És minden pap naponként szolgálatban áll (Zsid 10,11)
Ti pedig választott nemzetség, királyi
papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak
hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el
titeket; (1Pét 2,9)
Az ószövetségi papság nem tűnt el
Krisztusban, hanem átalakult. Ahogyan a főpap személye is megváltozott, és
örökkévaló főpapunk lett (Zsid.7,21-24). A testi rendszabályokat felváltották a
szellemi értelemben vett istentiszteleti cselekedetek. Ahogyan ezt több helyen olvashatjuk:
Ti magatok is mint élő kövek épüljetek
fel szellemi házzá, szent papsággá, hogy szellemi
áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által. (1Pét 2,5) [saját kiemelés]
Annak okáért ő általa vigyünk dicséretnek áldozatát mindenkor
Isten elé, azaz az ő nevéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét. (Zsid 13,15) [saját kiemelés]
De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádók szellemben és igazságban
imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul. Az
Isten szellem: és akik őt imádják,
szükség, hogy szellemben és igazságban imádják.
(Jn 4,23-24)
[saját kiemelés]
Ennek megfelelően egyértelműen
megfeleltethető az ószövetségi papság tennivalóinak a leírása, a mai
tanítványok papi szolgálatával. Hangsúlyoznunk kell, hogy tanítványokat keres
az Úr és nem csak hívőket. Nem az a parancsolatunk, hogy tegyünk hívőkké
másokat, hanem tanítványokká (Mt.28,19). A tanítványság már magában
feltételezi, hogy aki tanítvány, az aktívan tanulni akar, és el akarja
sajátítani a mestere ismeretét, hogy utána önállóan is tudja ugyanazt cselekedni.
A szent sátor körül tevékenykedő
papi szolgálat részletesen le van írva. A főpap személye számunkra állandó,
ezért az ő kötelességét nem nekünk kell beteljesíteni. Jézusnak kell lennie
mindannyiunk életében a főpapnak, hiszen ő mutatta be mindannyiunkért az
áldozatot azáltal, hogy önmagát megáldozta.
Akinek nincs szüksége, mint a főpapoknak,
hogy napról-napra előbb a saját bűneiért vigyen áldozatot, azután a népéiért,
mert ezt egyszer megcselekedte, maga-magát megáldozva. (Zsid 7,27)
Ezért mindaz a szolgálat, amelyet
a szentek szentjében kell elvégeznie a főpapnak, azt Ő megtette. Ennek
megfelelően mi papságra vagyunk elhívva. De miért is kell ezt hangsúlyoznunk?
Azért, mert mindannyiunk hívő élete zátonyra fut, ha nem úgy tekintünk
magunkra, mint akiknek papokká kell válnunk. (Itt szeretnék utalni Soós Péter kiváló tanítására, Növekedés krisztusi
érettségre - http://soospeter.blogspot.hu/2013/11/novekedes-krisztusi-erettsegre.html)
Mert törekednünk kell a fejlődésre az Úrban. Az Atya és Jézus mindenét odaadta
értünk, hogy mi beteljesedhessünk Isten ismeretével, és örökül kaphassuk a
teljes ígéretet. Ehhez fel kell ismernünk, hogy meg kell harcolnunk a hit
harcát és el kell végeznünk a hit munkáját, valamint le kell tennünk az
életünket, hiszen Jézus megvásárolta azt – ezért nem lehetünk tovább a magunk urai.
Egyébként is hogyan nevezhetjük Úrnak, ha nem engedelmeskedünk neki.
De visszatérve a papságra, nézzük
meg a papi szolgálaton keresztül, hogy azt a szolgálatot ma hogyan töltjük be.
A bevezető igében az áll, hogy „minden pap naponként szolgálatban áll”, ami egy
folyamatos, mindennapi tevékenységet jelent. Ez egy nagyon komoly mondat. Ez
azt jelenti, hogy amint megismertük az Urat, attól fogva naponként szolgálnunk,
keresnünk kell őt. De hogyan is néz ez ki a gyakorlatban?
Ószövetség:
És csinálj rézmedencét, lábát is rézből,
mosakodásra; és tedd azt a gyülekezet sátra közé és az oltár közé, és tölts
bele vizet; Hogy Áron és az ő fiai abból mossák meg
kezeiket és lábaikat. Amikor a gyülekezet sátrába mennek,
mosakodjanak meg vízben, hogy meg ne haljanak; vagy mikor az oltárhoz járulnak,
hogy szolgáljanak és tűzáldozatot füstölögtessenek az Úrnak. Kezeiket
is, lábaikat is mossák meg, hogy meg ne haljanak. És örökkévaló rendtartásuk
lesz ez nekik, neki és az ő magvának nemzetségről nemzetségre. (2Móz 30,18-21)
Új szövetség:
Mondta neki Péter: Az én lábaimat nem
mosod meg soha! Felelt neki Jézus: Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs
én hozzám. (Jn 13,8)
A réz, a szent sátor elemei
között az ítéletet szimbolizálja. Meg kell ítélnem a cselekedeteim az Úr előtt,
és meg kell térnem a bűneimből. Meg kell aláznom magam előtte, és igaz
megbánással és alázattal bocsánatot kell kérnem tőle. Ahogyan az Ószövetségben
látjuk, enélkül meghalt volna a pap, ha be akart volna menni a szentélybe. Ma a
kegyelem időszaka van még, ezért ha ezt nem is tesszük meg, és úgy is mehetünk
az Úr elé, csak akkor ne csodálkozzunk, ha nem hallgatja meg az imáinkat. Örüljünk, hogy nem halunk meg azonnal. Csak
tisztán, Jézus kereszt áldozatával azonosulva lehet bemenni a szentélybe. János
evangéliumában látjuk, hogy Jézus maga mosta meg a tanítványok lábát, mielőtt megosztotta
velük az úrvacsorát, és hangsúlyozta, hogy ők már egyébként tiszták, a beszédek
által, amiket ő mondott nekik. Ezzel betöltötte az ószövetségi követelményt,
hogy mosakodjanak meg, mielőtt a közösségbe belépnek. Azt is meg kell látnunk,
hogy egyedül ő jogosult erre a „megmosdatásra”, ő tud feloldozni a bűneink
terhe alól.
Ha már itt tartunk, hiszem, hogy
azoknak nagyon kicsi az esélyük az Úrral való közösségre, akik nem
keresztelkedtek meg saját akaratukból (másképp mondva- felnőttként), hiszen az
az első lépcsője annak, hogy közösségbe kerüljünk Jézus halálával és
feltámadásával (Róm.6,3). Utána viszont elég „megmosakodnunk”, mert egyébként
már tiszták vagyunk (Jn.13,10).
Ezek után léphetünk be Isten
közelségébe. A szentély berendezése megmutatja a mai papi szolgálat területeit.
Három dolog volt a szentélyben. Az füstölő oltár, a kenyerek asztala és a
mécses. A mai papi szolgálatnak is ez a három területe van.
Ószövetség:
És a rudakat csináld sittim-fából, és
borítsd be azokat arannyal. És tedd azt a függöny elé, amely a
bizonyság ládája mellett, a bizonyság fedele előtt van, ahol megjelenek neked. Áron
pedig füstölögtessen rajta minden reggel jó illatú füstölő szert; mikor a
mécseket rendbe szedi, akkor füstölögtesse azt. És
amikor Áron este felrakja a mécseket, füstölögtesse azt. Szüntelen való
illattétel legyen ez az Úr előtt nemzetségről nemzetségre. Ne
áldozzatok azon idegen füstölőszerekkel, se égőáldozattal, se ételáldozattal;
italáldozatot se öntsetek rá.
(2Móz 30,5-9)
Új szövetség:
És mikor elvette a könyvet, a négy
élőlény és a huszonnégy Vén leborult a Bárány előtt, mindegyiknél hárfák és
aranypoharak lévén, jó illatokkal tele,
amik a szentek imádságai. (Jel 5,8) [saját kiemelés]
Intelek azért mindenek előtt, hogy
tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért, (1Tim 2,1)
Minden reggel jó illattal kellett
a papnak füstölögtetni a szentélyben lévő oltáron. De vigyáznia kellett, hogy
azon se idegen fülstölő, se más fajta áldozat ne legyen. Ma ez az illat az
imaéletünk. Ezért kell „kinn” letennünk a bűneinket, és Kristusba „belépnünk”,
hogy az Úr előtt már csak a Szent Szellemtől átitatott könyörgésünk legyen.
Igazán itt már minden cselekedetnek a Szent Szellemtől átitatottnak kell
lennie, mert ha nem az, akkor „idegen áldozattal” vagy „idegen tűzzel” megyünk
az Úr elé, ami útálatos előtte. Ahogyan látjuk, reggelente kellett a füstölő
oltáron a papnak füstölögtetni, amely arra utal, hogy minden zsenge az Úré
(2Móz.23,16; 2Móz.23,19), ezért a napunk „zsengéje” is az Úré legyen.
Ószövetség:
Parancsold
meg Izrael fiainak, hogy hozzanak neked tiszta faolajat, amelyet a világításhoz
sajtoltak, hogy szünet nélkül égő lámpákat gyújthassanak. A
bizonyság függönyén kívül, a gyülekezet sátrában úgy helyeztesse el azokat Áron, hogy estétől fogva reggelig az Úr
előtt legyenek.
Örökkévaló rendtartás legyen ez a ti nemzetségeiteknél. A
tiszta arany
gyertyatartóra rakja fel a mécseket; az Úr előtt legyenek szüntelen. (3Móz 24,2-4)
Új szövetség:
Amíg oda megyek, legyen gondod az olvasásra, az intésre és a tanításra. (1Tim 4,13) [saját kiemelés]
Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmas,
alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts
teljes béketűréssel és tanítással. (2Tim 4,2) [saját kiemelés]
Hogy van hát atyámfiai? Mikor
egybegyűltök, mindegyikőtöknek van zsoltára, tanítása, nyelve, kijelentése,
magyarázata. Mindenek épülésre legyenek.
(1Kor 14,26) [saját kiemelés]
A mécses, mint akár a Szent
Szellem képe is, példázza az Ige világosságát (Jn.1,1-5). Mélyedjünk el Isten
igéjében, hogy megvilágosítsa az életünket és az elménket. A Zsoltárokban benne
van, hogy tanulmányozzuk és elmélkedjünk az igén, mert akkor lesz jó dolgunk
(Zsolt.1,2-3). Az Úr az igéjén keresztül tanít minket, és az igéje tartalmazza
mindazt a bölcsességet, amelyre az élethez szükségünk van. Mert nem csak
kenyérrel él az ember, hanem Isten minden igéjével (5Móz.8,3; Mt.4,4; Lk.4,4), az Ő igéje szellem és élet (Jn.6,63). Isten
igéjéből tud épülni a belsőnk. Ez segít, hogy megismerjük az Atyánkat, ez segít
abban, hogy az elménk megújuljon teljesen. Más szóval, megváltozzon az értékítéletünk,
és isteni természet részeseivé legyünk (2Pét.1,4). De ez ad eligazítást arra
vonatkozóan is, hogy Isten előtt mi a bűn és mi kedves neki (Róm.7,7).
Ószövetség:
És vegyél lisztlángot, és süss abból
tizenkét lepényt; két tized efából
legyen egy lepény. És helyeztesd el azokat két rendben;
hatot egy rendbe, a tiszta arany
asztalra az Úr elé. És tégy mindegyik rendhez tiszta tömjént,
és legyen emlékeztetőül a kenyér mellett, tűzáldozatul az Úrnak. Szombat
napról szombat napra rakja fel azt a pap az Úr elé szüntelen; örök szövetség ez
Izrael fiaival. Azután legyen az Ároné és az ő fiaié,
akik egyék meg azokat szent helyen, mert mint igen szentséges, az övé az, az
Úrnak tűzáldozataiból, örök rendelés szerint.
(3Móz 24,5-9)
Új szövetség:
Mondta azért nekik Jézus: Bizony, bizony
mondom nektek: Ha nem eszitek az ember Fiának hústestét és nem isszátok az ő
vérét, nincs élet bennetek. Aki eszi az én hústestemet és issza az én
véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert
az én hústestem bizony étel és az én vérem bizony ital. Aki
eszi az én hústestemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is
abban. Amiként elküldött engem az az élő Atya,
és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam. (Jn 6,53-57)
Ma az úrvacsorán keresztül tudunk
az Úrral eggyé válni. Ahogyan látjuk, a papok is megették a szent kenyereket,
ahogyan mi ma megesszük a kenyeret, amely Jézus testét szimbolizálja. Ezzel a
cselekedettel tudunk Jézusban maradni. Ha valaki tanulmányozza Isten igéjét,
akkor fel kell ismernie egy mintát arra vonatkozóan, hogy Isten dolgai
egyszerűek. Azért egyszerűek, mert ő valósággal minden ember számára elérhető
szeretne lenni. Nem kell nagy szertartásokat elképzelnünk, nem kell bizonyos
nehezen teljeseíthető körülményeket kialakítanunk, ahhoz, hogy vele lehessünk.
Egyszerűen vennünk kell a kenyeret és a bort, mint Jézus testét és vérét, ha
közösségben akarunk vele lenni. Nem a külső körülmények számítanak, hanem a
szív állapota. Ezért bárhol, bárki veheti az úrvacsorát, ha nincs közössége,
akkor még egyedül is, mert nem kell hozzá se végzettség, se külön procedúra.
Erra a papi közössgére nekünk
kell készen állnunk! Ha megbánjuk a bűneinket, és elé járulunk, hogy
könyörögjünk, és vesszük az úrvacsorát, hogy benne lehessünk, akkor máris
közösségben lehetünk Vele: A MINDENSÉG URÁVAL.
Azért, amiképpen vettétek a Krisztus
Jézust, az Urat, akképpen
járjatok Ő benne, Meggyökerezve és tovább épülve Ő benne,
és megerősödve a hitben, amiképpen arra taníttattatok, bővölködve abban
hálaadással. (Kol 2,6-7)
Csak ezen keresztül, a
rendszeres, napi papi szolgálaton keresztül tudunk meggyökerezni Krisztusban,
hogy utána megállhassunk Őbenne! Mert a vihar és a megpróbáltatás eljön minden
ember életében (Mt.7,24-27), de nem mindenki áll meg a viharral szemben. Csak
az tud megállni, aki meggyökerezett az Úrban!
Az Újszövetség pontosan bemutatja
az újszövetségi papi szolgálatot a kezdeti gyülekezetekben. Sajnos ez mára
kiveszett az istentiszteletekről, és egyébként is az apostoli idők keresztény
életéthez kellene visszatérnünk, hogy amikor összejövünk, akkor mindenki a maga
ajándékát „be tudja hozni a közösbe”. Ne az legyen, mint az átlagos
istentiszteleteken, hogy van egy pár szolgáló, a többiek pedig „fogyasztók”,
mintha nekik nem adott volna az Úr semmit. A pásztorok és egyéb szolgálók
szolgálnak, a „test” többi tagja pedig rájuk néz, hogy kapjon valamit. Nem
kellene ennek így lennie. Az Úr ezért hívja ismét az övéit, hogy házi
gyülekezetekben legyenek együtt, Őt keresve. Mert akkor tud beteljesedni a test
mindegyik tagja a maga Istentől kapott ajándékaival a test épülésére. Ezt tették
az aopstolok idejében a gyülekezetek. Az összejövetelek a 3 papi szolgálati
részből álltak. Imádkoztak, tanítással foglalkoztak és megtörték a kenyeret. Ez
a mi mai MINDENNAPI papi szolgálatunk.
És foglalatosak
voltak az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és
a könyörgésekben. (ApCsel 2,42) [saját
kiemelés]
Most azonban szólnunk kell még
egy fontos területről. Ez a harcos karaktere, az Úr harcosa. Általános
probléma, különösen azok között, akik pünkösdi gyülekezetben kezdik a hívő
életüket, hogy sokszor már közvetlen a megtérés után elkezdenek „szellemi
harcolni”. Ez azonban sok problémát vet fel. Ahhoz, hogy valaki igazán szellemi
harcot tudjon vívni, annak felhatalmazást kell kapnia az Úrtól.
Egy harcos sem elegyedik bele az élet
dolgaiba; hogy tetsszen annak, aki őt harcossá avatta. (2Tim 2,4)
Ezért ha én a magam akaratából,
és önös céljaim érdekében kezdek el szellemi harcot vívni, akkor pont azt
teszem, amit Pál említ Timótheusnak. Olyan harcot kezdek, ami nem az Úrtól van,
ezért nem is várhatom el, hogy Ő támogasson ebben a harcban. Csak az Úrnak
odaszánt élethez adhat az Úr szellemi jogosultságot és hatalmat. Csak amikor
bizonyos felőle, hogy nem használják ezt a hatalmat rosszul, nem élnek vissza
vele. Ehhez azonban az emberben Krisztus jellemének kell lennie. Ezt pedig csak
a napi papi szolgálattal tudjuk magunkban megerősíteni. Jézus a fej, ő a seregei
vezére, és neki kell megmondania, hogy ki mikor és hogyan harcoljon,
legfőképpen neki kell megmutatnia az ellenséget. Ezért ki merem jelenteni, hogy
először pappá kell(ene) válnunk, és amikor már erősen meggyökereztünk az Úrban,
akkor lehetük a harcosai.
Észrevehették sokan, hogy itt a
blogon az írások egy nagy része arról szól, hogy a végidőkben milyen
szörnyűségek várnak erre a földre. Ezen a blogon, a G+ és Youtube csatornán is
sok olyan témát hozott fel az Úr, ami sokakat megzavarhat, hogy milyen rémisztő
dolgokat festettem le. Ebből készült a kis sorozat is, A nagy hitetés címmel:
A nagy hitetés 1.rész
A nagy hitetés 2.rész
A nagy hitetés 3.rész
A nagy hitetés 4.rész
Valóban félelmetes idők előtt
állnuk. Egyikünk sem tudja az elragadtatás idejét, és nem tudjuk, hogy abból,
ami már ma körvonalazódik, mennyit kell itt a földön még azoknak is megélni,
akiket az Úr el fog ragadni. Egy dolog azonban biztos. Abban, ami következik,
csak azok fognak tudni megállni és harcolni ellene, akik az Úr papjai, és
meggyökereztek Őbenne. Valóban olyan idők jönnek, amilyenek a világ teremtése
óta nem voltak.
Az Úr azért figyelmeztet
mindenkit az elkövetkező dolgokra, hogy az övéi közül ez ne érjen senkit
felkészületlenül. Igen, hitetnek minket a világképpel, az idegenekkel, a
tévtanításokkal, és még az óriások is és a démonok is jönni fognak. Minezek
mellett olyan technológiai fejlődés előtt állunk, ami lehetővé teszi az utolsó
fenevadnak a teljes kontrollt az életünkön. Csak egy módon állhatunk meg
ezekben az időkben, ha erősen az Úrban vagyunk. Napi közösséggel, odaszánt
élettel. Különben a legjobb, ami történhet velünk, hogy a nyomorúság elején
„learatnak” minket, és mártírhalált halunk, mert harcolni nem fogunk tudni.
Mert ha én magam nem engedelmeskedek Isten parancsainak, és nem aszerint élek,
akkor hogyan is várhatnám el, hogy a gonosz nekem engedelmeskedjen. Nem lesz a
szavamnak súlya, mert csak egy képmutató élet van mögötte, amelyet még az Úr
sem tud támogatni.
Csak arra tudok mindenkit
buzdítani, hogy keresse az Urat amennyire csak tőle telik. Ez egyébként nem egy
új felhívása az Úrnak (Ézs.55,6; Ámós 5,4, Ámós 5,14; Sof.2,3; Mt.6,33; Kol.3,1).
A győztesek nyernek örökségül mindent (Jel.21,7). Az Úron nem fog múlni semmi,
csak rajtunk.
Ezen a blogon lehet, hogy
kevesebb szó esik a krisztusi karakterhez vezető útról, és inkább az
elkövetkező idők részleteit tárta fel nekem az Úr. De a végidőkben még nagyobb
szükség van a krisztusi karakterre, és nem lesz elég a langyos kereszténység.
Ezért ajánlom Soós Péternek az összes tanítását, amely ezt az utat teljesen, és
nagyszerűen bemutatja:
Rajta keresztül az Úr hatalmasan
szól a mai kereszténységhez. Magam is bizonyságot teszek a hitelességéről. És
arról is bizonyságot tudok tenni, hogy ami a tanításaiban van, azokat isteni
kijelentésként több más olyan forrásból is visszahallottam, akik nem ismerik
őt, és ő sem ismeri azokat. Nincs egyedül a világban azzal az üzenettel,
amellyel felkente az Úr! Ezért ki merem mondani, hogy ő Krisztus igaz tanítója
a mai időkre és az előttünk álló időszakra.
Aki komolyan gondolja, hogy nem
ezen a világon akar boldogulni, hanem az Úrhoz készül, annak nincs több
vesztegeti való ideje. Keresse a Úrral való közösséget, mert semmi más nem tart
meg!
Tudakozzátok az írásokat, mert azt
hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek
bizonyságot tesznek rólam; És nem akartok hozzám jönni, hogy
életetek legyen!
(Jn 5,39-40)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.