A tegnapi győzelem ma már nem elég

És mondta az ÚR Józsuénak: Lásd! kezedbe adtam Jerikót és királyát a sereg vitézeivel együtt. (Józs 6,2)

20 Kiáltott azért a nép, mihelyt kürtöltek a kürtökkel. Lett ugyanis, amint meghallotta a nép a kürtnek szavát, kiáltott a nép nagy kiáltással, és leszakadt a kőfal magától, és felment a nép a városba, ki-ki az előtte való helyen, és bevették a várost. 21 És teljesen kipusztítottak mindent, ami csak volt a városban, a férfitól az asszonyig, a gyermektől az öregig, sőt az ökörig, juhig és a szamárig, fegyver élével. (Józs 6,20-21)

4 Felment azért oda a népből mintegy háromezer férfi; de elfutottak Ai férfiai elől. 5 És megöltek közülük Ai férfiai mintegy harminchat férfit, és üldözték őket a kaputól kezdve egész Sébarimig, és levágták őket a lejtőn. Azért megolvadt a népnek szíve, és lett olyanná, mint a víz. (Józs 7,4-5)

Az Úr Izrael kezébe adta az örökségük földjét, és az Úr seregének fejedelme is előttük ment, és harcolt értük. Amikor Jerikó alá érkeztek, akkor azt kezükbe adta, és ahogyan olvashattuk a bevezető igében is, mindent kipusztítottak benne az Úr parancsa szerint. A következő városnál, Ainál, azonban verséget szenvedtek. Hiába győztek előtte Jerikónál, az a győzelem nem volt elég arra, hogy Ai városát is legyőzzék. Ez a történet egyenes párhuzamot mutat az Új Szövetség idején élő hívők életével. Sok olyan hívővel beszéltem már, akik egy régi történetre hivatkoznak, hogy akkor az Úr milyen csodásan jelen volt az életükben, és mennyire vezette őket. Ezzel próbálták igazolni magukat. Csodás gyógyulásokról is beszélnek, vagy erőteljes szolgálatokról. Ezekben az a közös, hogy mind régen történt velük. Életük mai szakaszában azonban azt látni, hogy nincs ott az Úr keze nyoma, sőt valójában egy erős visszaesés van a hivő életükben, csak ezt nem veszik észre. A múlt dicsőségéből élnek. Az életünkben az ellenség teljes legyőzéséhez azonban nem elég egyszer győzedelmeskedni, hanem naponta meg kell küzdenünk ellene.

de aki mindvégig megáll, az megtartatik. (Mt 10,22)

Ezért mondja Jézus, hogy mindvégig meg kell állnia annak, aki azt akarja, hogy megtartsa az Úr. Ez egy folyamatos harc addig, amíg ebben a világban és ebben a hústestben lakunk. A földi életünk végéig harcban állunk az ellenséggel (a hústesttel, a bűnnel, a gonosz erőkkel). Ha tegnap megszabadított minket az Úr egy gonosz szellemtől, akkor ma meg kell tartanunk a szabadságunkat. Ha tegnap győztünk egy problémán, akkor ma meg kell tartanunk azt a győzelmet, és nem adhatjuk ki a kezünkből. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy az ilyen győzelmek után a Sátán rögtön ellentámadásba kezt, és vissza akarja venni azt, amit elvesztett. Vagy a gonosz szellem akar visszajönni, vagy egy betegségnek lesznek olyan tünetei, mintha meg sem gyógyultam volna, vagy kétségeket támaszt azzal kapcsolatban, hogy mindent jól csináltam-e egy probléma megoldásával kapcsolatban. Ezért nem elég a tegnapi győzelem ma. Ma újra meg kell küzdeni a gonosszal, a bűnnel és meg kell tartanunk mindazt, amit már az Úr segítségével elértünk.

Izrael népe is hiába győzőtt Jerikónál, Ai előtt mégis elbukott, mert vétkeztek, mert Ákán eltett magának az Úrnak szentelt dolgokból. A bűn rögtön elvágta az egész népet Isten oltalmától. Ákán szempontjából is nagyon érdekes ez a történet. Egy pillanat alatt hiábavaló lett a negyven éves vándorlása a pusztában. Hiába nézte végig a sok csodát, amellyel az Úr végigvezette őket egészen Jerikóig. Hiábavaló volt a sátorban lakás negyven éven keresztül, egy szempillantás alatt a múlt minden győzelme semmivé foszlott. Hiába adott időt is az Úr a megtérésre – hiszen volt egy teljes napja, hogy bevallja a bűnét és megtérjen, – mégsem tette. Amikor másnap Józsué felhívta a népet a bűnmegvallásra, akkor nem jelentkezett. Onnantól fogva viszont már nem volt menekvés Ákán számára, mert akkor már Isten leplezte le. Amikor ráesett a sors, akkor már hiába vallotta be, hogy mit tett, már csak az ítélet maradt számára. Nem tudjuk, hogy Ákán egy volt-e azok közül, aki kijött Egyiptomból, vagy ő a pusztában már született. De ha ő egy volt azok közül, aki kijött Egyiptomból, akkor több mint negyven éven keresztül járt a pusztában. Egyiptomban hiába látta a szabadulásuk előtt az Úr összes nagy csodáját, ez az Akor völgyében már nem segített rajta. Nem hivatkozhatott arra, hogy ő hűséggel és hittel végigjárta a pusztát. Nem is kérdezte tőle senki, hogy mennyit szenvedett, vagy milyen bizonyságai vannak a múltból, hogyan győzte le a bűnt pár évvel ezelőtt. Ez mind nem számított, azon a napon. Csak az számított, hogy most mi van!

Te pedig, embernek fia, szólj néped fiaihoz: Az igaznak igazsága meg nem menti őt a napon, amelyen vétkezik, és a hitetlen hitetlensége által el nem esik a napon, melyen megtér hitetlenségéből, és az igaz nem élhet az ő igazsága által a napon, melyen vétkezik. (Ezék 33,12)

Ezért nagyon nehéz az igaznak is megállnia a megmenekülésig. Láttunk már olyat is az életben, hogy az Úr valakit nagyon hirtelen elvitt a földről, csak azért, hogy az üdvössége még megmaradjon. Mivel ilyen könnyen elesünk az Úr mellöl, ezért mondja az ige azt, hogy az igaz is alig tartatik meg (1Pt.4,18). Nem azért, mintha az Úr keze gyengébb lenne, vagy idővel elfáradna (Ézs.50,2), hanem azért, mert itt a földön állandóan harcban kell lennünk a gonosszal szemben, és könnyű elmenni a helyes útról. Mivel mindannyiunknak szabad akarata van, ezért mi magunk döntünk naponta, hogy melyik utat választjuk. Azt, amit az Úr ad elénk, vagy magunkra, vagy a gonoszra hallgatunk-e.

Ha akkor vinne el minket az Úr, amikor elfordultunk az igazságtól, akkor nem lenne számunkra mentség (Ezék.33,12). Egyikünk sem tudja, hogy mikor viszi el az Úr a földről. Az számít, hogy akkor hol vagyunk: Krisztusban, vagy nem.

Itt folyamatos háború van, és ütközetből senkit el nem bocsátanak (Préd.8,8). Ha az Úr nem hátrál meg, és nem adja fel a harcot, és küzd az életünkért, akkor nekünk sem szabad megállnunk. Olyan van, hogy az ember belefárad a harcba, de akkor kérnünk kell az Úr segítségét, hogy adjon erőt a továbbmenetelre. Hiába álltam meg a harcban tegnap, az ma már nem elég. A szellemi lények nem fáradnak el, és a Sátán sem adja fel! Az életünkért folyik a harc, az emberi lelkekért!

Ha egy földi, emberi háborút veszünk is alapul, ott is úgy van, hogy egy csata még nem feltétlen dönti el a háború kimenetelét. Lehet, hogy egyik csatában győz az egyik fél, de ha a másik máshol megveri, és többször legyőzi, akkor hiába nyert csatát a háború elején, mégis vesztes lesz a végén. Így járt Napoleon is és a náci Németország is Oroszországgal szemben. Ugyanez igaz a mi egyéni életünkre is. Amikor megtértünk, akkor sokunkat már azonnal megszabadított az Úr gonosz szellemektől, vagy betegségből. Akkor megbocsátotta a megvallott bűneinket is. De ha erre nem vigyázunk, és nem küzdünk a megtartásáért, akkor könnyen elveszíthetjük amit kaptunk. Jézus erre azonban azt mondja, hogy ilyenkor az ember állapota rosszabb lesz, mint előtte.

43 Mikor pedig a tisztátalan szellem kimegy az emberből, víz nélkül való helyeken jár, nyugalmat keresve, és nem talál: 44 Akkor ezt mondja: Visszatérek az én házamba, ahonnan kijöttem. És odamenve, üresen, kisöpörve és fölékesítve találja azt. 45 Akkor elmegy és vesz maga mellé más hét szellemet, gonoszabbakat ő magánál, és bemenve, ott laknak; és ennek az embernek utolsó állapota gonoszabb lesz az elsőnél. Így lesz ezzel a gonosz nemzetséggel is. (Mt 12,43-45)

De menjünk tovább a győzelmek kérdésével. A Biblia csupa olyan élethelyzetet tár elénk, ahol azt látjuk, hogy aki az Úr felé fordult, és megáldotta az Úr – vagy akár fel is kente valamire, mint például Dávidot – azok életük egy későbbi szakaszában átmentek nehézségeken, és azokban is meg kellett állniuk. Ilyenkor az élet viharaiban csak azok tudnak megállni, akik a kősziklára építettek.

47 Valaki én hozzám jön és hallgatja az én beszédeimet és azokat megtartja, megmondom nektek, mihez hasonló. 48 Hasonló valamely házépítő emberhez, aki leásott és mélyre hatolt, és kősziklára vetett fundamentumot: mikor aztán árvíz lett, beleütközött a folyóvíz abba a házba, de azt meg nem mozdíthatta: mert kősziklán épült. 49 Aki pedig hallgatja, de nem tartja meg, hasonló ahhoz az emberhez, aki csak a földön építette házát fundamentum nélkül: amelybe beleütközve a folyóvíz, azonnal összeomlott; és nagy lett annak a háznak romlása. (Lk 6,47-49)

Ha mi csak hallgatói vagyunk az Úr igéjének, akkor az élet viharai el fognak minket sodorni az Úr mellől. Erősen meg kell kapaszkodnunk az Úr beszédébe, az Úr igéjébe, az Úr igéreteibe, a korábbi bizonyságainkba és tapasztalatainkba az Úr valóságáról és erejéről, hogy meg tudjunk állni. Jézus itt azt mondja, hogy „aki hallgatja az én beszédeimet és megtartja azokat”, az fog megállni. Itt a földön a legerősebb kapaszkodónk az Isten beszéde. Akár a Bibliában, akár az életünkre kijelentett beszédei. Krisztus a kösziklánk. Az Ige róla tesz bizonyságot, és mindarról, hogy ő kicsoda. Ebbe kell belekapaszkodnunk, ha a viharokban és a csatákban meg akarunk állni. Olyan mélyre kell ásnunk az életünkben, hogy a sok korábbi ismeret, tapasztalat, emlék, amibe eddig kapaszkodtunk, az mind kitisztuljon az életünkből, és „elérjük” Krisztust. Hogy az maradjon számunkra a kapaszkodó, amit ő mondott, és ne az, amit az emberek mondanak, ne az emberi bölcsesség. El kell hinnünk, hogy azok vagyunk és ott vagyunk, amit az ige mond rólunk. Ha azt mondja az ige, hogy meghaltunk a vízsírban (Róm.6,2-4), akkor valósággal meghalt az óemberünk. Ha azt mondja, hogy új teremtés vagyunk (2Kor.5,17), akkor ténylegesen új teremtés vagyunk, és nem szabad elhinnünk, hogy ez nem így van. Ha azt mondja, hogy az ellenség minden seregén taposunk (Lk.10,19), akkor valóban taposunk. Ha azt mondja, hogy Benne vagyunk (Jn.6,56), akkor valóban benne vagyunk. Ezért kell beteljesednünk az Igével, mert akkor tudjuk az értelmünket elváltoztatni, és akkor tudunk megállni az ellenséggel szemben. Hogy ne mondjam ezért támadja a Sátán Isten igéjét, hogy ne tudjon az ember megállni ellene. Az ige mellé még oda kell tennünk Isten személyesen nekünk adott igéreteit, ahogyan Ábrahám is tette (Róm.4,20-21). De hozzá hasonló emberekről tesz bizonyságot a Zsidókhoz írt levél 11.fejezete. Amit nekik mondott az Úr, abba belekapaszkodtak, még ha az életük el is veszett közben. Ez mind kell a győzelemhez.

Ha így megerősítjük magunkat az igében és az igéretekben, akkor tudunk újra és újra felállni és továbbmenni, akármilyen pofonok, vagy fájdalmak érjenek is bennünket. Az Úr pedig azt mondta, hogy velünk lesz minden napon, amíg a világ világ (Mt.28,20). Ahhoz, hogy naponta megállhassunk mellette és benne, úgy kell cselekednünk, ahogyan az apostolok cselekedték:

És foglalatosak voltak az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben. (ApCsel 2,42)

Ezzel legyünk foglalatosak mi is, mert csak a mindennapi közösség tud minket megtartani a harc idején. Ha él bennem Isten igéje és beszédei, akkor van fegyverem a gonosszal szemben. Ha naponta úrvacsorázom, akkor tudhatom, hogy ma is meg lettem mosva az Úr Jézus vérével, és ma is kaptam a bűneimre bocsánatot. Ma is itt van bennem Jézus, és én ma is őbenne vagyok. Az ő vére ad életet ma is, és az ő beszédei elevenítenek meg ma is (Jn.6,63). Ahogyan mondja, hogy az áll meg a vihar idején, aki megtartja a beszédeit. Az Úr beszédei körül forog az életünk, mert itt a földön csak abba kapaszkodhatunk bele! És ha egyszer már belekapaszkodtunk, akkor ő hatalmas és kegyelmes arra, hogy megtartson minket:

Jó az ÚR, erősség a szorongatás idején, és nem hagyja azokat, akik benne bíznak. (Náh 1,7)

Az életünkben többször volt olyan pont, amikor megálltunk, és végigvettük, hogy mi történt velünk, és hol láttuk az Úr kezének munkáját. Számba vettük, hogy mit mondott nekünk, és csak úgy tudtunk továbbmenni. Csak az így megerősített szívünkkel tudtuk azt mondani az Úrnak, hogy itt vagyunk, és követünk téged amerre viszel minket. A tegnap csatái és győzelmei segíthetnek abban, hogy meglássuk az Úr szabadítását az életünkben, és ezzel felövezve a szívünket legyen bátorságunk a mai nap harcainak is nekivágnunk. Ne hagyjuk veszni az eddig megtett utat. A múlt nem tud minket megtartani, de erőt adhat ahhoz, ami még ránk vár. Ne feledjük, hogy minden napnak meg van a maga terhe (Mt.6,34), és az Úr nem enged minket feljebb kísérteni, mint ahogy elbírjuk (1Kor.10,13).

Az Úr legyőzte minden ellenségét! Ő nem fog meghátrálni! A gonosz nem győzhet, mert már le van győzve! Ezért ne féljünk, hanem kapaszkodjunk bele a beszédébe, és kövessük az Urat!

Annak okáért jó reménységben legyetek, férfiak! Mert hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, amint nekem megmondatott. (ApCsel 27,25)

Akinek van füle, hallja, mit mond a Szellem a gyülekezeteknek. Aki győz, annak nem árt a második halál. (Jel 2,11)

Csak a győzteseknek van igérete...