A tegnapi győzelem ma már nem elég

És mondta az ÚR Józsuénak: Lásd! kezedbe adtam Jerikót és királyát a sereg vitézeivel együtt. (Józs 6,2)

20 Kiáltott azért a nép, mihelyt kürtöltek a kürtökkel. Lett ugyanis, amint meghallotta a nép a kürtnek szavát, kiáltott a nép nagy kiáltással, és leszakadt a kőfal magától, és felment a nép a városba, ki-ki az előtte való helyen, és bevették a várost. 21 És teljesen kipusztítottak mindent, ami csak volt a városban, a férfitól az asszonyig, a gyermektől az öregig, sőt az ökörig, juhig és a szamárig, fegyver élével. (Józs 6,20-21)

4 Felment azért oda a népből mintegy háromezer férfi; de elfutottak Ai férfiai elől. 5 És megöltek közülük Ai férfiai mintegy harminchat férfit, és üldözték őket a kaputól kezdve egész Sébarimig, és levágták őket a lejtőn. Azért megolvadt a népnek szíve, és lett olyanná, mint a víz. (Józs 7,4-5)

Az Úr Izrael kezébe adta az örökségük földjét, és az Úr seregének fejedelme is előttük ment, és harcolt értük. Amikor Jerikó alá érkeztek, akkor azt kezükbe adta, és ahogyan olvashattuk a bevezető igében is, mindent kipusztítottak benne az Úr parancsa szerint. A következő városnál, Ainál, azonban verséget szenvedtek. Hiába győztek előtte Jerikónál, az a győzelem nem volt elég arra, hogy Ai városát is legyőzzék. Ez a történet egyenes párhuzamot mutat az Új Szövetség idején élő hívők életével. Sok olyan hívővel beszéltem már, akik egy régi történetre hivatkoznak, hogy akkor az Úr milyen csodásan jelen volt az életükben, és mennyire vezette őket. Ezzel próbálták igazolni magukat. Csodás gyógyulásokról is beszélnek, vagy erőteljes szolgálatokról. Ezekben az a közös, hogy mind régen történt velük. Életük mai szakaszában azonban azt látni, hogy nincs ott az Úr keze nyoma, sőt valójában egy erős visszaesés van a hivő életükben, csak ezt nem veszik észre. A múlt dicsőségéből élnek. Az életünkben az ellenség teljes legyőzéséhez azonban nem elég egyszer győzedelmeskedni, hanem naponta meg kell küzdenünk ellene.

de aki mindvégig megáll, az megtartatik. (Mt 10,22)

Ezért mondja Jézus, hogy mindvégig meg kell állnia annak, aki azt akarja, hogy megtartsa az Úr. Ez egy folyamatos harc addig, amíg ebben a világban és ebben a hústestben lakunk. A földi életünk végéig harcban állunk az ellenséggel (a hústesttel, a bűnnel, a gonosz erőkkel). Ha tegnap megszabadított minket az Úr egy gonosz szellemtől, akkor ma meg kell tartanunk a szabadságunkat. Ha tegnap győztünk egy problémán, akkor ma meg kell tartanunk azt a győzelmet, és nem adhatjuk ki a kezünkből. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy az ilyen győzelmek után a Sátán rögtön ellentámadásba kezt, és vissza akarja venni azt, amit elvesztett. Vagy a gonosz szellem akar visszajönni, vagy egy betegségnek lesznek olyan tünetei, mintha meg sem gyógyultam volna, vagy kétségeket támaszt azzal kapcsolatban, hogy mindent jól csináltam-e egy probléma megoldásával kapcsolatban. Ezért nem elég a tegnapi győzelem ma. Ma újra meg kell küzdeni a gonosszal, a bűnnel és meg kell tartanunk mindazt, amit már az Úr segítségével elértünk.

Izrael népe is hiába győzőtt Jerikónál, Ai előtt mégis elbukott, mert vétkeztek, mert Ákán eltett magának az Úrnak szentelt dolgokból. A bűn rögtön elvágta az egész népet Isten oltalmától. Ákán szempontjából is nagyon érdekes ez a történet. Egy pillanat alatt hiábavaló lett a negyven éves vándorlása a pusztában. Hiába nézte végig a sok csodát, amellyel az Úr végigvezette őket egészen Jerikóig. Hiábavaló volt a sátorban lakás negyven éven keresztül, egy szempillantás alatt a múlt minden győzelme semmivé foszlott. Hiába adott időt is az Úr a megtérésre – hiszen volt egy teljes napja, hogy bevallja a bűnét és megtérjen, – mégsem tette. Amikor másnap Józsué felhívta a népet a bűnmegvallásra, akkor nem jelentkezett. Onnantól fogva viszont már nem volt menekvés Ákán számára, mert akkor már Isten leplezte le. Amikor ráesett a sors, akkor már hiába vallotta be, hogy mit tett, már csak az ítélet maradt számára. Nem tudjuk, hogy Ákán egy volt-e azok közül, aki kijött Egyiptomból, vagy ő a pusztában már született. De ha ő egy volt azok közül, aki kijött Egyiptomból, akkor több mint negyven éven keresztül járt a pusztában. Egyiptomban hiába látta a szabadulásuk előtt az Úr összes nagy csodáját, ez az Akor völgyében már nem segített rajta. Nem hivatkozhatott arra, hogy ő hűséggel és hittel végigjárta a pusztát. Nem is kérdezte tőle senki, hogy mennyit szenvedett, vagy milyen bizonyságai vannak a múltból, hogyan győzte le a bűnt pár évvel ezelőtt. Ez mind nem számított, azon a napon. Csak az számított, hogy most mi van!

Te pedig, embernek fia, szólj néped fiaihoz: Az igaznak igazsága meg nem menti őt a napon, amelyen vétkezik, és a hitetlen hitetlensége által el nem esik a napon, melyen megtér hitetlenségéből, és az igaz nem élhet az ő igazsága által a napon, melyen vétkezik. (Ezék 33,12)

Ezért nagyon nehéz az igaznak is megállnia a megmenekülésig. Láttunk már olyat is az életben, hogy az Úr valakit nagyon hirtelen elvitt a földről, csak azért, hogy az üdvössége még megmaradjon. Mivel ilyen könnyen elesünk az Úr mellöl, ezért mondja az ige azt, hogy az igaz is alig tartatik meg (1Pt.4,18). Nem azért, mintha az Úr keze gyengébb lenne, vagy idővel elfáradna (Ézs.50,2), hanem azért, mert itt a földön állandóan harcban kell lennünk a gonosszal szemben, és könnyű elmenni a helyes útról. Mivel mindannyiunknak szabad akarata van, ezért mi magunk döntünk naponta, hogy melyik utat választjuk. Azt, amit az Úr ad elénk, vagy magunkra, vagy a gonoszra hallgatunk-e.

Ha akkor vinne el minket az Úr, amikor elfordultunk az igazságtól, akkor nem lenne számunkra mentség (Ezék.33,12). Egyikünk sem tudja, hogy mikor viszi el az Úr a földről. Az számít, hogy akkor hol vagyunk: Krisztusban, vagy nem.

Itt folyamatos háború van, és ütközetből senkit el nem bocsátanak (Préd.8,8). Ha az Úr nem hátrál meg, és nem adja fel a harcot, és küzd az életünkért, akkor nekünk sem szabad megállnunk. Olyan van, hogy az ember belefárad a harcba, de akkor kérnünk kell az Úr segítségét, hogy adjon erőt a továbbmenetelre. Hiába álltam meg a harcban tegnap, az ma már nem elég. A szellemi lények nem fáradnak el, és a Sátán sem adja fel! Az életünkért folyik a harc, az emberi lelkekért!

Ha egy földi, emberi háborút veszünk is alapul, ott is úgy van, hogy egy csata még nem feltétlen dönti el a háború kimenetelét. Lehet, hogy egyik csatában győz az egyik fél, de ha a másik máshol megveri, és többször legyőzi, akkor hiába nyert csatát a háború elején, mégis vesztes lesz a végén. Így járt Napoleon is és a náci Németország is Oroszországgal szemben. Ugyanez igaz a mi egyéni életünkre is. Amikor megtértünk, akkor sokunkat már azonnal megszabadított az Úr gonosz szellemektől, vagy betegségből. Akkor megbocsátotta a megvallott bűneinket is. De ha erre nem vigyázunk, és nem küzdünk a megtartásáért, akkor könnyen elveszíthetjük amit kaptunk. Jézus erre azonban azt mondja, hogy ilyenkor az ember állapota rosszabb lesz, mint előtte.

43 Mikor pedig a tisztátalan szellem kimegy az emberből, víz nélkül való helyeken jár, nyugalmat keresve, és nem talál: 44 Akkor ezt mondja: Visszatérek az én házamba, ahonnan kijöttem. És odamenve, üresen, kisöpörve és fölékesítve találja azt. 45 Akkor elmegy és vesz maga mellé más hét szellemet, gonoszabbakat ő magánál, és bemenve, ott laknak; és ennek az embernek utolsó állapota gonoszabb lesz az elsőnél. Így lesz ezzel a gonosz nemzetséggel is. (Mt 12,43-45)

De menjünk tovább a győzelmek kérdésével. A Biblia csupa olyan élethelyzetet tár elénk, ahol azt látjuk, hogy aki az Úr felé fordult, és megáldotta az Úr – vagy akár fel is kente valamire, mint például Dávidot – azok életük egy későbbi szakaszában átmentek nehézségeken, és azokban is meg kellett állniuk. Ilyenkor az élet viharaiban csak azok tudnak megállni, akik a kősziklára építettek.

47 Valaki én hozzám jön és hallgatja az én beszédeimet és azokat megtartja, megmondom nektek, mihez hasonló. 48 Hasonló valamely házépítő emberhez, aki leásott és mélyre hatolt, és kősziklára vetett fundamentumot: mikor aztán árvíz lett, beleütközött a folyóvíz abba a házba, de azt meg nem mozdíthatta: mert kősziklán épült. 49 Aki pedig hallgatja, de nem tartja meg, hasonló ahhoz az emberhez, aki csak a földön építette házát fundamentum nélkül: amelybe beleütközve a folyóvíz, azonnal összeomlott; és nagy lett annak a háznak romlása. (Lk 6,47-49)

Ha mi csak hallgatói vagyunk az Úr igéjének, akkor az élet viharai el fognak minket sodorni az Úr mellől. Erősen meg kell kapaszkodnunk az Úr beszédébe, az Úr igéjébe, az Úr igéreteibe, a korábbi bizonyságainkba és tapasztalatainkba az Úr valóságáról és erejéről, hogy meg tudjunk állni. Jézus itt azt mondja, hogy „aki hallgatja az én beszédeimet és megtartja azokat”, az fog megállni. Itt a földön a legerősebb kapaszkodónk az Isten beszéde. Akár a Bibliában, akár az életünkre kijelentett beszédei. Krisztus a kösziklánk. Az Ige róla tesz bizonyságot, és mindarról, hogy ő kicsoda. Ebbe kell belekapaszkodnunk, ha a viharokban és a csatákban meg akarunk állni. Olyan mélyre kell ásnunk az életünkben, hogy a sok korábbi ismeret, tapasztalat, emlék, amibe eddig kapaszkodtunk, az mind kitisztuljon az életünkből, és „elérjük” Krisztust. Hogy az maradjon számunkra a kapaszkodó, amit ő mondott, és ne az, amit az emberek mondanak, ne az emberi bölcsesség. El kell hinnünk, hogy azok vagyunk és ott vagyunk, amit az ige mond rólunk. Ha azt mondja az ige, hogy meghaltunk a vízsírban (Róm.6,2-4), akkor valósággal meghalt az óemberünk. Ha azt mondja, hogy új teremtés vagyunk (2Kor.5,17), akkor ténylegesen új teremtés vagyunk, és nem szabad elhinnünk, hogy ez nem így van. Ha azt mondja, hogy az ellenség minden seregén taposunk (Lk.10,19), akkor valóban taposunk. Ha azt mondja, hogy Benne vagyunk (Jn.6,56), akkor valóban benne vagyunk. Ezért kell beteljesednünk az Igével, mert akkor tudjuk az értelmünket elváltoztatni, és akkor tudunk megállni az ellenséggel szemben. Hogy ne mondjam ezért támadja a Sátán Isten igéjét, hogy ne tudjon az ember megállni ellene. Az ige mellé még oda kell tennünk Isten személyesen nekünk adott igéreteit, ahogyan Ábrahám is tette (Róm.4,20-21). De hozzá hasonló emberekről tesz bizonyságot a Zsidókhoz írt levél 11.fejezete. Amit nekik mondott az Úr, abba belekapaszkodtak, még ha az életük el is veszett közben. Ez mind kell a győzelemhez.

Ha így megerősítjük magunkat az igében és az igéretekben, akkor tudunk újra és újra felállni és továbbmenni, akármilyen pofonok, vagy fájdalmak érjenek is bennünket. Az Úr pedig azt mondta, hogy velünk lesz minden napon, amíg a világ világ (Mt.28,20). Ahhoz, hogy naponta megállhassunk mellette és benne, úgy kell cselekednünk, ahogyan az apostolok cselekedték:

És foglalatosak voltak az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben. (ApCsel 2,42)

Ezzel legyünk foglalatosak mi is, mert csak a mindennapi közösség tud minket megtartani a harc idején. Ha él bennem Isten igéje és beszédei, akkor van fegyverem a gonosszal szemben. Ha naponta úrvacsorázom, akkor tudhatom, hogy ma is meg lettem mosva az Úr Jézus vérével, és ma is kaptam a bűneimre bocsánatot. Ma is itt van bennem Jézus, és én ma is őbenne vagyok. Az ő vére ad életet ma is, és az ő beszédei elevenítenek meg ma is (Jn.6,63). Ahogyan mondja, hogy az áll meg a vihar idején, aki megtartja a beszédeit. Az Úr beszédei körül forog az életünk, mert itt a földön csak abba kapaszkodhatunk bele! És ha egyszer már belekapaszkodtunk, akkor ő hatalmas és kegyelmes arra, hogy megtartson minket:

Jó az ÚR, erősség a szorongatás idején, és nem hagyja azokat, akik benne bíznak. (Náh 1,7)

Az életünkben többször volt olyan pont, amikor megálltunk, és végigvettük, hogy mi történt velünk, és hol láttuk az Úr kezének munkáját. Számba vettük, hogy mit mondott nekünk, és csak úgy tudtunk továbbmenni. Csak az így megerősített szívünkkel tudtuk azt mondani az Úrnak, hogy itt vagyunk, és követünk téged amerre viszel minket. A tegnap csatái és győzelmei segíthetnek abban, hogy meglássuk az Úr szabadítását az életünkben, és ezzel felövezve a szívünket legyen bátorságunk a mai nap harcainak is nekivágnunk. Ne hagyjuk veszni az eddig megtett utat. A múlt nem tud minket megtartani, de erőt adhat ahhoz, ami még ránk vár. Ne feledjük, hogy minden napnak meg van a maga terhe (Mt.6,34), és az Úr nem enged minket feljebb kísérteni, mint ahogy elbírjuk (1Kor.10,13).

Az Úr legyőzte minden ellenségét! Ő nem fog meghátrálni! A gonosz nem győzhet, mert már le van győzve! Ezért ne féljünk, hanem kapaszkodjunk bele a beszédébe, és kövessük az Urat!

Annak okáért jó reménységben legyetek, férfiak! Mert hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, amint nekem megmondatott. (ApCsel 27,25)

Akinek van füle, hallja, mit mond a Szellem a gyülekezeteknek. Aki győz, annak nem árt a második halál. (Jel 2,11)

Csak a győzteseknek van igérete...

A menyasszony és a vőlegény

(A mostani íráshoz minden szó suta. Olyan mély érzelmi és gondolkodásbeli dolgokat kellene kívülről leírni, amihez a szavak kevesek. A szív legmélyebb dolgait kellene külső megfigyelésből és az írásokból leírni, ami lehetetlen. Maga az ember is olyan sokféle érzelmi hangulatra képes, és olyan árnyaltan, amit nagyon nehéz szavakba önteni. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Isten mennyivel gazdagabb, akkor ez a feladat lehetetlenné válik. Ennek a kapcsolatnak a mélységeit csak az Úr tudja megmutatni mindenkinek. Úgyhogy itt most csak igazán útmutatásra lehet vállalkozni, de többre nem.)

Ki megjelentem kezdettől fogva a véget, és előre azokat, amik még meg nem történtek, mondva: tanácsom megáll, és véghez viszem minden akaratomat; (Ézs 46,10)

És mondta Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlóságunkra; és uralkodjon a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. (1Móz 1,26)

Egyedül Isten az, aki mindent tud, és egyedül Ő képes a kezdeteknél megjelenteni a véget. Senki más. Amikor a Teremtés könyvéhez (1Mózes) fordulunk, akkor sok esetben azt kell látnunk, hogy ami ott le van írva, az újra megjelenik a Jelenések könyvében. Sok dolognak a „magja” ott van Mózes első könyvében, amelyekről a Jelenések könyvében kapunk újra leírást, de immár végleges és beteljesedett állapotában.

Isten az embert a maga képére és hasonlatosságára formálta. A kép a külsőt jelenti, a hasonlatosság a belsőre utal. Ez azt jelenti, hogy az Úr Jézus már akkor létezett, és olyan formában, mint az ember! Hiszen Ő a képe a láthatatlan Istennek, és minden teremtmény előtt született (Kol.1,15). Erre még egy bizonyságot látunk azelőtt, mielőtt megjelent volna húsban, vagyis emberi testben. Dániel látásban látja a mennyei trónt, és az ember Fiát (Dán.7,13-14). De hogy egészen bizonyosak legyünk felőle, álljon itt még egy vers:

Mondta nekik Jézus: Bizony, bizony mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok. (Jn 8,58)

Jézus maga mondja, hogy mielőtt Ábrahám lett, Ő már „van”. Az írásokból viszont az derül ki, hogy az angyalok kinézetre is mások, mint az emberek. Ember „formában” Ádám, vagyis az ember megteremtése előtt Jézus egyedül volt. És ahogyan látta az egész teremtést, Ő ugyanúgy elmondhatta, mint Ádám, hogy egyedül van, mert hozzá hasonló senki sem volt. Ezért ez a mondat nem csak Ádámra illik, hanem Jézusra is:

És mondta az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek neki segítőtársat, hozzá illőt. (1Móz 2,18)

Így lett az ember, Ádám, Isten képére és hasonlatosságára megalkotva. Arra most itt nem térek ki, hogy milyen mélységig hasonló az ember az Úrhoz, hanem menjünk az emberi vontakozáson tovább.

21 Bocsátott tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaludt. Akkor kivett egyet annak oldalbordái közül, és hússal töltötte be annak helyét. 22 És alkotta az Úr Isten azt az oldalbordát, amelyet kivett az emberből, asszonnyá, és vitte az emberhez. 23 És mondta az ember: Ez már csontomból való csont, és hústestemből való hústest: ez asszonyembernek neveztessen, mert emberből vétetett. 24 Annak okáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy hústestté. (1Móz 2,21-24)

Fontos eleme ennek a résznek, hogy az ember testéből vett ki az Úr, hogy egy másik embert megalkosson. Nagyon fontos mondata Ádámnak, hogy ez már csontomból való csont, és húsomból való hús. Más nem illett az emberhez, csak az, ami „belőle” származott. A férj és a feleség pedig lesznek egy hússá (hústestté). Két ember a házasságban eggyé lesz. A szövetség köti össze őket, és ezért nem esnek a paráznaság bűnébe, mert egynek számítanak az Úr előtt.

Mindjárt meglátjuk, hogy ennek miért van jelentősége. Tehát a férfi és a nő válnak ketten egy hússá, és úgy kell tekinteniük a másikban egymásra mint a saját testükre.

29 Mert soha senki az ő tulajdon hústestét nem gyűlölte; hanem táplálgatja és ápolgatja azt, miképpen az Úr is az egyházat; 30 Mert az Ő testének tagjai vagyunk, az Ő hústestéből és az Ő csontjaiból valók. 31 Annak okáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy hústestté. 32 Felette nagy titok ez: de én a Krisztusról és az egyházról szólok. (Ef 5,29-32)

Egy hatalmas kijelentést kapunk Istentől, hogy Ő hogyan látja Krisztus testét. Egyébként sem véletlen a megfogalmazás, hogy Krisztus teste, hiszen ahogyan ez az igevers mondja, „az Ő testének tagjai vagyunk, az Ő húsából és csontjaiból valók”. Teljesen egybecseng ez a mondat Ádám szavával, aki majdnem ugyanezt mondta ki Éváról. Ugyanakkor le is szűkíti azt a kört, hogy ki lehet Krisztus testének a tagja. Az, aki az Ő húsából és csontjából való. A Zsidókhoz írt levélben ugyanez szebben van megfolgamazva:

És ismét: Én ő benne bízom; és ismét: Itt vagyok én és a gyermekek, akiket az Isten nekem adott. Mivel tehát a gyermekek hústestből és vérből valók, ő is hasonlóképpen részese lett azoknak, [...] (Zsid 2,13-14)

Azok az övéi, akik az Ő húsából és véréből valók. Ez rögtön rámutat az Úrvacsorára. Akik eszik az Úr testét és isszák az ő vérét, azok vannak belőle.

53 Mondta azért nekik Jézus: Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az ember Fiának hústestét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. 54 Aki eszi az én hústestemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. 55 Mert az én hústestem valódi étel és az én vérem valódi ital. 56 Aki eszi az én hústestemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban. 57 Amiként elküldött engem az az élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam. 58 Ez az a kenyér, aki a mennyből szállt alá; nem úgy, amint a ti atyáitok ették a mannát és meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, él örökké. (Jn 6,53-58)

Ez két dolgot árul el. Egyrészről csak abban van élet, aki eszi az Úr „húsát” és issza az ő vérét. Ez túlmutat az víztől és Szellemtől való újjászületésen. Az újjászületés elengedhetetlen az üdvösséghez, de a Krisztussal való eggyé váláshoz azonban – többek között – az úrvacsorára is szükség van. Ez a következő lépés ahhoz, hogy valaki az Úrral tudjon egyesülni. Ő a mindennapi kenyér azok számára, akik vele akarnak élni. Ahogyan naponta vesszük az Ő testét és vérét, úgy növekedhet bennünk az Ő élete. Ahogyan a testünknek is szüksége van naponta táplálékra, úgy a szellemünknek is szüksége van táplálékra. Újra és újra fel kell keresnünk az élet forrását, hogy ne szomjazzunk meg, és élő víznek folyamai ömölhessenek belőlünk (Jn.7,38).

Másrészről az úrvacsora által válhatunk egyre inkább Krisztus „húsából” való hússá és véréből való vérré, vagyis lehetünk a testvérei. Csak azok lesznek a Krisztus menyasszonya, akik Belőle vannak! Csak a menyasszony tudja elmondani majd, hogy vele eggyé vált a vőlegény. Ezt a mély közösséget csak házastársak között ismeri el a Biblia. Senki másnak nincs ilyen mély közössége, mint a férjnek és a feleségnek, hogy ketten lesznek egy hústestté. Ezt a hatalmas titkot mondja el az Efézusbeliekhez írt levél! Sokan fognak üdvözülni, de Krisztus menyasszonyának kiváltságos helye van. Nem mindenki fog eggyé válni az Úrral, aki üdvözül, csak a menyasszony.

15 És mondta nekik Jézus: Vajon szomorkodhat-e a násznép amíg velük van a vőlegény? de eljönnek a napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak. (Mt 9,15)

Jézus itt több dolgot is megerősít. Ő az ember Fia, és Ő a vőlegény is, és a tanítványai a násznép. Ez mennyire összecseng most már Ádám szavaival? Valóban Krisztusnak lettünk teremtetve! Ezen felül a tanítványainak egy igen erős igéretet is tett. Mégpedig azt, hogy amikor Ő beül a dicsőségének királyi székébe itt a földön, akkor ők is itélni fogják Izrael tizenkét törzsét (Mt.19,28). Keresztelő János is bizonyságot tesz arról, hogy Jézus a vőlegény:

29 Akinek jegyese van, vőlegény az; a vőlegény barátja pedig, aki ott áll és hallja őt, örvendezve örül a vőlegény szavának. Ez az én örömem immár betelt. (Jn 3,29)

Magát a vőlegény barátjának mondja, aki örvendezik a vőlegény szavának. Milyen sok oldalról megerősíti az Úr, hogy az övéi közül kerül ki a menyasszony.

2 Mert isteni buzgósággal buzgok értetek; hisz eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy mint szeplőtlen szüzet állítsalak a Krisztus elé. (2Kor 11,2)

Az egész gyülekezetnek áll a meghívás a menyasszonyságra, de sajnos nem mindenki készül el (Mt.25,1-12). Ahogyan fentebb írtam, az úrvacsora is egy lépcső ezen az úton. Ahogyan a férjnek kötelessége életét adnia a feleségéért (Ef.5,25), úgy adta oda Krisztus is a maga életét a menyasszonyáért, vagyis a feleségéért. Elhagyta mindazt, aki a mennyben volt, és még emberként is letett mindent és szolga lett, a legvégén pedig még a maga lelkét is letette miértünk (Fil.2,6-8). Semmi olyat nem kíván az Úr az embertől, amit Ő maga meg ne tett volna, és példát ne hagyott volna nekünk. Mivel Krisztus letette már az ő életét a feleségéért, ezért a feleségnek engedelmeskednie kell, és hűségesnek kell maradnia Hozzá. A szeretetből való teljes engedelmesség pedig csak úgy lehetséges, ha az ember leteszi a saját életét.

A tízparancsolatot sokan negatívan értelmezik, mert sok benne a tiltás. Volt azonban olyan, aki azt mondta, hogy ezt meg lehet látni igen pozitívan is. Ha abból a szempontból nézzük, hogy mit várna el egy vőlegény, vagy férj, a menyasszonytól, vagy a feleségétől. Ne legyen más Isten előttem – ne szeress mást jobban, mint engem. Ne csinálj képet rólam, és ne imádd azokat – ne nézegesd másnak a képét, és mást ne szeress úgy, mint engem. Ne vedd a nevem hiába a szádra – ne emlegess engem mással együtt, hanem legyen az én nevem különleges számodra. Emlékezz a szombatról – légy velem. Ugye mi is ezt várnánk attól, akivel össze akarjuk kötni az életünket. A mi Urunk egy féltőn szerető Isten (2Móz.34,14), de ez így is van rendjén, hiszen olyan dicsőséget tartogat a menyasszonya számára, ami földi mértékkel felfoghatatlan. Isten eggyé akar válni az emberrel, ahogyan a férj és a feleség is eggyé válik.

A menyasszonyság felé vezető úton azonban még mindig van mit tenni.

26 Ha valaki én hozzám jön, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom. (Lk 14,26)

Aki menyasszony szeretne lenni, annak nem szabad, hogy az Úron kívül bármi és bárki más legyen a szívében. El kell minden földi dologtól és személytől szakadnia, még a maga lelkét is meg kell gyűlölnie. Az üdvösséghez ezt nem kell megtenni. Ahhoz elég, ha hisz valaki, és engedelmeskedik az Úrnak. A menyasszony karakteréhez segítséget nyújt, ha összeállítjuk a győztesek karakterét a Jelenések könyvében a gyülekezeteknek írt levelekből. Csak egy példát említve, az Efézusban lévő gyülekezetben azok, akik megtartják az első szeretetet és cselekszik azokat, amelyeket az Úr helyesnek mond, azok győztesek lesznek.

7 Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget neki, mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát, 8 És adatott annak, hogy felöltözzön tiszta és ragyogó fehér gyolcsba; mert a fehér gyolcs a szenteknek megigazulása. 9 És mondta nekem: Írd meg: Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak. És mondta nekem: Az Istennek ezek a beszédei igazak. (Jel 19,7-9)

Boldogok azok, akik ma hallják az Úr hívó szavát, hogy legyenek menyasszonyok! Az emberi történelem során mindig voltak olyanok, akiknek Isten többet jelentett minden más földi dolognál. Az Ige szerint ők a legboldogabbak, mert olyan örökségük van, amely a teremtésben senki másnak nincs, s nem is lehet, hiszen csak az ember teremtetett Isten képére és hasonlatosságára. A menyasszonyságban minden másnál több van. Ember nagyobb tisztességet nem kaphat. Gondoljunk bele, hogy a Szellem ajándékai, azok mind Istentől, az Atyától és a Fiútól vannak, de nem Benne.

Azokat mind úgy kapjuk, ahogyan mi is tudunk ajándékokat adni másoknak. Ezek mind rajtunk kívül álló dolgok. A menyasszonynak azonban azt mondja, hogy többet nem tudok adni, mint hogy magamba zárlak, eggyé válsz velem! Ezt jelenti az élet az Új Jeruzsálemben is, egy állandó közösséget Istennel. Önmagánál többet nem adhat nekünk! Valósággal olyan dicsőséget készített el az Úr a menyasszonynak, amilyet el sem tudunk képzelni! Emellett minden eltörpül!

10 Királyok lányai a te ékességeid; jobb kezed felől királyné áll ofiri aranyban. 11 Halld csak lány, nézd csak; hajtsd ide füledet! Feledd el néped és az atyád házát. 12 Szépséged a király kívánja; hiszen urad ő, hódolj hát neki! 13 Tyrus lánya is és a nép gazdagjai, ajándékkal hízelegnek neked. 14 Csupa ékesség a király lánya belül, vont aranyból van a ruhája. 15 Hímes öltözetben viszik a királyhoz, szüzek vonulnak utána, az ő társnői; neked hozzák őket. 16 Bevezetik őket örömmel, vígsággal; bemennek a király palotájába. 17 Atyáid helyett fiaid lesznek, megteszed őket fejedelmekké mind az egész földön. (Zsolt 45,10-17)