Jézus a feltámadás ura

Mert amiként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában: (Jn 5,26)

Az pedig az Atyának akarata, aki elküldött engem, hogy amit nekem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam azt az utolsó napon. (Jn 6,39)

Úgy tűnhet, hogy messziről kezdem el a téma tárgyalását, de mindezek szükségesek ahhoz, hogy teljesen megértsük, hogy hogyan lett Jézus a feltámadás jogos ura. Jézus egyszerre Isten és egyszerre ember (1Tim.3,16). Ezt le kell szögeznünk a mondandóm legelején, mert különben nem fogjuk tudni helyesen végigvinni a gondolatmenetünket. Jézus olyat is megtehetett az életében, amit egy egyszerű embernek nem áll módjában. Az Úr tőlünk elkéri a lelkünket (Lk.12,20; Jób.27,8), nincs hatalmunkban eldönteni, hogy mikor haljunk meg. Jézusnak azonban mindez hatalmában állt amíg itt járt a földön emberi testben (1Jn.4,2-3).

Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól. (Jn 10,18)

De az életét nem önmagának élte, hanem mindent úgy cselekedett, ahogyan az Atya akarata megmutatta neki (Jn.5,19; Jn.5,30; Jn.8,28). Egy bizonyos céllal jött el közénk, és mindent ennek a célnak a megvalósításáért tett. Amíg ezt el nem érte, addig is mindent úgy kellett cselekednie, ahogyan meg van írva (Lk.24,44). Ez a cél pedig a kereszthalál volt, hogy magára vegye a teremtett világ bűneit, és meghaljon váltságul, mint Isten szeplőtlen és tiszta báránya (1Pét.1,19-21). Mindezek az események azonban az Atya akarata szerint és időzítésében történtek meg, hiszen Jézus folyamatosan és teljesen az Atya akaratának engedelmeskedett. Egészen haláláig tisztában volt a saját személyével, hogy ő kicsoda valójában (Jn.19,11; illetve a fentebb idézett Jn.10,18). Ezért mikor már látta, hogy az mind beteljesedett amiért eljött a földre, akkor az mondhatta:

Mikor azért elvette Jézus az ecetet, mondta: Elvégeztetett! És lehajtva fejét, kibocsátotta szellemét. (Jn 19,30)

És kiáltva Jézus nagy szóval, mondta: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én szellememet. És ezeket mondva, meghalt. (Lk 23,46)

Ő döntötte el, hogy mikor teszi le az életét, és nem lett elvéve tőle az élet. Amikor látta, hogy minden amiért eljött elvégeztetett, akkor letette az életét. Pontosan az általa kimondott igazságnak megfelelően cselekedett, mert nem tudta elvenni tőle az életet senki, hanem ő tette azt le valósággal, amikor ő gondolta. Eldönthette, hogy meddig szenved. Ezt egyikünk sem teheti meg! Már csak Jézus szenvedéseinek mértékét látva sem tudnánk úgy dönteni, hogy ezt mi a magunk képességeiből, vagy akaratából, addig „csináljuk” amíg akarjuk. Erre csak ő volt képes, hiszen mi mindannyian előbb kileheltük volna a szellemünket. Ő azonban addig tartott ki, amíg kellett, amíg minden elvégeztetett, aminek meg kellett történnie. Mivel ez azonban Isten egyik legféltettebb titka volt (1Pét.1,20; Róm.16,25; Ef.1,9; Ef.3,9; Kol.1,26; 2Tim.1,9), a gonosz erők erről mit sem tudtak.  Ezért mondhatja az ige, hogy:

Hanem Istennek titkon való bölcsességét szóljuk, azt az elrejtetett, melyet öröktől fogva elrendelt az Isten a mi dicsőségünkre; Melyet e világ fejedelmei közül senki sem ismert, mert ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát: (1Kor 2,7-8) [saját kiemelés]

Itt valósággal mind a zsidó, mind a pogány hatóságok megfeszítették Jézust, de nem csak ők. Az emberi, látható résznél több is történt a keresztnél. Azt tudjuk a 82-es zsoltárból, és az Ef.2,2-ből és az Ef.6,12-ből, hogy gonosz szellemi hatalmasságok uralják ma a földet. Még a Sátán is azt mondta Jézusnak, hogy övé a világ minden kincse, és annak adja, aki őt imádja (Lk.4,6-7). Tehát a világnak ezek a szellemi fejedelmei sem sejtették, hogy mi fog történni akkor, amikor Jézus meghal. De azt a Szent Szellem már jóval korábban kijelentette Dávidon keresztül, hogy a kereszt előtt ott fognak állni ezek a fejedelmek is. A 22-es zsoltár leírja, hogy mit érzett Jézus a kereszten, és mit élt meg. Onnan azt látta, hogy:

Tulkok sokasága kerített be engem, körülfogtak engem Básán bikái. Feltátották rám szájukat, mint a ragadozó és ordító oroszlán. (Zsolt 22,13-14)

És ha Jézusnak a hatalomhoz való jogáról akarunk beszélni, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a szellemi világ erőinek a hatalmi rendszerét sem. Ezért nem mondhatjuk, hogy itt csak költői hasonlatról van szó. Ennek a ténynek ugyanis kulcsszerepe van abban, hogy Jézus végül minden hatalmat megkapott mennyen és földön. De ne szaladjunk az események elé. Azon kell elgondolkodni, hogy miért éppen Básán bikái álltak a keresztnél, és nem más. A zsidó nép sok más nép szemében tüske lehetett, és sok más fejedelemség szemében utálatos lehetett, de miért pont Básán bikái álltak a keresztnél? Ezért meg kell vizsgálnunk, hogy kik voltak Básánban. Izrael, mielőtt átment volna a Jordánon, megütközött Básán királyával. Később ezt a területet kapta meg Gád, Rúben és Manassé félt törzse. De mi is történt akkor pontosan?

És kezünkbe adta az Úr, a mi Istenünk Ógot is, Básánnak királyát és minden ő népét, és úgy megvertük őt, hogy menekülni való sem maradt belőle. És abban az időben elfoglaltuk minden városát; nem volt város, amelyet el nem vettünk volna tőlük: hatvan várost, Argóbnak egész vidékét, a Básenbeli Ógnak országát. Ezek a városok mind meg voltak erősítve magas kőfalakkal, kapukkal és zárakkal, kivéve igen sok kerítetlen várost. És fegyverre hánytuk azokat, amint cselekedtünk Szihonnal, Hesbon királyával, fegyverre hányva az egész várost: férfiakat, asszonyokat és a kisdedeket is. (5Móz 3,3-6) [saját kiemelés]

Mert egyedül Óg, Básánnak királya maradt meg az óriások maradéka közül. Íme az ő ágya vaságy, nemde Rabbátban az Ammon fiainál van-e? Kilenc sing a hosszúsága és négy sing a szélessége, férfi könyök szerint. (5Móz 3,11) [saját kiemelés]

Az egész népet kiírtották a zsidók, még a csecsemőket is. És egy nagyon fontos mondat van itt – Óg volt az utolsó „igazi” óriás. Amikor később találkozunk még óriásokkal, mint az Anák fiak, vagy Góliát, akkor ezek szerint ők már nem „tisztavérű” óriások voltak. Viszont az ige szerint az egész básáni nép keveredett, azaz Nefilim vérvonal lehetett, ha a királyuk még egyértelműen óriásnak számított. Óg nagyobb is volt, amint azok, akikről utána olvashatunk, kb. 4 és fél, és 6 és fél méter közötti magasságú lehetett. Ha visszagondolunk Nimródra, aki „kezdett óriássá lenni” (1Kr.1,10), akkor valószínű, hogy ő is azért lázadt fel Isten ellen, mert a bukottakat (1Móz.6,2) tarthatta a maga őseinek, és ebből következően Óg is ebbe a vérvonalba tartozott. Ezért voltak ők ott a keresztnél, hiszen akkor velük ért véget az óriások története. Mennyire gyűlölhették Isten népét, és Istent magát, a kiírtásuk miatt. Mivel az óriásokból lettek a démonok, akik az embereket gyötörni és megszállni is képesek, ezért Jézus keresztjénél a 22.-es zsoltár szerint ők álltak, a világ emberi fejedelmeinek testében. Az óriások szellemei egészen a teljes pusztulásukig Isten és az övéi ellen fognak menni. Teljesen elhatalmasodott rajtuk a gonoszság, és vakon vezeti őket a gyűlölet a pusztításra. Minden isteninek a pusztítására. De a keresztnél ők még nem tudták, hogy mit tesznek.

Jézus, amikor letette az életét, akkor lekerült a Seolba. Itt szeretném hangsúlyozni, hogy a Seolba, és nem a pokolba. Egy korábbi írásomban már foglalkoztam azzal, hogy ez a két fogalom nem fedi egymást. A pokol, ha már így nevezzük, része a Seolnak.

Mert azért hirdettetett az evangélium a holtaknak is, hogy megítéltessenek emberek szerint hústestben, de éljenek Isten szerint szellemben. (1Pét 4,6)

Azáltal, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, amely ellenünkre volt nekünk, és azt eltette az útból, odaszegezve azt a keresztfára; Lefegyverezve a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt véve rajtuk abban. (Kol 2,14-15)

Ebből a két szakaszból láthatjuk, hogy a Seolban Jézus bemutatta az ottani fejedelmeknek, a holtakat a hatalmukból „felszabadító” váltságot, és ezért hozhatta el őket magával. Bizonyosan nagyot néztek a pokol és a halál, amikor számukra kiderült, hogy nem csak hogy Jézust nem tudják ott tartani, hanem Ábrahám kebelét is kiüríti, és még a hatalmukat is elveszi. Ekkor szembesültek vele, hogy elvesztették a hatalmukat, és az ítéletük is meglett.

Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett. (Jn 16,11)

Avagy mi módon mehet be valaki a hatalmasnak házába és rabolhatja el annak kincseit, hanem ha megkötözi előbb a hatalmast és akkor rabolja ki annak házát? (Mt 12,29)

De mikor a nálánál erősebb rá jőve legyőzi őt, minden fegyverét elveszi, melyhez bízott, és amit tőle zsákmányol, elosztja. (Lk 11,22)

Mivel tehát a gyermekek hústestből és vérből valók, ő is hasonlóképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, (Zsid 2,14)

Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldva; mivelhogy lehetetlen volt neki attól fogva tartatnia. (ApCsel 2,24)

Jézus a kereszthalálával kötözte meg az „erős fegyverest”, és rabolta ki annak birodalmát. Mivel ő az egyetlen ember, aki bűntelen életet élt, ezért nem volt joga őt a halálnak fogva tartania,  és mert az áldozatát mindannyiunkért mutatta be, ezért váltságot szerzett nekünk, Ábrahám magvának (Zsid.2,16). Ebből is meg kell látnunk mennyire fontos, hogy Jézus emberként jött el, és nem más lényként (Róm.8,3)! Ezért fontos, hogy ő valóban meghalt a kereszten, az ő emberi hústestében! A halála által semmisítette meg azt, akinek hatalma volt a halálon. Amikor úgy látszott, hogy a leggyengébb, akkor volt a legerősebb! Ezzel a halállal szerzett hatalmat a halálon.

Megjelentetett pedig most a mi Megtartónknak, Jézus Krisztusnak megjelenése által, aki eltörölte a halált, világosságra hozta pedig az életet és halhatatlanságot az evangélium által, (2Tim 1,10)

És mivel feltámadt a halálból, ezért meg tudta jelenteni a tanítványainak, hogy immár övé minden hatalom mennyen és földön (Mt.28,18). Így tudta elvenni a Sátántól és minden gonosz erőtől a hatalmat, és szerezte meg magának igazságosan és jogszerűen. Ezért volt fontos, hogy akkor tegye le az életét, amikor akarja, hogy ne tudják elvenni tőle azelőtt, hogy mindent elvégzett volna. És ezért fontos, hogy visszavehesse, hogy jogtalanul ne tudják őt ott tartani. De az Atya ítélete mondta ki, felette a végső ítéletet az ártatlanságáról, és ennek az ítéletnek a következménye, hogy feltámadhatott (ApCsel.2,24 - fentebb). Azzal, hogy a Seolban bemutatta a váltságot az ottaniak lelkéért, jogot nyert arra, hogy onnan magával hozza azokat, akiket akart.

És kijőve a sírokból, a Jézus föltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek. (Mt 27,53)

Ezért mondja az Írás: Fölmenve a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek. (Ef 4,8)

Felmentél a magasságba, foglyokat vezettél, adományokat fogadtál emberekben: még a pártütők is ide jönnek lakni, oh Uram Isten! (Zsolt 68,19)

Így vihette fel a mennybe azokat, akik Ábrahám kebelében nyugodtak. Ezzel szerezte meg a hatalmat a halál és a pokol felett. És azóta nála vannak a pokol és a halál kulcsai, és azokat akkor nyitja meg, amikor akarja:

Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt az utolsó napon. (Jn 6,40)

Mondta neki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él; (Jn 11,25)

És az Élő; pedig halott voltam, és íme élek örökkön-örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai. (Jel 1,18)

Ezért ő maga a feltámadás, mert az ő akaratában van, hogy ki támad fel, és ki nem. Számunkra, és minden ember számára, aki hisz őbenne, és őbenne van, és engedelmes neki (Zsid.5,9; Jn.3,36), ő az örök élet záloga, és ő a feltámadás ura.

Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt az utolsó napon. (Jn 6,40)

Senki sem jöhet én hozzám, hanem ha az Atya vonja azt, aki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon. (Jn 6,44)

Aki eszi az én hústestemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én hústestem bizony étel és az én vérem bizony ital. Aki eszi az én hústestemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban. Amiként elküldött engem az az élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam. Ez az a kenyér, aki a mennyből szállt alá; nem úgy, amint a ti atyáitok ették a mannát és meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, él örökké. (Jn 6,54-58)

Ezek valóságos kulcsok az élethez! Ahogyan a megtérés, a keresztségek, az úrvacsora, a mindennapos papi szolgálat. Remélem egyre tisztábban látszik már, hogy amikről a szentírás szól, azok nem elszellemiesített szimbólumok, amiket „ma már jobban tudunk”, hanem valóságos cselekedetek és tények! A vízkeresztségben is az óemberünk valósággal meghal, a bűnök teste is megerőtlenül, és valósággal meghalunk a bűnnek (Róm.6,2), a világnak (Gal.6,14), a törvénynek (Róm.7,4) és önmagunknak (Gal.2,20). Csak azoké lehet a feltámadás, akik Benne vannak, akik általa élnek.

Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az embernek Fia ad majd nektek; mert őt az Atya pecsételte el, az Isten. (Jn 6,27)

Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt híve, életetek legyen az ő nevében. (Jn 20,31)

Égi jel - Mit mond az ige a 2017.szeptember 23.-i jelekről

Ezt mondja az Úr: A pogányok útját el ne tanuljátok, és az égi jelektől ne féljetek, mert a pogányok félnek azoktól! (Jer 10,2)

Elsőre lehet, hogy úgy tűnik, hogy ennek a témának nem sok köze van egy bibliai bloghoz. Ami indokolja, hogy mégis foglalkozom ezzel a témával az az, hogy egyfajta tévedést vélek felfedezni abban, hogy a világból próbáljuk megmagyarázni a Bibliát, és nem fordítva. Isten igéje számtalanszor mondja, hogy Benne és az Ő igéjében bízzunk, és azon keresztül ítéljük meg a világot, nem fordítva.

A mai keresztény társadalom igen felbuzdult egy égi jel kapcsán, amit már továbbvittek, és még több égi jelet magyaráznak bele a Bibliába. Isten igéje másra tanít bennünket. Valóság lett, hogy csak úgy maradhat meg Isten népe, ha ragaszkodik Isten igéjéhez, a Bibliához. Sokáig azt hihettük, hogy ami meg van írva, az már idejét múlt, vagy a tudomány megcáfolt bizonyos dolgokat, és ezért nem kell mindent szó szerint venni. De újabban az élet egyre több területéről kiderül, hogy a Szentírást bizony szó szerint kell venni, és ami ott meg van írva, az úgy van.

2017. szeptember 23.-áról mostanában sajnos sok olyan tanítás került a nyilvánosságra, amelyek szembemennek a Biblia tanításaival, és jobb esetben a világ elemi tanításait követik, rosszabb esetben pedig az okkultizmust. Isten szemében mindkettő útálatos.

Az 1908-as Károli kiadás előtt megjelent Károli Bibliákban szerepelnek az asztrológusok, mint „ég-forgás-nézők”. De a Revideált Új Fordításban is szerepelnek, mint „csillagászok”, az 1935-ös Kecskeméthy Bibliában is szerepelnek mint „csillagnézők”, és ezért került vissza a Váradi-Károli kiadásba is. Az asztrológiát a 19.században kezdték kiemelni az okkultizmus köréből, mint egy tudományt, és ezért kerülhetett ki a Biblia szövegéből, mint egy terület, ami nem a varázsláshoz tartozik. De igazán csak a Bibliából láthatjuk, hogy együtt szerepelnek a varázslókkal, jövendőmondókkal.

Felelt Dániel a király előtt, és mondta: A titkot, amelyről a király tudakozódott, a bölcsek, asztrológusok, varázslók, írástudók, jövendőmondók meg nem jelenthetik a királynak; (Dán 2,27)

De van Isten a mennyben, aki a titkokat megjelenti; (Dán 2,28)

Isten a népét arra szólítja fel, hogy Őt keresse és tőle tudakozódjon, ne a tisztátalan szellemvilágtól és ne az anyagi világ jeleitől. Ő jelenti ki a titkokat. Az égi jelek kutatása pontosan ezt az asztrológiát jelenti. Amikor jelnek vesszük az égitestek mozgásának valamilyen különlegességét (például: együttállások, egymáshoz való helyzet, stb.), akkor az asztrológia. Ha a Szűz és a Jupiter együttállását jelnek vesszük, akkor az asztrológia, akármilyen bibliai verset is ragasztunk mellé.

Se szemeidet fel ne emeld az égre, hogy meglásd a napot, a holdat és a csillagokat, az égnek minden seregét, hogy meg ne tántorodj, és le ne borulj azok előtt, és ne tiszteld azokat, amelyeket az Úr, a te Istened minden néppel közölt, az egész ég alatt. (5Móz 4,19)

Az Úr egyértelműen felszólít, hogy ne emeljük fel a szemeinket az égre, hogy meg ne tántorodjunk. A vers második részét hadd magyarázzam meg egy kicsit - „amelyeket az Úr, a te Istened minden néppel közölt, az egész ég alatt” - A föld egész lakossága tudhatja az időket, ha megfigyeli a nap és hold járását. Ezért tudtak vetni és aratni azok a népek is, akik nem az Úrral jártak együtt. A csillagképek pedig segítik a tájékozódást. De többet nem tulajdonított nekik az Úr. Amikor megalkotta az égitesteket, akkor megtudjuk, hogy miért alkotta meg őket: „hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek.” (1Móz.1,14) Egyértelművé teszi, hogy az időt mutassák, tehát az évszakokat, a hónapokat, az éveket, és nem eseményeket jelölnek. Ezt erősíti meg más helyen is az ige:

Teremtett holdat ünnepeknek mutatására; a napot, amely lenyugvását tudja. (Zsolt 104,19)

Most bárki mondhatja, hogy Jézus születését is kiolvasták a csillagokból a keleti bölcsek (Mt.2,1-2; 9-10). Heródes azonban a csillagról mit sem tudott, sem az egész zsidó nép, hiszen ők nem vizsgálták az égitesteket. De mit tett az Úr a népének, hogy megtudja, hogy megszületett a megváltó?

Voltak pedig pásztorok azon a vidéken, akik kinn a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszaka az ő nyájuk mellett. (Lk 2,8) És íme az Úrnak angyala hozzájuk jött, és az Úrnak dicsősége körülvette őket: és nagy félelemmel megrettentek. (Lk 2,9) És mondta az angyal nekik: Ne féljetek, mert íme hirdetek nektek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lesz: (Lk 2,10) Mert született nektek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. (Lk 2,11) Ez pedig nektek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban. (Lk 2,12) És hirtelenséggel megjelent az angyallal mennyei seregek sokasága, akik az Istent dicsérik és ezt mondták: (Lk 2,13) Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat! (Lk 2,14) És lett, hogy mikor elmentek az angyalok ő tőlük a mennybe, mondták a pásztoremberek egymásnak: Menjünk el mind Betlehemig, és lássuk meg e dolgot, amelyet az Úr megjelentett nekünk. (Lk 2,15)

Angyalt küldött, hogy megjelentse a pásztoroknak, hogy megszületett az Úr Krisztus. Nem kellett vizsgálniuk az eget és értelmezniük a csillagokat. Így jelentette ki Simeonnak is a megváltót (Lk.2,25-35), de Istentől kapott kijelentést Erzsébet és Zakariás is, Keresztelő János és mindenki más. Isten gondoskodik a népéről, különösen akkor, ha az a neki való engedelmességből nem vizsgálja a csillagokat.

Ne találtasson te közötted, aki az ő fiát vagy lányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló; (5Móz 18,10)

Ne legyen köztünk jegymagyarázó, vagyis ne értelmezzük az Úr nélkül a jeleket! Nem lehet a földön olyan esemény, amelyről az Úr ne tudna (Mt.10,29), ezért ne máshol kutassuk a jeleket. Amikor olyan égi jelekről beszél, amelyeket látnunk kell, akkor azok nem fogják senki figyelmét elkerülni:

És csodajeleket mutatok az égen és a földön; vért, tüzet és füstoszlopokat. (Jóel 2,30)

A nap sötétséggé válik, a hold pedig vérré, mielőtt eljön az Úrnak nagy és rettenetes napja. (Jóel 2,31)

A nap és hold elsötétednek; a csillagok bevonják fényüket; (Jóel 3,15)

Elporhad az ég minden serege, és az ég mint írás egybehajtatik, és minden serege lehull, miként lehull a szőlő levele és a fügefáról a hervadó lomb. (Ézs 34,4)

Mert amiképpen a villámlás napkeletről támad és ellátszik egész napnyugatig, úgy lesz az ember Fiának eljövetele is. (Mt 24,27) Mert ahol a dög, oda gyűlnek a keselyűk. (Mt 24,28) Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek hatalmasságai megrendülnek. (Mt 24,29) És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljönni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. (Mt 24,30)

Más összefüggésben nem beszél égi jelekről, amiket figyelnünk kellene. Azt a jelet, amelyet az Úr az égben meg akar mutatni, azt mindenki látni fogja, minden kétséget kizáróan. A nap elsötétedik, a hold vérré válik, az ég eltűnik, és az összes csillag leesik a földre. Ez csak a bibliai világmodellel lehetséges, amelyet már korábban is taglaltam, a Föld ahol élünk című írásban.

Ha igaz lenne a ma tanított világkép, akkor a csillagok nem tudnának leesni a földre, mert a mai hitetlen világkép szerint a legkisebb csillag is sokszor nagyobb, mint a föld. De ha igaz lenne a heliocentrikus világkép, akkor az ellentmondana a Szentírásnak, és nem lehetne helyes a következő esemény leírása:

És megállt a nap, és vesztegelt a hold is, amíg bosszút állt a nép az ő ellenségein. Avagy nincs-e ez megírva a Jásár könyvében? És megállt a nap az égnek közepén és nem sietett lenyugodni majdnem teljes egy napig. (Józs 10,13)

Azt mondja, hogy megállt a nap, és nem a föld állt meg. Ha elkezdi az ember ezeket az igéket felülbírálni, akkor alapjaiban rendíti meg Isten igéjének a hitelességét, aminek Istenkáromlás a vége, mert akkor hazugnak állítom be az Urat (2Tim.3,16, 2Pét.1,20). Hiszen akkor mi nem igaz még, ha ez sem igaz? Miért igazak más csodák, és éppen ez nem igaz?

Meglássátok, hogy senki ne legyen, aki bennetek zsákmányt vet a bölcselkedés és üres csalás által, mely emberek rendelése szerint, a világ elemi tanításai szerint, és nem a Krisztus szerint való: (Kol 2,8) [saját kiemelés]

Kinek hiszünk, a tankönyveknek, vagy Istennek, aki mindeneket megalkotott? Ha ebben a tankönyveknek hiszünk, akkor hogyan hihetjük el, hogy mindent Isten teremtett? Csak éppen nem tudta elmondani amit szeretett volna, hogy megértse az, aki leírta!? De álljon itt még egy igehely, ami az égitestekkel és az éggel foglalkozik:

Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti a kiterjesztett erősség. Nap napnak mond beszédet; éj az éjt tanítja bölcsességre. Nem olyan szó, sem olyan beszéd, amelynek hangja nem hallható: Szózatuk kihat az egész földre, és a világ végére az ő mondásuk. A napnak csinált bennük sátort. Olyan ez, mint egy vőlegény, aki az ő ágyasházából jön ki; örvend, mint egy hős, hogy futhatja a pályát. Kijövetele az ég egyik szélétől s forgása a másik széléig; és nincs semmi, ami elrejtőzhetne hevétől. (Zsolt 19,2-7) [saját kiemelés]

Ezek szerint a nap az égen belül van, és az ég szélein belül mozog, vagyis minden olyan magyarázat, amely univerzumot feltételez, az rossz alapokon nyugszik. Ezért ha az asztrológusok univerzumban gondolkodnak, akkor nem bibliai alapokon. Ha ez az egész nem bibliai alapokon nyugszik, akkor miért akarják a keresztények ezeket mégis bibliaivá tenni? Nem érezzük az ellentmondást?

De nézzük meg, hogy miről is beszélünk, amikor a 2017.szeptember 23.-i égi jelről beszélünk. A Biblia asszonyról beszél, és nem szűzről. Van amikor szűzről beszél, mint Jézus születésénél (Ézs.7,14; Mt.1,23), de itt asszony áll. Egyébként pedig a fiú, miután megszületik, ragadtatik a királyi székhez. Ezt hogyan lehet megmagyarázni ebből a csillagmozgásból? Akkor a Jupiter el fog tűnni? Hová tűnik el? És az ige azt is mondja, hogy az asszony elfut a pusztába. Elmozdul a szűz csillagkép? Hol a puszta az égen? Mit jelent, hogy a sárkány vízet bocsát az asszony után? Köd lesz az égen? Akik ezt Isten jelének akarják bemutatni, nem érzik ezeket a problémás kérdéseket?

Általában szólva is, nem vesszük észre, hogy az egész űrkutatás és csillagászat tele van bálványistenekkel? Már ennek a puszta ténynek is figyelmeztetőnek kellene lennie.

A Szűz csillagkép nevének eredete:

A Szűz eredete bizonytalan. A babiloni időkben a termékenységet szimbolizálta, kalászként értelmezték, legfényesebb csillagának, a Spicának a neve annyit tesz: búzaszem. Istárral is kapcsolatba hozható, hiszen ő volt a termékenység istennője a mezopotámiai mitológiában. (forrás: wikipedia)

Tehát ez az égi jel azt mondja, hogy Istár megszüli Jupitert, az ég istenét, ami ugyanaz, mintha azt mondanánk, hogy Isis megszüli Osirist. Ezt nekem nagyon nehéz úgy felfognom, mint egy isteni jelet, és nem úgy látnom, mint az okkult egy fontos jelét. Teljesen úgy néz ki, mintha az ég ura jönne el, akinek a fia Apollo. A nagy hitetés sorozat épp ezzel a szibilla jóslattal foglalkozik, hogy a nagy Jupiter fia, Apollo megszületik a földre. Ezt várja az okkult világ. Tudjuk, hogy Apollo hol szerepel a Bibliában?

Királyukul pedig a mélység angyala volt felettük; annak a neve zsidóul Abaddon, görögül pedig Apollion, azaz Vesztő a neve. (Jel 9,11)

Ez a szó, hogy „apollion” azt jelenti, hogy pusztító, ahogyan a veszedelem fia is az „apoleia” fia, vagyis a pusztító fia.

Ne csaljon meg titeket senki semmiképpen. Mert nem jön az el addig, mígnem bekövetkezik előbb a hittől való szakadás, és lelepleződik a bűn embere, a veszedelemnek fia, (2Thessz 2,3)

Nem zavarja azokat, akik ezzel keresztényként foglalkoznak, hogy a „Planet X” bolygót vörös sárkánynak nevezték el? Nem zavarja őket, hogy a Vatikán a LUCIFER távcsővel nézi ezeket? Nem akadunk fenn ilyeneken? Hanem ezt még keresztény köntösbe is öltöztetjük? A Vatikán is azért fürkészi az eget, mert a szibilla jóslatokban hisznek még mindig. Az ókor óta az égből várják az isteni megváltót, aki nem a Biblia Istene. Még a középkori Esztergomban is csillagvizsgáló volt, és a csillagokból jósoltak. Az ókorban minden uralkodónak isteni származás kellett, ezért kell az égi kapcsolat. Minden a levegőég uráról szól ekörül, és belekeverjük Isten szent igéjébe? A Nibiru bolygó nevének jelentése sem zavar? Hogy már nem csak Jupiter, hanem Marduk is jön?

A Nibiru sumer eredetű szó, Marduk főisten égi otthonát jelöli. Marduk főisten, miután megölte az Anunnakikat (a legenda szerint ők az égből érkezett megszállók voltak), felköltözött égi otthonába, a Nibirura.(forrás: Wikipedia)

Miért nem várjuk meg, amíg az Úr kijelenti nekünk a Jelenések könyvének 12. fejezetében lévő jelnek az igaz jelentését? Nem a Szent Szellemet kellene megkérdeznünk erről? A világi tudományokhoz fordulunk, és azt fogadjuk el igaznak, Isten igéje helyett? Ha már mást nem is nézünk, csak a világegyetem képét, már az is ellentmond a Bibliának!

Csak kérni tudok mindenkit, aki eddig ezzel az égi jellel komolyan foglalkozott, hogy imádkozzon az Úrhoz, és kérjen tőle világosságot, ne lehessen igaz egyikünkre sem ez az ige:

Tanácsaid sokaságában megfáradtál; no álljanak elő és tartsanak meg az égnek vizsgálói, akik a csillagokat nézik, akik megjelentik az újholdak napján, hogy mi jön rád. (Ézs 47,13)