A blog írásának kezdetén magam is lelkesedtem a Biblia Septuaginta kiadásáért. Nagy jelentőséget tulajdonítottam neki, a szó pozitív értelmében. (A cikk végén ott a link az előző íráshoz.) Magasztaltam a fordítás jelentőségét, és elfogadtam azt a nézőpontot, amelyet akkor ismer meg az ember, amikor még nem kutat utána egy adott témának. Nagyon örültem, hogy van egy olyan fordítása is a Septuagintának, mint az Apostolic Bible Polyglot (https://www.apostolicbible.com/), amelyben a fordítás mellett ott látszik a görög szöveg is, és még a Strong számok is ott vannak a szavak mellett. Ahogy a neve is elárulja, ennek a kiadásnak a fordítója is meg van győződve róla, hogy mint Ószövetséget, a Septuagintát használták az apostolok idejében.
Azóta sajnos ki kellett ábrándulnom a Septuaginta iránt érzett lelkesedésemből. De ez ugyanígy történt az 1908-as Károli Bibliával kapcsolatban is, amelyről kezdetben azt hittem, hogy egy szöveghű fordítás, és egy jó revíziója volt a Károli Bibliának. De miután utánanéztem, hogy kik és milyen körülmények között készítették, és milyen lett a revízió előtti kiadáshoz képest, csalódott lettem. Bár még mindig le kell szögeznem, hogy a ma rendszeres nyomtatásban lévő Károli Bibliák közül még mindig ez a legjobb. De reméljük, hogy nem sokára megjelenhet már a Váradi-Károli kiadás is.
Visszatérve a Septuagintához, tudományos körökben még mindig igen nagy jelentőséget tulajdonítanak neki, sőt, egy izraeli egyetemi professzor, Emanuel Tov, odáig is elmerészkedik, hogy a Septuagintához kellene igazítani a héber Ószövetséget, a kumráni tekercsek között talált bizonyítékok alapján. Később még meglátjuk, hogy ez hová is vezethet.
Ahogyan sok más keresztény is, én is beleestem abba a hibába, hogy Flavius Josephus leírásának hitelt adtam. Sajnos azonban úgy tűnik, hogy ő is meg lett tévesztve az ún. Ariszteász levelével, amely alapján leírja, hogy hogyan keletkezett a Septuaginta Tóra része, vagyis Mózes öt könyvének a görög fordítása. Én is nagy súllyal kezeltem Josephust, mint forrást ebben a vonatkozásban, de bizalmam elhamarkodott volt. Mára többen is bebizonyították, hogy sok probléma van Ariszteász levelével.
Ariszteász levele
Ma már általánosan elfogadott tény, hogy ezt a levelet nem annak a személynek tulajdonítják aki aláírta, vagyis nem Ariszteásznak magának. Ezért is ma már inkább „pszeudo-Ariszteász” levelének mondják. Azért fontos ez az írás, mert ebből ered az összes mai Septuaginta hagyomány.
Ez a levél arról tudósít minket, hogy a tudós rabbik egymástól függetlenül olyan csodálatosan fordították le a Tóra szövegét, hogy az egyes rabbik által elszigetelten elkészített szöveg az szóról-szóra megegyezett. Bár itt hangsúlyoznom kell, hogy a fordítást nem az eredeti szöveggel vetették egybe, hanem a külön-külön elkészített fordításokat egymással.
A levéllel kapcsolatos problémák sora ott kezdődik, hogy már az alexandriai könyvtáros sincs helyesen megnevezve. Démétriosz valóban létezett, de ő nem könyvtáros volt Alexandriában, és nem II.Ptolemaios idejében, hanem I.Ptolemaios idejében élt, és a királynak volt tanácsadója. Menedémos is korábban élt, mint amikor a levél cselekménye zajlik. Szóval Ariszteász nem lehetett tanúja ezeknek az eseményeknek.
A levél arról is megpróbál minket meggyőzni, hogy a görög szöveg jobb mint a héber eredeti, mert a héber szöveget pontatlanul másolták.
„Ezeket héber betűkkel, héber nyelven olvassák, s hanyagul és nem kellő pontossággal vannak lemásolva, miként a hozzáértők állítják” (fordítás 30.szakasz)
A zsidó források, amelyek megemlítik a Tóra görög fordítását, ők csak 5 fordítóról beszélnek, és nem 72-ről. Ha igazán szigorúan nézzük, akkor a levélből semmit sem tekinthetünk igaznak. Az egyetlen dolog, amit helyesen megállapít, hogy készült egy görög fordítás a Tóra 5 könyvéről.
A levél fordítása itt elérhető:
https://www.academia.edu/33516938/Aristeas_levele_Philokrat%C3%A9shez
Azt azonban meg kell vizsgálnunk, hogy kinek állt az érdekében, hogy akár egy ilyen fabrikált levél elkészítése árán is bizonygassa, hogy már régóta létezett a héber Tórának egy görög fordítása. Nagyon valószínű, hogy a Tóra görög fordítása Alexandriában készült.
Alexandriai Philónnak volt indoka is és a forrása is arra, hogy a héber törvényeket lefordíttassa görögre. Ő előszeretettel alkalmazta a görög filozófiát, és számos vitairatot is írt. El szerette volna mondani, hogy a mózesi törvények is vannak olyan szinten bölcseletben, mint a görög filozófia, és ehhez a munkájához szüksége volt a Tóra görög fordítására. Egyébként érvelt is a fordítás isteni sugallatáról. Talán fordítása igazolására készült a levél, hogy a fordítás isteni sugallatát és „régiségét” is igazolja. Ezzel a nevétől is megfelelő távolságra került a fordítás, hogy ne hozzák személyével kapcsolatba. Philón kb. Kr.e. 13-ban született, és Kr.u. 45/50-ben halt meg.
Részleteiben létezett ugyan görög fordítás Mózes könyveiből időszámításunk kezdete előttről, de egészében nincs régészetileg feltárt nyoma a Krisztus előtti korból. A kumráni tekercsek között is találtak görög fordítás töredékeket, amelyek Kr.e. 200 körülre datálhatók, de Philón volt az akinek érdekében állt és lehetősége is volt arra, hogy elkészíttesse a törvények görög fordítását.
A Septuaginta szövege
Az általános mai nézet szerint, Krisztus korában a Septuaginta volt a diaszpórában élő zsidóság Bibliája. Azonban több érv is ellene szól ennek a kijelentésnek. A zsinagógákban nem használtak fordításokat az ige felolvasásánál, hanem mindig eredeti héber nyelven olvasták fel azokat, ugyanis nem fogadták el a zsidók, hogy helyesen lehetne idézni az írásokat egy fordításból.
Többen azt mondják, hogy a kereszténnyé lett zsidók kezdeményezték a görög fordítást, és ők állnak mögötte a Krisztus utáni első és második században. Azonban a kumráni tekercsek között talált fordítások miatt azt állítják (többek között Vanyó László is), hogy a ma ismert Maszoréta szöveget megelőző héber szövegváltozat alapján készült, emiatt nem egyszerű fordításnak, hanem szövegtanúnak kell tekinteni a Septuagintát. Ezért azt hangoztatják, hogy nem lehet a Septuagintára azt mondani, hogy elvesz, hozzáad, változtat a szövegen, hanem azt kell látnunk, hogy más szöveg alapján készült ez a fordítás.
Pontosan erre hivatkozva jelenti ki a fentebb hivatkozott Emanuel Tov professor is, hogy az Ószövetség szövegét a Septuagintához kellene közelíteni. A szövegek történetében azonban van egy elég nagy szakadás, és a ma legrégebbinek tartott Septuaginta változat a Vatikáni kódex és a Sínai kódex, melyek keletkezését a Kr.u. 4. századra teszik. Ezzel a két kódex-szel itt részletesen nem foglalkozom, mivel történetükről már bővebben szóltam A világvallás Bibliája – avagy mi a probléma a mai Bibliákkal? című írásban, illetve videóban. Tény azonban, hogy keletkezésük idejéről csak a szemlélődés alapján (ránézésre) megállapított kormeghatározással jelentették ki, hogy a 4. 5. század. Semmilyen kémiai, vagy más fizikai kormeghatározásnak nem vetették alá egyik kódexet sem.
A reformáció korának egyik elismert teológusa, William Whitaker (1548–1595) egyik könyvében, az Egy vita a Szentírásokról címűben (A disputation on Holy scriptures, 1588), részletesebben taglalja a Septuaginta szövegének problémáit. Ő is ismeri Ariszteasz levelét, de már akkor megállapítja, hogy Ludovicus Vives is kitalációnak tartja a történetet, de mindemellett elismeri, hogy létezett ókori fordítása az Ószövetségnek.
Megemlíti, hogy Epiphanius és Ágoston is arról beszél, hogy ez a Krisztus előtt készült fordítást egyenesen isteni eredetűnek tartják, és az egész egyházban igen nagy tiszteletnek örvendett. Jeromos azonban már mesének titulálja a fordítás körülményeit.
Whitaker azt mondja, hogy bármekkora tekintélye is legyen ennek a fordításnak, az nem lehet nagyobb, mint a mi héber Ószövetségünknek. Azt mondja, hogy ha létezett is egy olyan változata a görög fordításnak, amelyet a hetven tudós készített, akkor mára, vagyis már az ő korára teljesen elveszett, és ami maradt, az egy vegyes és szánalmasan megromlott szöveg.
Amennyiben Ariszteász állítása igaz is lenne, és a fordítás megegyezett a héber szöveggel, és azt elfogadták a legtekintélyesebb héber írástudók is, sőt, az egész zsidó közösség is, akkor is ez a mára ránk maradt változat elképesztően eltér a héber másolatoktól. A reformáció korában még katolikus körökben sem állították, hogy a görög fordítás jobb lenne mint a héber, ugyanis a Vulgata is közelebb állt a héber szöveghez, mint a Septuagintához.
A görög fordítás hibái akkorák, hogy arra nincs mentség. A legszembetűnőbb példa erre, hogy míg a héber Ószövetség szerint, Ádámtól a vízözönig 1656 és telik el, addig a Septuaginta szerint 2242 év, vagyis 586 évvel több. De a görög fordítás szerint Matuzsálem 14 évvel túléli a vízözönt is. Ő hol bújt el a vízözön idején, vagy hogyan menekült meg? Bizonyára nem volt Noéval a bárkában, mert maga az ige tesz bizonyságot, hogy csak nyolcan voltak benne.
Jeromos is többször megemlíti a kommentárjaiban, hogy a nála lévő görög fordítás mennyire hibás és romlott.
Az evangélium terjedésével kezdtek el terjedni az Ószövetség fordításai is. A gyülekezeti korban már több fordítással találkozunk. Aquila, Szümmakhosz, Theodotion készítettek fordításokat, de mindegyikük ellensége volt az igaz keresztény hitnek, és nem becsületesen fordították le az Igét. Az ő fordításaikból csak részletek maradtak fenn.
Ekkor érkezünk el Origenészhez. Ő nehéz munkával összeállította az akkori fordításokat az ún. Tetraplá-ba. Ez egy négy hasábos szöveg, amelyben ott volt Aquila, Szümmakhosz, Theodotion és a Hetvenes fordítás egymás mellett. Később ezt bővítette ki a héber szöveggel, és annak görög betűs átiratával, amelyet ma Hexaplá-nak, vagyis hathasábosnak ismerünk. Egyik változat sem maradt fenn egészében.
Origenész személye megkerülhetetlen a mai Septuaginta történetében. Személye és filozófiája rányomta a bélyegét az általa készített munkákra is. A hexaplá-ban lévő általa Hetvenes fordításnak nevezett oszlop valószínűleg az ő saját fordítása. Mosheim Origenészről azt mondja, hogy „a kereszténység megrontója volt, akitől a Biblia sokat szenvedett”. Nem hitt az Ige ihletettségében és tévedhetetlenségében. Pogány nézetei miatt száműzték az egyházból, és így Alexandriába menekült. Munkássága főként arról szólt, hogy a kereszténységet a pogány filozófiával összhangba hozza. Szimbolikusan kezelte a Biblia szövegét, és azt tanította, hogy a szavak mögötti szimbolikus jelentést kell megtalálni, amit csak megvilágosodottak tudnak elérni. Ezzel a gnosztikus filozófiával akarta magyarázni az Igét is.
Többször korrigálta az Újszövetség szövegét is, a Septuaginta olvasásából feltételezett iránymutatásból. Néhány nehéz szövegrészt, amelyet nem tudott feloldani, a szöveg hitelességére hivatkozva megváltoztatott, akár el is hagyott. Cézáreában, a bibliaiskolában olyan tisztelettel övezték a munkáját, hogy a változtatásait kérdés nélkül elfogadták, ezért a szöveg romlása elkerülhetetlen lett. Valószínűleg sok mai tudós pedig az éppen általa megváltoztatott szöveget tekintik az eredeti szövegnek, de ha az igazság kiderülne, akkor éppen ő lenne a szöveg eredeti megrontója.
Mindezek a bizonyítékok azt mutatják, hogy Kr.u. a 3. században készült el a ma ismert Septuaginta, amelynek „összeszerkesztője” és korrektora Origenész volt. Bár vannak papírusz leletek, amelyek megelőzik őt, de azok mind töredékesek. A Vatikáni és a Sínai kódexen kívül még az Alexandriai kódex őrzi a görög Ószövetséget. Nyomtatásban először a Complutensian poliglot Bibliában jelent meg.
Összegzésül azt tudom mondani a Bibliai Tudomány Keresztény kézikönyvével egyetértésben, hogy Origenész felbukkanásáig nem létezett a Septuaginta, hanem Origenész és három társa, Aquila, Szümmakosz és Theodotion írták. A magát kereszténynek valló Zondervan kiadó szerint is, a ma megjelenő Septuaginta kiadások mind rámutatnak, hogy a Septuaginta Krisztus előtti elkészülésére és létezésére utaló történetek mind csak mesék.
A Septuaginta, Jézus és az apostolok
Mivel nem rendelkezünk semmilyen bizonyossággal, hogy milyen minőségű és milyen kiterjedésű volt az Ószövetség héber fordítása Jézus idejében, de bizton állíthatjuk, hogy a Septuagintából nem idéztek, és nem használták. Amennyiben volt is az alexandriai zsidóság birtokában egy jó fordítás, Júdeában egyáltalán nem használták. Ott továbbra is a héber Ószövetséget és írásokat használták, nem a görög fordítást.
Amennyiben létezett is Mózes 5 könyvének jó fordítása Jézus idejében, akkor az nem a Kr.e. 3. században készült, hanem Jézus kortársa, Alexandriai Philón közreműködése révén jött létre. Emiatt tehát bizonyos, hogy Jézus és az apostolok nem idéztek a Septuagintából.
Az már azonban látszik, hogy mivel a görög fordítások a Kr.u. 3. századból származnak, a helyzet fordítottja az igaz. Az Újszövetségben lévő idézeteket tették bele a Septuaginta szövegébe. Amikor az apostolok nem pontosan idéztek a héber Ószövetségből, akkor a Septuaginta fordítói az Újszövetségből azt változatlanul átemelték a Septuagintába, mintha pontosan idéztek volna. Jézus és az apostolok pedig nem görögül beszéltek egymás közt, hanem héberül és arámi nyelven. Csak később, amikor már az evangéliumok és más újszövetségi írások terjedni kezdtek, akkor terjedt el az a görög szöveg, amit ma is mint Újszövetséget ismerünk.
Mivel a ma ránk maradt Septuaginta ilyen minőségű, ezért nem is csoda, hogy a reformáció korában a héber eredeti szövegekhez nyúltak vissza. Bár Károli és más fordítók is megemlítik, hogy bele-bele néztek az Ószövetség görög fordításába, de munkájuk alapja mégis a héber Ószövetség volt.
A Septuaginta jövője
Emanuel Tov, és a hozzá hasonló nézeteket valló teológus tudósok szerint, a héber Ószövetséget kell a Septuagintához igazítani, mert az egy régebbi szövegtanú, mint a maszoréta szövegek.
Sokat cikkeznek ma arról, hogy a Holt-tengeri tekercsek között mennyi szövegvariáció van, és ezek közül mennyi eltérés van a ma ismert maszoréta szövegekhez képest. Arról azonban nem cikkeznek, hogy olyan tekercseket is találtak, amelyek megegyeznek a mai maszoréta szövegekkel. A különbségeken van a hangsúly, és ezeknek a különbségeknek az igazolását a Septuagintában találják meg.
A ma létező Septuaginta verziók közül a Vatikáni kódex az esélyes arra, hogy módosítások alapjául szolgáljon, mivel a Sínai kódex csak hiányosan tartalmazza az Ószövetséget. Ezzel azonban a Vatikáni kódex egy olyan pozícióba kerül, amire korábban még nem volt példa, hogy egyetlen kézirat adja a világban a Bibliák alapját mind az Ószövetség, mind az Újszövetség tekintetében.
A Vatikáni kódex eredete a mai napig tisztázatlan, annyi bizonyos, hogy 1475-ban bukkant fel először a vatikáni könyvtárban. Hogy milyen szövegek alapján, és kik készítették, az a mai napig ismeretlen. Egy bizonyos, hogy az egyházban nem használták sohasem. Klasszikus görög nyelven íródott, és nem az Újszövetség által is használt koine görög nyelven, amely a hétköznapi görög nyelv volt. A kódex anyaga is arról tanúskodik, hogy nem egyházi használatra szánták, ugyanis igen drága bőrből készült. Vagyis amikor a kódex szövege bekerül az Ószövetség helyére, akkor ugyanazt fogjuk tapasztalni, mint az Újszövetség esetében is. Egy olyan szövegváltozat kerül a ma használatos szöveg helyére, amelyet korábban soha nem használt senki. Nem ezt olvasták, olvassák a zsinagógákban.
Ez lenne az Úr által megőrzött Ige? Nem hiszem. Nem hiszem, hogy Isten elrejtette volna a beszédét az ember elől, amikor azt mondja, hogy azt állandóan forgassuk és gondolkodjunk róla éjjel-nappal. Ráadásul nem olyan emberek fordításában, akiknek a hite is megkérdőjelezhető. Azt pedig tudjuk, hogy Isten nem jelenti ki magát azoknak, akik nem szeretik őt. Akkor pedig a fordításuk sem lehet helyes. A fordítás alapjául szolgáló szövegről is csak feltételezések vannak, semmi bizonyosat nem tudunk, azon kívül, hogy nem volt használatban. Ez pedig sajnos ma tipikus az ún. tudományos világra, hogy olyan állítások mentén mennek előre, amelyek inkább feltételezéseken alapulnak, mint tényeken. Ez pedig a tudományizmus, amikor hitből kell elfogadnunk azt, amit állítanak.
Kutatásaim a Septuagintáról oda vezettek, hogy a korábbi álláspontommal egyáltalán nem tudok egyet érteni, és elutasítom a Septuaginta jelentőségét. Korábban egyszerűen elfogadtam, amit a tudomány állított, de meg kellett látnom, hogy az igazság nem ott van.
Az előző írásom ebben a témában (még Septuaginta rajongóként):
https://varadikarolibiblia.blogspot.com/2016/08/a-septuaginta-jelentosege-bibliak.html
néhány forrás a kutatáshoz:
Vanyó László: Az egyházatyáák bibliája és az ókeresztény exegézis módszere, története
Tarjányi Béla: A Vatikáni kódex
Dr Szalai András: Septuaginta, Deuterokanonikus iratok
Ariszteász levele
William Whitaker: A disputation on Holy Scripture, against the papists, especially Bellarmine and Stapleton
Les Garrett: Which Bible can we trust?
Encyclopedia Britannica – Septuagint; The Version of Aquila; The revision of Theodotion; The translation of Symmachus; Origen Hexapla;
Gail Riplinger: New Age Bible Version
Sidney Collett: The Scipture of Truth
Christian Handbook of Biblical Scholarship
Gleason Archer: Survey of the Old Testament
Kyle Dunham: When and where was the Septuagint written?
Tim Miller: Letter of Aristeas part 1 and 2
