Ne légy részes más bűneiben

A kézrátevést el ne hirtelenkedd, se ne légy részes a más bűneiben; önmagad tisztán tartsd. 

(1Tim 5,22)

A bűnök terjedéséről igen szegényes ismeretekkel rendelkezünk, pedig a Szentírás ezzel kapcsolatban sem hagy minket sötétségben. Azt hisszük, hogy ha egy bűnt nem követek el aktívan, akkor az már nem is érint engem, és szabad vagyok attól a bűntől. A bűnök azonban nem csak így terjednek, hanem szellemi úton is. Hiszen minden bűn először a szívben kezdődik (Mt.15,8-19). Ahogyan a  tisztátalan kívánság is elkezdődik a hústestben, és ha nem kezeljük Szellem szerint, akkor cselekedetté válik, amely bűnné lesz az életünkön. De miért is írhatta Pál ezt a figyelmeztetést Timóteusnak, egy mondatban a kézrátétellel? Feltételezhetjük, hogy ha Timótheus bűnbe is esett, bizonyosan nem élt életvitelszerűen bűnben. De ennek ellenére mégis részese lehet az ember más bűnének. Az aktív részvételt most nem tárgyaljuk, mert az elég egyértelmű. Azt nézzük meg, hogy részvétel nélkül hogyan eshetek bűnbe mégis.

És hallottam más szózatot a mennyből, amely ezt mondta: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból: (Jel 18,4)

Az bűnrészesség jöhet a közösséggel, amelynek a tagjai vagyunk. A fenti ige a Babilon bűneivel való bűnrészességre figyelmeztet. Ha egy babiloni egyházban vagyok, akkor hiába nem osztom az egyház véleményét, ameddig tagja vagyok annak a szervezetnek, addig egyetértek a nézeteivel, amelyet képvisel. Az nem elég a mentességemhez, hogy én magam nem teszek semmi olyat, amely Isten előtt nem kedves. Egyházi vonalon, a Jelenések könyvének gyülekezeti leveleiből (Jel.2,24; 3,4;) láthatjuk azonban, hogy ez alól lehetnek kivételek, de az Úr erős vezetése kell ahhoz, hogy egy ilyen helyen bizonyosan az Úrban tudjon maradni valaki. Világi helyen, elsősorban egy munkahelyen, ott van a határ, ahol kifejezetten bűnre (pl. hazugság, csalás, lopás, stb.), bálványimádásra, vagy okkult cselekedetre buzdítanak. Munkavállalóként nem minket terhel a felelősség a cég működéséért, hanem az anyagi és törvényi felelősséget a vezetőség viseli. Ezért tartom külön kategóriának a szándékos bűnre csábítást, a bálványimádást és az okkult gyakorlatot, mert ahhoz szükséges a személyes beleegyezés. Dániel is szolgált a pogány birodalomban és hűséggel tette a dolgát, de a bálványimádásban és más bűnökben nem volt részes. Hasonlóan József is szolgálta a Fáraót Egyiptomban, és mégsem volt részes a bűneikben. Mindketten távol maradtak ettől a három kategóriától, amelyet itt említettem. Emellett a rendszert nem akarták megváltoztatni, és Isten is bizonyságot tett mellettük, hogy az Ő hűséges szolgái voltak. A nagy egyházak szellemisége is mindig a kis csoportokon keresztül működik. Ott van meg a hétköznapokban a személyes kapcsolat a gyülekezeti tagok között, és ott dől el, hogy a nagy egyház szellemi irányvonalát „kicsiben” hogyan élik meg az egyház tagjai. Ezért most térjünk át a helyi gyülekezeti közösségek vizsgálatára.

Paráznaság pedig és akármely tisztátalanság vagy fösvénység ne is neveztessen ti közöttetek, amint szentekhez illik; Sem undokság, vagy bolond beszéd, vagy trágárság, melyek nem illenek: hanem inkább hálaadás. Mert azt jól tudjátok, hogy egy paráznának is, vagy tisztátalannak, vagy fösvénynek, ki bálványimádó, nincs öröksége a Krisztusnak és Istennek országában. Senki titeket meg ne csaljon üres beszédekkel; mert ezekért jön az Isten haragja a hitetlenség fiaira. Annak okáért ne legyetek részesei ezeknek; Mert voltatok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok. (Mert a világosságnak gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban van), Meggondolva, mi legyen kedves az Úrnak. És ne legyen közösségetek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább meg is feddjétek azokat; Mert amelyeket azok titokban cselekszenek, éktelen dolog csak mondani is. (Ef 5,3-12)

Pál igen részletesen felsorolja, hogy milyen cselekedetek ne legyenek benn a gyülekezetben. Ebben a levelében is felszólít, hogy ne legyünk részesei ezeknek a bűnöknek, hanem járjunk Krisztushoz méltó tisztaságban. A gyülekezetnek törekednie kellene a tiszta és szent életre, hiszen szentség nélkül senki sem kerülhet az Úrhoz (Zsid.12,14). Itt megint hangsúlyoznunk kell egy fontos szempontot. Nem azokról van szó, akik akarják a megszentelődést, és amint felismerik a bűnüket azonnal megbánják és megtérnek belőle, mert ez így helyes. Csak így tudunk mindannyian fejldőni az Úrban, ahogyan Ő előhozza az életünkben a számára nem kívánatos dolgainkat, és megítéli bennünk. Azokról van szó, akik nem hajlandók megtérni a bűneikből és életvitelszerűen azokban élnek. Az ilyen emberek azok, „Kiknél megvan az istenfélelem látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld.” (2Tim 3,5) Látszólag hívő életet élnek, de nem hiszik el, hogy az Úr meg tudja őket változtatni, illetve nem akarnak változni. Ezeket a gyülekezeti tagokat kerülnünk kell. Szándékosan nem írtam testvéreket, mert ők nem az a kategória, mert nem az Isten akaratát cselekszik, hanem a maguk kedvére élnek. És itt kezdődik a gyülekezet felelőssége, hogy a bűnös életükön változtatni nem akaró tagokat hogyan kezeli.

Azt írtam nektek ama levelemben, hogy paráznákkal ne társalkodjatok. De nem általában e világ paráznáival, vagy csalóival, vagy ragadozóival, vagy bálványimádóival; mert hiszen így ki kellene e világból mennetek. Most azért azt írom nektek, hogy ne társalkodjatok azzal, ha valaki atyafi létére parázna, vagy csaló, vagy bálványimádó, vagy szidalmazó, vagy részeges, vagy ragadozó. Az ilyennel még együtt se egyetek. Mert mi közöm ahhoz, hogy a kívül valókról is ítéletet tegyek? avagy ti nem a belül lévők fölött tesztek-e ítéletet? A kívül valókat pedig majd az Isten ítéli meg. Vessétek ki azért a gonosz embert magatok közül. (1Kor 5,9-13)

Egyértelműen felszólít minket az ige, hogy az olyan embert, aki nem él Krisztushoz méltó életet, azt vesse ki a gyülekezet magából. És itt bukkan fel a kollektív bűnrészesség. Ha egy vagy több tagról lehet tudni, hogy milyen bűnökben él, és nem kezeli a gyülekezet a helyzetet, akkor ott mindenki elfogadja annak a bűnnek a jelenlétét, és mivel nem ítélik meg, ezért bűnrészesek lesznek. Felszólít minket az ige, hogy ítéljük meg a belül lévőket. Részesei leszünk mások bűnének azzal, hogy elfogadjuk azt a szellemiséget (szellemet), amelyet a másik képvisel. Legyen az a paráznaság, vagy a kapzsiság, stb. utat engedünk magunk felé ezeknek a szellemiségeknek (szellemeknek). De az erkölcsi bűnök mellett igen sokat foglalkozik a Biblia a hamis tanítások terjesztőivel is, akiket ugyanúgy, ha nem szigorúbban kell kezelni, mint az erkölcsi bűnökben élőket.

Aki félrelép és nem marad meg a Krisztus tudománya mellett, annak egynek sincs Istene. Aki megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az övé. Ha valaki elmegy hozzátok és nem ezt a tudományt viszi, ne fogadjátok azt be házatokba, és azt ne köszöntsétek; Mert aki köszönti azt, részes annak gonosz cselekedeteiben. (2Ján 1,9-11)

Az eretnek embert egy vagy két intés után kerüld; Tudva, hogy az ilyen romlott, és vétkezik, önmaga is kárhoztatva magát. (Tit 3,10-11)

Kérlek pedig titeket atyámfiai, vigyázzatok azokra, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak a tudomány körül, melyet tanultatok; és azoktól hajoljatok el. (Róm 16,17)

Ha lehet mondani, akkor a tévtanítások terjesztőit messzebbre kerüljük el, mint az erkölcsi bűnökben lévőket. János egy nagyon erős kijelentést mond, hogy aki köszönti az olyat, az már részes az ő bűnében. Ezzel egyértelművé teszi, hogy hogyan is válunk bűnrészessé aktív cselekedet nélkül. A passzívitásnak (vagy udvariaskodásnak) sokkal nagyobb a veszélye, mint gondolnánk. Ha egyértelműen nem határolódunk el egy adott bűntől, akkor már bűnrészessé válunk. Ezt torpedózza meg a Sátán a mai gyülekezetekben, a hamis szeretet és a hamis kegyelem álcájával, valamint az „egyikünk sem különb a másiknál, mindenki egyformán bűnös” kijelentéssel. Itt könnyen félreérthetővé válik Jézus és a parázna nő története, amikor Jézus azt mondja a megkövezéshez készülődőknek, hogy aki nem bűnös, az hajtsa végre az ítéletet (Jn.8,7-11). Ezzel nem azt mondta, hogy ne hozzák felszínre a bűnös cselekedetet, hanem az ítélet végrehajtását vette ki a kezükből. Nem támogatta a bűnös régi életvitelét, hanem azt akarta, hogy hagyjon fel azzal, ezért a bűnösnek azt mondta, hogy ne vétkezzen többé. Ezzel esélyt adott neki a megtérésre. Ez a kegyelem lényege, hogy az ítélet nincs azonnal végrehajtva, hogy legyen a bűnösnek ideje megtérni és elhagyni a bűnöket. Ahogyan Pál is mondja, a Róma levél 6. fejezetében - vétkezzünk, mert nem vagyunk törvény alatt? Távol legyen! Emlékezzünk Péter történetére, amikor Kornéliusznál járt (ApCsel.10-11. fejezet), és utána Jeruzsálembe érve rögtön felelősségre vonták, és amint megfelelő magyarázatot adott, megbékéltek vele. De még Jézus maga is említ olyan helyzetet, amikor zárjanak ki valakit a gyülekezetből:

Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, menj el és dorgáld meg őt négy szem közt: ha hallgat rád, megnyerted a te atyádfiát; Ha pedig nem hallgat rád, vegyél magad mellé még egyet vagy kettőt, hogy két vagy három tanú vallomásával erősíttessen minden szó. Ha azokra nem hallgat, mondd meg a gyülekezetnek; ha a gyülekezetre sem hallgat, legyen előtted olyan, mint a pogány és a vámszedő. (Mt 18,15-17)

A korábbi részekben a kollektív, azaz gyülekezeti szintű helyzeteket néztük meg, most menjünk át a gyülekezeten belüli személyes helyzetekre. Azért mondja Jézus, hogy ha valaki nem hajlandó megtérni a bűnéből, akkor végső soron vessék ki maguk közül, hogy ne legyen benn a bűn a közösségben, mert ezzel hatással van az egész gyülekezetre.

Nem jó a ti dicsekedésetek. Avagy nem tudjátok-e, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megposhasztja. (1Kor 5,6)

Amenyiben személyes ismeretem van egy adott bűnről, akkor beszéljem meg a testvéremmel, hogy tisztázhassa magát. Ha továbbra is fenn áll a bűn, akkor több tanúval beszéljék meg, ha ez sem segít, akkor vigyék az egész gyülekezet elé, de még mindig esélyt adva a megtérésre. Ha akkor sem hajlandó változni, akkor zárják ki. Ez egybecseng a 2Tim.3,5 verssel, hogy aki nem akar megváltozni, annak nincs helye a gyülekezetben. A legjobb, ha személyes probléma esetén az érintettek egymás közt oldják fel a nézeteltérést, vagy intsék meg egymást diszkréten, hiszen Isten sem a nyilvános megszégyenítést akraja.

Hanem intsétek egymást minden napon, míg tart a ma, hogy egyikőtök se keményíttessen meg a bűnnek csalárdsága által: (Zsid 3,13)

Sokszor szerepel az intés az igében (Fil.2,1), mert igenis helye van közöttünk, hogy ne vesszen el senki. Gyakran a bűnös nem is látja a saját helyzetét, és akkor igenis segítség, ha valaki szól neki, hogy bűnben van, mert meg tud belőle térni, és megszabadulhat annak terhétől.

Atyámfiai, hogyha valaki ti köztetek eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti őt valaki, Tudja meg, hogy aki bűnöst térít meg az ő tévelygő útjáról, lelket ment meg a haláltól és sok bűnt elfedez. (Jak 5,19-20)

Az intésnek, vagy figyelmeztetésnek igenis pozitív dolognak kellene lennie a gyülekezetben, mert egymás segítésére van. Ehelyett ma senki sem szólhat senkinek, mert a „te sem vagy különb” felkiáltással elnémítják. De ha valaki tud a másik bűnéről, és nem határolja el magát, akkor részes lesz annak bűnében. Ha négyszemközt tudja meg a másik bűnét, akkor négyszemközt határolódjon el, és figyelmeztesse a másikat. Ha azt látja, hogy az nem tér meg, akkor vigye tovább az ügyet. De emiatt ne gyűlölje meg a másikat:

Ne gyűlöld a te atyádfiát szívedben; fedd meg a te felebarátodat nyilván, hogy ne viseld az ő bűnének terhét. (3Móz 19,17)

A gyülekezeti helyzeteknél van egy sokkal bensőségesebb terület, ahol a bűnrészesség sokkal észrevétlenebbül lopakodik be. Ez pedig a házastársak viszonya. Ha az egyik fél tolerál egy bűnt, és bűnrészes lesz, akkor a másik házastársat akár tudtukon kívül is bűnrészessé teszik, mert ők ketten egynek számítanak.

Ő pedig felelve, mondta: Nem olvastátok-e, hogy a teremtő kezdettől fogva férfiúvá és asszonnyá teremtette őket, És ezt mondta: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy hústestté. Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy hústest. Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza. (Mt 19,4-6)

Az a fél, aki nem tud a másik bűnpártolásáról, jóhiszeműen elfogadja a házastársát, aki már bűnrészes valaki másnak a bűnében, és ezzel ő is bűnössé válik. Észre kell vennünk, hogy a bűnrészességgel együtt a bűn is terjed. Ahogyan nagyban, Babilon bűnének részesei lehetünk, ugyanazon az elven leszünk a gyülekezetben és a házasságban vagy barátságban is bűnössé a bűnrészességen keresztül.

A mai korszellem az elfogadást tűzte a zászlajára. Mindenféle kisebbséget nem csak tolerálni kell, hanem elfogadni, tisztelni a másságát és még ünnepelni is kell a másságát, legyen az akármilyen bűnös is Isten törvényei szempontjából. Ez a korszellem már benn van a gyülekezetekben is, ezért észrevétlenül bűnrészesek leszünk egymás bűneiben és csodálkozunk, hogy az Úr rajtunk keresztül alig tud tenni valamit. Meg van a lehetősége a szeretetben való megintésnek és a szeretetből jövő aggodalom kimutatásának, ha valakiről azt gondoljuk, hogy bűne van. Szeretetből el is kellene tudni fogadni az ilyen intést, meglátva a jó szándékot, és értékelve a törődést, azért, hogy mind a magunk élete, mind a gyülekezet tiszta lehessen. Felfedve a bűnöket, de helyet hagyva a kegyelemnek tisztítsuk ki a gonoszt magunk közül, hogy ne legyünk részesei a mások bűnének, mert ha bűnrészes vagyok, akkor bűnös vagyok és a bűnökkel járó minden terhet és problémát is viselnem kell.

Hogyha találtatik közötted valamelyikben a te kapuid közül, amelyeket az Úr, a te Istened ad neked, vagy férfiú vagy asszony, aki gonoszt cselekszik az Úrnak, a te Istenednek szemei előtt, megszegve az ő szövetségét; És elmegy és szolgál idegen isteneket, és imádja azokat, akár a napot, akár a holdat, vagy akármelyet az égnek seregei közül, amelyet nem parancsoltam; És megjelentik neked, és meghallod: jól megtudakozd; és hogyha igaz, és bizonyos a dolog, és megtörtént ez az utálatosság Izraelben: Akkor vidd ki azt a férfiút vagy azt az asszonyt, aki azt a gonoszságot művelte, a te kapuidba, (a férfiút vagy az asszonyt) és kövezd agyon őket, hogy meghaljanak. Két tanú vagy három tanú szavára halállal lakoljon a halálra való; de egy tanú szavára meg ne haljon. A tanúk keze legyen első rajta, hogy megölettessen, és azután mind az egész nép keze. Így tisztítsd ki magad közül a gonoszt. (5Móz 17,2-7)

A szabadság illúziója

A nép, amely sötétségben ült, látott nagy világosságot, és akik a halálnak földjében és árnyékában ültek, azoknak világosság támadt. (Mt 4,16)

Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, aki én bennem hisz. 

(Jn 12,46)

Akár tisztában vagyunk vele, akár nem, aki a világban van, az sötétségben van. Ebbe a sötétségbe születünk bele mindannyian, és mivel az egész emberi életünk a sötétségben kezdődik, ezért nem is tudunk róla, hogy miben vagyunk (Ef.2,2-3). A sötétség alatti lét nem ugyanaz, mint a vakság, ami számunkra jó hír. Aki sötétben van, és kap egy kis fényt, az megláthatja, hogy miben van, és honnan jön a fény. Aki azonban vak, annak hiába jön a fény, az már a fényt sem látja. Ezért nagy kegyelem Istentől, hogy ebbe a sötétségbe világosságot ad az embereknek, hogy kijöhessenek belőle.

Mert íme, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad meglátszik. (Ézs 60,2)

Ha már gyermekként sötétben kezdem az életem, és azt hiszem, hogy ez az Isten nélküli lét a normális emberi élet, akkor szükségem van valakire, hogy felvilágosítson a valóságról. Ha azonban olyan környezetben növök fel, ahol nincs Isten ismeret, akkor akár az egész életem ebben a sötétségben élhetem le. Ebből a létből csak a kegyelmes Isten tud kihozni azáltal, hogy bizonyságot tesz magáról. De miért is kezdjük a szabadság témáját a sötétséggel? Azért, mert ha valaki csak abból tud tájékozódni, amit mások mondanak neki, mert egyébként teljes sötétségben van, akkor könnyen elhitetik vele, hogy szabad, holott teljes rabságban él. Meg kell figyelnünk, hogy a Sátán első hazugságai mennyire aktuálisak még ma is. Elszomorító, hogy még csak nem is kell fáradoznia azon, hogy újabbakat találjon ki, mert ezek a régiek még mindig be tudnak minket csapni.

Hanem tudja az Isten, hogy amely napon esztek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói. (1Móz 3,5) [saját kiemelés]

Ennek következménye az Istentől elszakadt élet a sötétben, azt gondolva, hogy tudjuk mit csinálunk és mi a jó nekünk. Ebben a közegben azt hirdeti a világ, legalábbis a nyugati civilizáció, hogy te a magad ura vagy. A humanizmus hamis jelszavát hírdetve: „Szabadság, egyenlőség, testvériség”. Nem beszélve arról, hogy a szellemi hatalmasságokat megtagadja, és az embert állítja a teremtés cúcsára – „olyanok lesztek mint Isten” ­– amellyel teljes sötétségbe borítja az emberiséget, kizárva még a köztudatból is a teremtés nagyobb részét. Akik ma meghatározzák az oktatás és közművelődés irányát, azok teljesen tisztában vannak a szellemvilág létezésével és működésével. A világ legbefolyásosabb emberei, akik valójában a kormányok fölött a hatalmat gyakorolják, jól ismerik ezt az igét:

Ismét vitte őt az ördög egy igen magas hegyre, és megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, És mondta neki: Mindezeket neked adom, ha leborulva imádsz engem. 

(Mt 4,8-9)

A világi gazdagság azoknak jut, akik imádják annak gazdáját. Ezért a világi életben való örömök, ha mást nem is eredményeznek, de bálványimádásba viszik az azt keresőket. Visszatérve a szabadság illúziójához, ha én magam nem látom, hogy miben vagyok, és egy nekem rosszat akaró mondja meg nekem, hogy én ki vagyok és mim van, akkor készüljek fel arra, hogy be leszek csapva. A demokrácia az egyik legnagyobb becsapás a szabadság illúziójával. Hiszen csak azokat választhatom meg, akiket oda engednek a választások közelébe, de még az ígéreteiket be nem tartó kormányokat sem lehet visszahívni a hatalomból, bármennyire is nyilvánvaló, hogy nem teljesítik azt, amiért megválasztották őket. Ennyit a nép szabad akaratáról. A társadalmi szintről most térjünk vissza az egyén szintjére. Az első számú arrogancia az egyénnél, hogy azt hiszi, hogy ő bármilyen okból is büszke lehet arra, amit elér. Sokan azt hisszük, hogy szabadon választottuk meg életünk pályáját, és ennek élvezhetjük a gyümölcseit.

Mert kicsoda különböztet meg téged? Mid van ugyanis, amit nem kaptál volna? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna? (1Kor 4,7)

Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit; (1Tim 6,7)

Szóval semmink nincs, amit ne kaptunk volna, és semmit sem hoztunk erre a világra. Ha testben épek vagyunk, akkor az nem a mi érdemünk, sem a jó logika vagy erő, vagy bármely más emberi tulajdonság. Ha most mi ezt a cikket olvassuk, akkor amin keresztül hozzáférünk, vagy egyáltalán az, hogy olvasni tudunk, már olyan dolgok, amelyeket nem mi hoztunk erre a világra. A születésünkkor mindannyian nincstelenül érkezünk. Vagy a családunktól kapjuk a szükséges dolgokat, vagy megszolgálunk értük a világban a világ rendszerében. Ha már a világot szolgáljuk, akkor alá kell vetnünk magunkat a világ szabályainak és nem vagyunk szabadok. Egyébként a mai világban ez az egyik legnagyobb hitetés a szabadsággal kapcsolatban. Elhitetik velünk, hogy szabadok vagyunk, de folytonosan ellenőrzések és korlátok közé vagyunk szorítva. Elég ha egy repülőútra gondolunk, ott a beszállási engedélyért is igen lekorlátoznak a szabadságunkban. Igazából annyi szabadságunk van, hogy a világ szolgálatának béréül kapott pénzt mire költhetjük. Egyébként mindenki a világ szolgálatával kezdi az életét, még Jézus is, aki ácsmesterként dolgozott:

Avagy nem ez-e az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-e itt közöttünk az ő nőtestvérei is? És megbotránkoztak ő benne. (Mrk 6,3)

Mondom pedig, hogy ameddig az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek; Hanem gyámok és gondviselők alatt van az atyjától rendelt ideig. Azonképpen mi is, mikor kiskorúak voltunk, a világ elemei alá voltunk vettetve szolgaként: 

(Gal 4,1-3)

Amíg valaki kiskorú, hiába örökös, nem tud mit kezdeni a neki adott vagyonnal, hatalommal, ezért mások viselik gondját, illetve nem kapja meg azt a mértékű szabadságot, amelyre joga lenne. Ezért aki újjászületik az Úrban, az is amíg kiskorú a világ rendszerének szolgálata alatt van. Itt mindenkit óvatosságra intenék, mert egyedül az Úr dönti el, hogy kit mikor akar kivenni ez alól a szolgaság alól! De mint ezt mindannyian tudjuk, nem lehet egyszerre két úrnak szolgálni.

Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és e világi gazdagságnak. (Mt 6,24)

Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak. (Lk 16,13)

Itt Jézus szolgálatról beszél. Amikor a világ gazdagságát keresem, és akkor nem lehetek Isten szolgája, mert a kettő kizárja egymást. Jézus, amikor elkezdte a nyilvános szolgálatát, akkor rögtön elhagyta a korábbi életét, ahogyan az apostolok is mind, de ehhez Jézus maga adta meg nekik a felhatalmazást (Lk.10,7; Mt.10,10). Tehát kilépett a mammon szolgálata alól és Istennek szolgált. Láthatjuk, hogy ha csak egy olyan nyugodt életet akarunk, amelyben megvan az anyagi biztonságunk, akkor már oda van a szabadságunk és rögtön szolgálatba állunk. Sokaknak pedig még az a szabadságuk sem marad meg, hogy megválaszthassák, hogy hol és milyen munkával akarnak megszolgálni ezért a kis bérért.

De a világ sötétségének ezzel még nem tártuk fel az összes területét. Eddig az anyagi szolgálatról esett szó. Van azonban még egy hatalmas terület, amely alól senki sem vonhatja ki magát.

Felelt nekik Jézus: Bizony, bizony mondom nektek, hogy mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. (Jn 8,34)

A bűn szolgálata alól még a hívők sokasága sem szabad, illetve sokszor csak ideig-óráig. Ez talán az egyik legnagyobb becsapása a mai világnak, amikor azt mondja, hogy „Élj a pillanatnak!”, „Éld ki a kívánságaid!” Ezekkel mind-mind a bűnre csábítanak. Természetesen látnunk kell, hogy minden ember mögött ott van egy bizonyos szellemi háttér. Ez lehet isteni vagy gonosz, de szellemileg nem lehet semlegesnek lenni. És itt van a szabadság illúziójának másik nagy csapdája. Amikor Isten nélkül élem az életem, akkor azt hiszem, hogy a magam ura vagyok, pedig folyamatosan a hústestben lévő bűnt szolgálom. A bűnök mértéke és jellege mondandónk szempontjából most érdektelen, hiszen a legkisebb bűnnel is már szolgává tesz, és hatással lesz az egész életemre. De mivel Isten nélkül sötétségben vagyok, ezért csak hiszem, hogy szabadon élek, miközben a bűnt szolgálom. Ez az élet pedig amellett, hogy hátat fordít annak az Istennek, akitől az életet is kaptam, egy állandó hazugság, amelynek vége halál.

Avagy nem tudjátok, hogy akinek odaszánjátok magatokat szolgákul az engedelmességre, annak vagytok szolgái, akinek engedelmeskedtek: vagy a bűnnek halálra, vagy az engedelmességnek igazságra? (Róm 6,16)

Mert a bűn zsoldja halál; ... (Róm 6,23)

... kikerülve a romlottságot, amely a kívánságban van e világon. (2Pét 1,4)

A romlottság a kívánságokban van ebben a világban. Ha engedek a testem, vagy a világ felszólításának, hogy éljem ki a bennem lévő kívánságokat, akkor egyenes úton vagyok a bűn szolgálatában és ennek vége csak halál lehet. A szabad akaratunk miatt eshetünk bele a szabadságnak ebbe az illúziójába. Azt hisszük, hogy mi döntünk bizonyos helyzetekben, de a nem újjászületett ember mindig valamilyen szellemi befolyás alatt hozza meg a döntéseit. Igaz, hogy az akaratunkkal szabadon hozzuk meg a döntést, de a döntés előkészítése erősen befolyásolt, ezért merem azt mondani, hogy nem teljesen szabad akaratból születnek ezek a döntések, hanem a bűnt szolgálják. Ha pedig már valamilyen kényszeres cselekedetem van, akkor az egyenesen egy gonosz szellem befolyása is lehet az életemben, amely a szabadság illúzióját is elveszi. Ez azonban el van takarva előlünk mindaddig, amíg az isteni világosság rá nem mutat a helyzetünkre.

Mondta azért nekik Jézus: Még egy kevés ideig veletek van a világosság. Járjatok, amíg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket: és aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. (Jn 12,35)

Hogy megnyissad szemeiket, hogy sötétségből világosságra és a Sátánnak hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bűneiknek bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt nyerjenek az én bennem való hit által. (ApCsel 26,18)

Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; (1Pét 2,9)

Amikor Isten hív minket, akkor felragyog a világosság és megláthatjuk magunkat a magunk valójában. Ez ad esélyt arra, hogy elhagyjuk a sötétség hazugságait, a hamis szabadságot és átmenjünk az igazi szabadságba, ahol nincs megkötözöttség, hanem valódi szabadság van. Ebben a világosságban láthatjuk meg, hogy mindenünket az Atyának köszönhetjük, hiszen Ő adta az életünket; Ő teremtett körülöttünk mindent, amiből naponta táplálkozunk; a helyet, ahol élünk; a föld tájait, ahová el szeretnénk jutni; a másik embert, akit szeretünk; stb. Semmi sincs, amin ne lenne rajta a keze nyoma. Ez a világosság ad erőt arra, hogy kiszakadhassunk a sötétség és a bűn szolgálata alól. Az alól a szolgálat alól, amely csak kizsákmányolt bennünket és folyamatosan a halálunkat akarta. Ha igent tudunk mondani az Úrnak, akkor felszabadít minket ebből a sötétségből és hamis szabadságból az igazi szabadságra.

Az Úr pedig a Szellem; és ahol az Úrnak Szelleme, ott a szabadság. (2Kor 3,17)

Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és átvitt az Ő szerelmes Fiának országába; 

(Kol 1,13)

Az Úr szolgálatában a szabad akaratunk valóban szabad. Az Úr nem kényszerít semmilyen cselekedetre. Mindig megvárja amíg mi együttműködve az Ő akaratával meg akarjuk cselekedni a kérését. Akik már hosszabb ideje járnak az Úrral, azok ismerik ezt a szabadságot és érzést. Az engedetlenség következményeinek kezelésére itt most nem térek ki, a lényeg a szabad akaratból való engedelmességen van. Amikor szeretetből szolgálunk felé, mert hálásak vagyunk mindazért, amit eddig is Tőle kaptunk.

Most pedig, minek után felszabadultatok a bűn alól, szolgáivá lettetek pedig az Istennek: megvan a gyümölcsötök a megszenteltetésre, a vége pedig örök élet. Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban. (Róm 6,23)

A szabad akaratból való isteni szolgálatban eltelt életnek már az ígérete is csodás, hiszen egy örök életre hív el. A hű szolga pedig az ő ura örömébe hivatalos (Mt.25,21). Az Úrnak szeretetből szolgálunk, ahogyan a testvérek vagy a család felé. A szeretetben pedig nincs kényszer, hacsak nem a szeretet kényszere. Ez az igazi szabadság, amikor önmagam dönthetem el, hogy mennyit adok magamból a szolgálatba. De arra fel kell készülnöm, hogy az odaszánásom mértékének megfelelő lesz a jutalmam is. Akár elfogadjuk, akár nem, az életünk egyszer meg lesz ítélve és az ítélet kimenetele a saját kezünkben van.

Mert ti szabadságra hívattatok atyámfiai; csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a hústestnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak. (Gal 5,13)

Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek. (Jn 8,36)

Aki az Úr nélkül él, az csak azt hiszi, hogy szabad és azt tesz amit akar, de valójában folyamatosan szolgál és ki van szolgáltatva. Aki pedig azt mondja, hogy az Úrnak szolgál, az igazán szabad, és szabad akaratából engedelmeskedik az Úrnak, melyért nagy jutalom várja. A szabadság illúziója helyett ragadjuk meg a valódi szabadságot az Úr szolgálatában!

Mert voltatok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok. (Mert a világosságnak gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban van), (Ef 5,8-9)