A szellem eltűnése a magyar Bibliákból

 „Hogy az ember szelleme és lelke két külön valóság, azt semmiféle más nyelvű embernek nem kell bizonyítani, csak a magyarnak. S ez nem azért van, mert a magyar nyelvnek e két fogalomra nem volna régidő óta két szava; hanem mert érthetetlen okból a magyar bibliafordítók a két fogalomnak más nyelvekben két nevét egy magyar szóval, a lélekkel fordították le s ezzel helyre alig hozható zavart okoztak a magyar lélekben.”  

(Csia Lajos:  Bibliai lélektan, 122.old. – Százszorszép Kiadó 1994)

Egyik igen sarkalatos pont a Bibliákban, a szellem és lélek szó helyes alkalmazása. Ez ma Magyarországon vízválasztó a keresztyén társadalomban. Bár a téma nem új keletű. Szeretném végigkísérni a szellem szó fel- és eltűnésének lehetséges útját szerény kutatási lehetőségeimhez mérten. A dolog ugyanis jól indult. Az elején, a magyar bibliafordítások kezdetén még jól volt használva ez a két külön fogalom, de útközben elveszett, és ma nagyon nehezen talál vissza a helyére. Ennek lehetséges okait keresve indulunk most útnak, egy vággyal a szívünkben, hogy hátha egyszer meg lesz a maga becsülete ennek a szónak is, és nem csak kis példányszámú magánkiadásban megjelent Bibliákban éli majd életét.

Az előreformációnak tekintett huszita mozgalom hozta el Magyarországra az első, ma számontartott részleges bibliafordítást. Akkoriban a Ferences rend volt megbízva a mozgalom elleni küzdelemmel, ezért is találunk a korabeli rendfőnök krónikájában feljegyzést róla. 1436-ban kezdte el két szerzetes, Tamás és Bálint, lefordítani magyarra Isten igéjét. Munkájukat száműzetésben, a pápai üldözés elől menekülve, Moldvában fejezték be, 1439-ben. Munkájuk teljes egészében nincs meg, hanem három kódex örzi. Az evangéliumok a (mai helyéről elnevezett) müncheni kódexben találhatók.

 Az 1466-ban megjelent müncheni kódexben található négy evangélium, helyesen fordította a görög pneuma és psyche szavakat, azok akkori magyar megfelelőjével. Ez akkor nagy vihart kavart, és a hivatalos egyház a következő álláspontra helyezkedett- Szalkay Balázs, ferences rendfőnök krónikája szerint:

„Akkoron két deák ember ugyanazon Kamenec városából, tudniillik Tamás és Bálint némely eszelős emberekkel és asszonyállatokkal összebeszélvén, éjnek idején megszöktek és Moldvába mentek, hol amaz két pap a mondott eretnekséget tovább terjesztvén mind a két szövetség írásait magyar nyelvre fordították. Mennyi és mekkora eretnekség vagyon ebben, amit én is olvastam, ezt világi ember sem számlálhatja... mivelhogy ezt a szólást is Spiritus Sanctus, így fordították: Szent Szellet”

(A müncheni kódex négy evangéliuma 1466, 8.old. – Európa Könyvkiadó 1985)

Az Apor kódex, amely a XV.sz. második felében keletkezhetett, több zsoltár töredéket tartalmaz, ahol szintén átvették a szellet szó használatát. A 139. zsoltár egy mondata így szól:

„Hová megyek te szelletedtől és hová fussak te orcádtól?”

                (forrás: Bottyán János—A magyar Biblia évszázadai, 1982)

Bottyán János „A magyar Biblia évszázadai” című könyvének 17.oldalán ezt olvashatjuk: „A Huszita Bibliát eretnek fordításnak bélyegezte a római katolikus egyház. Ez az oka annak, hogy a későbbi bibliafordítók féltek használni a szövegét, s a használat nyomait igyekeztek eltüntetni.”

Hazánkban sokáig küzdöttek a protestánsok, egyáltalán az életben maradásért, nem hogy a szabad vallásgyakorlásért. Mivel pedig a katolikus egyház sem a bibliafordításokat nem támogatta, sem azt, hogy bárki szabadon olvashassa Isten igéjét, ezért ne csodálkozzunk, hogy a korábban Szent Szelletként fordított Szent Szellem is, mint káromlás, nem vert gyökeret, hiszen rögtön csak elutasítást vont volna magával. Küzdelmes korszak után ismét megjelennek a jezsuiták Magyarországon, hogy erősebben képviseljék az ellenreformációt.

Káldi György jezsuita szerzetes 1626-ban megjelent bibliafordításának Oktató intésében ezt írja:

„Tovább is el lehetett volna a mi nemzetünk a Magyar Biblia nélkül, megelégedvén az igaz tanítóknak magyarázásával. Elég, hogy ki-ki a tanítók magyarázattyából azt értse, ami az ő hivatallyához kívántatik” (forrás: Bottyán János—A magyar Biblia évszázadai, 1982)

Káldi György egyébként csak a hivatalos katolikus álláspontot képviselte, amelyet a tridenti zsinat hozott, 1545-1564 között. Ez a zsinat határozott úgy, hogy a Vulgata az egyetlen hiteles Biblia szöveg, és ezért nem lehetett tovább használni Erasmus latin fordítását sem az egyházon belül. Hála az Úrnak, hogy ez közben már elterjedt, és a katolikus egyházon kívüli személyek vették kezükbe a sorsát.  Tehát Károli Vizsolyi Bibliája után jóval, még mindig itt tartott a hazánkban erős állásokat kiépített katolikus egyház által felügyelt hitélet.

„Az 1604. évi pozsonyi országgyűlésen is hiába sürgetik a protestáns rendek a vallás ügyének rendezését. Rudolf hallani sem akar semmiféle engedményről s mikor az országgyűlés 21 törvénycikket felterjeszt hozzá szentesítés végett, ő egy 22-iket csatol azokhoz, melyben kimondja, hogy Magyarországot minden eretnekségtől meg akarja tisztítani, ezért megújítja a római katholikus vallás érdekében hozott korábbi törvényeket, s eltiltja a vallási ügyeknek az országgyűlésen való tárgyalását.” (forrás:  ifj. dr. Szabó Aladár - A magyar protestántizmus története című művéből, 1933)

De ezenközben a bibliafordítók nem csak ezzel, hanem még a magyar nyelvvel is küzdöttek, hiszen sok szót, amit ma is használunk, egy-egy bibliafordításban találunk meg először. (pl. kegyelem —Heltai Gáspár 1551; fukar —Sylvester János 1541) A bibliafordítások hoztak némi egységet a nyelvtanban is, mert míg a Huszita Bibliában csak próbálgatták kiegészíteni a magyar hangok megjelenítésére a latin ábécét, addig ekkorra már egységesedik valamelyest a nyelvtan.

Innen ugorjunk az időben a 19.századig. Ekkor fellendülnek ugyan a bibliafordítások ismét, ahogyan a reformáció korában is, de ezek a kísérletek ma szinte ismeretlenek. Érdekes, hogy sokszor még nevük sem maradt fenn a köztudatban. A kor szellemét belengte a nyelvújítás, de ennek ellenére a hagyományok erősebbnek bizonyultak:

„...a háromszáz éves Károli tradíciótól, amelyhez az azt revideáló protestáns teológusainkat a megszokás, a tisztelet és a hódolat annyira odakötötte, hogy nagyobb mérvű változtatást nem lehetett tőlük várni: a nagyközönség előtt pedig szinte ’szentnek’ látszott Károli szövege.” (forrás: Bottyán János—A magyar Biblia évszázadai, 1982)

Időrendben a következő fordítás, amely különbséget tesz a lélek és a szellem között, meglepő módon P. Soós István, karmelita szerzetes Új Szövetség fordítása 1911-ből. Ő azonban a Vulgata alapján készítette a fordítást, és maradt az „Isten lelke” kifejezés is. Sajnos nincs információm arról, hogy miért nem erre indult tovább a katolikus egyház a későbbi fordításaival, és miért maradtak meg a lélek kifejezésnél a szellem helyett. Érdekes, hogy hogyan nyilatkozik róla Bottyán János a könyvében: „a lelket olykor szellemnek fordítja, ezzel bekapcsolódik abba az újítókörbe, amely nem elégszik meg a hagyományos szóhasználattal” — nem csoda, ha a további fordítások, amelyek ezt megtették a „szakmai” körökben nem találtak elfogadásra.

Ezt követi Kecskeméthy István fordítása, 1935-ből. Ez a kiadás a Skót Bibliatársulat kiadásában jelent meg, és ő is a Textus Receptust használta az Újszövetséghez. Erről ő maga így ír: „Ez ellen nincs miért prüszkölni, mert igen sokszor nagyon megéri a fáradságot, ha szövegváltoztatás helyett a Textus Receptusnak próbáljuk igaz értelmét megnézni.” (forrás: Bottyán János—A magyar Biblia évszázadai, 1982)

Munkájával egy időre egyedül maradt, mert az egyházi támogatású kiadások között nem volt olyan, amely ezt a „drasztikus” lépést meg merte volna tenni.

Tehát a 20.században, Kecskeméthy Istvánt követően, jelenik meg Csia Lajos — sajnos csak — Új Szövetség fordítása, mely bár 1939-ben elkészült, 1978-ban kerül kiadásra. Igen kiváló fordítás, mely törekszik a szöveghez legközelebb álló megfogalmazások visszaadására. Aki ugyan református lelkész volt, de új fordítását nem adták ki, hanem Ausztriában jelent meg.  Törekedett a szöveghűségre. 

Így ír róla Bottyán János „A magyar Biblia évszázadai” című könyvében: „Legkirívóbb próbálkozása, hogy a lélek helyett szellemet ír, és szellem helyett lelket. Ezzel újból megkísérli, hogy meg lehet-é fordítani egy nyelv szóhasználatát évezredek után? Elérhető-e, hogy Szentlélek helyett azt mondjuk: Szent Szellem. Amint láttuk, ilyet próbáltak már a Huszita Biblia fordítói is. Nyelvünknek ezt a rendjét csak felborzolni lehet, de megváltoztatni nem.” 

Ez Csia Lajos szerint éppen ellenkezőleg van: „A héber, görög és magyar szavak eredete és alkata tehát pontosan megfelel egymásnak. Éppen ez a körülmény még súlyosabb vádat emel azok ellen a teológusok ellen, akik nem „tudják” megtalálni a psükhének és pneumának megfelelő magyar szavakat.” (Csia Lajos – Bibliai Lélektan, 183.oldal)

Vida Sándor munkájáról az 1985-ös Bottyán János által írt „A magyar Biblia évszázadai” című, egyébként igen alapos és körültekintően összeállított, könyve nem tesz említést. Érdekes, hogy könyvében más, korábban magánkiadásban megjelent műveket felemlít, de Vida Sándor fordítását elhallgatja. Sajnos, ahogyan Csia Lajos fordítását, úgy Vida Sándor fordításának kiadását sem támogatta a Bibliatanács, ezért az csak magánkiadásban jelenhetett meg, könyv alakjában egyszer.

A legújabbkori kiadások közül pedig az Egyszerű Fordítás, az Újvilág fordítás és a Krisztus Szeretete egyház kiadása használja a szellem szót, valamint még várjuk a Hit Gyülekezetének új fordítását, amelyből eddig részleteket közöltek. (megjegyzés: A Patmos kiadó által kiadott Biblia, 2012-ben, még termékdíjat is kapott, bár gyülekezetük szóhasználatával ellentétesen ebben a Bibliában nem használták a szellem szót.)

Észrevehető, hogy nagy egyházainknál még mindig erősebb a hagyománytisztelet, és ezért ma is elmondtató, amit fentebb idéztem, csak most már nem 300 év tradíciója áll itt, hanem 500 év hagyományé. A 2011-es Revideált Károli kiadás sem nyúl bele ebbe a dologba, sőt, ők még a Textus Receptustól is elfordultak. Bár felteszem, hogy a teológusok, akik itt Magyarországon erősen ragaszkodnak a „Szentlélek” kifejezéshez, és az egyházi fordításokban nem engedik a szellem szó megjelenését, azok, ha idegen nyelven publikálnak (vagy csak társalognak egy külföldi kollégájukkal), akkor nem „Heilige Seele” vagy „Holy Soul” kifejezéseket használják, lejáratva magukat, hanem a helyes kifejezést alkalmazzák. Csak a magyar népnek szánják ezt a kiváltságot.

Hála a nyelvújítók munkájának, ma már van a szellet helyett egy teljesen szalonképes szavunk, a szellem, melyet nyugodtan lehetne használni. Ezt mégis kerüli sok mai fordítás is. Egy európai nyelv sem keveri ezt a két szót. Sok félreértésre és félremagyarázásra ad okot, ha nem vagyunk tisztában e két szó eltérő jelentésével. De például az 1908-as Károli verzió is az 1Kor.15,45-ben „felvállalja” a szellem szót bár csak ezen az egy helyen:

 „Így is van megírva: Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé.”

Enélkül a szétválasztás nélkül, könnyen összezavarhat minket a világi pszichológia (lélektan) és a bibliai lélek fogalma, hiszen akkor mi különbözteti meg őket egymástól? Hol kezdődik az egyik és hol a másik? Van-e különbség, és ha van, akkor mi az? Szükségét éreztük, hogy ez a két fogalom el legyen egymástól választva, ha már az eredetiben is két külön fogalmat jelöl. Ezért a Váradi—Károli kiadásban így szerepel. Ez a Biblia is egyházi támogatás és felekezeti befolyás nélkül készül.

Hogy miért is éreztük szükségét egy új Biblia kiadásának, azt részletesen kifejtjük a blog első cikkében. A blog további cikkei pedig segítséget próbálnak nyújtani a Bibliában szereplő régi és „új” fogalmak megértéséhez és helyes használatához, illetve magyarázatot adni az eszközölt változtatások indokaira.

Legyen mindenkinek épülésére Isten tiszta igéje! Legyen erős fegyverünk a gonosszal szemben, vegyük fel „...a Szellemnek kardját, amely az Isten beszéde:” (Ef 6,17)