Az asszony magvának és a kígyó magvának harca a végidőkben

És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod. (1Móz 3,15)

Megharagudott azért a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadakozzon egyebekkel az ő magvából valókkal, az Isten parancsolatainak megőrzőivel, és akiknél volt a Jézus Krisztus bizonyságtétele; (Jel 12,17)

Több dolog is van, amikkel először a Teremtés könyvében, vagyis Mózes első könyvében találkozunk, és utána újra látjuk őket a Jelenések könyvében. Ilyen például az élet fája, de ilyen a fenti két igehely is. Az asszony magva és a kígyó magva közötti harc végigkíséri az emberiséget. A harcnak két csúcspontja van. Az egyik már beteljesedett Jézus eljövetelével, ahogyan a kereszten legyőzte az Ő összes ellenségét (Kol.2,14-15), a kígyó fejére taposott. A prófécia azonban itt nem csak az Úrról szól, hanem az asszony magja és a kígyó magja közötti harcról is.

Ezt a két „magot” nem szabad egyesszámban értelmeznünk, mert akkor az azt jelentené, hogy az asszony egy magjáról és a kígyó egy magjáról volna szó. Akkor az egész emberiség csak csendesen figyelhetné, hogy a kettőjük harcának mi lesz a kimenetele. Akkor úgy is mondhatnánk, hogy Jézus küzd az antikrisztussal, de végignézve az emberi történelmet, ez nem így van. Ebben a harcban minden ember benne van, és mivel még a Jelenések könyve is szól erről a harcról, ezért közelebbről is meg kell vizsgálnunk, hogy kikről szól ez az ige. Először azt nézzük meg, hogy Jézuson kívül kik még az asszony magva.

Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, 

 (Gal 4,4)

Mert mondom nektek, hogy azok között, akik asszonytól születtek, egy sincs nagyobb próféta Keresztelő Jánosnál; de aki kisebb az Isten országában, nagyobb ő nála. (Lk 7,28)

Az emberek asszonytól születnek. Ahogyan Mózes első könyvében látjuk, minden teremtmény a maga neme szerint szaporodik a földön. Az ember is ember utódokat tud nemzeni. Ha belenézünk Ádám nemzetségtáblájába, akkor azt látjuk, hogy „férfiúvá és asszonnyá teremtette őket” (1Móz.5,2), és minden egyes generációnál azt olvassuk, hogy élt ennyi és ennyi évet, és nemzette az első fiát, majd még élt ennyi és ennyi évet, és nemzett még fiakat és lányokat (1Móz.5,3-32). Mindegyik ember Ádámtól örökli a mulandó hústestét (1Kor.15,47-50), és minden embernek férfi az atyja és asszonytól születik (1Kor.11,11). Minden ember az asszony magvaként kezdi az életét.

Könnyű lenne egyszerűen kimondani, hogy a gonosz emberek vannak a kígyó magvából, de ez közel sem ilyen egyszerű. Jézus is és Keresztelő János is csak a farizeusokra mondta ki, hogy a kígyó magvából valók (Mt.3,7; 12,34; 23,33). Hogy miért, arra még később visszatérünk. Az Ige szerint mindannyian gonoszok vagyunk, és senki sem jó (Mk.10,18),  és mindenki egyformán vétkes és bűn alatt van (Róm.3,9; 3,12; 3,23). Amikor az Úr az ellenségeskedésről szól Évának, akkor még nem volt egyetlen gyermekük sem. Logikusan akkor ennek azt kellene jelentenie, hogy mindannyian, akik bűnben születtünk (Zsolt.51,7) a kígyó magvának kellene lennünk, de az Ige nem ezt mondja, ahogyan a fenti két igevers is másról tesz bizonyságot (Gal.4,4; Lk.7,28). Az emberek, bár bűnösen születnek, attól még az asszony magvához tartoznak, még azok is, akik nem keresik Istent.

1 Titeket is megelevenített, akik holtak voltatok a vétkek és bűnök miatt, 2 Melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama szellem szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik; 3 Amikben forgolódtunk egykor mi is mindnyájan a mi hústestünk kívánságaiban, cselekedve a hústestnek és a gondolatoknak akaratát, és természet szerint haragnak fiai voltunk, mint egyebek is: (Ef 2,1-3)

Akik ma hívők, és újjászületettek Krisztusban, azok is holtak voltak a bűnök miatt, és azok is a világ fejedelmét szolgálták a megtérésük előtt. Ezért ki kell mondanunk, hogy a kígyó magvának mást kell jelentenie, nem a bűnös embert.

De akkor kik a kígyó magvai?

Erre két oldalról kell keresnünk a választ. Egyrészt az emberek között, másrészt a szellemi lények között. Először a szellemi lények oldaláról kell közelítenünk, mert hozzájuk hasonlítva fogjuk felismerni az emberek között a kígyó magvát.

Ehhez be kell határolnunk, hogy kik az ember ellenségei. Ezt a Szent Szellem egyértelműen elmondja:

Mert nem vér és hústest ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, e világ sötét urai ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak. (Ef 6,12)

És előszólítva tizenkét tanítványát, hatalmat adott nekik a tisztátalan szellemek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden betegséget és minden erőtlenséget. (Mt 10,1)

Íme adok nektek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat nektek. (Lk 10,19)

Mivel az Ige azt mondja, hogy az asszony magva fog harcolni a kígyó magvával, ezért a harcnak a földön kell zajlania, mert az ember ide van kötve a földre. Ha itt zajlik a harc, akkor az ellenségnek is a földön kell lennie. Az írás egyértelművé teszi, hogy nem ember-ember elleni harcról van szó, mert nem hús és vér ellen harcolunk, hanem szellemi fejedelemségek, hatalmasságok, a gonoszság szellemei és e világ sötét urai ellen, ezért a fegyvereink sem hústestiek, hanem szellemiek (2Kor.10,4). Ez az ellenség két oldalról támad minket. Az egyik a hústest felől – a gonoszság szellemei – amelyek más szóval a démonok. Másrészről pedig a nemzetek fölött lévő szellemi fejedelemségek (Dán.10,13; Dán.10,20; Zsolt.82,1-8)

Tehát a bálványáldozati hús evése felől tudjuk, hogy egy bálvány sincs a világon, és hogy Isten sincs senki más, hanem csak egy. (1Kor 8,4)

Mert ha vannak is úgynevezett istenek akár az égben, akár a földön, aminthogy van sok isten és sok úr; (1Kor 8,5)

Fontos különbséget kell tennünk a bálványok és az istenek között. Bálványok nem léteznek, azokat az emberek alkotják úgy, hogy bizonyos lényekhez (akár emberekhez) vagy tárgyakhoz hozzáragasztanak isteni tulajdonságokat, és azokat elkezdik imádni. Ezek önmagukban nem rendelkeznek természetfeletti hatalommal, maximum a mögöttük lévő szellemi erőnek van hatalma. Így értjük meg, hogy önmagában a magyar koronának sincs hatalma, hanem annak a szellemi fejedelemségnek van, aki imádatja az itteni emberekkel a koronát.

Az Ige viszont egyértelműen mondja, hogy van sok isten. Ha ebbe jól belegondolunk, akkor nem véletlen, hogy az özönvíz utáni egy Istenben hívő embercsoport – Noé és családja – később hogyan válhatott több istenben hívővé (2Móz.34,15; 4Móz.33,4; 2Kir.18,33-35; 1Móz.6,4). Itt most nincs mód a részletes magyarázatra, de Bábel után az Úr az országokat szellemi lények irányítására bízta, ahogyan a 82.-es zsoltárban is olvashatjuk. Ők azonban ezt a hatalmat a maguk imádtatására használták. Ők abba a kategóriába tartoznak, akik a népek közgondolkodásást befolyásolják. A legjobb példa erre talán az az esemény, ami Efézusban történt Pálékkal (ApCsel.19,27-34). Sokan nem is tudták, hogy miért támadt a zavargás, de mégis két óra hosszán át képesek voltak az kántálni, hogy „nagy az efézusi Diána”. Ezt jelenti a népek feletti fejedelemség befolyása. Ezek a hatalmasságok nem az egyes emberek életébe avaktoznak bele, hanem a területükön élők összességére vannak hatással. Egy másik bizonyság a területi szellemekre Izrael térképe.

Tisztán látszik, hogy azok a területek, amelyeket nem foglaltak el Józsué idejében, azok pontosan azok a területek, amelyek ma is palesztín kézen vannak (pl. Gáza övezet). Azt gondolom tudjuk, hogy a palesztín név a filiszteus név római változata, mert a filiszteusok után nevezték el ezt a területet a rómaiak (magyarul) Palesztínának.

De vissztérve témánkhoz, ezek a szellemi fejedelemségek az egyik csoportja a kígyó magvának. A másik csoport a démonok, akik a hústest felől, közvetlenül a földön harcolnak az ember ellen. Az eredetüket most részletesen nem taglalom, mert ez egy nagy lélegzetű munka lenne. De annyit mindannyian megállapíthatunk, hogy a démonok elleni harc valósággal testközelben zajlik (Mk.1,23; Mt.12,43; Mk.3,11; Lk.6,18; stb). A lényegen kívül, hogy ők a kígyónak az a másik magva, akik az ember ellen harcolnak, a démonokról most nem szükség többet mondanom.

De itt térjünk vissza azokhoz az emberekhez, akik szintén lehetnek a kígyó magva. Fentebb említettem a farizeusokat, akikre Jézus is és Keresztelő János is azt mondta, hogy mérges kígyónak fajzatai. Az Ige azokat nevezi a kígyó magvának, akik tudatosan végzik az egyik vagy mindegyik tevékenységet az alábbiak közül:

- megváltoztatják Isten parancsait

- nem engedik az embereket Istenhez

- tévtanításokat terjesztenek

- pusztítják az embereket (nem az egyes emberölésről van szó)

- nyiltan Isten ellenségei

- nyiltan üldözik az Isten népét (akár a zsidókat, akár az igaz keresztényeket)

A farizeusok közül sokan értették Jézus példázatait, hogy ellenük mondja (Mt.21,45), de mégsem volt bennük szándék a megtérésre. Elvégezték a szívükben, hogy inkább Jézus vesszen el, mint ők. Ezek azok az emberek, akiknek már nincs hely a megtérésre, hanem a Gyehenna vár rájuk.

Miután röviden, valóban csak egészen röviden tárgyaltuk, hogy hogyan harcol a kígyó magva az asszony magvával, most nézzük meg, hogy a Jelenések könyvében mi van leírva erről a harcról.

És vettetett a nagy sárkány, ama régi kígyó, aki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vettetett a földre, és az ő angyalai is ő vele levettetnek. (Jel 12,9)

Annak okáért örüljetek egek és akik laktok azokban. Jaj a föld és a tenger lakosainak; mert leszállt az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint aki tudja, hogy kevés ideje van. (Jel 12,12)

Megharagudott azért a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadakozzon egyebekkel az ő magvából valókkal, az Isten parancsolatainak megőrzőivel, és akiknél volt a Jézus Krisztus bizonyságtétele; (Jel 12,17)

Iszonyú világ lesz a földön az első elragadtatás után. Ahogyan fentebb írtam, nem szabad egyesszámban értelmezni sem az asszony magvát, sem a kígyó magvát. Itt is azt látjuk, hogy az atyánkfiai (többesszámban) legyőzték a sárkányt a Bárány vére által, a bizonyságtételükkel és azzal, hogy nem kímélték az életüket mindhalálig (Jel.12,10-11).

A Sátán, ama régi kígyó (Jel.12,9) minden gonosz angyalával együtt levettetik a földre. Ehhez még csatlakoznak mindazok a lények, akik a föld mélyén vannak, amikor az ötödik angyal trombitál, és megnyílnak a mélység kútjai, és feljön mindenféle pokolfajzat. Olyan mértékű lesz a gonosz jelentléte a földön, amilyen korábban még sohasem volt!! Olyan világ lesz, amilyen még nem volt a világ kezdete óta (Dán.12,1; Mt.24,1). Olyan dolgok fognak történni, amik miatt az emberek „elhalnak a félelem miatt” (Lk.21,26)!

Ennek a végső harcnak érezzük és látjuk az előkészületeit. Sokan azt mondják, hogy a permetezés (chem-trail – kémiai csíkok) is azért van, hogy a nefilimeknek (bukottaknak) előkészítsék a légkört. Ezért vannak olyan törvények már, hogy például Kanadában elveszik azoktól a családoktól a gyermeket, akik nem hajlandóak a gyermekükkel a nemiségváltásban résztvenni (https://www.dailysignal.com/2017/06/27/new-law-canada-remove-kids-parents-reject-transgender-ideology/)

Már egy oxfordi professzor is elmondja, hogy léteznek UFÓ-emberi hibridek

 (https://www.thesun.co.uk/news/8950579/oxford-university-professor-aliens-breeding-hybrid-humans-earth/)

Mikor már „mindennapos”, hogy emberi-állati hibrideket tenyésztenek

(https://www.technologyreview.com/s/545106/human-animal-chimeras-are-gestating-on-us-research-farms/)

Az USÁ-ban már több államban engedélyezik az abortuszt egészen a 9. hónapig

(https://www.bbc.com/news/world-us-canada-46994583)

Amikor kórházakban gyermekvérrel vérátömlesztést lehet kérni az öregedés ellen

(www.thedailysheeple.com/a-company-that-will-fill-your-veins-with-the-blood-of-young-people-has-opened-5-clinics-in-the-united-states_012019)

Amikor egyre több film szól a zombikról, vámpírokról, emberevőkről, óriásokról, más bolygón lévő életről, akkor ki kell mondanunk, hogy a közgondolkodás formálása gőzerővel folyik.

Nem is beszélve arról, hogy a démonok tanításaira egyre többen odafigyelnek (1Tim.4,1), és az úgynevezett kereszténység is egyre inkább elszakad az igaz hittől. A világ valóban afelé halad, amilyen Noé napjaiban volt, amikor eljött Isten ítélete és elvesztett mindenkit, aki nem akart megtérni. Az akkori világ jellemzői mai is igazak:

1.       Egy „teremtő” tisztelete a maguk módján ahelyett, hogy azt imádnák, aki teremtette a mennyet és a földet, úgy, ahogyan Ő akarja

2.       A női nem (prominence) szerepének erősödése, és a törvényes házasság elutasítása

3.       A mechanikus művészetek gyors fejlődése. Technikai fejlődés. Képzőművészet „fejlődése”

4.       A világ és az egyház szövetségkötése, amely a teljes leromláshoz vezet

5.       A népesség hatalmas növekedése

6.       Az igaz prédikáció elutasítása, amely az ember visszafordíthatatlan megkeményedéséhez vezet

7.       A Levegőég birodalmának lényei megjelennek a földön, és törvénytelen közösséget folytatnak az emberekkel

Mindegyik jel gyorsan és erőteljesen erősödik. A vég közelebb van, mint gondolnánk. Mindenkit arra bátorítok, hogy térjen meg és keresse az Istent amíg még van kegyelem! Egyedül Jézus Krisztusban van esély a megmenekülésre!

És nincsen senkiben másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nekünk megtartatnunk. (ApCsel 4,12)

Megjegyzés:

Itt ki kell emelnem egy fontos elvet a Biblia olvasásánál. A Biblia sem nem szórakoztatásra, sem nem regényként íródott (2Pt.1,20; 2tim.3,16). Ezért amikor valami furcsát vagy nagyon meghökkentőt olvasunk, akkor arra nagyon oda kell figyelnünk, mert amikor a Biblia könyveit írták, akkor nem az járt az írók fejében, hogy „Ide most tegyünk valami durvát, hogy a figyelmet magunkra vonjuk!”. Ezekből a részekből érthetjük meg alaposabban, hogy a teljes világkép hogyan áll össze a láthatóból és a láthatatlanból. Más szóval így érthetjük meg az Ige helyes és teljes világképét, így fog megnyílni számunkra az igazság is. Ahogyan Jézus is mondta, hogy boldog az, aki Őbenne nem botránkozik meg (Mt.11,6), ugyanígy ne botránkozzunk meg az Igén sem, mert minden a mi épülésünkre lett megírva (1Kor.10,11, Róm.15,4).Ezért ha furcsa lényekről ír, szilárd égboltról vagy bármi más „furcsaságról”, akkor azokon komolyan gondolkodjunk el.

Kapcsolódó írások:

A 82.-es zsoltár, a háttere és a következményei

https://varadikarolibiblia.blogspot.com/2016/08/a-82-es-zsoltar-hattere-es.html

96.Zsoltár – 82-es zsoltár és Septuaginta folytatás – 96.zsoltár

https://varadikarolibiblia.blogspot.com/2016/09/96zsoltar-82-es-zsoltar-es-septuaginta_2.html

"Ha azok a napok meg nem rövidíttetnének..."
https://varadikarolibiblia.blogspot.com/2017/04/oriasok-visszajovetele.html

valamint a Noé napjai napjainkban sorozat.

Júdás és a tévelygők

Atyámfiai, férfiak, szükség volt betelni annak az írásnak, melyet megjövendölt a Szent Szellem Dávid szája által Júdás felől, ki vezetőjük lett azoknak, akik megfogták Jézust. Mert mi közénk számláltatott, és elnyerte ennek a szolgálatnak az osztályrészét. [...] melytől eltévelyedett Júdás, hogy az ő saját helyére jusson. (ApCsel 1,16-17,25)

[...] mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre. És azért bocsátja rájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak; Hogy kárhoztattassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban. (2Th 2,10-12)

Az igét tanulmányozva fel lehet ismerni, hogy az Úr mennyire tiszteletben tartja a szabad akaratot. Az emberre magára nézve talán a saját szabad akarata jelenti a legnagyobb kockázatot. Akik egy kicsit érettebbek az Úrban, azoktól gyakran lehet hallani, hogy saját maguktól félnek a legjobban, mert ők saját maguk legnagyobb ellenségei, és ebben a mondásban nagyon sok igazság van. Isten messzemenően tiszteletben tartja a szabad akaratot, ezért olyan nagy mindenkinek a felelőssége a saját élete felől. Amikor megállunk az Úr ítélőszéke előtt (Róm.14,10; 2Kor.5,10), akkor nem hivatkozhatunk másokra, hogy miattuk lett olyan az életem, amilyen. Mindig választhatunk. Még aki olyan helyzetben van, hogy nincs lehetősége a saját akarata szerint élni – példának álljon itt Dániel és József, akik rabszolgának lettek elhurcolva – még ők is választhatnak, hogy milyen szívvel élik le azt a rájuk kényszerített életet (Ef.6,5-7; Kol.3,22).

Mindezek a cselekedetek a szívből indulnak ki. Ezért kell a szívünkre mindennél jobban vigyázni (Péld.4,23; Mt.15,18). A szív a döntések központja az életünkben. A tudatunk által felhamozott emlékek, együtt a hozzájuk csatolt pillanatnyi érzelmi töltéssel, és az általunk fontosnak tartott személyek véleményével együtt, kialakítanak bennünk egy véleményt minden dologról és emberről. Amikor döntéshelyzetben vagyunk, akkkor ezeket mérlegeljük szinte öntudatlanul, és ezt a belső véleményt összevetve a pillanatnyi külső körülményekkel, hozzuk meg a döntésünket. Így éljük meg a szabad akaratunkat, amelyet Isten mindenkor tiszteletben tart. Ezért „nehezebb” az Úrnak szolgálni, mint egy embernek, mert magamnak kell magamat kényszerítenem az engedelmességre. (Ezt kifejtettem a Szabadság illúziója című korábbi írásomban.) Ezután a bevezető után nézzük meg, hogy Jézus hogyan viselkedik Júdással.

Felelt nekik Jézus: Nem én választottalak-e ki titeket, a tizenkettőt? és egy közületek ördög. (Jn 6,70)

Jézus maga választotta ki a tizenkét tanítványát. Már az elején tudta, hogy egy közülük nem igaz szívvel követi őt. Jézus, a Szent Szellem kijelentései alapján tudta, hogy mi van az emberek szívében (Lk.9,47), ezért nyilvánvaló volt előtte Júdás személye is. Ennek ellenére nem küldte el őt magától, hanem végig bevonta a munkába, sőt, még az erszényt is rábízta (Jn.12,6; Jn.13,29). Júdás is kiment a tanítványokkal, amikor kettesével elküldte őket. Júdás is megkapta ugyanazt a kenetet, mint a többiek, hogy betegeket gyógyítson, démonokat űzzön, és hírdesse az Isten országának eljövetelét. Jézus bizalmat adott neki mindvégig. Nyilvánosan senki előtt nem leplezte le a szívét és a gondolatait. Mindvégig részese volt Jézus szűkebb kíséretének (Mt.26,20; Mk.4,10; Mk.11,11; Mk.14,17). Élő, közvetlen bizonysága lehetett arról, hogy Jézus valóban az Isten Fia, és ő a megváltó, akit Izraelben mindannyian vártak. Ettől több bizonyságot ember nem kaphat Istenről.

De volt a szívében valami, ami miatt nem tudta teljesen elfogadni azt, hogy Isten így cselekszik. Egy másik istenkép volt benne, ami nem egyezett azzal, ahogyan Jézus megélte a messiás életét. Hiába hallotta és látta Jézust a szolgálatában három és fél évig, ez a kép nem tudott benne megváltozni. Bibliai fogalommal élve, kemény maradt a szíve. A szív akkor marad kemény, amikor az ember az óemberi, világi mércével méri Isten dolgait. Ahogyan a tanítványoknak mondja Jézus:

Azután, mikor asztalnál ültek megjelent magának a tizenegynek, és szemükre hányta az ő hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy azoknak, akik őt feltámadva látták, nem hittek, (Mk 16,14)

Mert nem okultak a kenyereken, mivelhogy a szívük meg volt keményedve. (Mk 6,52)

Akkor kemény az ember szíve, amikor nem hajlandó elváltoztatni a gondolkodását Isten szerinti gondolkodásra, hanem kitart a régi, berögzült hústesti gondolkodása mellett. Ilyenkor lesz hitetlen az ember, mert nem tudja a maga értelmével elhinni, hogy másként is lehetnek a dolgok, mint azt korábban megtapasztalta. Röviden mondva, hitetlen lesz az ember Isten dolgai iránt.

Ez mehetett végbe Júdásban is. Nem tudta Izrael szabadítóját úgy elképzelni, ahogyan Jézus ezt megélte. Mindvégig megmaradt a maga régi elképzelésében. A többiek, bár nem értették, de mégis megpróbálták követni Jézust, és elfogadták a cselekedeteit. Jézus mennybemenetele előtt látjuk, hogy ők is várták Izrael megszabadítását (ApCsel.1,6), de el tudták engedni a saját elképzeléseiket, és bíztak Istenben. Megmaradt a hitük Jézus személyében, és bár több esetben más cselekedetet vártak volna Jézustól, személyét sohasem vonták kétségbe. Ezért tudtak megmaradni hitben. Ezt mondja el Jézus is abban az igében, amikor azt mondja, hogy „boldog aki énbennem meg nem botránkozik” (Mt.11,6). Isten felé mindig lágynak kell lennie a szívünknek. Formálhatónak kell maradnunk, mert különben elveszünk.

Ha bármi benne marad a szívünkben, ami a régi életünk mértéke szerint való, akkor könnyen megbotránkozhatunk Isten akaratán, mert az nem egyezik azzal, amit mi el tudunk képzelni. Ez pedig könnyen a vesztünket okozhatja, mert a legkisebb ilyen dolog is utunkat állhatja abban, hogy az Úrral együtt tudjunk járni. Ezért kell az életünket nem kímélve követnünk az Urat, ahogyan a Jelenések könyvében a győztesek csak úgy tudják legyőzni a fenevadat, hogy nem kímélik az életüket mindhalálig (Jel.12,11). Bármire is mutasson rá az Úr az életünkben, azt el kell tudnunk engedni. Bármi legyen is a véleményünk valamiről, ha az Úr azt megváltoztatja, akkor nekünk is meg kell változtatnunk a véleményünket.  Nem ragaszkodhatunk semmihez a régi életünkből. A világi mérték, az emberi bölcsesség és szokások mind-mind ellenkeznek Istennel. A megtéretlen életünk gondolkodása és a világ, mind a „levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint” való, ezért abban nincs semmi jó. Valósággal nincs semmi jó a világban, maximum emberileg jónak látszó dolgok, amikre megpróbáljuk ráfogni, hogy Isten szerint is jó, de ez nincs így és nem is lehet így (1Jn.2,15-17; Jak.4,4).

El kell kerülnünk az olyan gondolatokat, hogy „Isten ezt nem akarhatja”, „Ha szeret az Isten, akkor ezt nem engedheti meg”, „én ezt csak így tudom elképzelni”, „Miért, mi van abban?”, „Nincs abban semmi rossz!”. Ezek mind azt mutatják, hogy megtartottam a régi gondolkodásdomat, és az adott területen nem engedek meg mást, és csak az én véleményemmel megegyezően tudok továbbmenni. Ez pedig azt jelenti, hogy megtartok a régi életemből olyan dolgokat, amiket nem tudok elengedni. Ezek pedig egy hamis világképhez, és egy hamis istenképhez vezetnek. Ha pedig egy hamis istenképem van, akkor nem fogok eljutni az Úrhoz, mert ő igenis tehet olyat az életemben, ami az én istenképembe nem fér bele. Ezzel pedig nem csak Őt korlátozom le az életemben, hanem magamat is kizárom az Istennel való szorosabb kapcsolatból. Ha pedig ezekhez hosszabb távon is ragaszkodok, ahogyan Júdás is tette, akkor Isten bármilyen bizonyságot is ad magáról, azok hiábavalók lesznek, mert azokat mind el fogom utasítani azzal az indokkal, hogy „Isten nem ilyen”.

Júdás történetéből nagyon fontos meglátnunk azt, hogy az Úr mindvégig „megtűrte” őt a közelében, és nyiltan nem szólt ellene semmit. Hogy úgy mondjam, ráhagyta Júdásra, hogy ő magában rendezze a saját szívének gondolatait Isten felé. Jézus ezt teszi ma is mindenkivel. Mindenkinek mindvégig megmarad a szabad akarata. Én dönthetem el, hogy amikor az Úr nekem mond valamit, akkor azt hová teszem a szívemben. Elfogadom és megcselekszem, vagy elutasítom. Ha elsőre nem is tudok engedelmeskedni, de ha akarok engedelmeskedni, akkor az Úr segíteni fog abban, hogy ezt meg is tudjam tenni. Ha megkeményítem a szívem, akkor lehet, hogy még párszor szól, hogy mit kellene tennem, de egy idő után már nem fog szólni. Lehet, hogy mi azt várnánk, hogy Júdásnak nyíltan és egyértelműen szólnia kellett volna az Úrnak, hogy vigyázzon, mert rossz úton jár, de mégsem ezt tette. Ehelyett az Úr mindent megmutatott magából, hiszen együtt élt vele, és engedte, hogy az élete tegyen bizonyságot róla. Még az elfogatása előtt is azt kérdezte Júdástól, hogy „Barátom miért jöttél?” (Mt.26,50) Még akkor is lehetett volna esélye Júdásnak a megtérésre, a visszakozásra, de nem tette. A tanítványok közül Júdás volt az egyetlen, aki elveszett (Jn.17,12), neki sem lehet Istennel szemben semmi követelnivalója, mert a legutolsó pillanatig nyitva állt a kegyelem ajtaja, és a megtérés lehetősége.

Mert a szívnek teljességéből szól a száj. A jó ember az ő szívének jó kincseiből hozza elő a jókat; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincseiből hozza elő a gonoszokat. De mondom nektek: Minden hivalkodó beszédért, amit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján. Mert a te beszédeidből ismertetsz igaznak, és a te beszédeidből ismertetsz hamisnak. (Mt 12,34b-37)

A te szádból ítéllek meg téged, gonosz szolga. (Lk 19,22)

Mivel  a gondolkodásunk alapján szólunk, ezért amikor valamiről véleményt nyilvánítunk, akkor kiderül, hogy mi van a szívünkben. Itt kapcsolódik Júdás története a tévelygőkével. Ahogyan Júdást, úgy a tévelygőket is engedni fogja Isten, hogy menjenek a maguk útján. Ha kegyelmes hozzájuk az Úr, akkor szól nekik, hogy mit cselekedjenek, és figyelmezteti őket arra, hogy hová ne menjenek, kit ne hallgassanak, de megállítani nem fogja őket, mert a szabad akaratunkat nem fogja sérteni. Ha egy hamis istenképet dédelgetnek, ahogyan Júdás is, akkor könnyen elfogadják a hamis tanításokat, mert az meg fog egyezni a bennük lévő istenképpel. Fájhat a szívünk azokért, akik hamis egyházakban vannak, és hamis tanításokat hallgatnak, de be kell látnunk, hogy ők nem az igazságot keresik, hanem azt az istent, aki bennük él. Addig mennek, amíg olyan helyet nem találnak, ahol azt az istent prédikálják nekik, akit el tudnak fogadni. Nem az igaz Istent és az igazságot keresik, hanem a külső megjelenését annak a képnek, ami bennük él. Sokat idézzük ezt a verset:

Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való. Mivelhogy te megvetetted a tudományt, én is megvetlek téged, hogy papom ne légy. És mivelhogy elfeledkeztél Istened törvényéről, elfeledkezem én is a te fiaidról. (Hós 4,6)

Kik értelmükben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettől a bennük lévő tudatlanság miatt, mely az ő szívük keménysége miatt van; (Ef 4,18)

Akiknek kemény marad a szíve, vagyis nem hajlandó elszakadni az emberi, világi gondolkodástól, az elidegenül az isteni élettől, és tudatlan marad Isten dolgai felől. A tudomány nélküli nép pedig azért vész el, mert megveti az igaz tudományt, az isteni életből fakadó igazságot. Ha pedig megveti az igazságot, akkor Isten is megveti őket. Ha a mi istenünk csak bizonyos formában szólhat, csak bizonyos dolgokat mondhat, ha csak bizonyos helyzetekbe vihet bele, ha csak bizonyos dolgokat engedhet meg az életünkben, akkor nekünk egy saját istenképünk van. Az igazi Isten pedig olyan, aki szuverén hatalommal rendelkezik minden teremtménye fölött:

Sőt inkább kicsoda vagy te óh ember, hogy versengsz az Istennel? Avagy mondja-e a készítmény a készítőnek: Miért csináltál engem így? (Róm 9,20)

Jaj annak, aki alkotójával perbe száll, holott cserép a föld többi cserepeivel! Vajon mondja-e az agyag alkotójának: Mit csinálsz? és csinálmányod ezt: Nincsenek kezei? Jaj annak, aki atyjának mondja: Miért nemzel? és az asszonynak: Miért szülsz? Így szól az Úr, Izraelnek Szentje és Teremtője: Kérdezzétek meg a jövendőt tőlem, fiaimat és kezeim munkáját csak bízzátok rám! (Ézs 45,9-11)

Ez jelenti azt, hogy megbotránkozok Istenben. Amikor az agyag azt mondja az alkotójának, hogy „Mit csinálsz?” Ha az Úr rámutat valamire az életemben, hogy meg kellene változtatni, vagy olyan helyzetbe hoz, amit nem szeretnék, és nem hajtom meg magam az Ő akaratának, akkor megkeményítem a szívem felé, és elvágom magam attól az úttól, ami Hozzá és az üdvösséghez vinne közelebb. Ezért nem tudok bemenni az örök életre, mert ez lázadás Istennel szemben. Ha ezt a bűnömet még tetézem azzal, hogy egy saját istenképet alkotok magamban – más szóval egy bálványt, akkor már az életem ennek a bálványnak a szolgálatába fogom állítani, aki úgy szól, ahogyan én akarom, azt kéri tőlem amit én gondolok, azt adja amit én kívánok, stb. Tehát a saját magam alkotta bálvány fog engem vezetni, ami pedig más Jézus, más szellem és más evangélium (2Kor.11,4). Ez nem az az evangélium és Jézus, ami a Bibliában le van írva. Ha pedig nem az, és ebben hiszek, akkor tévelyegni fogok és nem az üdvösségre megyek.

Ez volt a gazdag ifjú problémája is. Mindent megtett, ami nem a vagyona elvesztéséhez kapcsolódott. Meg volt kötözve a szíve a vagyonnal. Ma sokan a munkájukhoz, vagy a lakásukhoz, vagy a gyermekeikhez kötődnek ilyen módon. Ezekből a kötődésekből jönnek azok a mondatok, hogy „Isten nem akarhatja, hogy elveszítsem...”. De miért nem akarhatja? Ahogyan Ábrahám is mondhatta volna, hogy „Mivel Izsák az egyetlen gyermekem, ha őt feláldozom, akkor nem marad örökösöm. Isten ezt nem akarhatja.” De akarhatta! Az egy másik dolog, hogy amíg a kést fel nem emelte, addig nem tudhatta, hogy Isten ezt valóban nem akarja. Hinnie kellett Istenben, az Ő jóságában és nagyságában! Ezért nagy dolog a hit. Ha a körülményekre való tekintet nélkül azt tudjuk mondani Istennek, hogy „Hiszem, hogy te jó vagy és jót akarsz nekem. Hiszem, hogy nem elveszíteni akarsz engem, hanem ott akarsz látni magadnál egy örökkévalóságra. Ezért megteszem amit kérsz tőlem.”

Hasonló a példája azoknak, akik nem akarnak a világi élettel szakítani, és nem hajlandók magukat megfeszíteni. Nekik igen kellemes a kegyelem hamis tanítása, hogy nem kell tenniük semmit, mert már így is minden rendben van, és üdvösségre jutnak. Ők ezt szeretnék hallani. Ez a mai fogyasztói társadalom kultúrája. Még olyan igehírdetőt is hallottam, aki azt mondta, hogy az evangéliumban az a lényeg, hogy mit tett értem az Isten, és nem az, hogy nekem mit kellene tennem. Ez részben igaz, de elveszi a felelősségem, amiről korábban írtam. Ez egy hamis megnyugvást ad, hogy amilyen vagyok, Isten úgy szerete, és nem kell tennem már semmit, mert Ő mindent megtett. Akik így gondolkodnak, azok nem fognak az igaz útra térni, mert ott le kellene tenniük az életüket. Az Ő istenképük olyan istent tartalmaz, aki nekik mindent elnéz, és nem kér tőlük számon semmit. Ők akkor olyan helyre fognak menni, ahol ezt hírdetik nekik.

Már többször hivatkoztam id. Zimányi József tanításaira. Ő úgy tanította, hogy amikor az Úr mond valamit, hogy tegyem meg, akkor ne nézzem, hogy az nekem mibe kerül, se azt, hogy másoknak mibe kerül, csak engedelmeskedjek! Ha az igazságot szomjazom, és megalázom magam Isten előtt, akkor bízhatok a kegyelmében, hogy mindvégig meg fog tartani maga mellett. Ha azonban ellenállunk az akaratának, akkor könnyen úgy találhatjuk magunkat, mint Júdás, aki elveszett.

Júdás nem az igazságot kereste. A tévelygők sem az igazságot keresik. Csak ha ragaszkodunk Úrhoz az igazsághoz, ha letesszük az életünket az Úr kezébe, és minden földi dolgunkat elengedjük, akkor van esélyünk arra, hogy megmaradjunk az Úr mellett és bemehessünk az örök életre.

Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én értem, az megtartja azt. (Lk 9,24)

Valaki igyekszik az ő lelkét megtartani, elveszti azt, és valaki elveszti azt, megeleveníti azt. (Lk 17,33)

Kívánjuk pedig, hogy közületek ki-ki ugyanazon buzgóságot tanúsítsa a reménységnek bizonyossága iránt mindvégig. (Zsid 6,11)