A hit, hívőség és vallás fogalmak tartalmának változása

A hitéletben is, mint életünk több területén, használunk olyan szavakat, amelyek jelentésével nem vagyunk igazán tisztában, illetve jelentésük módosult és sekélyesebb lett, mint az eredeti tartalmuk.

A jelenlegi világkorszak a vége felé közeledik, ez kétségtelen. Van egy olyan globális mozgató ereje a jelenkori emberi civilizációnak, amely nem az ember érdekeit szolgálja. Ennek a tervnek része, hogy az emberek már ne is tudják, hogy mit beszélnek, s a szavak is már csak üresen csengjenek. Hogy mire is gondolok? Ahogyan régebben az adott szónak nagy ereje volt, a becsületszónak élet-halál kérdés volt a megtartása, ma már az írott szavaknak sincs becsülete.

A hit témaköre ezen belül egy igen kényes része az életnek, hiszen ha én az életem egy olyan világképre alapozom, ami már nem is azt jelenti amit jelentenie kellene, akkor tévútra visz engem, és ahelyett, hogy megmentene, a halálba visz.

Isten az ígéjét adta nekünk, ami kimondott szavakból áll. Ha ezeket a szavakat megváltoztatjuk, vagy más jelentést rakunk melléjük, akkor nem tudják betölteni az eredeti szerepüket, amiért is mindenekelőtt Isten nekünk adta őket. Ha egy szövegről, vagy beszédről van szó, (hogy ki mit írt, vagy mondott) akkor a szavaknak elsöprő jelentősége van, hiszen a szavak hordozzák az átadni kívánt gondolatok tartalmát. Egy képnél, a színek, formák, alakok, a jelenet, stb. hordozzák a mondanivalót. Amikor szövegről van szó, akkor a használt szavak adják meg ugyanezt a többszintű kifejezést. Ezért kulcskérdés, hogy milyen szavakkal mondom el és írom le a mondandóm. (megjegyzés: természetesen nem a személyes beszédről van szó, mert ott a jeletés lényegi részét maga a beszélő hordozza, hogy milyen hangsúllyal, milyen komolysággal, milyen hangerővel, milyen testbeszéddel, stb. adja át az üzenetet.)

Ha megvizsgáljuk a hitvilághoz tartozó néhány alapszavunk jelentésbeli változását, akkor tetten érhetjük azt a változást, amely a mai kereszténységben is sok probléma gyökerét jelenti, hiszen mást hiszünk arról, amit valójában teszünk.

A tömörség érdekében most csak a hit, hívő, vallás szavak jelentésbeli változását szeretném átnézni, mert ebből megtudhatjuk, hogy valóban hiszünk-e, és valóban hívők vagyunk-e.

Kezdjük a vallás szóval. Az eredeti jelentése egészen más, mint a ma használatos. Sokan ma már késznek vesszük a szavakat, és nem is gondolkodunk el az eredetükön, pedig a magyar nyelv kifejezetten leíró nyelv. Szóval a vallás szó jelentése: Nyilatkozat, amely által állítjuk, bizonyítjuk, hogy valami így vagy úgy van, vagy ellenkezőleg, tagadjuk. Ez az elsődleges jelentése. A másodlagos jelentése pedig ennek folyománya: Szóbeli és tettleges kijelentés, hogy bizonyos hitágazatokat hiszünk és követünk. Figyeljük meg, hogy szó szerint megvalljuk azt amiben hiszünk, és szavainkkal és cselekedeteinkkel bizonyítjuk, hogy abban hiszünk. Aszerint élünk, amit vallunk. A belső meggyőződésünket valljuk meg a vallásunkkal, és e mellé tesszük az életünk beszédét és cselekedeteit. Innen indul ki a hitéletünk külső megnyilvánulása. Eredetileg, ez a szó csak alanyra vonatkozóan volt értelmezhető, tehát valaki vall valamit.

A mai korra ez a jelentés leszűkült az isteni hittel kapcsolatos megnyilvánulások, szertartások, tanítások egységes rendszerére. Eltávolodott az alanytól, és attól, hogy megvallom az életemmel a hitemet. Más szavakkal, külső bizonyságát adom a belső hitemnek. A mai jelentés már csak egy hitrendszer tanait jelöli, hogy én elfogadom az adott hitrendszer tanait, de az én érintettségemről semmit nem árul el.

A vallás, jobban mondva a megvallás következő lépése, a hívség (maibb formájában a hűség), mely szerint és híven (hűen) követem azt, amit vallok. A régi jelentése megint többet árul el, mint a mai. Állandóság, melynél fogva bizonyos véleményben maradunk, határozatunkat ingadatlanul követjük. Azzal, hogy hűséges maradok a megvallásomhoz, irányba állítom az életem a belső meggyőződésemnek megfelelően. A hűség jelentése is megfakult mára, és annyi maradt belőle, hogy valamihez vagy valakihez állhatatos maradok. Elveszett belőle a korábbi döntésnek megfelelő határozottság, illetve a korábbi véleményemben való megmaradás. Eredetileg a hűség össze van kötve a vallásommal, vagyis az én hitvilágommal, még ha csak erkölcsi szinten is. Mára ez lekopott annyira, hogy csak valami vagy valaki mellett maradok.

Az eredeti jelentések vonalán a következő lépés az, hogy ha én megmaradok a vallásom mellett hűséggel, akkor leszek hívő, vagyis olyan, aki hisz és bízik valakiben. Tehát a vallásom következő lépése az, hogy azért maradok hűséges a megvallásomhoz, mert bízom az Istenben, hogy amiben hiszek, az úgy van. A bizalmam Belé helyezem. Ez a hívő szó, mára lefogyott annyira, hogy „vallásos ember”. Tehát megáll azon a szinten, hogy én elfogadok egy hitrendszert, elhiszem azt. Ez ma a keresztény világban egy óriási probléma, hiszen – egy kedves pásztor szavaival élve – így lesz az ember elméleti hívő. Az elmémmel elfogadom a hitrendszert, de az életem nem teszem mellé. Ez azonban a bibliai hitben nem elég az üdvösséghez. De ha valaki a mai értelemben vett szavak jelentését nézi, akkor teljesen elegendőnek látszik ez a mentális elfogadás.

Még egy lépéssel tovább menve, ha megvallom azt amiben hiszek és amihez hűséges vagyok, vagyis a bizalmam abba helyezem, akkor mondhatom el, hogy hiszek vagyis valamit bizonyosnak, igaznak tartok, vallok, mint olyanról meg vagyok győződve , különösen valamit alapos tekintély, igaz tanúk után megismerek és tudok. Ez az eredeti jelentése a hisz igének. Egy mély meggyőződés és hiteles forrás illetve tanúk által bizonyított állítás igazságként való elfogadása, melyet vallok és hűen követek a beszédemmel és cselekedeteimmel. Mai értelmezésében a hisz az valamit igaznak tekint, igaznak fogad el. És itt megáll. A mély meggyőződés kimarad már.

Itt zárul be a kör. Eredetileg tehát ha én elhiszem, hogy Isten létezik és él, ebbe helyezem a bizalmam és ez lesz a meggyőződésem, amit vallok hűséggel a beszédeimben és cselekedeteimben. Ezzel szemben a mai jelentések vonalán, elhiszem egy hitrendszerről amit állít, és ez lesz a vallásom. Érezzük a különbséget? A kereszténység keretein belül maradva, a mai jelentés alapján már nem jutok el feltétlenül az üdvösségre. Hiszen még egy nagy csapda áll a szavak mögött. Ma már sokan azt mondják, hogy ezt és ezt elhiszem, de azt és azt nem tudom elfogadni. Amit itt és itt írnak, az nem lehetséges. Isten olyat nem akarhat, vagy az másképp van, mint a Bibliában. Ezzel igazán az ember kimondja, hogy nem abban az Istenben hisz, amelyet Isten Igéjében találunk, hanem önmagának hisz, hiszen felülbírálja az igazságot. Mert ugye aki az egyiket mondta, az mondta a másikat is. De ha én felülbírálom, akkor már nem hiszek az írásoknak, hanem magamnak és a magam tudásának hiszek, és egy saját, szubjektív igazságot állítok fel. „Mert én jobban tudom.” Ezzel esek el végleg az üdvösségtől. Mert ha hiszem, hogy aki az írásokban van létezik, és olyan amilyennek bemutatják, akkor ha én azt felülbírálom azt amit róla állítanak, akkor már nem azt fogadom el valóságnak  amely a hit alapja, ugye – hanem én kreálok egy saját valóságot, amelyben már nincsenek benne a nekem nem tetsző részek.

Felhasznált irodalom:

A magyar nyelv szótára – Czuczor Gergely-fogarasi János, 1862

Értelmező Kéziszótár – MTA, 1972-2012 változatlan kiadás

Anyanyelvi könyvespolc (14000 szavas értelmező szótár) – Scriptum kiadó 2005

VALLÁS (vall-ás) fn. tt. vallás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Nyilatkozás, mely által állítjuk, bizonyítjuk, hogy valami így vagy úgy van, vagy ellenkezőleg: tagadjuk. V. ö. BEVALLÁS. Különösen, tanuságtétel, máskép: vallomás. 2) Szóbeli, és tettleges kijelentés, hogy bizonyos hitágazatokat hiszünk és követünk. Hitvallás (Fidei confessio). Külső vallás. Belső vallás. 3) A lelki üdvösségre vonatkozó hitágazatok öszvege, mennyiben azoknak hivői, és követői vagyunk. (Religio). Zsidó v. izraelita vallás, keresztény vallás, római katolikus v. katolika vallás, protestans vallás, óhitűek vallása. Muhamedánok vallása. Minthogy nyelvünk természete szerént ,vallás' csak az alanyra vonatkozólag érthető, t. i. midőn vall valaki: innen amennyiben a vallás (religio) fogalmát az alanytól elvonva is képzeljük, erre némelyek az ,egély' szót használják. 4) Némely öszvetételekben jelent bizonyos állapotot, melybe jutottunk, jót vagy roszat mely ért bennünket. Kárvallás, becsületvallás, gyalázatvallás, kinvallás, kudarcvallás. V. ö. VALL, áth.

HI gyökelem magas hangú i-vel, hisz, hit, és hív szókban. Sőt hisz ige ragozásában több helyütt törzs is. Azonos ih vagy ah gyökkel, s általános jelentése: ohaj, ohajtás (arabul: heva). Sínai nyelven is hi am. suspirare. lásd H betű.

HÍV, (1), HÍV, (hi-ö, hi-ü, hi-v, magas hangú t-vel) mn. tt. hiv-et. Egy gyökről szakadt a hisz, hit szókkal. 1) Olyanról mondjuk, kiben v. miben bízni lehet, nem csaló, szavát tartó; hozzánk ragaszkodó , nem pártos , nem áruló. Hív barát, bajtárs. Hív polgárok,hazafiak. Hiv feleség, férj. Hív tiszt. Hív szolga,cseléd. Hiv eb. Közelítő ragu neveket vonz. Légy hozzám hív. Hazájához, királyához hív magyar. Másképp : hű, (mint szív szű, nyív nyű). 2) Mint főnév jelent személyt, ki valamely testület, társulat érdekeihez erősen ragaszkodik , azt el nem hagyja, annak javát előmozdítani iparkodik. Hazádnak rendületlenül légy híve o magyar. (Vörösm.). Különösen egyházi ért. a keresztény vallás követője; bizonyos egyházhoz, plébániához tartozó lélek. Keresztény hívek. Kedveshíveim. Öszveírni a hívek számát. A pap iparkodjék megnyerni híveinek bizodalmát. Imádkozzunk a megholt hívek lelkeiért.

HlVŐ, (hi-v-ő) mn. tt. hivő-t. Aki hisz vagy valakiben bízik. Boszorkányokat hivő népek. mindent elhivő bamba ember. Krisztusban hivő keresztény atyámfiai. Vétetik főnévül iá, a am. hív, fn. A hívők száma naponként szaporodott.

HIVSÉG, (hi-v-ség, magas i-vel) fn. tt. hivségét, harm. szr. —e. 1) ígéret, s fogadás megtartásában való lelkiesmereteseég. Hátas fa (fi hivség. Vallásához hivséggel ragaszkodni. 2) Állandóság, melynél fogva bizonyos véleményben maradunk, határozatunkat ingadatlanul követjük. 3) Jobbágyi eskühöz, alattvalói kötelességekhez pontos ragaszkodás. Jobbágyi, szolgai, polgári hivség. Mondjuk állatokról is , különösen az ebekről, mennyiben uraikhoz ragaszkodnak,

s azokat némileg védik. Máskép : hűség. 4) Régiesen : bit, hiedelem. „Az ki hívségét elveszti, azonkívül semmit el nem veszthet." Bölcsek jeles mondási. Toldy kiadása.

HISZ, (1), v. HISZEN, (hi-sz, magas hangú i-vel) áth. és önh. Eredetileg hi, az sz csupán segéd v. pótlékbetű lévén, mint több más, pl. visz, tesz, lész, továbbá észik, iszik, alszik, fekszik, nyugszik stb. igékben, melyekből ha miveltetőt vagy tehetőt képezünk, az sz kimarad : hi-tet, hi-het; vi-tet, vi-het; té-tet, té-het; lé-tet v. lé-tel, lé-het; nyug-tat, nyughat-ik, al-tat, al-hat-ik ; é-tet, é-het-ik ; i-tat, i-hat-ik stb. Így több időben és függő múltban is nem annyira sz helyett, mint közbeszuratul v segédbetűt vesz fel : hi-vék (hi-ék helyett), hi-v-él, hi-ve ; hi-vénk, hi-v-éíek, hi-v-ének v. hínek. Régente épen úgy, mint lőn, lőnek, tőn, tőnek, volt hőn v. hűn, sőt hín is stb. „ö nekiek meghűn (= meghívó) az egész sokaság." Batiri András. „De uronk Krisitusban csak kevesen hőnek" (= hivének). Farkas András. (Mindkettő a XVI. századból). „Hűn az ember a beszédnek, melyet

mondott vala Jézus." Tatrosi cod. (Erdősynél is': hűn, Pesti Gábornál: hín). Másik múlt sz nélkül:

hi-tt. Jövő szintén : hi-endek, hi-endesz stb. Foglaló és parancsoló : hi-gy-j-ek (,hisz j-ek' helyett), hi-gy-j, hi-gy-j-en. T. i. mivel köz szokás szerént a kimondásban kettőztetík a gy, ennél fogva a parancsoló mód j képzőjét is ki lehet tenni, s így írni: higyjek, hígyj, higyjen, mely esetben a gy, sz helyett áll (hisz-j). Parancsoló 2-ik személye a tárgyi ragozásban: higyjed, v. öszvehúzva : hidd (== higy-d), pl. hidd el nekem. Htn. hinni (= hi-sz-ni). Igenév : hi-v-ő, hi-v-e, hi-end-ö. 1) Mint átható am. valamit bizonyosnak, igaznak tart, vall, mint olyanról meg van győződve , különösen valamit alapos tekintély, igaz tanuk után megismer és tud. Ez értelemben rokon a görög tfftjftt v. í a a f t i , latin acio, német wissen igékkel. Megvan a görög-latin história főnévben (íarmo = ismerő, tudó szótól, ez ismét EIJÍl törzstől), mely nem egyéb, mint a történt dolgoknak hiteles tanuk után szerzett tudomása. Erősen hittem, hogy az igaz ügy győzni fog. Hiszem a testnek feltámadását, és az örök életet. Mindent hiszek, mit Kriustus urunk tanított. Hiszem és vallom, hogy egy az Isten lényegében, és három szemelyében. Elhiszem, amit mondasz. Eb hiszi.

Higye, aki akarja, de én nem. Hiszed-e, hogy semmim sincsen? „Csendességben , békeségben ha akarsz élni , Minden szépnek , igaz képnek nem kell ám hinni.* Népven. (Erdélyi J. gyűjt).

2) Gondol , vél , gyanít , tart Azt hittem , el sem jössz hozzám. Kinek hiszesz te engemet? Ki hitte volna, hogy még ez st megtörténhessék? Nem bánom,akár mit hisztek felőlem, „Az emberi nemzet általában hisz fajának halhatlan létében." Lonovics József érsek. 8) Mint önható am. bízik , bizodalmat helyez valakiben v. valamiben, s rokon a görög pistis, latin fides szókkal Istenben hinni. Hiszek tebenned édet Istenem, „ő Szent Fiában gyönyörködjetek, Nagy szeretettel benne higyjetek." Panaszló ének. Tálya 1549. (Thali Kálmán gyújt). Hiszek benned , hogy meg nem csalszt. Innét : elhiszi magát , am. túlságosan bizik magában , rátartós , kevély, nagyralátó. Hidd el magad , ha szégyent akarsz vallani. (Km.). „Az élő Istennek olvastam könyvéből, Hogy ha ki elhinné magát , haragjából , Nyakra-főre jőne le az uraságból. u 1606-diki versezet (Thaly K. gyűjt). Meghinni valakinek, am. bízni benne. Meghitt emter, biztos, kire valamit bíztunk vagy bátran bízhatunk. Nem kell hinni minden nép szónak. Kötve kell hinni a komának. (Km.). Jól megnézd , kinek higyj. (Km.). Valamint a visz , tesz , lesz , megy, úgy a hisz is felveszi az en toldalékot, vagyis inkább a harmadik személynévmás vagy személyragot, hiszen = hisz-ön.

Aki hiszen és megkeresztelkedik , üdvözül, aki pedig nem hiszen, elkárhozik. (Márk 16. 16. Káldi. Karolyinál : hijénd).

HISZ, (2), v. HISZEN v. HISZEM, indulatszó, mely által azt jelentjük, hogy bizonyos dologról nem kétkedünk, vagy úgy is tudjuk, hisszük. Hiszen hallotta ön is, mit mondottak. Hiszen itt maradnak. Hiszem már megmondottam.

HIT, (1), (hi-t, magashangu t-vel); fn. tt. hit-ét v. —ét, harm. szr. —e. 1) Lelki állapot, midőn a

mistói elbeszélt dolgot igaznak tartjuk. Szorosb ért. midőn az isteni kinyilatkoztatást, vallási tanokat, mint igazakat elfogadjuk. Legszorosb ért. az egyház nyelvén am. a három isteni jóságok vagy erények elsője, vagyis Istentől belénk öntetett malaszt, melynél fogva Isten igéjéről meggyőződünk, s a szerént élünk. Eleven hit, mely cselekedetek által nyilatkozik. A hit cselekedetek nélkül meg van halva. (Sz.Pál). Istenben való hit.„Boldog az , kinek szivében

Lángol, mint naptűz, a hit; Annak istenkéz vezérli Élte minden útjait" Király Károly.

2) Belső meggyőződés oly dolgokban, melyekről világos tudományunk nem lehet, csak belső sejtésünk, pl. mások erényében, őszinteségében, becsületében, jó szándékában való hit. „Nemzetünk ingadozhatlanul bízzék , s higyjen saját jobb, szebb, dicsőbb jövőjében — higyjen azon erős hittel, mely a vallás terén hegyeket képes egy helyről a másikra áttenni." Lonovics

József érsek. 3) Öszves foglalata azon tanoknak és igazságoknak, melyek az Isten és emberek

közti viszonyt illetik, s akkor egy értelmű e szóval : vallás, religio, újabb alkatú szóval : egély. Tárgylagos hit, mennyire ezen igazságok és kötelességek foglalata magában véve értetik. Alanyi hit, mennyire ezen igazságokat az ember meggyőződése szerént magáéinak vallja, s a kötelességeket e szerént teljesíti. Hitből él az igaz. (Biblia). 4) Hitvallás, vagyis külön vallási felekezet. Keresztény hit, zsidó hit, török hit. Szorosb ért keresztény vallási felekezet. Római katholika hit, ágostai hit, helvétziai reformált hit. Magyar hit, azaz helvétziai vallás, német hit,

azaz ágostai hitvallás, (így nevezték el hajdan egymás vallását Magyarországban a protestáns felekezetek , mivel a helvet vallástételüek leginkább magyarok, az ágostai vallásnak pedig eleinte jobbára németek valának). Ó hit, azaz görög hitvallás, mivel a magyarok közt, kivált Erdélyben, a görög vallás elébb kezdett terjedni a rómainál. Hitet vallani. Hitet változtatni. Más hitre térni. Hitét megtagadni, elhagyni. Hitétől elszakadni. Hite hagyott. Hittől szakadt. 5) Biztosító Ígéret. Hitre megjelenni, (fide publica venire). Hitlevél, (salvus conductus). Megadták hitre a várost. (Illésházy lev. 1600. évből), azaz oly ígéretre, mely szerént az ellenség sértetlenül hagyja őket. 6) Eskü, melyet Istenre vagy hitünkre, hitvallásunkra hivatkozva teszünk. Hitét valamire letenni.

Hitével játszani, azaz hitét semmibe venni, azzal nem gondolni. Hitét szegni. Hitemre, igaz hitemre mondom. Hittel fogadni, ígérni, erősíteni, bizonyítani valamit. „Aznak az árát igaz becsület (== megbecsülés , becsü) szerént, és annak az embernek hiti szerént megértvén."

Sajó-Szentpéteriek végezése 1403-ból.

HIT (Scriptum értelmező szótár)

1. Meggyőződés vkinek, vminek a létezéséről; a benne való bizalom. (Vallás) ~ Istenben, a szentekben, a feltámadásban. Ezt csak a jövőbe vetett ~tel (= bizalommal) lehet elviselni. Megingott a beléje vetett ~em.

2. (Vallás) Vallási tételek keretrendszere. Keresztény, mohamedán, zsidó ~. Egy ~en vannak. a)ugyanazt a vallást követik; b) (átv.) hasonló a véleményük. Áttér mohamedán ~re., ezután azt követi. Kitér a ~éből. a) elhagyja vallását; b) szakít elveivel; c) (tréf.) megbotránkozik.

3. Esküvés, eksü. ~et tesz vmi mellett: a) megesküszik rá; b) ünnepélyesen kijelenti, ill. bebizonyítja, hogy hisz benne. (rég.) ~emre (=becsületszavamra) fogadom.

A magyar nyelv szótára

HIT (hi-t, magashangu i-vel); fn. tt. hit-et v. ~et, harm. szr. ~e. 1) Lelki állapot, midőn a mástól elbeszélt dolgot igaznak tartjuk. Szorosb ért. midőn az isteni kinyilatkoztatást, vallási tanokat, mint igazakat elfogadjak. Legszorosb ért. az egyház nyelvén am. a három isteni jóságok vagy erények elsője, vagyis Istentől belénk öntetett malaszt, melynél fogva Isten igéjéről meggyőződünk, s a szerént élünk. Eleven hit, mely cselekedetek által nyilatkozik. A hit cselekedetek nélkül meg van halva. (Sz. Pál). Istenben való hit. "Boldog az, kinek szivében Lángol, mint naptűz, a hit; Annak istenkéz vezérli Élte minden útjait." Király Károly. 2) Belső meggyőződés oly dolgokban, melyekről világos tudományunk nem lehet, csak belső sejtésünk, pl. mások erényében, öszinteségében, becsületében, jó szándékában való hit. "Nemzetünk ingadozhatlanul bízzék, s higyjen saját jobb, szebb, dicsőbb jövőjében - higyjen azon erős hittel, mely a vallás terén hegyeket képes egy helyről a másikra áttenni." Lonovics József érsek. 3) Öszves foglalata azon tanoknak és igazságoknak, melyek az Isten és emberek közti viszonyt illetik, s akkor egy értelmü e szóval vallás, religio, újabb alkatu szóval: egély. Tárgylagos hit, mennyire ezen igazságok és kötelességek foglalata magában véve értetik. Alanyi hit, mennyire ezen igazságokat az ember meggyőződése szerént magáéinak vallja, s a kötelességeket e szerént teljesíti. Hitből él az igaz. (Biblia). 4) Hitvallás, vagyis külön vallási felekezet. Keresztény hit, zsidó hit, török kit. Szorosb ért. keresztény vallási felekezet. Római katholika hit, ágostai hit, helvétziai reformált hit. Magyar hit, azaz helvetziai vallás, német hit, azaz ágostai hitvallás, (így nevezték el hajdan egymás vallását Magyarországban a protestans felekezetek, mivel a helvet vallástételüek leginkább magyarok, az ágostai vallásuak pedig eleinte jobbára németek valának). Ó hit, azaz görög hitvallás, mivel a magyarok közt, kivált Erdélyben, a görög vallás elébb kezdett terjedni a rómainál. Hitet vallani. Hitet változtatni. Más hitre térni. Hitét megtagadni, elhagyni. Hitétől elszakadni. Hite hagyott. Hittől szakadt. 5) Biztosító igéret. Hitre megjelenni, (fide publica venire). Hitlevél, (salvus conductus). Megadták hitre a várost. (Illésházy lev. 1600. évből), azaz oly igéretre, mely szerént az ellenség sértetlenül hagyja őket. 6) Eskü, melyet Istenre vagy hitünkre, hitvallásunkra hivatkozva teszünk. Hitét valamire letenni. Hitével játszani, azaz hitét semmibe venni, azzal nem gondolni. Hitét szegni. Hitemre, igaz hitemre mondom. Hittel fogadni, igérni, erősíteni, bizonyítani valamit. "Aznak az árát igaz becsület (= megbecsülés, becsü) szerént, és annak az embernek hiti szerént megértvén." Sajó-Szentpéteriek végezése 1403-ból.

HISZ v. HISZEN, (hi-sz, magas hangu i-vel) áth. és önh. Eredetileg hi, az sz csupán segéd v. pótlékbetü levén, mint több más, pl. visz, tesz, lesz, továbbá eszik, iszik, alszik, fekszik, nyugszik stb. igékben, melyekből ha miveltetőt vagy tehetőt képezünk, az sz kimarad: hi-tet, hi-het; vi-tet, vi-het; te-tet, te-het; le-tet v. lé-tet, le-het; nyug-tat, nyug-hat-ik, al-tat, al-hat-ik; e-tet, e-het-ik; i-tat, i-hat-ik stb. Így több időben és függő multban is nem annyira sz helyett, mint közbeszuratul v segédbetüt vesz fel: hi-v-ék (hi-ék helyett), hi-v-él, hi-v-e, hi-v-énk, hi-v-étek, hi-v-ének v. hínek. Régente épen úgy, mint lőn, lőnek, tőn, tőnek, volt hőn v. hűn, sőt hín is stb. "Ő nekiek meghün (= meghive) az egész sokaság." Batizi András. "De uronk Krisztusban csak kevesen hőnek" (= hivének). Farkas András. (Mindkettő a XVI. századból). "Hűn az ember a beszédnek, melyet mondott vala Jézus." Tatrosi cod. (Erdősynél is hűn, Pesti Gábornál: hín). Másik mult sz nélkül hi-tt. Jövő szintén: hi-endek, hi-endesz stb. Foglaló és parancsoló: hi-gy-j-ek (,hisz-j-ek' helyett), hi-gy-j, hi-gy-j-en. T. i. mivel köz szokás szerént a kimondásban kettőztetik a gy, ennél fogva a parancsoló mód j képzőjét is ki lehet tenni, s így írni: higyjek, higyj, higyjen, mely esetben a gy, sz helyett áll (hisz-j). Parancsoló 2-ik személye a tárgyi ragozásban higyjed, v. öszvehúzva: hidd (= higy-d), pl. hidd el nekem. Htn. hinni (= hi-sz-ni). Igenév: hi-v-ő, hi-v-e, hi-end-ő. 1) Mint átható am. valamit bizonyosnak, igaznak tart, vall, mint olyanról meg van győződve, különösen valamit alapos tekintély,igaz tanuk után megismer és tud. Ez értelemben rokon a görög ishmi, v. isami, latin scio, német wissen igékkel. Megvan a görög-latin historia főnévben (istwr = ismerő, tudó szótól, ez ismét EIDW törzstől), mely nem egyéb, mint a történt dolgoknak hiteles tanuk után szerzett tudomása. Erősen hiszem, hogy az igaz ügy győzni fog. Hiszem a testnek feltámadását, és az örök életet. Mindent hiszek, mit Krisztus urunk tanitott. Hiszem és vallom, hogy egy az Isten lényegében, és három személyében. Elhiszem, amit mondasz. Eb hiszi. Higye, aki akarja, de én nem. Hiszed-e, hogy semmim sincsen? " Csendességben, békeségben ha akarsz élni, Minden szépnek, igaz képnek nem kell ám hinni." Népvers. (Erdélyi J. gyüjt.). 2) Gondol, vél, gyanít, tart. Azt hittem, el sem jősz hozzám. Kinek hiszesz te engemet? Ki hitte volna, hogy még ez is megtörténhessék? Nem bánom, akár mit hisztek felőlem. "Az emberi nemzet általában hisz fajának halhatlan létében." Lonovics József érsek. 3) Mint önható am. bízik, bizodalmat helyez valakiben v. valamiben, s rokon a görög pistis, latin fides szókkal. Istenben hinni. Hiszek tebenned édes Istenem. "Ő Szent Fiában gyönyörködjetek, Nagy szeretettel benne higyjetek." Panaszló ének. Tálya 1549. (Thali Kálmán gyüjt.). Hiszek benned, hogy meg nem csalsz. Innét: elhiszi magát, am. tulságosan bizik magában, rátartós, kevély, nagyralátó. Hidd el magad, ha szégyent akarsz vallani. (Km.). "Az élő Istennek olvastam könyvéből, Hogy ha ki elhinné magát, haragjából, Nyakra-főre jőve le az uraságból." 1606-diki versezet. (Thaly K. gyüjt.). Meghinni valakinek, am. bizni benne. Meghitt ember, biztos, kire valamit biztunk vagy bátran bízhatunk. Nem kell hinni minden szép szónak. Kötve kell hinni a komának. (Km.). Jól megnézd, kinek higyj. (Km.). Valamint a visz, tesz, lesz, megy, úgy a hisz is felveszi az en toldalékot, vagyis inkább a harmadik személynévmás vagy személyragot, hiszen = hisz-ön. Aki hiszen és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hiszen, elkárhozik. (Márk 16. 16. Káldi. Károlyinál: hijénd).

HISZ(2) v. HISZEN v. HISZEM, indulatszó, mely által azt jelentjük, hogy bizonyos dologról nem kétkedünk, vagy úgy is tudjuk, hiszszük. Hiszen hallotta ön is, mit mondottak. Hiszen itt maradnak. Hiszem már megmondottam. "Várad! nagy kárt téssz mind ez országnak Hogy véget nem vetsz a sok vakságnak! Csak zabot pállaszsz az nagy érclónak: Hiszem az Isted állítod (talán: alítod?) vaknak." Panaszló ének. Tálya 1549. (Thaly K. gyüjt. Az érclóban célzás van Szent Lászlónak akkor fennállott érclovag szobrára). Néha neheztelést fejezünk ki általa, kivált midőn valaminek ismétlésére kedvünk ellen sürgettetünk. Ugyan ne rimánkodjál, hiszen már megmondottam, hogy nem bántlak. Néha cáfolatul használják. Miért nem fogadod el, hiszen elébb magad kérted. Van nagymondó és fenyegető értelme is, s ekkor de v. no szócskával tétetik öszve. Dehiszen v. öszvébbhuzva dejszen nincs oly legény a faluban, mint ő. Dejszen csak jőjön, majd adok én neki. No hiszen v. nohiszen, v. nojszen lesz az élet. Nojszen majd kapsz. Népnyelven h nélkül is isz, iszen.

HIT (Magyar Értelmező Kéziszótár – 1972 – változatlan kiadás 2002)

1. Olyasvalamiről való meggyőződés, amit nem tudunk igazolni. Megrendül a ~e vmiben. Meggyőződés vmely természetfölötti lény létezéséről. Istenben való ~. Bizalom vkinek a jellemében, képességeiben. A barátjába vetett ~e. Meggyőződés arról, hogy vmi bekövetkezik. A jövőbe vetett ~.

2. (vallás)Vmely vallás tételeinek rendszere. Mohamedán ~; egy ~en van vkivel. a)egy vallású vele; b) hasonló nézet(ek)et vall; kitér a ~éből: a) régi vallását elhagyja; b) szakít az elveivel; c) (tréf.) nagyon megbotránkozik.

3. (vál.) Eskü(vés). ~et teszvmi mellett: a) esküvéssel erősíti, hogy igaz; b) ünnepélyesen kijelenti v. magatartásával bizonyítja, hogy hisz benne, ill. magáénak vallja. régiesen Becsület(szó). ~ére fogad vmit. táj Szavahihetőség, hitel.

VALLÁS (A magyar nyelv szótára)

(vall-ás) fn. tt. vallás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Nyilatkozás, mely által állítjuk, bizonyítjuk, hogy valami így vagy úgy van, vagy ellenkezőleg: tagadjuk. V. ö. BEVALLÁS. Különösen, tanuságtétel, máskép: vallomás. 2) Szóbeli, és tettleges kijelentés, hogy bizonyos hitágazatokat hiszünk és követünk. Hitvallás (Fidei confessio). Külső vallás. Belső vallás. 3) A lelki üdvösségre vonatkozó hitágazatok öszvege, mennyiben azoknak hivői, és követői vagyunk. (Religio). Zsidó v. izraelita vallás, keresztény vallás, római katolikus v. katolika vallás, protestans vallás, óhitűek vallása. Muhamedánok vallása. Minthogy nyelvünk természete szerént ,vallás' csak az alanyra vonatkozólag érthető, t. i. midőn vall valaki: innen amennyiben a vallás (religio) fogalmát az alanytól elvonva is képzeljük, erre némelyek az ,egély' szót használják. 4) Némely öszvetételekben jelent bizonyos állapotot, melybe jutottunk, jót vagy roszat mely ért bennünket. Kárvallás, becsületvallás, gyalázatvallás, kinvallás, kudarcvallás. V. ö. VALL, áth.

VALL (A magyar nyelv szótára)

(van-l, v. van-al, v. van-ol, l. alább); áth. m. vallott, htn. ~ani. Jelent 1) bizonyitást, állitást, azaz valamiről azon nyilvánitást, hogy bizonyos tekintetben van, létezik. Igazat vallani = azt mondani, ami igaz (quod verum est). Bűnét megvallani, megmondani hogy bűne van. Tanúságot vallani, valamiről állitólag mondani hogy így vagy úgy van. Számtalan régibb magyar oklevél kezdetén eléfordúl: "Valljuk (azaz bizonyítjuk ez levél rendiben." Szélesb ért. véli, hiszi, s meggyőződéssel nyilvánitja, hogy valami ez vagy amaz, v. ilyen vagy olyan. Jónak, rosznak vallani, vélni valamit. Hiszem és vallom hogy Isten van. Különösen hitet vallani. Mi más-más hitet vallunk. Innen hitvallás egyszerűen: vallás. Így a régieknél is: "Más bizon vallja vala" (alius quidam affirmabat. Münch. cod. Lukács. XXII.). "Vall vala úrnak" (confitebatur Domino. Lyukács. II.). "Tanuságot vallék" (testimonium perhibui. János. I.) "Nem vallom hogy ménd e világ foglalná azokat" (nec ipsum arbitror mundam capere posse eos. János. XXI.). "Szent nevedet holtig vallom. És soha meg nem tagadom." Katalin Verses Leg. 2) Jelent birtoklást; mely értelemben régente divatosabb vala, ma csak néhány esetben fordúl elé pl. kárt, kudarcot vallani. Búját vallod (a székelyeknél). l. VAL (2) alatt. - Hogy a van-l v. van-al elemzés helyes, (mint szégyell = szégyen-el, reméll = remény-l, hall = han-l v. hang-l) mutatja a Müncheni codexben valósággal is eléjövő vanal ,habet' értelemben. "Betegekre vetik kezeket és megvanalnak (bene habebunt, Márk. XVI). Eléjön helyette a régieknél ez is vadlani (mint hadlani = hallani, vádolni = vállalni. Budenz J. az első jelentésben némely esküt jelentő szókkal egyezteti, milyenek a finn vala, lapp vale, finnlapp valle, mordvin val (szó, hír); s megjegyzi hogy az árja szvar ige szintén am. esküdni, németül: schwören, Schwur; de általában mondani, szólni, mint ezekben: erew, sermo, svéd svara (felelni). Megemlítjük még, hogy véleményünkkel az ~all, ~ell képző, mely számos névből átható igéket alkot, nem egyéb mint ezen ,vall' ige, pl. rosz-all (am. rosz[nak] vall), jav all (am. jó-nak vall), drág-áll (azaz drága-all am. drágának vall), ural v. urall (mint a Carthausi Névtelen és Simai is írja am. úrnak vall), kevesell (am. kevésnek vall), rest-ell (piget), helyesell (helyesnek vall) stb. a régieknél is eléjön hamisall (am. hamisnak vall, hamissággal vádol (Szalay Á. 400 m. 1. 342. 1.), kár-oll v. kár-l (= kárnak v. károsnak vall; ugyanott 3.1.), nehez-ell (graviter fert = Simay. Régi Magyar Passio 22. 1.) stb.

VALL (Scriptum)

1. konzervatív elveket ~, - meggyőződéssel hisz, hangoztat.

2. Ártatlannak ~ja magát, vallomásában azt állítja, hogy ártatlan. A tanú a vádlott ellen ~ott, vallomásával a vádlott bűnösségét bizonyította.

3. (kifejezésekben) Szerelmet ’: bevall, feltár. Nem akar színt ~ani, határozottan állást foglalni.

4. Ez a cselekedet rád ~, jellemző rád.

VALLÁS (Scriptum)

1. A ~ alapja az Isten létezésében való hit.

2. Az ilyen hittel kapcs. megnyilvánulások, szertartások, tanítások egységes rendszere. Keresztény, mohamedán, buddhista, ~.

3. Vallásfelekezet(hez való tartozás). ~a: római katolikus.

4. (ritkábban) Régimódi elvek ~a, hangoztatása, képviselete jellemezte.

Ki az én felebarátom?

Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeresd felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr. (3Móz 19,18)

A címben szereplő kérdés egy jogos kérdés, amit az írástudó is megkérdezett Jézustól. A válasz magyarázatával három irányban indulhatunk el. Megnézzük, hogy a magyar nyelvben mit jelentenek, megnézzük, hogy az eredeti nyelvekből (héber, görög) hogyan fordították, és végül a Biblia hogyan magyarázza. Előre bocsátom, hogy nem fogok egyértelműen állást foglalni, hogy hogyan is értsük pontosan, hanem mindenki ítélje meg maga, hogy mit is jelent igazán a felebarát minőség.

Kezdjük a magyar nyelvvel. Amennyiben a magyar nyelv szótárát nézzük, akkor a válasz igen egyszerű. Minden ember az én felebarátom. De akkor miért nem azt írja itt a magyar nyelvű Biblia, hogy mindenkit szeressünk. Sokkal egyszerűbb lenne. És ez a szó, már a korai bibliafordítások idején is meg volt, tehát nem azért áll itt a felebarát szó, mert korábban nem volt más. Az is érdekes, hogy a két tag (fele – barát) jelentése nem visz el abba az irányba, hogy ez minden embert jelentsen. A fele, mint a felesége szóban is, társat jelent. Ebből származik az a szó is, hogy felemás ­– a társa nem illik hozzá, nem illenek egymáshoz. Más az egyik fele. Ez még elvihetne oda, hogy minden ember itt él a földön, ezért társak vagyunk az életben, de az megint csak igaz mindenkire, és ez nem indolokná, hogy szűkítsük a mindenki fogalmát. A barát szó is egy kifejezett kapcsolatra utaló kifejezés, amelyben benne van, hogy valakivel szoros, bizalmas kapcsolatban vagyunk. Ez a szó nem jelent mást a Bibliában sem, a barát az barát. (Péld 17,17)

Az eredeti bibliai nyelvekről ezt a szót leginkább a szomszéd, társ szavakkal adják vissza. (A Strong szótár szerint a H7453 és G4139 szavak állnak itt— jelentésüket lásd a jegyzetben lenn.) Legjobban ez a két szó adja vissza a tartalmát ennek a szónak. Érdekes, hogy a héber szót, a fenti két szón kívül még a testvér, atyafi, másik, polgár, másik idegen, szavakkal is fordítják a Septuaginta verzióban. Az Ószövetségben van egy érdekes ige, a 3Móz 19,34 „Olyan legyen nektek a jövevény, aki nálatok tartózkodik, mintha közületek való bennszülött volna, és szeresd azt mint magadat”. A sok felebarátra vonatkozó példabeszéd következtetni enged arra, hogy a felebarát, a valóságosan a környezetünkben élő embereket jelenti, akikkel valamilyen „dolgunk akad”. Tehát a szomszédaink, a polgártársaink. Ezért szól külön arról, hogy a jövevényt, aki ott lakik, azt is kezeljék felebarátként. Az emberek egy kategóriája biztosan nem része ennek az ószövetségi igének, ezek pedig az ellenségek. Ezt változtatja meg Jézus azzal, hogy felszólít, hogy szeressük ellenségeinket is (Mt 5,43-48). De megint megfigyelhető, hogy nem a mindenkit vagy a minden embert kifejezés áll itt.

Most nézzük meg, hogy a Biblia igéin keresztül milyen következtetésekre juthatunk. Ehhez először nézzük meg Jézus magyarázatát erre a kérdésre, az irgalmas szamaritánus példáján keresztül (Lk 10,29-37). Ahogyan már korábban elgondolkodtunk, nem egyszerűen azt mondja válaszként, hogy mindenki a felebarátom. Ez igen egyszerű lenne, és nem kellene egy ilyen hosszú történetbe belekezdenie, hogy megmagyarázza nekünk, hogy ki is a mi felebarátunk. „Szeressetek mindenkit!” ­– mondhatná, de nem teszi.  Sőt, amikor új parancsolatot ad nekünk, akkor egy még szűkebb kört nevez meg: Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket. (Jn 15,12) Ezeket parancsolom nektek, hogy egymást szeressétek. (Jn 15,17) Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy aki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát is. (1Ján 4,21) Sőt, a főpapi imájában Jézus még egyértelműbbé teszi, hogy kikért imádkozik: Én ezekért könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tiéid. (Jn 17,9)

Tehát az írástudónak erre a példázatra adott válaszából kiderül, hogy nem minden ember az én felebarátom, hiszen Jézus maga mondja róla, hogy nincs messze az Isten országától. Ha megvizsgáljuk Jézus cselekedetét a jeruzsálemi templomban (Jn 2.14-16), vagy a farizeusoknak tett megjegyzéseit (Mt 12,34; Mt 23,23-39), akkor ezek nem a szelíd szeretet cselekedetei és szavai. Ezek ítélő szavak és tettek. Vagy a Bethesda tónál is csak egy embert gyógyít meg, és nem mindenkit (Jn 5,2-8), vagy a vérfolyásos asszony gyógyulásánál, egy egész tömeg szorongatja őt, hogy kapjon tőle valami segítséget, és mégis csak egy ember gyógyul meg (Mrk 5,25-31). Ha a felebarát mindenkit jelent, akkor Jézus miért nem ezt a példát mutatja nekünk? Még egy érdekesség, hogy erről, a felebaráti szeretetről, csak itt beszél Jézus. Csak az ószövetségi magyarázatnál, egyébként nem említi.

Amennyiben tovább nézzük az Újszövetség írásait, akkor látnunk kell egy különbségtételt a testvérek és a „kívül valók” között.  Mindenkit tiszteljetek, az atyafiságot szeressétek; az Istent féljétek; a királyt tiszteljétek. (1Pét 2,17) Péter sem azt írja, hogy mindenkit szeressünk, ahogyan az előbb idézett János sem azt írja az első levelében. De még mindig Péternél maradva – A kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet. (2Pét 1,7) Ő sem a minden ember szeretetére buzdít fel. Pál is különbséget tesz: Hogy a kívül valók iránt tisztességesen viselkedjetek, és semmi szükséget ne érezzetek. (1Thessz 4,12) mindenkor jóra törekedjetek úgy egymás iránt, mint mindenki iránt. (1Thessz 4,12) De szintén ő az, aki a Róma levél 12. fejezetében (Róm 12, 13-21) taglalja, hogy melyik ember felé hogyan viseljék magukat Krisztus követői. Megint csak egyszerű lenne egy szóval elmondani, hogy szeress mindenkit, de ő sem teszi.

Álljon itt párhuzamban két igeszakasz:

(5Móz 15,7) Ha mégis szegénnyé lesz valaki a te atyádfiai közül valamelyikben a te kapuid közül a te földeden, amelyet az Úr, a te Istened ad neked: ne keményítsd meg a te szívedet, be se zárd kezedet a te szegény atyádfia előtt;(5Móz 15,8) Hanem örömest nyisd meg a te kezedet neki, és örömest adj kölcsön neki, amennyi elég az ő szükségére, ami nélkül szűkölködik.

(ApCsel 4,32) A hívők sokaságának pedig szíve-lelke egy volt; és senki semmi vagyonát nem mondta magáénak, hanem nekik mindenük közös volt.(ApCsel 4,33) És az apostolok nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról; és nagy kegyelem volt mindnyájukon.(ApCsel 4,34) Mert szűkölködő sem volt ő közöttük senki; mert valakik földek vagy házak birtokosai voltak, eladva, elhozták az eladottak árát,(ApCsel 4,35) És letették az apostolok lábainál: aztán elosztatott az egyesek közt, amint kinek-kinek szüksége volt.

Ezek szerint az anyagi szükségletekre sem úgy adakoztak, ahogyan azt ma sugallja a világ nekünk. Miért nem osztották szét a templomban, vagy akárhol a vagyonukat? Miért csak maguk között osztották szét? Miért mutatnak ilyen példát, ha mindenkit szeretnünk kell? Mára sok sztereotípia van az emberek fejében, többek között arról is, hogy milyennek kell lennie egy kereszténynek. De ahogyan az igéből látszik, a keresztény életről alkotott világi fogalom nincs teljesen fedésben a bibliai hívő élet meghatározásával. Ma van egy „szeressünk mindenkit” irányzat a világban, amely az ökumenizmus felé tereli a vallásokat, és a szeretetet tűzte a zászlajára. Ezért is van ma sok új fordításban a felebarát szó helyett már embertárs és sok félremagyarázás is (pl. Wikipedia – Felebaráti szeretet) De Jézus maga mondja: Jaj nektek, mikor minden ember jót mond felőletek; mert éppen így cselekedtek a hamis prófétákkal az ő atyáik. (Lk 6:26) De miért is jaj nekünk, ha minden ember jót mond rólunk? Azért, mert akkor mi minden bűnt tolerálunk. Ahhoz, hogy mindenki jót tudjon mondani rólunk, ahhoz nekünk mindenkit jó embernek kell elismernünk, az életvitelükre való tekintet nélkül.

Mindebből a fejtegetésből, én oda jutottam, hogy az az én felebarátom, akinek számít, hogy mi van velem, de nem minden ember a földön. Ezt látszik alátámasztani az irgalmas szamaritánus példázata, ugyanis ott a sérült mellett többen elmennek, akiknek mindegy, hogy mi lesz a sérülttel. Az, aki azonban törődik vele, az a felebarátja. Az ószövetségi törvények is a népen belül lévő eseteket taglalják, soha nem mondja azt, hogy menj át más népekhez, és ítéld meg, hogy mit is cselekszenek. Erre int Pál is, hogy a kívül valókat majd az Isten ítéli meg (1Kor 5,11-13). Ezért fontos, az atyafiakon túl az ellenség szeretete. Az ellenség már valamilyen kapcsolatban áll velem. Nem vagyok közömbös számára, ezért számít, hogy mit teszek felé. A gonoszt, jóval győzzük meg (Róm 12,21; Mt 5,43-48; Lk 6,31-36).

Ha bárkivel bármilyen kapcsolatba kerülök, akkor én, mint hívő, álljak a szeretet talaján, és ne a másik féltől függjön az én hozzáállásom és cselekedetem. De ebben is, mint mindenben, a Szent Szellem vezetése kell, hogy irányadó legyen, hogy kit kell megsegítenem és kinek legyek a felebarátja. Ha nem a Szellem vezetését követem, akkkor máris egy szabályt állítottam fel, amely kimondja, hogy mindenkin segítenem kell. Akkor ez már nem a Szellem vezetése, hanem az én szabályaim (Ézs 28,13). Mert csak azok az Istennek fiai, akiket a Szellem vezet (Róm 8,14)

Medveczky László

Vonyarcvashegy, 2016. június

Jegyzet

A magyar nyelv szótárának ide vonatkozó címszavai:

FELEBARÁT

(fele-barát) ösz. fn. Keresztényi ért. embertárs, azaz minden ember, legyen az keresztény vagy nem keresztény. Szeressed felebarátodat, mint tennen magadat. (Üdvözitőnk szavai Káldi szerént, a Tatrosi codexben: "Szeressed te feledet, ment ten magadat; Pestinél már szintén: felebarátodat). V. ö. FELE.

FELE

(fel-e) mn. A fél főnévből harmadik egyes személy raggal ered, s am. felényi, vagy fél. Fele árán venni, adni, kérni valamit. Fele bor, fele viz. Fele készültében, fele mentében. Fele nyereséggel, vagy veszteséggel. Fele teherrel megkönnyebbedni. Fele fáradsággal végezni a munkát. A régieknél am. társ: "Monda azért Tamás ő fele tanejtványoknak" (ad condiscipulos). "Ő fele szolgák" (conservi sui, Pestinél: szolgatárs). Tatrosi codex. Innen magyarázandó a fele barát, mi rendesen egy szóba iratik: felebarát, azaz baráttárs, rokontárs. Felemás, azaz társa más, nem hasonló. Felemás csizmákat, keztyüket húzni. V. ö. FÉL, fn.

BARÁT

(1), fn. tt. barát-ot. 1) Rokon lelkü és érzelmű társ, fél, kivel szoros belső viszonyban, s bizodalmas öszveköttetésben élünk. Jó, hű, igaz, állhatatos barát. Nem minden bokorban fekszik, ritka madár a jó barát.

Km. Nem mind barátod, ki reád mosolyog. Km. Ebnek kutya a barátja. Km. Eb aki nem barát. Km. Barátom! barátim! nyájas, bizodalmas szólítások.

2) Szerzetes rendbeli egyházi személy, a római és görög anyaszentegyházban. Csuklás barát. Fatalpu barát. Fejér barát, milyenek a dömések és több mások. Tarka barát, cistercita. Szürke barátok, szürke posztóban járó ferenciek. Fekete barátok. Néma barát, camaldulensis. Vörös barát, templarius. Így neveztetnek némely nem keresztény pl. hindu, mahomedán valláson levő szerzetesek is. Török barát, azaz, dervis. Közvetlenül a szláv brat szóból kölcsönöztetett, honnan a XII. századbeli halotti beszédben: szerelmes bratim. Különben a szláv brat-tal egy ivásuak a hellen frathr, latin frater, német Bruder, góth brothar, szanszkrit bhratar, perzsa burader, stb. stb. melyek gyöke köz hiedelem szerint a szanszkrit bhar, s megfelel a latin fero és pario, a hellen jorew, a magyar pár és vér szóknak, különösen a magyarban az utóbbi, mint tudjuk, testvér és rokon értelemben is vétetik.

A Strong szótárból vett jegyzet:

Felebarát – H7453

Héb. Rea (kiejtve kb.:reja, réja) – barát, társ,

Angol: friend, companion, fellow, another person

companion

1. a person who is frequently in the company of, associates with, or accompanies another: my son and his two companions.

2. a person employed to accompany, assist, or live with another in the capacity of a helpful friend.

3. a mate or match for something: White wine is the usual companion of fish.

4. a handbook or guide: a bird watcher's companion.

5. a member of the lowest rank in an order of knighthood or of a grade in an order.

fellow

1. a man or boy: a fine old fellow; a nice little fellow.

2. Informal. beau; suitor: Mary had her fellow over to meet her folks.

3. Informal. person; one: They don't treat a fellow very well here.

4. a person of small worth or no esteem.

5. a companion; comrade; associate: They have been fellows since childhood.

6. a person belonging to the same rank or class; equal; peer: The doctor conferred with his fellows.

7. one of a pair; mate; match: a shoe without its fellow.

Neighbour (101) – felebarátként van fordítva

Barát (42), társ, testvér (15), egy másik (25)

Felebarát –G4139

Plesion

- Phonetic: play-see'-on

1. a neighbour

a. a friend

b. any other person, and where two are concerned, the other (thy fellow man, thy neighbour), according to the Jews, any member of the hebrew nation and commonwealth

c. according to christ, any other man irrespective of nation or religion with whom we live or whom we chance to meet

Héber – görög szótár szerint a héber szó görög fordításai

H7453 *   רֵיַע רֵעַ  (rēyaʿ rēʿa)

rea   G80 *     ἀδελφός   (adelphos)  adelphos                            – testvér, atyafi

rea   G1261 *     διαλογισμός   (dialogismos) dia logismos          - párbeszéd, megfontolás, vita

rea   G2083 *     ἑται̑ρος   (hetairos)  hetairos                            - társ, barát

rea   G2087 *     ἕτερος   (heteros)  heteros                               - másik, vki. más, idegen

rea   G4177 *     πολίτης   (politēs)  polites                                - polgár

rea   G4895 *     σύνειμι   (suneimi)  sun eimi                            - vkivel lenni

rea   G5368 *     φιλέω   (phileō)  phileo                                    - vki barátjának lenni, csók, szerelem

rea   G5373 *     φιλία   (philia)  philia                                        - odaadás, barátság

rea   G5384 *     φίλος   (philos)  philos                                      - drága,odaadó,társ,szomszéd,barát

A hústest és a test közötti egyre fontosabb különbség

1Tim.3,16. És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent hústestben, megigazíttatott szellemben, megláttatott az angyaloktól, hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe. (Váradi-Károli kiadás szerint – ahol nem jelöljük külön, ott ezt a Bibliát használjuk az idézetekben)

REV 2011 „...aki megjelent testben,...”

EFO 2003 „...Jézus Krisztus emberi formában jelent meg közöttünk,...”

Katolikus „...Aki megjelent testben,...”

RÚF Új 2005 „...aki megjelent testben,...”

Egy olyan korban élünk, amikor már nem elég egyszerűen mondanunk, hogy ki az Isten és ki Jézus, hanem egyre pontosabban meg kell fogalmaznunk. Ma, az űrhajózás korában, már nem idegen kifejezés a földönkívüli és nem szokatlan vagy elképzelhetetlen a többféle megjelenési forma (test) sem. Ha valakivel élőlényekről beszélgetünk, akkor már nem csak a mi fizikai megjelenésünket érthetjük test alatt, hanem egy sokkal szélesebb spektrumot.

A magyar bibliafordítások, a test szót nem egyértelműen fordítják, hanem két fogalmat egy szóval adnak vissza. „A kézben forgó magyar bibliafordítás két-két héber és görög szót fordít ugyanazzal a magyar szóval, a „testtel”; a héber gövijjá-t s bászár-t; továbbá a görög soma-t és sarx-ot.” (Csia Lajos: Bibliai lélektan. 35. oldal – Százszorszép Kiadó 1994)

Hinnünk kell abban, hogy az egész írás Istentől ihletett (2Tim.3,16; 2Pét.1,20), és az igén belül is számít, hogy két tanú bizonyságára megáll minden (2Kor.13,1). Akkor jelentősége van annak is, hogy a Szent Szellem nem szinonimaként használja ezt a két szót, hanem igenis eltér a jelentésük. A két-két szó jelentése test, illetve hús.

De miért is fontos ez ma? (megj.: Mielőtt bárki istenkáromlást kiáltana, meg kell jegyeznem, hogy ebben a szakaszban nem a mi Urunk Jézus Krisztusról lesz szó, hanem egy másik személyről, akivel csak – nem véletlenül – név hasonlóság áll fenn.) Ehhez el kell indulnunk egy másik vallás, a New Age, illetve a Teozófia felé. A teozófia alapjait egy Helena Blavatsky nevű asszony „csatornán” (channelling) kapott kijelentései alapozták meg. (megj.: éles különbséget kell tennünk Isten prófétákon keresztül adott kijelentései és a médiumok csatornáin keresztül érkező kijelentései között. Itt most ennek a különbségnek a kifejtésére nincs mód, egy másik írásban fogunk ezzel foglalkozni.) Az ő egyik követője volt Alice Bailey, aki szintén „csatornaként” kapta a kijelentéseit. Alice Bailey nevezte meg először a Mester Jézust, aki Sanandra néven is ismert ezekben a körökben. A Mester Jézus többször is reinkarnálódott már a földön, kétszer mint Atlantisz uralkodója, de (szerintük) ő volt Józsué és a főpap Jósua (Zak.3,1) is. Egy másik teozófus szerint, a feltámadása után vette fel a Sanandra nevet. A feltámadása után már nem „ebben a koszos földi testben” volt (van), hanem egy magasabb szinten. És azóta már – szerintük – reinkarnálódott Tianai Apolloniusként is. Mások szerint, szintén ebből a körből, a Mester Jézus, az Asthar rendszerből származik, és földi születése előtt költözött a Vénusz bolygóra. A galaktikus rend őreként az úrhajóján tart őrjáratot. De ha elhagyjuk a teozófiai köröket, akkor is találkozunk olyan „megváltókkal”, akik nem fizikai testben vannak, vagy nem fizikai testben jönnek el, és még a bennük hívők is „fényemberekké” válhatnak.

Ezért fontos ma már különbséget tenni, hogy Isten milyen testben jött el, milyen testben van, és milyen testben fog eljönni.

A fent idézett igevers csak az egyik hely, ahol tisztán olvashatjuk azt, hogy Jézus (a mi Megváltónk és Urunk –  Mt.16,16; 1Jn.4,2), az emberhez hasonlóan húsban jelent meg. És ebben a húsban támadt fel. Felszólította a tanítványait, hogy fogják meg és adjanak neki enni, mert ők is először szellemnek nézték, de Ő maga mondja, hogy a szellemnek nincs húsa, de nekem van (Lk.24,37-43). Tehát igen hangsúlyos, hogy a bűn hústestének hasonlatosságában jött el (Róm.8,3) és ahogyan látták őt elmenni a mennybe – azaz hústestben, úgy is fog eljönni. Sajnos a felsorolt bibliai idézetek, már a szinkretizmus (a vallások összemosása) jegyeit hordozzák magukon, hiszen az „aki testben megjelent” kifejezés nem elég konkrét arra nézve, hogy ki jelent meg és milyen testben. A „Jézus Krisztus emberi formában” sem kielégítő, mert ugyan Jézust Krisztusnak vallja, de az emberi forma még nem határozza meg a test milyenségét. A teozófiai Jézusok is emberi formában vannak, de most nem húsban léteznek, hanem más testben vannak.

A Biblia szerint a szellemi lényeknek is van teste. Az angyalok teste például a govijja és görög soma test szóval van jelezve, amely inkább a megjelenésre utal, mint a test anyagára. A bűnbe esett emberről mondja az ige, hogy hússá lett (1Móz.6,3). Ha nagyon röviden akarnám megfogalmazni, hogy mi a hústest lényege a Biblia szerint, akkor azt mondanám, hogy a testi kívánságok felé fordult lélek, amely a test szükségleteinek kielégítéséért él, ahogyan az állatok, az a hústest. Ahogyan az állatokat is hústestnek nevezi a Biblia – persze nem negatívan. Az embernél ez negatív, hiszen neki Istent kellene keresnie, és nem a test kívánságait. Ezért szólít fel annyiszor az ige, hogy a test kívánságait ne cselekedjük meg, mert azok Isten ellen törekszenek. A hústest nem képes Istennek tetsző életre.

Egy kicsit menjünk tovább a két test fogalom magyarázásában. Jézus, az úrvacsora szerzésénél a görög soma – azaz test szót használja, amikor a kenyérről beszél, mint a saját testéről (Mt.26,26; Mrk.14,22; Lk.22,19). Ami teljesen helyénvaló. Hiszen az nem hús, és szimbolizálja az ő testét. Ahogyan az egyház sem lehet vele egy hússá, hanem egy testté. Ha a test egy a fejjel, Jézussal, akkor ez egy olyan test (soma), amely nem egyenlő a hústesttel, mert több hústest alkotja ezt a testet (alakot). Ráadásul nem vagyunk egy földrajzi helyen, és nincs fizikai kötelék a test tagjai között. Ezért helyes itt a soma – azaz test szó használata.

Amikor azonban Jézus a János evangélium 6. fejezetében magáról beszél, mint az élet kenyeréről, akkor a görög sarx – azaz hús, hústest – szót használja. De ez a kijelentés oda vezet, ahonnan az 1Móz.2,23 indul az asszony teremtésénél „ És mondta az ember: Ez már csontomból való csont, és hústestemből való hústest: ez asszonyembernek neveztessen, mert emberből vetetett.” Ha Jézus hústestét vesszük magunkhoz az úrvacsoránál, akkor mi is elmondhatjuk, hogy Jézus húsából való hús vagyunk, vagyis a testvérei vagyunk (Zsid.2,14). A vér nem csak a bűnök lemosását jelenti számunkra, hanem mint az élet hordozója, válik részünkké. Így leszünk testvérei Jézusnak. Hála az Úrnak, mert Isten nem csak egy módon köt össze bennünket magával, hanem sok szállal. Ezért ha újjászülettünk víz és szellem által, valamint vesszük magunkhoz az Úr húsát és vérét, akkor valósággal Jézus testvérei is leszünk Isten és az egész szellemvilág részére (Róm.8,29).

A hústestnek van még egy jelentősége Krisztus testében. „Annak okáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy hústestté.”(1Móz.2,24) Itt fontos, hogy nem egy testté, hanem egy hústestté lesznek. A hústestről már tudjuk, hogy az a kívánságok körül forgolódik. Tehát két ember a házasságban egy hústestté lesz és nem egy „alakká”. A két test nem válik eggyé, hanem a két személy lelki vágyai válnak eggyé. A kívánságokban válnak eggyé. „Vajon járnak-e ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással?” (Ámosz.3,3) Tehát, ha Isten Szelleme tölt be bennünket és a Szellem vezetése szerint járunk, akkor előbb-utóbb elváltozik a szívünk is, és egy hússá tudunk lenni az Úrral, mivel minket is ugyanazok a kívánságok fognak eltölteni. Így lesz Krisztus teste egy hústestté ugyanazokkal az indulatokkal.

„Mert Ő benne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg, És ti Ő benne vagytok beteljesedve,” (Kol.2,9-10) Tehát ha egy test vagyunk Krisztussal és ugyanaz az indulat van bennünk is, akkor Őbenne vagyunk beteljesedve és egyek vagyunk Ővele, de nem csak Ővele, hanem az egész Istenséggel, hiszen Őbenne lakozik az egész Istenség.

 

Az ApCsel.1,11 szerint úgy jön el Jézus Krisztus, ahogyan látták elmenni, azaz hústestben. És most is hústestben van fenn a mennyben. És ugyanabban a hústestben fog újra eljönni.

Ma már nem elég azt mondanunk, hogy testben megjelent a Megváltónk, vagy Jézus testben feltámadt, hanem pontosan meg kell fogalmaznunk, hogy hústestben (húsban). Ezért volt szükséges egy olyan Biblia kiadása, amely most már magyarul is különbséget tesz test és test között.

Medveczky László

Vonyarcvashegy, 2016. január