Jézus a feltámadás ura

Mert amiként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában: (Jn 5,26)

Az pedig az Atyának akarata, aki elküldött engem, hogy amit nekem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam azt az utolsó napon. (Jn 6,39)

Úgy tűnhet, hogy messziről kezdem el a téma tárgyalását, de mindezek szükségesek ahhoz, hogy teljesen megértsük, hogy hogyan lett Jézus a feltámadás jogos ura. Jézus egyszerre Isten és egyszerre ember (1Tim.3,16). Ezt le kell szögeznünk a mondandóm legelején, mert különben nem fogjuk tudni helyesen végigvinni a gondolatmenetünket. Jézus olyat is megtehetett az életében, amit egy egyszerű embernek nem áll módjában. Az Úr tőlünk elkéri a lelkünket (Lk.12,20; Jób.27,8), nincs hatalmunkban eldönteni, hogy mikor haljunk meg. Jézusnak azonban mindez hatalmában állt amíg itt járt a földön emberi testben (1Jn.4,2-3).

Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól. (Jn 10,18)

De az életét nem önmagának élte, hanem mindent úgy cselekedett, ahogyan az Atya akarata megmutatta neki (Jn.5,19; Jn.5,30; Jn.8,28). Egy bizonyos céllal jött el közénk, és mindent ennek a célnak a megvalósításáért tett. Amíg ezt el nem érte, addig is mindent úgy kellett cselekednie, ahogyan meg van írva (Lk.24,44). Ez a cél pedig a kereszthalál volt, hogy magára vegye a teremtett világ bűneit, és meghaljon váltságul, mint Isten szeplőtlen és tiszta báránya (1Pét.1,19-21). Mindezek az események azonban az Atya akarata szerint és időzítésében történtek meg, hiszen Jézus folyamatosan és teljesen az Atya akaratának engedelmeskedett. Egészen haláláig tisztában volt a saját személyével, hogy ő kicsoda valójában (Jn.19,11; illetve a fentebb idézett Jn.10,18). Ezért mikor már látta, hogy az mind beteljesedett amiért eljött a földre, akkor az mondhatta:

Mikor azért elvette Jézus az ecetet, mondta: Elvégeztetett! És lehajtva fejét, kibocsátotta szellemét. (Jn 19,30)

És kiáltva Jézus nagy szóval, mondta: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én szellememet. És ezeket mondva, meghalt. (Lk 23,46)

Ő döntötte el, hogy mikor teszi le az életét, és nem lett elvéve tőle az élet. Amikor látta, hogy minden amiért eljött elvégeztetett, akkor letette az életét. Pontosan az általa kimondott igazságnak megfelelően cselekedett, mert nem tudta elvenni tőle az életet senki, hanem ő tette azt le valósággal, amikor ő gondolta. Eldönthette, hogy meddig szenved. Ezt egyikünk sem teheti meg! Már csak Jézus szenvedéseinek mértékét látva sem tudnánk úgy dönteni, hogy ezt mi a magunk képességeiből, vagy akaratából, addig „csináljuk” amíg akarjuk. Erre csak ő volt képes, hiszen mi mindannyian előbb kileheltük volna a szellemünket. Ő azonban addig tartott ki, amíg kellett, amíg minden elvégeztetett, aminek meg kellett történnie. Mivel ez azonban Isten egyik legféltettebb titka volt (1Pét.1,20; Róm.16,25; Ef.1,9; Ef.3,9; Kol.1,26; 2Tim.1,9), a gonosz erők erről mit sem tudtak.  Ezért mondhatja az ige, hogy:

Hanem Istennek titkon való bölcsességét szóljuk, azt az elrejtetett, melyet öröktől fogva elrendelt az Isten a mi dicsőségünkre; Melyet e világ fejedelmei közül senki sem ismert, mert ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát: (1Kor 2,7-8) [saját kiemelés]

Itt valósággal mind a zsidó, mind a pogány hatóságok megfeszítették Jézust, de nem csak ők. Az emberi, látható résznél több is történt a keresztnél. Azt tudjuk a 82-es zsoltárból, és az Ef.2,2-ből és az Ef.6,12-ből, hogy gonosz szellemi hatalmasságok uralják ma a földet. Még a Sátán is azt mondta Jézusnak, hogy övé a világ minden kincse, és annak adja, aki őt imádja (Lk.4,6-7). Tehát a világnak ezek a szellemi fejedelmei sem sejtették, hogy mi fog történni akkor, amikor Jézus meghal. De azt a Szent Szellem már jóval korábban kijelentette Dávidon keresztül, hogy a kereszt előtt ott fognak állni ezek a fejedelmek is. A 22-es zsoltár leírja, hogy mit érzett Jézus a kereszten, és mit élt meg. Onnan azt látta, hogy:

Tulkok sokasága kerített be engem, körülfogtak engem Básán bikái. Feltátották rám szájukat, mint a ragadozó és ordító oroszlán. (Zsolt 22,13-14)

És ha Jézusnak a hatalomhoz való jogáról akarunk beszélni, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a szellemi világ erőinek a hatalmi rendszerét sem. Ezért nem mondhatjuk, hogy itt csak költői hasonlatról van szó. Ennek a ténynek ugyanis kulcsszerepe van abban, hogy Jézus végül minden hatalmat megkapott mennyen és földön. De ne szaladjunk az események elé. Azon kell elgondolkodni, hogy miért éppen Básán bikái álltak a keresztnél, és nem más. A zsidó nép sok más nép szemében tüske lehetett, és sok más fejedelemség szemében utálatos lehetett, de miért pont Básán bikái álltak a keresztnél? Ezért meg kell vizsgálnunk, hogy kik voltak Básánban. Izrael, mielőtt átment volna a Jordánon, megütközött Básán királyával. Később ezt a területet kapta meg Gád, Rúben és Manassé félt törzse. De mi is történt akkor pontosan?

És kezünkbe adta az Úr, a mi Istenünk Ógot is, Básánnak királyát és minden ő népét, és úgy megvertük őt, hogy menekülni való sem maradt belőle. És abban az időben elfoglaltuk minden városát; nem volt város, amelyet el nem vettünk volna tőlük: hatvan várost, Argóbnak egész vidékét, a Básenbeli Ógnak országát. Ezek a városok mind meg voltak erősítve magas kőfalakkal, kapukkal és zárakkal, kivéve igen sok kerítetlen várost. És fegyverre hánytuk azokat, amint cselekedtünk Szihonnal, Hesbon királyával, fegyverre hányva az egész várost: férfiakat, asszonyokat és a kisdedeket is. (5Móz 3,3-6) [saját kiemelés]

Mert egyedül Óg, Básánnak királya maradt meg az óriások maradéka közül. Íme az ő ágya vaságy, nemde Rabbátban az Ammon fiainál van-e? Kilenc sing a hosszúsága és négy sing a szélessége, férfi könyök szerint. (5Móz 3,11) [saját kiemelés]

Az egész népet kiírtották a zsidók, még a csecsemőket is. És egy nagyon fontos mondat van itt – Óg volt az utolsó „igazi” óriás. Amikor később találkozunk még óriásokkal, mint az Anák fiak, vagy Góliát, akkor ezek szerint ők már nem „tisztavérű” óriások voltak. Viszont az ige szerint az egész básáni nép keveredett, azaz Nefilim vérvonal lehetett, ha a királyuk még egyértelműen óriásnak számított. Óg nagyobb is volt, amint azok, akikről utána olvashatunk, kb. 4 és fél, és 6 és fél méter közötti magasságú lehetett. Ha visszagondolunk Nimródra, aki „kezdett óriássá lenni” (1Kr.1,10), akkor valószínű, hogy ő is azért lázadt fel Isten ellen, mert a bukottakat (1Móz.6,2) tarthatta a maga őseinek, és ebből következően Óg is ebbe a vérvonalba tartozott. Ezért voltak ők ott a keresztnél, hiszen akkor velük ért véget az óriások története. Mennyire gyűlölhették Isten népét, és Istent magát, a kiírtásuk miatt. Mivel az óriásokból lettek a démonok, akik az embereket gyötörni és megszállni is képesek, ezért Jézus keresztjénél a 22.-es zsoltár szerint ők álltak, a világ emberi fejedelmeinek testében. Az óriások szellemei egészen a teljes pusztulásukig Isten és az övéi ellen fognak menni. Teljesen elhatalmasodott rajtuk a gonoszság, és vakon vezeti őket a gyűlölet a pusztításra. Minden isteninek a pusztítására. De a keresztnél ők még nem tudták, hogy mit tesznek.

Jézus, amikor letette az életét, akkor lekerült a Seolba. Itt szeretném hangsúlyozni, hogy a Seolba, és nem a pokolba. Egy korábbi írásomban már foglalkoztam azzal, hogy ez a két fogalom nem fedi egymást. A pokol, ha már így nevezzük, része a Seolnak.

Mert azért hirdettetett az evangélium a holtaknak is, hogy megítéltessenek emberek szerint hústestben, de éljenek Isten szerint szellemben. (1Pét 4,6)

Azáltal, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, amely ellenünkre volt nekünk, és azt eltette az útból, odaszegezve azt a keresztfára; Lefegyverezve a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt véve rajtuk abban. (Kol 2,14-15)

Ebből a két szakaszból láthatjuk, hogy a Seolban Jézus bemutatta az ottani fejedelmeknek, a holtakat a hatalmukból „felszabadító” váltságot, és ezért hozhatta el őket magával. Bizonyosan nagyot néztek a pokol és a halál, amikor számukra kiderült, hogy nem csak hogy Jézust nem tudják ott tartani, hanem Ábrahám kebelét is kiüríti, és még a hatalmukat is elveszi. Ekkor szembesültek vele, hogy elvesztették a hatalmukat, és az ítéletük is meglett.

Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett. (Jn 16,11)

Avagy mi módon mehet be valaki a hatalmasnak házába és rabolhatja el annak kincseit, hanem ha megkötözi előbb a hatalmast és akkor rabolja ki annak házát? (Mt 12,29)

De mikor a nálánál erősebb rá jőve legyőzi őt, minden fegyverét elveszi, melyhez bízott, és amit tőle zsákmányol, elosztja. (Lk 11,22)

Mivel tehát a gyermekek hústestből és vérből valók, ő is hasonlóképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, (Zsid 2,14)

Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldva; mivelhogy lehetetlen volt neki attól fogva tartatnia. (ApCsel 2,24)

Jézus a kereszthalálával kötözte meg az „erős fegyverest”, és rabolta ki annak birodalmát. Mivel ő az egyetlen ember, aki bűntelen életet élt, ezért nem volt joga őt a halálnak fogva tartania,  és mert az áldozatát mindannyiunkért mutatta be, ezért váltságot szerzett nekünk, Ábrahám magvának (Zsid.2,16). Ebből is meg kell látnunk mennyire fontos, hogy Jézus emberként jött el, és nem más lényként (Róm.8,3)! Ezért fontos, hogy ő valóban meghalt a kereszten, az ő emberi hústestében! A halála által semmisítette meg azt, akinek hatalma volt a halálon. Amikor úgy látszott, hogy a leggyengébb, akkor volt a legerősebb! Ezzel a halállal szerzett hatalmat a halálon.

Megjelentetett pedig most a mi Megtartónknak, Jézus Krisztusnak megjelenése által, aki eltörölte a halált, világosságra hozta pedig az életet és halhatatlanságot az evangélium által, (2Tim 1,10)

És mivel feltámadt a halálból, ezért meg tudta jelenteni a tanítványainak, hogy immár övé minden hatalom mennyen és földön (Mt.28,18). Így tudta elvenni a Sátántól és minden gonosz erőtől a hatalmat, és szerezte meg magának igazságosan és jogszerűen. Ezért volt fontos, hogy akkor tegye le az életét, amikor akarja, hogy ne tudják elvenni tőle azelőtt, hogy mindent elvégzett volna. És ezért fontos, hogy visszavehesse, hogy jogtalanul ne tudják őt ott tartani. De az Atya ítélete mondta ki, felette a végső ítéletet az ártatlanságáról, és ennek az ítéletnek a következménye, hogy feltámadhatott (ApCsel.2,24 - fentebb). Azzal, hogy a Seolban bemutatta a váltságot az ottaniak lelkéért, jogot nyert arra, hogy onnan magával hozza azokat, akiket akart.

És kijőve a sírokból, a Jézus föltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek. (Mt 27,53)

Ezért mondja az Írás: Fölmenve a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek. (Ef 4,8)

Felmentél a magasságba, foglyokat vezettél, adományokat fogadtál emberekben: még a pártütők is ide jönnek lakni, oh Uram Isten! (Zsolt 68,19)

Így vihette fel a mennybe azokat, akik Ábrahám kebelében nyugodtak. Ezzel szerezte meg a hatalmat a halál és a pokol felett. És azóta nála vannak a pokol és a halál kulcsai, és azokat akkor nyitja meg, amikor akarja:

Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt az utolsó napon. (Jn 6,40)

Mondta neki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él; (Jn 11,25)

És az Élő; pedig halott voltam, és íme élek örökkön-örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai. (Jel 1,18)

Ezért ő maga a feltámadás, mert az ő akaratában van, hogy ki támad fel, és ki nem. Számunkra, és minden ember számára, aki hisz őbenne, és őbenne van, és engedelmes neki (Zsid.5,9; Jn.3,36), ő az örök élet záloga, és ő a feltámadás ura.

Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt az utolsó napon. (Jn 6,40)

Senki sem jöhet én hozzám, hanem ha az Atya vonja azt, aki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon. (Jn 6,44)

Aki eszi az én hústestemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én hústestem bizony étel és az én vérem bizony ital. Aki eszi az én hústestemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban. Amiként elküldött engem az az élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam. Ez az a kenyér, aki a mennyből szállt alá; nem úgy, amint a ti atyáitok ették a mannát és meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, él örökké. (Jn 6,54-58)

Ezek valóságos kulcsok az élethez! Ahogyan a megtérés, a keresztségek, az úrvacsora, a mindennapos papi szolgálat. Remélem egyre tisztábban látszik már, hogy amikről a szentírás szól, azok nem elszellemiesített szimbólumok, amiket „ma már jobban tudunk”, hanem valóságos cselekedetek és tények! A vízkeresztségben is az óemberünk valósággal meghal, a bűnök teste is megerőtlenül, és valósággal meghalunk a bűnnek (Róm.6,2), a világnak (Gal.6,14), a törvénynek (Róm.7,4) és önmagunknak (Gal.2,20). Csak azoké lehet a feltámadás, akik Benne vannak, akik általa élnek.

Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az embernek Fia ad majd nektek; mert őt az Atya pecsételte el, az Isten. (Jn 6,27)

Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt híve, életetek legyen az ő nevében. (Jn 20,31)