy folyamatos harc addig, amíg ebben a világban és ebben a hústestben lakunk. A földi életünk végéig harcban állunk az ellenséggel (a hústesttel, a bűnnel, a gonosz erőkkel). Ha tegnap megszabadított minket az Úr egy gonosz szellemtől, akkor ma meg kell tartanunk a szabadságunkat. Ha tegnap győztünk egy problémán, akkor ma meg kell tartanunk azt a győzelmet, és nem adhatjuk ki a kezünkből. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy az ilyen győzelmek után a Sátán rögtön ellentámadásba kezt, és vissza akarja venni azt, amit elvesztett. Vagy a gonosz szellem akar visszajönni, vagy egy betegségnek lesznek olyan tünetei, mintha meg sem gyógyultam volna, vagy kétségeket támaszt azzal kapcsolatban, hogy mindent jól csináltam-e egy probléma megoldásával kapcsolatban. Ezért nem elég a tegnapi győzelem ma. Ma újra meg kell küzdeni a gonosszal, a bűnnel és meg kell tartanunk mindazt, amit már az Úr segítségével elértünk.

Izrael népe is hiába győzőtt Jerikónál, Ai előtt mégis elbukott, mert vétkeztek, mert Ákán eltett magának az Úrnak szentelt dolgokból. A bűn rögtön elvágta az egész népet Isten oltalmától. Ákán szempontjából is nagyon érdekes ez a történet. Egy pillanat alatt hiábavaló lett a negyven éves vándorlása a pusztában. Hiába nézte végig a sok csodát, amellyel az Úr végigvezette őket egészen Jerikóig. Hiábavaló volt a sátorban lakás negyven éven keresztül, egy szempillantás alatt a múlt minden győzelme semmivé foszlott. Hiába adott időt is az Úr a megtérésre – hiszen volt egy teljes napja, hogy bevallja a bűnét és megtérjen, – mégsem tette. Amikor másnap Józsué felhívta a népet a bűnmegvallásra, akkor nem jelentkezett. Onnantól fogva viszont már nem volt menekvés Ákán számára, mert akkor már Isten leplezte le. Amikor ráesett a sors, akkor már hiába vallotta be, hogy mit tett, már csak az ítélet maradt számára. Nem tudjuk, hogy Ákán egy volt-e azok közül, aki kijött Egyiptomból, vagy ő a pusztában már született. De ha ő egy volt azok közül, aki kijött Egyiptomból, akkor több mint negyven éven keresztül járt a pusztában. Egyiptomban hiába látta a szabadulásuk előtt az Úr összes nagy csodáját, ez az Akor völgyében már nem segített rajta. Nem hivatkozhatott arra, hogy ő hűséggel és hittel végigjárta a pusztát. Nem is kérdezte tőle senki, hogy mennyit szenvedett, vagy milyen bizonyságai vannak a múltból, hogyan győzte le a bűnt pár évvel ezelőtt. Ez mind nem számított, azon a napon. Csak az számított, hogy most mi van!

Te pedig, embernek fia, szólj néped fiaihoz: Az igaznak igazsága meg nem menti őt a napon, amelyen vétkezik, és a hitetlen hitetlensége által el nem esik a napon, melyen megtér hitetlenségéből, és az igaz nem élhet az ő igazsága által a napon, melyen vétkezik. (Ezék 33,12)

Ezért nagyon nehéz az igaznak is megállnia a megmenekülésig. Láttunk már olyat is az életben, hogy az Úr valakit nagyon hirtelen elvitt a földről, csak azért, hogy az üdvössége még megmaradjon. Mivel ilyen könnyen elesünk az Úr mellöl, ezért mondja az ige azt, hogy az igaz is alig tartatik meg (1Pt.4,18). Nem azért, mintha az Úr keze gyengébb lenne, vagy idővel elfáradna (Ézs.50,2), hanem azért, mert itt a földön állandóan harcban kell lennünk a gonosszal szemben, és könnyű elmenni a helyes útról. Mivel mindannyiunknak szabad akarata van, ezért mi magunk döntünk naponta, hogy melyik utat választjuk. Azt, amit az Úr ad elénk, vagy magunkra, vagy a gonoszra hallgatunk-e.

Ha akkor vinne el minket az Úr, amikor elfordultunk az igazságtól, akkor nem lenne számunkra mentség (Ezék.33,12). Egyikünk sem tudja, hogy mikor viszi el az Úr a földről. Az számít, hogy akkor hol vagyunk: Krisztusban, vagy nem.

Itt folyamatos háború van, és ütközetből senkit el nem bocsátanak (Préd.8,8). Ha az Úr nem hátrál meg, és nem adja fel a harcot, és küzd az életünkért, akkor nekünk sem szabad megállnunk. Olyan van, hogy az ember belefárad a harcba, de akkor kérnünk kell az Úr segítségét, hogy adjon erőt a továbbmenetelre. Hiába álltam meg a harcban tegnap, az ma már nem elég. A szellemi lények nem fáradnak el, és a Sátán sem adja fel! Az életünkért folyik a harc, az emberi lelkekért!

Ha egy földi, emberi háborút veszünk is alapul, ott is úgy van, hogy egy csata még nem feltétlen dönti el a háború kimenetelét. Lehet, hogy egyik csatában győz az egyik fél, de ha a másik máshol megveri, és többször legyőzi, akkor hiába nyert csatát a háború elején, mégis vesztes lesz a végén. Így járt Napoleon is és a náci Németország is Oroszországgal szemben. Ugyanez igaz a mi egyéni életünkre is. Amikor megtértünk, akkor sokunkat már azonnal megszabadított az Úr gonosz szellemektől, vagy betegségből. Akkor megbocsátotta a megvallott bűneinket is. De ha erre nem vigyázunk, és nem küzdünk a megtartásáért, akkor könnyen elveszíthetjük amit kaptunk. Jézus erre azonban azt mondja, hogy ilyenkor az ember állapota rosszabb lesz, mint előtte.

43 Mikor pedig a tisztátalan szellem kimegy az emberből, víz nélkül való helyeken jár, nyugalmat keresve, és nem talál: 44 Akkor ezt mondja: Visszatérek az én házamba, ahonnan kijöttem. És odamenve, üresen, kisöpörve és fölékesítve találja azt. 45 Akkor elmegy és vesz maga mellé más hét szellemet, gonoszabbakat ő magánál, és bemenve, ott laknak; és ennek az embernek utolsó állapota gonoszabb lesz az elsőnél. Így lesz ezzel a gonosz nemzetséggel is. (Mt 12,43-45)

De menjünk tovább a győzelmek kérdésével. A Biblia csupa olyan élethelyzetet tár elénk, ahol azt látjuk, hogy aki az Úr felé fordult, és megáldotta az Úr – vagy akár fel is kente valamire, mint például Dávidot – azok életük egy későbbi szakaszában átmentek nehézségeken, és azokban is meg kellett állniuk. Ilyenkor az élet viharaiban csak azok tudnak megállni, akik a kősziklára építettek.

47 Valaki én hozzám jön és hallgatja az én beszédeimet és azokat megtartja, megmondom nektek, mihez hasonló. 48 Hasonló valamely házépítő emberhez, aki leásott és mélyre hatolt, és kősziklára vetett fundamentumot: mikor aztán árvíz lett, beleütközött a folyóvíz abba a házba, de azt meg nem mozdíthatta: mert kősziklán épült. 49 Aki pedig hallgatja, de nem tartja meg, hasonló ahhoz az emberhez, aki csak a földön építette házát fundamentum nélkül: amelybe beleütközve a folyóvíz, azonnal összeomlott; és nagy lett annak a háznak romlása. (Lk 6,47-49)

Ha mi csak hallgatói vagyunk az Úr igéjének, akkor az élet viharai el fognak minket sodorni az Úr mellől. Erősen meg kell kapaszkodnunk az Úr beszédébe, az Úr igéjébe, az Úr igéreteibe, a korábbi bizonyságainkba és tapasztalatainkba az Úr valóságáról és erejéről, hogy meg tudjunk állni. Jézus itt azt mondja, hogy „aki hallgatja az én beszédeimet és megtartja azokat”, az fog megállni. Itt a földön a legerősebb kapaszkodónk az Isten beszéde. Akár a Bibliában, akár az életünkre kijelentett beszédei. Krisztus a kösziklánk. Az Ige róla tesz bizonyságot, és mindarról, hogy ő kicsoda. Ebbe kell belekapaszkodnunk, ha a viharokban és a csatákban meg akarunk állni. Olyan mélyre kell ásnunk az életünkben, hogy a sok korábbi ismeret, tapasztalat, emlék, amibe eddig kapaszkodtunk, az mind kitisztuljon az életünkből, és „elérjük” Krisztust. Hogy az maradjon számunkra a kapaszkodó, amit ő mondott, és ne az, amit az emberek mondanak, ne az emberi bölcsesség. El kell hinnünk, hogy azok vagyunk és ott vagyunk, amit az ige mond rólunk. Ha azt mondja az ige, hogy meghaltunk a vízsírban (Róm.6,2-4), akkor valósággal meghalt az óemberünk. Ha azt mondja, hogy új teremtés vagyunk (2Kor.5,17), akkor ténylegesen új teremtés vagyunk, és nem szabad elhinnünk, hogy ez nem így van. Ha azt mondja, hogy az ellenség minden seregén taposunk (Lk.10,19), akkor valóban taposunk. Ha azt mondja, hogy Benne vagyunk (Jn.6,56), akkor valóban benne vagyunk. Ezért kell beteljesednünk az Igével, mert akkor tudjuk az értelmünket elváltoztatni, és akkor tudunk megállni az ellenséggel szemben. Hogy ne mondjam ezért támadja a Sátán Isten igéjét, hogy ne tudjon az ember megállni ellene. Az ige mellé még oda kell tennünk Isten személyesen nekünk adott igéreteit, ahogyan Ábrahám is tette (Róm.4,20-21). De hozzá hasonló emberekről tesz bizonyságot a Zsidókhoz írt levél 11.fejezete. Amit nekik mondott az Úr, abba belekapaszkodtak, még ha az életük el is veszett közben. Ez mind kell a győzelemhez.

Ha így megerősítjük magunkat az igében és az igéretekben, akkor tudunk újra és újra felállni és továbbmenni, akármilyen pofonok, vagy fájdalmak érjenek is bennünket. Az Úr pedig azt mondta, hogy velünk lesz minden napon, amíg a világ világ (Mt.28,20). Ahhoz, hogy naponta megállhassunk mellette és benne, úgy kell cselekednünk, ahogyan az apostolok cselekedték:

És foglalatosak voltak az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben. (ApCsel 2,42)

Ezzel legyünk foglalatosak mi is, mert csak a mindennapi közösség tud minket megtartani a harc idején. Ha él bennem Isten igéje és beszédei, akkor van fegyverem a gonosszal szemben. Ha naponta úrvacsorázom, akkor tudhatom, hogy ma is meg lettem mosva az Úr Jézus vérével, és ma is kaptam a bűneimre bocsánatot. Ma is itt van bennem Jézus, és én ma is őbenne vagyok. Az ő vére ad életet ma is, és az ő beszédei elevenítenek meg ma is (Jn.6,63). Ahogyan mondja, hogy az áll meg a vihar idején, aki megtartja a beszédeit. Az Úr beszédei körül forog az életünk, mert itt a földön csak abba kapaszkodhatunk bele! És ha egyszer már belekapaszkodtunk, akkor ő hatalmas és kegyelmes arra, hogy megtartson minket:

Jó az ÚR, erősség a szorongatás idején, és nem hagyja azokat, akik benne bíznak. (Náh 1,7)

Az életünkben többször volt olyan pont, amikor megálltunk, és végigvettük, hogy mi történt velünk, és hol láttuk az Úr kezének munkáját. Számba vettük, hogy mit mondott nekünk, és csak úgy tudtunk továbbmenni. Csak az így megerősített szívünkkel tudtuk azt mondani az Úrnak, hogy itt vagyunk, és követünk téged amerre viszel minket. A tegnap csatái és győzelmei segíthetnek abban, hogy meglássuk az Úr szabadítását az életünkben, és ezzel felövezve a szívünket legyen bátorságunk a mai nap harcainak is nekivágnunk. Ne hagyjuk veszni az eddig megtett utat. A múlt nem tud minket megtartani, de erőt adhat ahhoz, ami még ránk vár. Ne feledjük, hogy minden napnak meg van a maga terhe (Mt.6,34), és az Úr nem enged minket feljebb kísérteni, mint ahogy elbírjuk (1Kor.10,13).

Az Úr legyőzte minden ellenségét! Ő nem fog meghátrálni! A gonosz nem győzhet, mert már le van győzve! Ezért ne féljünk, hanem kapaszkodjunk bele a beszédébe, és kövessük az Urat!

Annak okáért jó reménységben legyetek, férfiak! Mert hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, amint nekem megmondatott. (ApCsel 27,25)

Akinek van füle, hallja, mit mond a Szellem a gyülekezeteknek. Aki győz, annak nem árt a második halál. (Jel 2,11)

Csak a győzteseknek van igérete...

„Szövétnekeitek meggyújtva” – a 10 szűz példája, azaz élet a Róma 8. szerint

Legyenek a ti derekaitok felövezve, és szövétnekeitek meggyújtva; (Lk 12,35)

Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jön el a ti Uratok. Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jön el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön. Azért legyetek készen ti is; mert amely órában nem gondoljátok, abban jön el az embernek Fia. (Mt 24,42-44)

Jézus többször figyelmeztet bennünket, hogy folyamatosan legyünk készen az Ő visszajövetelére, mert nem fogjuk tudni a pontos idejét. Ezek a példázatok azoknak szólnak, akik szeretnének készen állni az Ő eljövetelekor. Hogy az övéi közül ki hová tartozik (okos vagy bolond szűz, hű vagy hűtlen szolga), azt mindenkinek magának kell megkérdeznie az Úrtól. Ezt csak és kizárólag Ő tudja megmondani, és el is fogom mondani, hogy miért.

Ha valóban az Úrhoz készülünk, akkor Lk.12,35 két nagyon fontos dolgot árul el arról, hogy hogyan kellene nekünk itt a földön élnünk. „Legyenek derekaitok felövezve,” – vagyis ne rendezkedjünk be ebben a világban. Számos ige foglalkozik azzal, hogy ne szeressük ezt a világot (pl. 1Jn.2,15; Jak.4,4). Ha valóban várjuk Isten országát, hogy elköltözhessünk Hozzá, akkor legyünk állandóan útra készek. Ahogyan Ábrahám is sátorokban lakott, mert valami jobbra várt (Zsid.11,9-10). De ettől fontosabb, hogy mit jelent az, hogy „szövétnekeitek meggyújtva”. Ehhez meg kell néznünk, hogy mit jelent a szövétnek.

Az Úrtól való szövétnek az embernek szelleme, aki megvizsgálja a szívnek minden rejtekét. (Péld 20,27)

Mert szövétnek a parancsolat, és a tudomány világosság, és életnek útja a tanító-feddések. (Péld 6,23)

Ezzel be is lépünk az újszövetség lényegébe. Az Úrtól való szövétnek, vagyis lámpás, az ember szelleme. Amikor újjászületünk, akkor Isten megeleveníti az ember szellemét, és onnan kezdve a szellemén keresztül újra közösségben lehet Vele.  Az értelmünket a szellemünk világosítja meg, amikor Istentől kap kijelentést, és bölcsességet (fentebb: Péld.20,27). Az újjászületett szellemünkben Isten Szent Szelleme lakozást vesz (2Kor.1,22; Ef.4,30), kicseréli a szívünket (hogy ez mit jelent, arról kicsit később), és megtölt minket a Tőle jövő világossággal. A tíz szűz példájában (Mt.25.) a szűzeknek mindvégig megmarad a lámpásuk, mert az újjászületett szellemet az Úr többé már nem veszi el. Viszont a lámpás fénye ki tud aludni, és erre figyelmeztet a bevezető igében Jézus, hogy legyenek a lámpásaink meggyújtva. A lámpásba, vagyis a szellemünkbe bekerülő isteni világosság két fő részből áll.

Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. (Zsolt 119,105)

Ismét szólt azért hozzájuk Jézus, mondva: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága. (Jn 8,12)

Jézus maga Isten világossága (Jn.1,1-5; Jn.1,9-10), aki teljes az Atyával, és akivel teljes a Szent Szellem is (Jn.16,14-15). Egyrészről Isten írott igéje ad az értelmünknek világosságot, amikor a Szent Szellem megértést ad egy-egy szakaszról. Másrészről az Úr követése ad világosságot, azaz a Szent Szellem egy-egy élethelyzetre adott kijelentése. A szellemünkön keresztül a Szent Szellem világosságot hoz az értelmünkbe (Zsolt.18,29), és csak ez a közösség hozhat fényt az életünkbe. Csak akkor tudjuk a lámpásunkat meggyújtva tartani, ha az Úrral való közösségen keresztül folyamatosan vesszük a Szent Szellem kijelentéseit, és engedelmeskedünk neki. Ezt úgy tudjuk megtenni, ahogyan az apostolok is megtették a kezdeti időkben:

És foglalatosak voltak az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben. (ApCsel 2,42)

Tehát az ige tanulmányozásával, az úrvacsorával, az imádkozással, és a szentekkel való közösséggel tudjuk a szellemünket, vagyis a lámpásunkat meggyújtva tartani. Ha az ember hármas felépítését, összevetjük a szent sátor felépítésével (test-udvar; szentély-lélek; szentek szentje-szellem), akkor látjuk, hogy a szentek szentje sötétben volt. Vagyis a mi szellemünk sem tudja elsőre eldönteni, hogy amit kapott, az az Isten Szent Szellemétől jött, vagy más szellemi befolyásra érkezett hozzánk. Ezt meg kell vizsgálnunk a lelkünkben, vagyis a tudatos gondolkodásunkkal. Ezt példázza a szentélyben álló, világosságot adó gyertyatartó. Az értelmünk ad világosságot a szellemi dolgokra. A szellemi kijelentéseket össze kell vetnünk az írott igével, és el kell bírálnunk, hogy az Úrtól kaptunk-e kijelentést, vagy más szellemtől (2kor.11,4; 1Kor.14,30; 1Th.5,21). Az ige mellett még figyelnünk kell egy belső „érzetre”, amely két részből tevődik össze. Az egyik a lelkiismeret, amely mint egy erkölcsi bíró, rögtön szól, ha valami Isten törvényével ellenkezik (Ef.4,18-19). A másik pedig a szellemi békesség (Róm.8,6). Ha az, amit a szellemtől kaptunk ezt a két próbát is kiállja, akkor az szinte bizonyosan az Úrtól kaptuk. Ez az újszövetség egyik alappillére, hogy „mindnyájan Istentől tanítottak lesznek” (Jn.6,45, Jer.31,34; Ézs.54,13). Ezt nem tudja senki senkinek átadni, mert a lelkünk legmélyén mindannyian másképpen érezzük a szellemi kijelentéseket. Másképp gondolkodunk, másképp működik a lelkünk. Mindenkihez egyénileg szól az Úr, és ezt mindenki másképp „hallja” a saját szellemében. Ezért hibás minden módszer, ami ezt általánosan át akarja adni! Ezt mindenkinek magának kell befelé figyeléssel megtanulnia. De ahogyan az ember elkezd járni az Úrral, és Isten Szelleme folyamatosan szól benne, akkor a tapasztalatok útján egyre határozottabban fel fogja ismerni az Úr hangját a szellemében, és egyre könnyebben megérti az Úr akaratát. Így folyamatosan tanít minket az Úr az Ő útjaira, és ezzel együtt a mi saját bölcsességünk is gyarapodni fog. Egyre inkább meg tud telni a lényünk Isten világosságával és ismeretével (Kol.1,9). A tíz szűz példájában ezért nem tudnak az okos szűzek olajat adni a bolond szűzeknek, mert az egyéni vezetést nem lehet átadni. Hogy kinek mikor mit mond az Úr, milyen cselekedeteket készített elő, azt mindenkinek magának kell az Úrtól elkérnie. De ez még csak az első lépés, mert még csak ott tartunk, hogy megértettük, hogy mit mondott az Úr. Amiről eddig írtam, az a belső folyamata annak, ahogyan a lámpásunkat megvilágítja az Úr. És ha már világít a lámpásunk, akkor annak kifelé is látszania kell.

Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen építtetett város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak. Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. 

(Mt 5,14-16)

Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtettünk a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk. (Ef 2,10)

Kifelé az Úr által előkészített cselekedetekben kell ennek a belső világosságnak megnyilvánulnia. Ezzel hozzuk el a világosságot a világba. A Lk.12,35 után Jézus rögtön azoknak a szolgáknak a példáját meséli el, akiket megbíz az uruk a tennivalókkal, és azok hűségesen megmaradnak abban még akkor is, amikor késik az ő uruk (Lk.12,36-44). Ezzel azt üzeni Jézus, hogy azoknak fog égni a lámpásuk, akik folyamatosan az Úr elé járulnak, kérik a Szelleme vezetését, és megmaradnak azokban a cselekedetekben, amiket nekik parancsol. Azok lesznek a boldog szolgák (Mt.24,45-47), akik bemennek az ő uruk örömébe (Mt.25,21). A hűtlen szolgák pedig azok, akik megfáradnak az Úr keresésében, és más cselekedeteket keresnek. Ezzel kialszik a lámpásuk, és ők lesznek a bolond szűzek, akik végül nem tudnak bemenni a menyegzőre.

Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanem ha a szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, hanem ha én bennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nélkülem semmit sem cselekedhettek. Ha valaki nem marad én bennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; és egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek. (Jn 15,4-6)

Az Úrban kell maradnunk, hogy Ő is bennünk maradjon. Ha nem tudunk benne megmaradni, akkor nem lesznek olyan „világító” cselekedeteink, amelyek a lámpásunkat meggyújtva tartják, és használhatatlanok leszünk az Úr számára. Ahogyan fentebb említettem, itt beszélnünk kell az új szív jelentéséről.

És hintek rátok tiszta vizet, hogy megtisztuljatok, minden tisztátalanságotoktól és minden bálványaitoktól megtisztítalak titeket. És adok nektek új szívet, és új szellemet adok belétek, és elveszem a kőszívet hústestetekből, és adok nektek hússzívet. És az én Szellememet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolataimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek. (Ezék 36,25-27)

Hanem ez lesz a szövetség, amelyet e napok után az Izrael házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az ő szívükbe írom be, és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek. És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondva: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem. (Jer 31,33-34)

Ez a két igeszakasz leírja az új szövetségben végbemenő eseményeket. A megtérés megtisztít minket, és az újjászületéssel új szívet és új szellemet kapunk. Majd az új szívbe beírja az Úr az Ő törvényeit, és mindenkit személyesen tanít (ahogyan ezt fentebb leírtam). A szívünkkel két fontos dolog történik. Kapunk egy új, hússzívet, és abba beleíródik Isten törvénye. De mi ez a szív bennünk? A megtérés adja meg ehhez az egyik kulcsot. A megtérés előtt egy Isten nélküli világképpel rendelkezünk, emberi mérték szerint éljük az életünk (Ef.2,1-2), ez határozza meg a gondolkodásunkat is. Amikor az Atya elkezd vonni minket, és hitre juttatt, akkor felismerjük, hogy Ő létezik, és szükségünk van a bűneink bocsánatára. Ez a világnézeti változás a szívünkben megy végbe (Róm.10,10). A szív, a lelkünk, vagy helyesebben mondva a lényünk legmélye, ahol a meggyőződésünk van. Az összes korábbi tapasztalatunkat a szívünkben raktározzuk, és helyzetről-helyzetre hozzuk elő a meggyőződésünk szerinti döntéseket. A szívben bíráljuk el a hozzánk érkező ingereket, és a szívben döntjük el, hogy hogyan „kezeljük” azokat. Ahogyan gondolkodunk az életünkben elénk kerülő dolgokról, úgy fog a szívünkben ez elraktározódni. Ezért nagyon fontos, hogy miről, és hogyan gondolkodunk (Fil.4,8). Emiatt olyan nagy horderejű a megtérés és a hitre jutás – (már ha nem csak elméleti hitről beszélünk, amikor csak elhiszi valaki, hogy Jézus az Isten fia), mert a világ megítélése onnantól kezdve más alapokon nyugszik, mégpedig egy Isten által írt új szabály szerint.

Sőt felette közel van hozzád ez ige: a te szádban és szívedben van, hogy teljesítsd azt. (5Móz 30,14)

Ezért van hozzánk olyan közel Isten igéje. Mindkettő, az írott és a kijelentett (logosz és rhéma) ige is a szívünkbe tud íródni, és azt immár benn hordozzuk magunkban. Így ismerhetjük fel a kemény szív jelentését is:

Kik értelmükben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettől a tudatlanság miatt, mely az ő szívük keménysége miatt van bennük; (Ef 4,18)

Mert nem okultak a kenyereken, mivelhogy a szívük meg volt keményedve. (Mrk 6,52)

Jézus pedig észrevéve ezt, mondta nekik: Mit tanakodtok, hogy nincsen kenyeretek? Még sem látjátok-e be és nem értitek-e? Mégis kemény-e a szívetek? Szemeitek lévén, nem láttok-e? és füleitek lévén, nem hallotok-e? és nem emlékeztek-e? (Mrk 8,17-18)

Azok tudnak elidegenülni az isteni élettől, akiknek kemény a szívük. Jézus is a tanítványok szemére veti, hogy kemény a szívük. Látták és hallották Isten csodáit Jézuson keresztül, és mégsem értik. Akkor keményedik meg a szívünk, ha nem az új, Istentől kapott „normák” és „törvények” szerint élünk, hanem a régi emberi normák szerint hozzuk meg a döntéseinket, vagy azok szerint cselekszünk. Ahogyan Jézus mondja, hogy „nem emlékeztek-e?”. A tanítványok szívében már benne volt a sok bizonyság Jézusról, és a mennyek országáról, de még olykor a régi, Isten nélküli gondolkodásmóddal ítéltek meg egy-egy helyzetet. Amikor visszatérünk az újjászületés előtti gondolkodásmódunkhoz, akkor keményítjük meg a szívünket. Mert akkor hiába ad az új szívünkbe Isten bármilyen cselekedetet, vagy kijelentést, mert olyankor azt elvetjük, és a régi „mérték” szerint ítéljük meg. Ugyanez a viselkedés a hitetlenség alapja is, amikor a régi ítélőképességünk szerint próbálunk meg egy helyzetet kezelni, és nem az új szívünk szerint. Ezért lehet éles különbséget tenni a régi és az új szívből kijövő dolgok között:

Amik pedig a szájból jönnek ki, a szívből származnak, és azok fertőztetik meg az embert. Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások. Ezek fertőztetik meg az embert; de a mosdatlan kézzel való evés nem fertőzteti meg az embert. (Mt 15,18-20)

És itt érjük tetten a régi, kőszív dolgait, amelyek szinte teljesen ugyanazok, mint a hústest cselekedetei (Gal.5,19-21). Ezek az óember cselekedetei. Az óember, vagyis másik bibliai kifejezéssel a hústest, az újjászületett és immár szabad lélek ellen törekszik.

Akiben körül is metéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkőzve az lelki bűnök testét a Krisztus körülmetélésében; (Kol 2,11)

Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a hústesti kívánságoktól, amelyek a lélek ellen vitézkednek; (1Pét 2,11)

Ahogyan a Péter leveléből vett idézetből láthatjuk, bennünk van az óemberi (hústesti) bukott lelkünk is, amelyik az újjászületett lelkünk ellen törekszik. Az újjászületett lelkem az, amely immár szabad a hústesti bűnök erejétől (Róm.6,6). Rajtam áll – mivel szabad akaratom van – hogy mit cselekszem. A lelkemben hozom meg a döntést, hogy engedek-e a régi óembernek, vagyis kemény szívvel élek, vagy a Szent Szellemtől kapott új világosság által előkészített cselekedeteket cselekszem.

Ez jelenti igazán az új szövetség megélését. Amikor benn, az újjászületett szellemünkben Isten megadja az Ő vezetését, és azt megértve megcselekedjük. Ez a Róma 8. szerinti élet, amikor nem a hústest szerint (vagyis nem az óember normái és gondolkodásmódja szerint), hanem a szellemtől kapott új meggyőződésből végrehajtott cselekedeteket tesszük. Ha ebben életünk végéig megállunk, akkor okos szűzek leszünk, akiknek a lámpása mindvégig meggyújtva marad. Ahogyan fentebb írtam, a lámpásunk, az újjászületett szellemünk, melyet már nem veszi vissza az Úr. Viszont ezt a lámpást, nekünk kell olajjal „megtöltenünk”, a Vele való közösségen keresztül. Minél többet és gyakrabban vagyunk az Úrral, illetve maradunk Őbenne, annál több olajunk lesz, amely kitarthat arra az időre is, amikor késik a vőlegény. Így tudunk olajat „raktározni”. Mivel figyelmeztet minket az Úr, hogy nem tudjuk mikor jön el, ezért nem szabad felhagynunk az Ő keresésével, és az általa adott cselekedetek megcselekvésével. Csak akkor tudunk elég olajjal rendelkezni a visszajövetelekor.

Akkkor alszik ki a lámpásunk, ha az Úr keresését és az engedelmességet elhanyagoljuk, és újra a hústest cselekedeteit kezdjük el megcselekedni. Ha nem keressük az Urat, akkor automatikusan a hústestből, vagyis az óemberből élünk. Mivel elfordulunk az istenitől, ezért onnan nem is kapunk új életet. Ilyenkor felerősödik az óemberünk, és visszaesünk a szellemi fejlődésben.

Ha ebben a szellemi világosságban járunk, akkor általa változunk el belülről egyre inkább Krisztus hasonlatosságára, és jön el az Isten országa a mi szívünkbe. Mindvégig keressük az Úr akaratát az életünkben, és annak engedelmeskedve járjunk. Ehhez a szívünkben szükség van az Isten iránti szeretetre, és egy élő reménységre, hogy mindaz, amit Ő mondott, az igaz. Csak ez a hit tud minket végigvinni egy ilyen életen, mert közben még meg is fog próbálni minket az Úr, hogy valóban tiszta szívből követjük-e Őt.

És emlékezz meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr, a te Istened immár negyven esztendeig a pusztában, hogy megsanyargasson és megpróbáljon téged, hogy nyilvánvaló legyen, mi van a te szívedben; vajon megtartod-e az ő parancsolatait vagy nem? (5Móz 8,2)

Hogy a ti kipróbált hitetek, ami sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dicséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtasson a Jézus Krisztus megjelenésekor; (1Pét 1,7)

Hatalmas örökség vár azokra, akik végül az Úr menyasszonyai lehetnek. Ne gondolja senki, hogy ez olcsó lesz. Aki inkább választja a földi élet a gyönyöreit és kényelmét, és él a hústest kívánságai szerint, az ne várja, hogy megkapja a teljes örökséget, amit csak a menyasszony fog megkapni. Balgaság elcserélni 70-80 év jólétére egy örökkévalóság csalódását, mert az örökkévaló jót dobja el az, aki nem az Isten Szent Szelleme szerinti életet választja. Attól nincs semmi csodálatosabb, mint amit az Úr megígért az Őt félőknek.

Aki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nekem. (Jel 21,7)

Hanem, amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek. (1Kor 2,9)